|
Témaindító hozzászólás
|
2007.03.29. 21:05 - |
 |
[321-302] [301-282] [281-262] [261-242] [241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
 Rayo húzódozott.
- Nekem ez az ötlet nem tetszik! A lelkek sem kizárt, hogy maradni akarnának. Miért kellene beleavatkoznom az itteni ügyekbe? |
 -Így van!Próbáld kiszívni innen a mágiát, ezt a Sötétséget, amely még itt maradt...hadd legyen teljes Félelem....Vagyis:eltávolítod az írást a szikláról....-adta meg a kulcsszavat.
|
'Miért próbáljam meg egyáltalán?' gondolta dacosan.
Mogorván felelt:
- Jött a Sötétség, és szépen megölte őket. A lelkük meg beragadt a félelembe! - mondta sarkosan. |
-De eljöttél!
-Miért nem próbálod meg, hogy kell?Csak emlékezni kell azokra, amiket mondtam....Hogy lettek ideláncolva a lelkek?-s a sziklán lévő írás felé sandított. |
Megrázta sörényes fejét.
- Mit tudom én! Nem vagyok sem a szolgád, sem a játékszered, hogy a kíváncsiságod kielégítése legyen az éltető elemem! Miért kellene nekem foglalkozni bármivel is itt? Veled is kár volt idáig eljönni! |
-De!Annyit jelent, hogy benned is megvan e pusztító képesség.Én most viszont arra lennék kiváncsi, vajon a maradék foszlányt-célzott az itt még megmaradt lelkekre-el tudnád-e tüntetni nyomtalanul?-hangsúlyozta az utolsó szót.
Ez a próba két dolgot mért:elég erős-e Rayo, hogy jót is tegyen ezzel a pusztító erővel (azaz megszabadítani ezeket a lelkeket az örök-fogság börtönétől); s elég okos-e, hogyan tegye...mert, ha egyszerűen a foszlányokra céloz azzal nem ér el semmit... |
- Ugyan mit jelent ez?! Semmit! Tudom milyen az erőm! Jól tudom! És semmi közöm az itteni lényekhez, csak erős bennem a Mágia! - vágta rá dühösen, hirtelen és.....csaknem riadtan. |
-Meg tudhatsz többet az erődről!-mondta nyugodtan.-Ahhoz, hogy jó harcos légy meg kell tudnod, mekkora erőd is van.
-Annak idején a Sötétség hatására ment tönkre ez a nép, mely nem volt átlagosan gyenge csoport.Nézd meg!-nézett az alakokra-Még ma is itt vannak foszlányok a mágiáikból, körülötted mégis szertefoszlanak.... |
Rayo elhúzta a száját.
- Ugyan mit lehetne megtudni ebből a bolond leírásból? - dacolt mogorván.
- Egy bolond nép bolond és szerencsétlen sorsa! Ennyi. Nem tudták, hogy itt a végzetük, és nem tudtak mit kezdeni vele! No és? Ez mindennapos jelenség. Mi köze ennek hozzám? |
-Többet is megtudhatsz az erődről.-felelte nyugodtan.A falon azábrák helyett félig érthető jelek mosódtak át.Fanum hallkan mormolni kezdte a jeleket, mire hirtelen megelevenedett a kép:az alakok kézzel fogható lények lettek, a sátraa is álltak-az erdő pedig szinte sehol sem volt!
Több képbe is belepillanthattunk:csapda állítások, pár szerencsétlen élőlény elfogása velük, néhány kép a mindennapi életből, szertartások-egy kolónia élete.Ám a képek forgatagába hirterlen becsúszott egy nap...elsötétült az ég, még feketébb felhők jöttek a tájra-mint a Sötétség Birodalmában.Valami hamuszerű köd lepte be a tájat, fullasztva, bénítva a lényeket.Az új táj megjelenés egy új mágiának volt köszönhető....itt kapcsolódaott egymásba a Sötétség Birodalma A Félelmek Országával.
A lények napjai meg voltak számlálva...a ködöt és a változásokat kevesen élték túl...ők az akkor megjelent erdőbe vették magukat.A fájdalmuk, a szörnyűség, amit magukkal vittek mindenhova, újra megváltoztatta lételemüket-szellemekké változtak, melyek kölcsönhatásban voltak az erdővel.S ahogy beljebb nyúlt a sötétség, annál jobban fájt nekik a változás....ők lettek az erdő lelkei, melyekből születtek az itteni rémek, szörnyek, lidércek...Csapdákat állítottak, a mágikusat védekezésül a sötétség hatása ellen, a fizikait pedig azért, hogy megpróbálhassák újra régi életmódjukat élni, próbálni legalább enni...mert szellemeknek a táplálék nem jár ki!
A képek aztán ismét visszaugranak az időben.Nagy sziklát mutatnak, amelyre, az egyik lény rávési ezeket, s bizonyára iírása közben varázsigévé teszi-e látomást...de ezek a történések még a köd előtt voltak...megérezte volna?Talán...mindenesetre neki köszönhető, hogy ez a történet fenn maradhatott, s a varázsige, melynek sorai egyben a történet , még ma is megőrződött.
Talán ez a rész nem igazán fontos a Félelmek Orzságának, de nem csoda, hogy Rayo-t így csapdába ejtette a köd, hiszen az ő ereje is hasonló, mint aza mágia, amely, elpusztította ezeket a lényeket....a sötétség és a félelem keveredése..... |
Rayo kelletlenül sétált közelebb, aztán lustán a kőlapra pillantott, de egy cseppet sem érdekelte a történet.
- Ennyi? - kérdezte gyanús hangon. Nagyon úgy tűnt. hogy elintézettnek tekinti a viszonyt, és hamarosan befejezettnek fogja tekinteni az itt letöltendő időt....Nemigen tudta mit akar még a másik mén.... |
Rayo megérkezése előtt a lelkek hirtelen elkezdtek futni.Innen tudta, hogy közeledik.Bár nem látta, érezte, micsoda erő szabadult fel a pegazusból.Végre látta és megértette, mivel áll szemben.
Megértette Rayo felháborodását, s nyugodtan felelt.
-Ha hiszed, ha nem,nem én hoztalak ide.A Sors Keze.Én akkor csak elindultam egy irányba, és itt kötöttünk ki.Akkor még nem tudtam igazán, miért vagyunk itt, bár gondoltam, közöd lehet a sziklához....-s elhallgatott, s a sziklához fordult.
-A sziklán írás van, ezt magad is láthatod.Sokaknak olvashatatlan-én sem tudom, pontosan mit ír...de tudom, az itt éltek történetét.-nézett hátra.Az alakok újra "élték mindennapajaikat", csakhogy Rayo körül különös módon szertefoszlottak....
-Gyere közelebb...-mondta hirtelen.Amint Rayo közelebb jött, az aurájának köszönhetően az írás jelek/ábrák olvashatóak lettek... |
Rayo-t annyira meglepte a köd "támadása" és az a téboly, ami neki hála az elméjébe csapott, hogy hosszú pillanatig minden rend nélkül csapongott össze-vissza, és magánkívül ordított. Millió hang, sikoly, jelenlét töltötte be a fiatal lényt, olyannyira, hogy azt hitte el fog veszni köztük!!! Ha most valóban megtámadta volna valaki fizikailag, vagy akárcsak nekiment volna valaminek, az végzett volna vele, annyira el volt szakadva a testétől! Itt senki sem menti meg, senki sem segít, magára van utalva, és egyedül fog itt elveszni, ha nem talál ki valamit! Csakhogy képtelen lett volna bármit is kitalálni!
De végül éppen ez az elképesztő teher, ez a lelkét szaggató nyomás szabadította fel az erejét! A fájdalomra, a kínra, a zavarra olyan düh és dac felelt, amit éppen (és csakis) a hajdani itt élők ismerhettek meg.......amikor eljött értük a végzetük.......
Rayoban mintha felrobbant volna valami, és a lény nemcsak megállt a levegőben, de felizzó szemeit is nagyra nyitotta, és nyeríteni kezdett az égre, de olyan hangerővel, hogy beleremegtek a fura fák, amik közé a balsors vetette!!! Olyan fekete homály zúdult elő a száján, az orrán, aztán egy idő után minden pórusán, hogy tengermélyi éjszaka, örök, sűrű feketeség, majdhogynem anyagszerűnek tetsző vakság borult a környékére! Birokra kelt a köddel, elkeveredett vele, darabokra szabdalta, mint jégtörő a kristályos páncélt, aztán elkezdte visszaszorítani! A pegazus ekkor már rég nem ott volt, ahol korábban lebegett.....A feketeségből hol itt, hol ott szólt ördögi, a korábbiaknál sokkal mélyebb és sokkal gonoszabb kacagás....
Rayo egyszerűen saját mágiáját villantotta fel a lelkeknek, akik szinte rabjai voltak kicsiny éjvarázsán belül. És egyetlen lélek sem, a legfurcsább lényeké sem akar olyan rémítő dologba zuhanni, mint a pegazus világlnak pokla....Volt, amelyik még megpróbált rátörni, hogy talán belevigye valami csapdába, de a sötétlény úgy hessentette el, mintha csak legyeket hajtott ovlna el vilámokkal....
Ő a Sötét nagyúr korának szülötte volt, nem a régi, tiszta Sötétség lényeként jött a világra. Hanem az aktív, vad, erőszakos varázslat teremtményeként, a másokkal való kegyetlenkedés mestereként. Nem volt ura, nem is lehetett, idegen volt a természetétől. Ő csakis a saját céljait tartotta szem előtt, és minden tettel, minden szándékkal azokat hajsztolta, került bármibe is.
Ezek a lelkek, habár meglepték, átalakult, fekete mágiát támasztó formájában nem veszélyeztették, sőt ő már tudott velük mit kezdeni!!!
Viszont attól kicsit tartott, hogy a Félelem ősvarázsa esetleg megmérgezi így. Nem is merte nagyon kiterjeszteni a varázslata sötét felhőjét. Remélte, hogy míg csak egyenként kapcsolja le támadóit, és nem szabadítja fel a jelenleginél jobban a varázst, nem eshet baja.....
Így is sietett, cikázva repült, és mikor megérezte a nagyobb, sárkánymágiás lényt, eltüntette a mágiát, és kiröppent elé, aztán ledobbant, és nagyokat szusszant. De lobogó sörényét, izzó szemét és szinte ordító auráját nem tüntethette el. Nem tudta a lelkek követik-e, lesz-e valami bosszú, de a máguscsapdából kitört, a fizikaikata meg egyébként sem félte.....
Szemügyre vette a mént, majd mogorván, halkan hörögve, sokféle, cseppet sem hízelgő érzelmet vegyítve a hangjába megszólalt:
- Itt vagyok. Ezt akartad megmutatni? Ugyan mit kellett volna ebből megtanulnom? Heh? |
A köd szinte bekapta Rayo-t, láthatóan nyúlt feléje.Utána viszont csend jött....Hosszú ideig nem zavarta meg semmi...csak néhány messzeségben és hihetetlen közel hallatszó nevetés-mintha a köd nevetett volna....A köd körülötte különösen sűrű volt!Szinte tapintani lehetett, legalábbis ez az érzés kerülgethette a lényt.
Igen, amint bement a ködbe, belement az eddigi legveszélyesebb csapdába, ahonnan nincs kiút zavart elmével.
Ezalatt Fanum már a célnál volt.Őt nem ejtették ebbe a szörnyű csapdába, bár ő is jó néhány helyen vérzett, karcolódott meg.
A hely, ahol volt, egy kis tisztás, ahol már nem volt az a mindent fedő avar, sőt!Kopár volt, növényzet nem takarta, ám volt helyette rom...Pár össze dőlt, vagy még álló dorong, amilyennel a sátrakat szokás állítani, sőt, néhányon még "sátorhuzatnakvaló" bőr is volt, bár látszott rajta, megviselt...
Egy tűznek a helye is látszott.Sok év óta nem gyújtották meg, mégis füstölt!Itt nem volt köd, a jelenség mintha falként vette volna körül ezt a helyet.Itt nem volt köd, viszont annál több szellemi jelenséget lehetett látni:néha felvillanó körvonalak a tűz mellett vgay a "sátraknál"; hangok melyekhez még körvonal sem tartozott....De a legfurcsább az volt, hogy némelyik Fanumhoz szólt, mintha nem is időbe zárt pillanatokat látnánk...mintha a tábor még ma is élné megszokott életét...mégis a csődör tudta, ezk már megtőrtént pillanatok: a hangok, a körvonalak!
Minden egy hatalmas szikla falán állt, mely kimagasodott a ködből is, s olyan széles volt, hogy pont elérte a kopár terület két végét érte, sőt!Az egész "táborhely" olyan alakú volt, mint a szikla!Mintha árnyéka lett volna.....
Minden a sziklán állt, Gul Fanumé is ezért jött ide, vagyis ezért hozta ide a pegazust....vagyis mégcsak várt rá! |
Rayo nagyot horkantott. Szíve szerint visszament volna, de már mélyen bejöttek, és a büszkesége nem akarta engedni....
Dacosan felszegte a fejét, és a magasba dobta magát!
Hát jöjjön, aminek jönnie kell! |
Ő viszont szemrebbenés nélkül bevágott.
Az őt érő és elkerülő csapdák hangja messzire hallatszott.... |
Rayo abban a szent pillanatban szoborrá dermedt, ahogy elérte a köd. Hirtelen nagy kedve lett tűzzé válni! De továbbmenni semmiképp nem akarózott....Nem tett eleget máris?
'Mi lesz, ha ez megárt nekem?' morfondírozott.
'Itt aztán nem ment meg senki...Itt nem, most nem.....' |
Bólintott Rayo-nak, bár amaz észre nem vehette.Viszont túl figyelmetlen volt:rálépett egy olyan csapdára amibe szégyen belemenni:egy semmi hurok, melyre rálépve a magasba rántja az "áldozatot".Jót lepődött a rántáson és imádkozott, hogy senki ne lássa most, pláne a következmények miatt:a kötél öreg volt, a nagy súlyt nem bírta el, így elszakadt....A Nagy Bölcs fejre esett!!!
Mérgesen lerázta magáról a földet-szidta is magát, hogy lehetett ennyire ügyetlen-, s óvatosabban látott volna neki az útnak...Ugyanis valami halk, földön túli nevetés hallatszott közelről, s távolról-nem tudni, honnan!Nem az a szokványos nevetés, inkább valami torzult "hang"-mert nem is igazán hang volt az-nevetett.Ez a nevetés nem fülön át hallatszott-a lélek hallotta, mert lélek nevetett.Mulatott egyet a csodaló kalandján
Az erdő ezen részét hirtelen (Rayo-nál is, és ő is hallhatta a nevetést), valami zöldes, párás köd kezdte lepni a fákat, alig hagyva látóteret...
-Közeledünk!-morogta magában Gul Fanumé. |
Vad átkokat szórt azokra a bolondokra, akik széthagyták átkozott csapdáikat, azután kicsit lehiggadt, és sziszegve kapkodva a levegőt szemügyre vette az ostort. A szögek feltépték oldalát, de Rayo nem volt hajlandó ezt halálosan komolyan venni. Belső tüzét felszította, és elkezdett forrósodni. Az ostor pattogva, recsegve elégett, és lefoszlott róla. Rayo kínlódva lerázta magáról a szöges részeit is, bár párszor nagyon fájt őket kihúzni az oldalából.
Vérzett, de tudta, hogy mostmár nem állhat meg. Előre vagy semerre.
Nagy levegőt vett, és elindult. |
"Hm, okos!" ismerte el magában az ötletet."Így most egy félig tiszta ösvényt nyert..."
Ő is neki vágott az útnak.Sokat tapasztalt már, szinte megérezte, hol vannak a csapdák.Ügyesen nem lépett oda, nem fordult arra, nem tett olyan mozdulatot, ami aktiválhatta volna őket, bár így is sokat kapott...de nem használt mágiát.Tudta, még kell az ereje, ugyanis ez mégcsak a kezdet volt.....
Távol ugyan, de Rayo-val valamennyire egyszinten haladt.Figyelte! ...
...Rayo akkor lépett rá pont egy olyan csapdára, aminek ostorszerű (s ebből az "ostorból szögek álltak ki) része hirtelen kicsapódott, s rátekeredett a csödör hátára.Erősen szorította. |
[321-302] [301-282] [281-262] [261-242] [241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Rayo húzódozott.
-Így van!Próbáld kiszívni innen a mágiát, ezt a Sötétséget, amely még itt maradt...hadd legyen teljes Félelem....Vagyis:eltávolítod az írást a szikláról....-adta meg a kulcsszavat.