|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.15. 22:46 - |
 *Eledhwen a tisztás közepén állt, és szorosan összeszorított szemmel, mélyen a Fény Hálójába merülve koncentrált.
Igyekezett minél több Szilnorit elérni a Fényen keresztül, de úgy tűnt, hogy sokuk még mindig nem tért magához önkívületi kábultságából, mások pedig elemük révén álltak ellen... Eledhwen minden tudását és szellemi erejét beleadta a kimerítő feladatba, ám még így sem ment mindez olyan ütemben, ahogyan azt tervezte...
 *Manwë idegesen toporgott nem messze mellette.*
-Nos? -*szegte fel türelmetlenül fejét a fehér pegazus csődör.* -Hogy haladsz?
 -Shhh! Manwë, ne sürgesd őt! Sokkal nehezebb dolga van, mint hiszed. Frehart például nem lehet túl könnyű elérni a Fényen keresztül... Ráadásul eddig még soha nem kellett egyszerre megérintenie mindannyiunkat. Hagyd egy kicsit, adj neki időt...
*Manwë idegesen fújtatott, és felvetette büszke fejét.*
-Nincs több időnk, Nimrodel, te is tudod! Legalábbis olyan nincs, amit feleslegesen elvesztegethetünk...
 -Sedho! -*sziszegte oda a szintén erősen koncentráló, behunyt szemű Esteleth.* -Hallgassatok! A Fény hatalmas, és ragyogó útvesztői végtelenek... könnyedén eltévelyedik rajta, aki nem elég fegyelmezett... -*suttogta, majd résnyire nyitotta szemét, és lesúlytóan a két beszélgető lényre pillantott.* -Márpedig ilyen hangzavarban képtelenség rendesen odafigyelni!
*Nimrodel egy 'na-ugye-én-megmondtam' pillantással végleg elhallgattatta Manwët, és elnézést kérő tekintettel biccentett a hófehér kanca felé.*
-Goheno nin, Esteleth, mellon nín. Ne haragudj, barátom, kérlek bocsásd meg viselkedésünket.
*Esteleth biccentett, de szemeit már újra szorosan behunyva igyekezett megérinteni egy-egy Szilnori elméjét.*
*Eledhwen egy erőtlen sóhajjal kinyitotta szemét és társaira pillantott.*
-Míryel már jön, Nefadar és Thesztrál szintén úton van, Szauron és Sugár még nem tért magához, Crystint pedig nem sikerült elérnem... Ám képtelen vagyok... muszáj pihennem... nem bírnék még egyszer... -*nyögte alig hallható hangon, és lábai oly vadul remegtek, mintha bármelyik pillanatban összerogyhatnának a kanca alatt.
Manwë sietve biccentett neki, Nimrodel pedig mellé lépett, hogy támogassa, és óvatosan segített Eledhwennek leheveredni a fűben. A kanca hálásan pillantott társára.
-Nem sokára újra megpróbálom, most csupán egy kis erőt gyűjtök. -*biztosította a pegazus csődört, és fáradtan rámosolygott, azzal lehajtotta fejét a fűre, és csöndesen relaxált.
Esteleth azonban ezalatt is tovább hívta a Szilnoriakat... |
[196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
 -Szép...a kinézetem..!Látom, már nem nagyon hittél bennünk!....Nosztalgia!Ahelyett, hogy visszatértél volna népedhez, itt játszadozol a széllel!
-Alig vagyunk!Az indiánok lassan eltűnnek a legtöbb Birodalomból!....
-Indián ló vagy Te még egyáltalán?-kérdezte hitetlenkedve... |
 -Réges rég egy törzsben születtem messze föld pusztáján, talán Fantázián kívül.Noha fogalom voltam eleinte (mivel a fantázia lények az ember agyából születnek), az egész törzs számára legenda lettem, s mindenki kincsként őrizte gondolatomat.Oly erősen hittek bennem, hogy még "testet" is ölthettem számukra, persze csak ők láthattak.Kölcsönösen segítettünk egymásnak...Én segítettem őket a vadászatokban, harcokban, segítettem a gyermekek őrzésében; ők cserébe szeretet adtak, s generáziókon át tovább adták a gondolatomat, így nem tudtam elhalni-bár hogyan is tudtam volna, hiszen úgy tartották, hogy én hozom számukra a szelet, s így mindig eszükbe jutottam...-mosolygott a múlton.
-Aztán egy nap minden megváltozott.Egfy indiánoktól külnböző népcsoport tört be a területeikre:a fehérek.Eleinte tartották magukat, azt mindenüket elvettték, házat, családot....Némelyeknek én maradtam, de n sem soká....ha nem hittek bennem, nem tudtam tenni semmit sem...sem elsöprő szelet küldeni, mégcsak meg ijeszteni őket sem tudtam....Ígfy egyre kevesebben őriztek, s egyre többen feledtek el....Az egyetlen, aki a kezdetektől hitt bennem, az két család volt: a táltosé és a törzs főnöké...A két család akkori generációja egy fiúban és egy lányban ért véget.Ők még hittek bennem hihetetlen erővel-szinte gyermekükként-, így őket meg tudtam védeni a komolyabb gondokból....Viszont őket sem soká....utolsó boldog napjainkban azon dolgoztak, hogy végérvényesen Fantáziába küldjenek, azzal az ígérettel, hgy majd egyszer valamelyik utóduk újra feltámasztja a legendámat...Azóta Fantáziában élek teljesen.-s hallgatott, lehajtott komoly fejjel.
Aztán, mintha semmi sem történt volna, vidám hangon tette hozzá.-Ezért hittem azt, hogy te valamelyik utóduk törzséből való kereső vagy, aki értem jött....Megaztán, a kinézeted nosztalgiát ébresztett bennem! |
Döbbenten, tágra nyílt szemekkel pillantott Szélrózsára.
-Hogy?De miért?Mit keresel akkor itt? |
Ő csak állt rejtélyesen szomorú arccal, helyette Szél lengedte meg sörényét, különösen a tollas tincseket.
-Egy napon én is közéjük tartoztam.... |
-Nem!Csak én kezdtem vándorolni, miután...áhh....semmi!Minek kérdezősködsz az indiánokról?Mi kközöd van hozzájuk? |
Csak most vette észre....A jelek, a toll....hirtelen megváltozott a hangulata:komoly és félénk lett, szem kiváncsiságot is elárult.
-...Mit keresel itt?.....Ilyen helyen nem szoktatokélni, vagy vándoroltok?...Kerestek valakit?... |
-Nem történt semmi!-mondta komoran, miután végigmérte a kancát.
Még nem vette észre a kanca sörényében a tollakat, amik az indiánokra utaltak volna.
De nem akart annyira a kancával foglalkozni.Ki akart innen jutni, és azt nem egy ilyen szeleburdi kancától akarta megtudni, merre van a kiút.Különben meg nem sietett annyira..... |
Hirtelen nagy szél süvített végig a fák közt, magával ragadva kis leveleket, még gallyakat is.Ma nagyon jó napja volt Egyeseknek.......
Teljes erőbedobással versenyzett Széllel, mintha megpróbálná a lehetetlent-lehagyni saját elemét!Ahogy gyorsított a Szél Lélek is egyre gyorsabb volt, s mindig fej-fej mellett haladva versenyeztek, jól szórakozva az utánuk keletkező szél "rohamokon".Igaz, azért ragadtatták el magukat ennyire, mert azt hitték, senki nem volt az erdőben, akiben kárt okoznának a szélfelkapta kisebb tárgyak, ezért nagy meglepetés érte őket, amikor meglátták a pegazust tisztáson!
Szerencsére Szélrózsának jó reflexei voltak, azonnal lekanyarodott a ménhez, szembeállt a széllel kitárt szárnyakkal, így a kis gallyak rá ütődtek, persze kis kárt okozva-nem volt akkora erejű a szélroham.Lerázta magáról a "törmeléket", s szégyenlősen mosolyogva fordult a pegazushoz.
-Elnézést, az én hibám!Ha nem sietek, te is megsérülhettél volna miattam.... |
Koloss halk dobbantással ért földet az ezüstös tisztáson.Fogalma sem volt hol, van.A ködös erdőrészek miatt a levegőben sem látott messzire.
Körülnézett, de a helyéről nem mozdult.Fogalma sem volt hol van.Az indiánoktól még sosem jött ennyre messzire.
Várt, hátha a tisztás mágikus ereje, ad valami jelet, vagy egy társa rátalál, ha gondolatban szólítja őket...... |
 Kissé kellemetlenül érezte magát, hogy ilyen bensőséges helyzetben látták, de legyűrte zavarát, mosolyt erőltetett magára és köszönt:-Üdvözletem!
|
 Mikor jobban körülnézett, látta, hogy társasága akadt.
A szarvas barátságosnak tűnt, mégis egyenlőre Asohi bizalmatlanul pislogott feléje. |
Méltóság teljesen lépkedett itt.A növényeken érezte, nemrég életen túli mágia szabadult fel itt, mely hatással volt az itteni életre...A föld-lény (ha más nem is) észrevehette, hogy egyes helyken kissé elsötétült a fű...szabályos foltokban!
Egyes foltok lószerűek voltak, egy másik pedig, mintha kutyaféle lenne, a harmadik-angyal!A foltok persze felismerhetetlenek voltak egy avatatlan szemnek, de Rege tudta, mi történt itt, s most is ezen járt az esze.
Odalépett a különös emberforma folthoz...Még a szaga sem tűnt el, aki itthagyta ezt a foltot, vagyis még nem járhat nagyon messze.Egy aranyszínű toll is hevert ott.Hozzáérintette az orrát a tollhoz, mely rögtön porrá lett, mégis valami felszabadult belőle...mintha egy csók lett volna a tollba zárva, mely most felszabadult, s a szarvas orrán végeztetett.A szarvas ettől szinte megmámorosodott, sokáig maradt abban a pózban....
Hirtelen felkapta a fejét, ugyanis társasága volt, amit eddig észre sem vett.És az illető az egész történést végig nézhette.... |
Asohi gyönyörködve, de óvatosan lépett ki a tisztásra.
Nem ismerte még a helyeket, így mindennel és mindenkivel szemben bizalmatlan volt.
Körülnézett, de egyelőre nem látott senkit és biztonságosnak találta a tisztást.
Beljebb lépkedett, majd kezdett jobban körülnézni. |
Stripe hirtelen felderülve horkantott. Mintha érezné az Örök Tél Birodalmának örökké hideg szelét...
És valóban, kezdtek kiérni a tisztásról...
Dorcsy is érezte a levegő fokozatos változását.
-Remélem, mindenki felkészült a hidegre.-szólalt meg mosolyogva.-Közeledünk.
|
 Útközben csatlakoztak.Róluk beszélt Koni.
|
 Lágyan mosolygott Legendre, válaszul, hogy nem haragszik...Legend megteheti, hogy gyors lehessen, neki viszont szárnyai csak "díszek", nem tud repülni velük.Ezért utazott a gyors Nemes hátán.
-A Levegő és a Föld úton van!
Dorcsyhoz fordult, mosolyogva bólintott neki.
Nemes elindult, közben Koni is kereste tudatában a kép helyét a birodalom "puzzle"-jében... |
Követte Koni példáját, s felült Stripe hátára, pillekönnyű volt, így a ménnek nem okozhatott vele gondot.
Elgondolkodva hallgatta Catly szavait, majd mikor az ő elméjében is előtűnt a kép, amely az övében, tanácstalanul rázta meg a fejét.
De ekkor Stripe finoman horkantott.
"Hát persze...Holdsugár!" gondolta reménykedve.
-Ha a havas erdők egyikében van a bejárat, talán kideríthetem, hol lelhetünk rá. Egyik lényem jól ismeri azt a helyet, talán tud segíteni.-szólalt meg nyugodt, halk hangján, mégis tisztán érthetően.
Egy pillanatra Konira pillantott...úgy tudta, Holdsugár egy angeliddel időzik ott... |
*Minden újonnan érkezőt szúrós pillantással és hátrasunyt fülekkel fogadott, de egy kis időnek és gazdája simogatásának hála hamar megenyhült és barátságosabb arckifejezéssel szemlélődött.
Dorcsyt látva mélyen meghajolt.*
*Az üdvözlés után Dorcsyhoz fordult.*
- Ha úgy döntöttél, Velünk tartassz, szívesen látunk. Megakadályozni nem áll szándékomban, a segítség pedig bármikot jól jöhet. - *fejezte be kedvesen, majd oldalán Marclumoval, Legend és Koni mellé sietett.
Gyorsan végigfuttatta pillantását a lényeken. A soron következő lény elemét fennhangon kimondta.*
- Tűz, Jég, Sötétség, Fény.
*Legend felé fordította fejét.*
- Alighanem szükségünk lenne még a Földre és a Levegőre. A Vizet esetleg kiválthatja a Jég. Mi a véleményed? - *kérdezte, miközben az Örök Tél Birodalma felé vették útjukat.*
- A kő pontos hollétét sajnos nem tudom. Csodaszarvtól és Fátumtól annyit tudtam meg, hogy az egyik havas erdőben. Maga a Kő a föld alatt van, egy sziklaajtó a bejárat.
*Elcsöndesedett és az elméjében felderengő képen merengett. A két mén akkor ezt a képet küldte neki. Épp csak rápillantott Legendre, Konira és Dorcsyra, mire Ők ugyanúgy láthatták elméjükben a képet, mint korábban Ő maga. Nem tudta pontosan beazonosítani a helyet, de hátha a többieknek valami ismerős feltűnik a képen... Nem hiába mondják: Több szem többet lát...*
*Gazdája mellett lépkedve türelmetlenül várta, hogy gyorsabb tempóra váltsanak. Mindig temperamentumos jelleme csak nehezen bírta a kötöttséget és a lassú sétát.
Catly mellett haladva olykor bepróbálkozott egy kis ütemfokozással, de gazdája egy lágy érintéssel mindig jobb belátásra bírta.* |
 *Némán végigmérte az elszánt arcú Konit, majd lassan bólintott.*
-Helyesen szólsz, Gyógyító, valóban sietnünk kell. Ostoba vagyok, hogy ilyesmivel akartam tartóztatni magunkat. -*csendült fel dallamos hangja, arcán furcsa, távolba révedő kifejezés ült.* -Jobb lesz hát, ha út közben hallgatom meg, merre leltek rá a Kőre. Neked sincs már sok időd...
*Szomorúan tekintett a mellette álló szőke leány lábai elé hullajtott három ősz hajszálra, majd szemeivel megkereste Catly pillantását, és aprót biccentett neki.*
-Induljunk, Úrnő. -*susogta.
Könnyedén Adonis mellé lépdelt, de nem ült rá, csupán szelíden végigsimított a mén hátán. A furcsálkodó tekintetekre finoman intett egyet kezével, s halványal elmosolyodott.*
-Népem fürge és könnyed léptű. Nincs szükségünk hátasokra, csak ha szorít a szükség. -*magyarázta.* -Gyorsabbak vagyunk, mint a sebes szarvasok, nesztelenebbek, mint az apró egérkék, s fáradhatatlanabbak, mint a szilaj telivérek.
*Megcirógatta Adonis nyakát, s közben folytatta.*
-Tiszteljük neveltjeinket, s népem törvényei szerint velünk egyenlőkként kell kezelnünk őket. Tartózkodunk tőle, hogy egyszerű hátasként bánjunk velük, épp ezért sosem ülünk a hátukra, hacsak nincs más választásunk. Ha lehetőségeink engedik, inkább futunk.
*Konira pillantott és szelíden rámosolygott.*
-Félre ne érts, drága Gyógyító, én nem vetlek meg érte, hogy kedves Nemesed hátán teszed meg az utat. Nyílván könnyebb ez így mindannyiunknak. Kérlek, nézzétek el nekem is, hogy tiszteletben tartom népem szokásait. Nem fogok hátráltatni senkit, s tartom majd a lépést, sőt, bizton állíthatom, hogy még így, gyalogszerrel is elsőként érem el az Örök Tél Birodalmának határát. |
Bátorság kellett hozzá neki, hogy megtagadja Simbelmyne Úrnőjétől a szót, de "a cél szentesíti az eszközt".Megmarkolta Nemes sörényét, hogy erőt gyűjtsön, majd közbeszólt:-Úrnőm!Induljunk!Tartogassuk az útra, nincs ennyi időnk!
S már fel is ült Nemesre. |
[196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Eledhwen a tisztás közepén állt, és szorosan összeszorított szemmel, mélyen a Fény Hálójába merülve koncentrált.
*Manwë idegesen toporgott nem messze mellette.*
-Shhh! Manwë, ne sürgesd őt! Sokkal nehezebb dolga van, mint hiszed. Frehart például nem lehet túl könnyű elérni a Fényen keresztül... Ráadásul eddig még soha nem kellett egyszerre megérintenie mindannyiunkat. Hagyd egy kicsit, adj neki időt...
-Sedho! -*sziszegte oda a szintén erősen koncentráló, behunyt szemű Esteleth.* -Hallgassatok! A Fény hatalmas, és ragyogó útvesztői végtelenek... könnyedén eltévelyedik rajta, aki nem elég fegyelmezett... -*suttogta, majd résnyire nyitotta szemét, és lesúlytóan a két beszélgető lényre pillantott.* -Márpedig ilyen hangzavarban képtelenség rendesen odafigyelni! 
-Réges rég egy törzsben születtem messze föld pusztáján, talán Fantázián kívül.Noha fogalom voltam eleinte (mivel a fantázia lények az ember agyából születnek), az egész törzs számára legenda lettem, s mindenki kincsként őrizte gondolatomat.Oly erősen hittek bennem, hogy még "testet" is ölthettem számukra, persze csak ők láthattak.Kölcsönösen segítettünk egymásnak...Én segítettem őket a vadászatokban, harcokban, segítettem a gyermekek őrzésében; ők cserébe szeretet adtak, s generáziókon át tovább adták a gondolatomat, így nem tudtam elhalni-bár hogyan is tudtam volna, hiszen úgy tartották, hogy én hozom számukra a szelet, s így mindig eszükbe jutottam...-mosolygott a múlton.
Kissé kellemetlenül érezte magát, hogy ilyen bensőséges helyzetben látták, de legyűrte zavarát, mosolyt erőltetett magára és köszönt:-Üdvözletem!
Mikor jobban körülnézett, látta, hogy társasága akadt.
Útközben csatlakoztak.Róluk beszélt Koni.
Lágyan mosolygott Legendre, válaszul, hogy nem haragszik...Legend megteheti, hogy gyors lehessen, neki viszont szárnyai csak "díszek", nem tud repülni velük.Ezért utazott a gyors Nemes hátán.
*Némán végigmérte az elszánt arcú Konit, majd lassan bólintott.*