|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.20. 14:04 - |
 Lexia leszállt a mocsár mellé.
-Hmm. Jó hely ez egy sárkánynak. Nem gondolod? |
[95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
 Biccentett, és szemében kihunyt a fény, ahogy kimondta:
- A Sötétség idején én már rég itt éltem.....Annak, aki nem először látott ilyesmit, maga volt a pokol... |
-Nos igen...-bólintott elgondolkodva.
-Elég sok minden ahhoz, hogy egy apró részének, új létemre, én is tanúja lehettem.-mondta.
-Persze valószínűleg a nyomodba sem érek, ha ezekről van szó.-pillantott a kancára. |
Horkantott.
- Én, szinte mondhatjuk, hogy ide tartozom! Sokminden történt, nem is olyan rég a Birodalomban, ami sosem fog kitörlődni sokak emlékezetéből......Az enyémből sem. |
Tanácstalanul rázta meg fejét.
-Igazából...magam sem tudom, hogy merre tartok. Egyszerűen, valahogy éppen ezen a helyen lyukadtam ki.-mondta csendesen.
-És te?-nézett vissza újra Lacrimára. |
Hátrahúzta fejét, és összehúzta szemeit.
- Miért épp idejöttél? Űz valami? - kérdezte halkan. |
Állta Lacrima tekintetét, de végül félrenézett, a távolba.
-Nos...nem találom a helyem a társaim között.-mondta nehezen.-Kellett egy hely, ahol végiggondolhatom a dolgokat.-ezt még edig senkinek sem mondta el, de úgy érezte, valami különleges köteléknek köszönhetően elmondhatja ezt a kancának. |
- Igen...Valóban...Gyönyörűek ma éjjel - telt meg melegséggel a hangja.
Aztán szinte metszőn visszapillantott a ménre.
- Voltaképp hogy kerültél a Bánat Mocsarába? |
Némán fürkészte Lacrimát. Majd az égre pillantott, ahol már az első csillagok is kigyúlni látszottak.
-Nézd-szólt a kancához.-Ma a csillagok ragyogóbbak mint máskor. Csendes éjszakánk lesz. |
Bólintott, majd megállt.
Csendesen nézett a semmibe. |
Megkönnyebbülten mosolyodott el egy pillanatra, majd tempósan továbbügettek, egészen addig, míg Secretary végre szilárd talajt nem érzett a patái alatt.
Lelassított.
-Azt hiszem, itt már nem vészes a terep.-fordult hátra Lacrimához felszabadultan. |
Hirtelen tiszta, kemény tekintettel a mén szemébe nézett, és pár pillanatig némán meredt rá. Aztán mintha egy mosoly árnyéka suhant volna át az arcán, majd bólintott, és kilépett a mélyedésből.
Csendesen elindult kifelé. |
-Engem nem zavarsz!-szólalt meg kissé riadtan, hogy a kanca hirtelen gyorsabban kezdett süllyedni.
-Gyere menjünk innen, valami biztonságosabb helyre.-ő is egyre jobban süllyedni kezdett. |
- Nem is tudom - felelte távoli tekintettel, révedezőn, ahogy mégis kezdett rátelepedni a letargia.
Megrázta a fejét, hogy jobban legyen kissé.
- Nem akarok zavarni...Én általában nem szívesen látott társaság vagyok....Jó itt... - mondta szinte suttogva, lassan süllyedve. |
Elgondolkodva nézte a láthatóan kissé bánatos kancát. Node...elvileg ez a Bánat Mocsara ahol állnak...
-Nem tartasz velem valami szilárdabb helyre, vagy részre?-kérdezte mostmár ő is halkabban. Ez a mocsár kicsit nyomasztóan hatott rá, hiszen neki is volt min szomorkodnia... |
Lenézett saját lábaira. Majdnem csüdig elsüllyedt már.....
- Valóban - mondta csendesen. |
-Örvendek.-biccentett a kancának.-Csodálkoztam, hogy ilyenkor még találtam itt valakit.-vallotta be őszintén.
Eközben hangos cuppanás kíséretében kihúzta egyik patáját a süppedős mocsárból.
-Elnézést.-mosolygott.-Éppen a mocsár legsüppedősebb részén állunk. |
- Oh, üdv - mondta csodálkozva szokásos üdvözlését.
Nehezen hitte el, hogy valóban nem képzelődött és valaki élő került arra.
- Én Lacrima vagyok |
Megtorpant a kiáltást hallva, és az irányába lépkedett.
Egy homályos lóalak bontakozott ki a szürkületből, így Secreatry elélépett.
-Üdv!-köszönt.-Csak én vagyok. Secretary.-mutatkozott be. |
Cuppogást hallott, mintha valaki nem messze próbálkozna haladással, ami pusztán a valóságossága miatt meglepte a kancát.
- Ki az? - kiáltotta arra kizökkenve letargiájából, a lassan szürkülő homályba meresztve szemeit. |
Tempósan ügetett a mocsárban, nehogy az elnyelje őt.
A mén eközben mégsem előre figyelt, hanem az eget kémlelte. Sötétedett.
Márpedig sötétedés előtt ki kell érnie a legsüppedősebb részből, ami történetesen épp az volt, ahol ő ügetett. |
[95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Lexia leszállt a mocsár mellé. 
Biccentett, és szemében kihunyt a fény, ahogy kimondta: