|
Témaindító hozzászólás
|
2007.04.25. 15:31 - |
 Könnyedén ügetett be az erdőbe.Órákig ment,aztán hirtelen egy erős fényt pillantot meg.Még soha nem látott hozzá hasonlót.Kíváncsiságtól égve az erős fény felé vette irányát.
Egy hatalmas,fénylő kapuhoz ért,amin virágok futottak fel.Szinte barátságosan hívta magához.Közelebb lépkedett hozzá és a kapu kinyílt.
Ami bent fogadta,az minden képzeletét felülmúlta: égig érő fák voltak mindenütt,amik finom kékes árnyalatban úsztak.A fákon takaros kis kunyhók voltak,amik szinte a fákba olvadtak.A faházakon kívül,még rengeteg szökőkút,és különböző méretű házak voltak,bizonyára némelyik templom,árusok helye és még sok sok hasonló volt és mindenütt könnyed,tünde muzsika szólt.Ami mégis a legérdekesebb volt,azok a lakosok voltak.Volt rengetek mágikus lény,de a többségük tünde volt.
A mámoros látványtól egészen elállt a lélegzete.Be is lépett,hogy körülnézzen ezen az új helyen. |
[314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
*Első mozdulata az volt, hogy fejét felemelte a földről és mikor kinyitotta szemeit, pont anyja arcába bámult. Erre minden látott dolog elméjébe tódult.
Rémülettel teli kiáltás hagyta el a torkát és gyorsan talpra állt.*
- Baj van! Apa... A réten! Vagy a mezőn! - *ordította összefüggéstelenül, jobbra-balra forogva éa zavartan.* |
 Félresöpörte az őt visszatartó, korábban megismert ifjút, de még az idős tündét is!
Szinte félőrülten az aggodalomtól, remegve fia fölé hajolt.
- Jövőtváró, kérlek, fiam...szólj hozzám! - könyörgött.
Ebben a pillanatban el akart tűnni innét! |
*Ha teljes egészében régi önmaga lett volna, habozás nélkül rávágta volna a kérdésre a választ, így viszont először mérlegelt. Még élesen éltek testében az előző varázslat nyomai.*
- Igen - *válaszolta végül.
A két kavics egymás mellett lebegett a fejével egy magasságban. Egy ideig tűnődött, mivé változtassa őket... aztán úgy döntött, pillangót farag a kövekből.
A két kavics a levegőben megremegett, majd két szárnnyá formálódtak. Jövőtváró a foldről felemelt még pár kavicsot, amikből a kis lény testét formálta ki. Miután minden része a helyén volt, a szürke szin elkezdett egyre intenzívebb színekké változni, ímg egy hagyományos pillangó lebegett az orra előtt.
Jövőtváró kissé elmosolyodott. Szemét semmi esetre sem vette volna le a pillangóról. A kis teremtmény egyre távolabb repült tőlük, először felemelkedett, majd le... jó ideig csinálta ezt és Jövőtváró eddig sosem érzett érdeklődéssel nézte. A pillangó leszállt egy fűcsomóra... és ekkor mintha kihúzták volna a talajt Jövőtváró patái alól!
Furcsa, tompult, lassított és halk volt körülette a világ. Mintha borzasztó köd vette volna körül és mintha a víz alatt is lett volna egyszerre! Még sosem érzett ilyet... kellett egy kis idő, mire összeszedte magát. Az első dolog, amit látott, az a pillangó volt, akit eddig is nézett és aki rászállt a fűcsomóra. A kis lény ugyanott volt, ugyanúgy mozgott, mint ahogy legutóbb látta. A fű itt sokkal dúsabb volt és messze elnyúlt minden irányban. Aztán hallott valami tompa dörgést, és a pillangó felzavartan röppent a levegőbe (lassított formában). Jövőtváró megpróbálta beazonosítani a hang irányát. Nem telt pár pillanatnál többe, és arcából kifutott a vér. A fehér peguni viaskodott a hátán lévő négylábú ragadozóval. Egyre csak pörögtek, a peguni szabadulni próbált miközben nyerített és mindahányszor szárnyaival le akarta volna tépni magáról a nagymacskát, az belemart a szárnyába és rémisztően vicsorgott-hörgött... Miután Jövőtváró túlesett az első sokkon, rohant volna segíteni, de ekkor a talaj ismét kicsúszott a patái alól...
A szürke, lassított táj eltűnt a szemei elől és Ő ismét a Tündék között találta magát, igaz, a földön fekve. A látomás alatt minden bizonnyal összecsuklottak a lábai.* |
Először ujjongani akart, akár egy csikó, de idejében észbekapott, és csak szélesen mosolygott.
- Ez az - suttogta magában, és élesen figyelte a csikót.
- Kitartás, fiam....
A tünde újra bólintott.
- Most át tudnád alakítani? Jól gondold meg a választ! |
*Jövőtváró megpróbált félig a lebegő kőre figyelni, félig pedig egy másik kőre.
Amint kimondta ismét a varázsszót és a lenti kő elkezdett emelkedni, a már lebegő kő vészesen elkezdett zuhanni. Erre azonnal elengedte a 2. követ, azt hagyta leesni és az elsőt emelte fel ismét teljesen. Ezt megismételte még néhányszor. Nem tudodt rájönni, hol hibázott, míg végül az egy lebegő követ is hagyta, hogy leessen a földre.
Összehúzott szemekkel vizslatta a két követ. Szinte dühös volt rájuk! Aztán gondolt egyet, és megpróbálta a két követ egyszerre felemelni. Ismét kimondta a varázsszót, mire a két kavics ugyanolyan tempóban, pont egymás mellett emelkedni kezdett, majd fejmagasságban megálltak.* |
Lelkesülten nézte fia sikerét! Meg tudta emelni a kövecskét bűbájjal! Irányította a varázserejét!
Az idős tünde is nyugodtan, elégedetten bólintott.
- Most csináld kettővel! - mondta a következő feladatot! |
*Miután az első sokk hatása elmúlt, kedve lett volna felkiáltani, ha anyját maga mellett tudja, de mivel nem így volt, inkább csöndben maradt és tanítóját hallgatta.
Eddig még nem találkozott szél elemű lénnyel, így fogalma sem volt, mihez kezdjen a kövekkel... Elismételte magában néhányszor a Reisa szót.
Ránézett az egyik kisebb darab kőre és kimondta a varázsszót.
A kavics először csak megremegett, majd elkezdett lassan emelkedni, mígnem fejmagasságban megállt.* |
Látta a tündék arcán saját döbbenetét és riadalmát!
Aztán, szinte gondolkodás nélkül, fia elé ugrott, és szárnyával a még mindig növekvő fa felé suhintott! Nem tudni honnét, de hatalmas fénnyaláb vágott a fába, kettéhasítva azt!
Szerencsecsillag nagyot szusszantott a halott fát nézve, amit a csillagvarázsa elpusztított.....
Jövőtváróra nézett.
- Jól vagy? - kérdezett feszülten, a szürke fiatal minden rezzenését nézve.
Aztán meglátta a tündéket. Arcuk szinte szürke volt, komoran, némán nézték a kettéhasadt fát.
- Sajnálom - mondta szégyenkezve, szomorúan - Nem akartam így tenni, de varázst megtörni máshogy nem tudom sikerült-e volna. Sajnálom....a fiamért tettem. Remélem megértitek.
A tündék csak bólogattak. Úgy tűnt nem nagyon akarnak már beszélni velük.
Szerencsecsillag már fontolgatni kezdte, hogy elmenjenek, amikor egy idős tünde tűnt fel mellettük a semmiből!
Kezével intett, mire a holt fa visszaváltozott sziklává.
- Remélem ez jó tanulság volt Neked - mondta ősi hangján szigorúan Jövőtvárónak.
- Ha rosszul varázsolsz, azzal nemcsak másokban tehetsz kárt. Hanem magadat is megölheted. A Mágiának rádásul néha beláthathatatlanok a következkényei, még mesterek számára is. Amíg ezzel nem számolsz, de minden bűbájodnál, óvatosabban kellene próbálkoznod! A kezdők közé vagy való, nem ide.
Kezével egy másik csoport felé intett, és addig nem szólt, nem tett semmit, míg Jövőtváró át nem ment azokhoz a tündékhez. Hatalmas, sötét szemei olyan erősek voltak, mintha mindenki lelke nyílt titok lenne lőtte!
Szerencsecsillagre végig ügyet sem vetett, hanem a fiatal után lépett.
- Amíg nem tudod milyen erős vagy és mennyi erő kell egy varázsodhoz, sohase varázsolj úgy, hogy csak a célt látod, és bármi áron el akarod érni. Még túl fiatal vagy, hogy erre kész légy. Mindig több szakaszból álljon a varázslatod! Először alakuljon át a sziklád - bökött ujjával háta mögé a meghúsult varázslat nyomaira - azután ha ez megvan, kezdd növeszteni a fát, de mindig csak egy kicsit. Mindig a fejedben kezdődjön a varász, és ne a szívedben vagy a szenvedélyed kicsapongásában! Az még megölhet! Ahogy a Kitörés végezhet bármely máguslénnyel.....Ha nem akarod, hogy a fa nőjön, akkor ne növeszd! Ezt meg kell tudnod állni. Ha másképp nem, valahogy teljesen el kell szakadnod a varázstól, becsukni a szemed, mély levegőket venni, egészen másra gondolni, mint amire a varázs pillanatában! Persze az a legjobb, ha ezt is ésszel vagy képes elkezdeni és végrehajtani. Ezt gyakorlással tanulhatod meg. Kezdd el!
Kezével a kis csoport felé intett, akikhez átjöttek. Minden tünde kis kavicsokat próbált varázs útján a levegőben tartani. Láthatóan nem erőlködtek, de néha szép arcukra kiült az aggodalom.
- Ha akarod, használdd a "Reisa" szót - tanácsolta az idős tünde.
Szerencsecsillag nem tudott fia után menni. A fiatal íjász elállta az útját, ahogy Jövőtváró után ment volna!
- Engedj oda! - mondta egyszerre kissé mérgesen és riadtan.
- Nem lehet, a fiaddal az egyik tanítónk foglalkozik, csak zavarnál... - mondta nyugodtan és kissé részvéttelien a tünde ifjú.
Szerencsecsillag erre lemondóan és aggódva nézett fia után. |
*Szeretett volna válaszolni, de nem tudott. Úgy érezte, bármiféle mozdulatra képtelen lenne... Lehunyta szemeit és zavarodott elméjébe vetette magát, hogy megtalálja gyorsan, mit rontott el.
Ereje rohamosan csökkent, miközben nem jutott semmire. Egyre kétségbeesettebb lett!
Fejét a föld felé fordította.*
- Nem... megy. - *préselte ki magából a szavakat.* |
- Jövőtváró állítsd le! - kiáltotta hangosan, ahogy látta, hogy a fa egyre csak nő!!!
- Ezzel megölöd magad! |
*Jövőtváró füleit hegyezve figyelte a történteket. Izgalmasnak ígérkezett ez a dolog. Még mindig előre álló fülekkel lépett a tündelány mellé.
Egy ideig tanakodott magában, majd körbenézett, mit változtasson mivé. Egy nem túl nagy kő a közelben éppen jónak tűnt.
Gyorsan végiggondolta, amik nemrég történtek meg vele és igyekezett felidézni a mágiát.
Tekintetét a kőre szegezte. Addig bámulta, amíg a kő elkezdett vékonyodni, mígnem egy kis növénnyé változott. Gyökere megkapaszkodott a földben és mélyre túrt, míg a kis facsemete egyre vastagodott.
Jövőtváró sikerérzete gyorsan elpárolgott, amikor rájött, hogy a varázst nem tudja megfékezni. A kis fa csak egyre nőtt és nőtt...* |
Megrázta a sörényét, és fia mögé állt.
- Igen - mondta a tünde egyelőre közönyös hangon. A fiatal pegazus rokonszenvesnek tűnt, de iménti megmozdulása kiábrándítóan hatott....Anyja pedig jólnevelt volt!
Végül a tünde túltette magát a dolgon, és három másik fiatalabb társa mellé vezette a szürke lényt.
- Ők azt gyakorolják, hogy hogyan alakítanak át valamit, itt épp egy anyagot, valami mássá! Nagyon nehéz bűbáj, rengeteg erőt elvesz, sőt, meg is ölhet, ha nem elég összeszedetten hajtod végre! Nézd!
Az aranyhajú tündelány (a hármasból az egyetlen) felemelte kezét, és halkan mormova valamit, rácsapott a talajra maga előtt. A teljesen száraz talajon kis víztócsa jelent meg keze nyomán! Fáradtan lihegve állt fel, és fejét megrázva hátralépett.
A két másik tünde várakozásteljesen nézett a fiatal pegazusra, Szerencsecsillag meg ijedten. |
*Megvonta a vállát.*
- Bocsi, így jött... - *mentegetőzött és ismét megvonta a vállát. Nem túlzottan érdekelte a dolog. De annál inkább a tündék!
Odaügetett az íjjászhoz.*
- Még beállhatok? |
Szerencsecsillag megütközve nézett a fiára.
Aztán gyorsan visszapillantott a kedves idegenre.
- Bocsáss meg! Sok szerencsét kívánok Neked! - mosolygott a lénynek, majd rosszalóan odasúgta fiának.
- Ez nem volt udvarias tőled! Legközelebb lehetnél finomabb is! Komolyan kérlek! |
*Jövőtváró rosszallóan nézte a nemrég érkezett lényt. Zavarta a jelenléte!
Egy pillanatot kért a tünde íjjásztól, majd anyja és Marqueee közé lépett.*
- Örülünk, hogy megsimerhettünk - *fordult a szürke-fekete lényhez* - , de ha nem haragszol, most dolgunk van. Sok sikert a felfedezéseidhez! - *intézte nem túl kedves hangsúllyal szavait Marqueee-nek, majd anyját megtolva elindult vissza, a tündék felé.* |
 -Ahha...Majd valamelyiik barátnőmmel meglátogatom.-gondolkozott el |
| - Csak Rajtad áll, ha oda akarsz jutni. A mágiában így néz ki a közel és a távol.... |
| -Értem...Ott még nem jártam...egyszer szívesen megnézném-mondta miközben nézte a gyakorlást |
| - Nem. Az is új vidékünk, de azt nem a mi nevelőink bűbája, vagy Simbelmyne ereje alkotta, hanem valahogy idecsatlakozott hozzánk a Mágiában. Nem, nem a Vadvidékre gondoltam, hanem a Tündék Erdejére....... |
| -Értem.Érdekes hely.....Az az új hely amit Vadvidéknek neveznek?-érdeklődött tovább |
[314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Könnyedén ügetett be az erdőbe.Órákig ment,aztán hirtelen egy erős fényt pillantot meg.Még soha nem látott hozzá hasonlót.Kíváncsiságtól égve az erős fény felé vette irányát.
Félresöpörte az őt visszatartó, korábban megismert ifjút, de még az idős tündét is!
-Ahha...Majd valamelyiik barátnőmmel meglátogatom.-gondolkozott el