|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 20:15 - |
 Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Legalábbis, ő így érezte a torony ablakának párkányán.
Lazán megfordult, és nézte kicsit az elétáruló látványt: a fátyolos-fügyönyös falú, szőnyegekel bélelt szobában csaknem mindenütt párnák pöffeszkedtek.
A legnagyobbon, amin egy sárkány is elfért volna, egyetlen lény feküdt.
Egy alig derengő, fehér lény. Úgy feküdt, mintha soha többé nem akarna felébredni. Homlokköve seszínű volt, és néha kavargott, majd újra kihunyt.
A föléhajló, leginkább rémre emlékeztető kanca suttogása betöltötte a szobát. Ahogy a suttogás néha felerősödött, úgy kezdett a homlokkő változni.
A suttogástól, bár Galbatorix már régóta ismerte a csontmaszkos lényt, most is kirázta a hideg a csődört.
A hangok egyáltalán nem tűntek eviláginak. Igaz, hogy a tulajdonosuk épp varázsolt, és önmagában sem volt evilági, de ahogy a hangok csaknem kicsalták a lelkét simításukkal, hogy kövesse őket, hogy hagyja abba a fejtörést és borzongást, és olvadjon fel a csodás, súlytalan táncban....Galbatorix ellen tudott állni, de nem kedvelte mindezt. Túl idegen volt őtőle! Épp ezért kellett neki Vanwa Vala. Tudta jól, hogy a kanca nem ártana neki, most is legföljebb szórakozik, ugyanakkor sosem tudta megzokni ezt a hatalmat. A suttogás erősödött, halkult, hullámzott a szobában, szavak nélkül szólt, és Galbatorix tudta, hogy hat.
 Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
- Mi az?! - hörrentett feszülten, és előrelépett.
- Nem tudom felébreszteni...Nagyon gyenge.....Nem is látom értelét próbálgatni..... - mondta, aztán egy csaknem elrejtett tálhoz lépett, ami a párnák közt lapult.
Ivott belőle, majd elnyúlt Lilina mellett.
- Miért nem hagyjuk csak úgy itt? Hadd pihenjen. Mi baja lehetne itt? Gyerünk innen! - mondta a fehér lényre pilantva, méricskélve őt.
Könnyedén és lesajnálóan nézett a csődörre, elnyúlva a párnáján.
- Galbatorix, ne bolondozz! A kancának szüksége van rám. Megtehetném, igen, megtehetném, hogy hagyom kiszakadni a testéből, és aztán visszaparancsolom. De annyira gyenge, hogy történhetne tragédia! Mellesleg: amíg jó helyen van, addig ottmaradjon, ahol van az a lélek! a helyén! Ez nekem minden erőfeszítést megér....
Sötéten elvigyorodott.
- Ez éppolyan erőfeszítés, mint az én álhatatosságom, hogy végre hozzámgyere!
Nagyot, reményvesztettet sóhajtott.
- Galbatorix.....ezt már sokszor megbeszéltük.........
- És még mindig nem értem a választ! - dobbantott.
Türelmesen pillantott a lényre.
- Kár lenne egy ilyen szép, gyümölcsöző, észérveken és érdekeken logikusan alapuló szövetséget bolond érzelmekkel tönkretenni!
Horkantott.
- Bár lehetnénk épp őszinték is: nem vagyok bolond! Tudom jól, hogy sosem bíznál bennem, és Te is tudod, hogy én sem igazán benned! Régóta ismrjük egymást, és mikor egymást védjük, akkor is szemeket növesztünk hátul! Akiket érdekek hajtanak, megértik egymást, tehát tudhatnád, hogy ez minden lenne, csak nem helyes döntés! Csak azért, hogy szilárdabb legyen a szövetségünk, meg hogy jobban szemmel tartsuk egymást a közelség miatt.....tudod jól, hogy az lenne a vége, hogy valaki ki- aztán meg felhasználná a másikat....és valószínűleg egymásnak menénk. Könnyeb meggyilkolhatóság....ez nem indok egy házassághoz! Mellesleg...mondj szentimentálisnak, de nem tartom etikusnak sem, hogy nem szerelemből-szeretetből házasodjunk.....Igaz, hogy nekünk idegen az etika, de ez az én elvem, és tartom magam hozzá! Azért egy dologban igazad volt - gonoszul elmosolyodott - ideje menni! Indulj!
Morrant, aztán nem vágott vissza azzal, hogy talán ideje másik szövetségest keresni, és erre Wizarde, Vanwa tagadott "lánya" épp megfelelne.
Sagulon, akit meg Vanwa elfogadott, jó lenne harcosnak...Bár ő hű Vanwához...
Megrázta a fejét.
Nem. Wizarde még Vanwánál is idegesítőbb. Jobb megmaradni a bejáratott módban...
Egyelőre......
Kilépett az ajtón, amit súlyos függönyök takartak, és vissza sem nézve elindult.
Kiérve a toronyból, ahol Vanwa elszállásolta védencét, elvegyült a szürreális város szürreális tömegében. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 - Magasságos... - suttogta, s azon imádkozott, erre ne tartson a fény.... Csak állni tudott és nézni ezt a hihetetlen dolgot.
|
 Sörénye, farka csapzott volt, szőre összetapadt az izzadtságtól és a kosztól. Miután Koni szil-angeliddé avatta őket, nem tudott várni. Új gazdája szavak nélkül megértette, s mutattta meg, merre vannak. "Éji Táltost keresd! - mondta Leviának - Ő épp velük van. Ha erre a társadra koncentrálsz, megtalálod őket". Köszönés nélkül ment el. Amint megkapta az adatokat, azonnal ráállt féltársa keresésére. Vágtatott, ügetett, lépett, de soha nem állt le. Szinte a tengert is átúszta idáig (ha egy épp arra járó hajó nem vette volna fel).
Minnél jobban közeledett, szíve annál hevesebben vert, gondolatai annál kuszábbak voltak. Mit mondjon? Hogy: "Visszajöttem" vagy "Hiányoztatok"? Eddig még nem is mert belegondolni, mi lesz, ha Éjfél oldalán más kancát lát, fia pedig nem őt fogja hívni anyunak. Hogy néz ki egyáltalán a fia? Okos? Az biztosan. Szép, mint az apja? Vagy rá ütött? Csak azt ne! Noha ő mindig a legszebb, legokosabb csikónak fogja látni, mi lesz, ha Hekaté rosszul jósolt? Nem, az nem lehet! De miért is fél ő, ha a fia nem lesz olyan hatalmas, mint ahogy Hekáté mondta?! ... Talán azért, mert ez tartotta benne a lelket azokban az órákban, amikor a magány és az anyai aggodalom uralkodott el rajta? Nem, ez biztosan nem. Csak azért tette fel magának a kérdést, hogy legyen még min aggódnia ... Hogy utálja az anyai, aggódó elmét! Csak hergeli, csak piszkálja az örökösen ismétlődő kérdések: Ugye nem....?; Ugye nem ... ?Ugyanakkor fél is a találkozástól ...Á, már megint ez a : Mi, lesz ha...?; Mi lesz, ha....? kérdés sorozat. Elég legyen! De ugye nem ... ? És mi lesz, ha ...?
S ez mégcsak töredéke annak, ami Leviában lejátszódott, amíg keresztül szelte monoton lépteivel ezt az ismeretlen Boszorkányvidéket. Gondolatai össze-vissza kuszálódtak, elvesztette már a valódi célt, és bizony nagyot koppant a feje, azaz szarva a Főváros védőmágiáján. Elképedt ezen a hatalmas falon és a hatalmas védőmágián. Hát elzárják tőle a párját? A fiát? már soha nem láthatja őket? Egy egész város fordul ellene? Érezte, Éjfél és a kis Heru képe (mindössze egy újszülött képe létezett agyában, akit Herunak hívott) távolodik, s lassan egy kapu zárja maga mögé őket. Szörnyű nagy vaskapu, amit nem tud kinyitni!
Elkseredett. A döbbenet elkeseredésbe váltott át, és most azon ritka eseménynek lehettünk szemtanúi, ami a kanca életében először történt meg: zokogni kezdett, először elhaló hangon, majd mint a sárkány, ordított a falnak:
- Éjfél!!! Heru!! |
 Fényvihar intett.
- Nem hinném, hogy a város számodra veszélyeket rejt. Megismerni pedig mindenkinek magának kell. Sok helyre nem léphetsz be, ahová én minden nap ellátogatok, és lesznek házak vagy területek, amik nekem maradnak örökké bezárva, Te pedig szabadon beléphetsz. Ez egy ilyen hely - magyarázta. |
 -Ha dolgod van hát menj...-mondta és visszafordult.
|
Fényvihar szórakozott mosollyal válaszolt.
- Nézz körül! A városnak egészen sok szintje van, sok-sok területtel, mindnek más és más a célja. Nézz fel! Még a léget is tornyok telítik el! Mindez számtalan lényt jelent, többségük nagyon is különböző test és jellem. Amikor két eltérő lény találkozik, és összevesznek, könnyen lehet tragédia a vége, ha valaki nem vigyáz a rendre.....
Elkomorodott, és halkan folytatta:
- Erre a feladatra manapság mind kevesebben vagyunk...... |
-Nyugodj meg én itt nem fogok ártani...Máris menni készülsz?-kérdezte. |
Bólintott. Aztán körbeintett hatalmas tollaival.
- Itt sokmindent megismerhetsz, más vidékek lényei is szép számmal élnek itt, de magát a várost sosem leszel képes belátni.... - mondta nyugodtan.
- Amíg nem akarsz ártani, szívesen látott vendég vagy, Éji Herceg! - biccentett a fejével, és úgy tűnt menni készül. |
-Talán a kiváncsiságom hozott ide...vándor vagyok...nem bíromn a bezártságot és mivel nem sok helyet láttam igyekszem minden helyet megismerni már amire esélyem nyílik!-mondta. |
Fényvihar aprót és kecseset intett a szárnyával.
- Az én nevem Fényvihar! Miért jöttél a BoszorkányVidék Fővárosába? Ritkán látni itt birodalmi lényt, aki önerőből, szabad akaratából jött ide. |
Könnyedén megfordult.Végigmérte a pegazust.
-Üdv!-mondta majd tisztelettudóan meghajolt.Még egy kicsit nézegette majd újra megszólalt mély és határozott mégis valamennyire fiatalos hangján.
-Éji Herceg vagyok!-mutatkozott be. |
Fényvihar egyetlen hang nélkül szállt le az idegen közelében. Sejtette, hogy nem kell tőle félni, ha bejutott, de az idős, megkérgesedett pegazus nem akart semmiféle kockázatot a városukban. Fáradt volt ahhoz, hogy mást, egy harcias fiatalt küldjön. Inkább ő maga jött megismerni a mélybarna, hatalmas lényt.
- Üdvözöllek, ismeretlen! - szólította meg nemesen zengő hangán az unikornist.
 Tara küszködve próbálta irányítani magát, és fia után sietni, de természetlény volt, nem csillag- vagy űrelemű! Nagyon idegen volt neki ez a világ, és nemcsak félt, de Beatlest is nagyon féltette.
- Vigyázz! - nyihogta magas, elvékonyodott hangon, ahogy egy gigantikus üstökösféleség kezdett el feléjük kanyarodni..... |
Éji Herceg némán figyelte a várost. |
 Aranypata letelepedett nem messze Ceurontól és onnan figyelte a felépülő lényeket.
Nagyon fáradt volt és ha akart, ha nem...lehunyta szemeit és elaludt.
 Kitárta szárnyait, így próbálta lassítani a forgást.
Mostmár ha akarta volna sem tudta bevárni anyját.Lassú lebegéssel haladt elöl.
Bár ő élvezte, félt, hogy anyja nagyon mérges lesz majd, ha innen kiértek... |
 Kyara elképedve pillantott egy városrészre.
- Ezt nem hiszem el! - kiáltotta - Hát ott meg mi történik!?!? - kerekedtek el hatalmasra a szemei, de láthatóan nem örömtől....Döbbenet és félelem fogta el a kancát......
Szárnya és elkpedt arca is mutatták, hogy tőlük keletre egy hatalmas, az égből alábocsátott napsárga fénysugár pásztázza a várost, és amerre jár, eltűnnek az épületek! Mintha kitörölnék őket a létezésből!!!
 Hakima elmosolyodott, és felszívódott valahol a terem mélyén.
De a bölcs gyógyító érezte, hogy Ceuron felépüléséért már nem kell aggódnia......
- Beatles, ne! - csattant fel riadtan, és habár nem akarta, vadul megpördült a tengelye körül. Rémülten szorította össze a szemeit, de fiáért sokkal jobban aggódott, így kinyitotta őket inkább, és próbált a csikó után evezni.
- Beatles, ez veszélyes! elveszhetünk! Ennek a háznak minden térmágiáját még a legerősebb erisziek se ismerik! Csak az Építész, de ő nem fog még egyszer segíteni rajtunk!!!! - próbált fia lelkére hatni idegesen remegő hangon. |
Nyugtázva bólintott, s lepillantott a mellvédről a városra. Ezt a kilátást! Néhány hatalmas torony kúszott velük egy vonalban távol, s közel, alattuk pedig a lakóházak tetejei, utcák vonalai tekregtek nyüzsgő lényekkel. Látni lehetett vékony vonalban a város védőfalát, ahol hirtelen végetért a háztömeg, s a horizonton látszott a csupasz, kietlen Rémségek szigetének Boszorkány vidéke. Sokszor látott már ilyen nagy kilátást, de ez a kép végképp beleolvadt emlékeibe! |
Mosolyogva biccentett.
-Köszönöm!-mondta, s leheveredett Ceuron közelében. |
Beatlesnek leesett az álla.Nagyon tetszett neki ez a hely.
Szívesen nézett volna jobban körül, s szívesen "úszkált" volna a nagy semmiben is.
Beatles imádta szülőjét, de most az egyszer nem akart jól nevelt kisfiú lenni.Előtte sem volt az, ez a hely meg olyan csodás...
-Nagyon tetszik ez a hely...-csapkodott párat szárnyával, mire lassan forogni kezdett, majd előre haladt kicsit, tehát anyja szárnyát eszébe sem volt megfogni...-Meteoritok...Wáóóó.... |
Kyara gyorsan elmosolyodott, a maga szokásos szelíd-szenvedélyű, ragyogó, békés, megnyugtató módján.
- Csak emlékek! |
Észrevette Kyara merengő pillantását.
- Mi a baj? - kérdezte finoman. |
Tara abban a pillanatban rosszul lett, ahogy átlépett a kapun. Nem is csoda!
Sikerült megtalálniuk a Planetáriumot! Az egyetlen helyet, ahová a tarka kanca sose vágyott!
A patáik alól kirohant a talaj, de nem zuhanni kezdtek, vagy egyhelyben lebegni, hanem egy finom sodrásnak megfelelően haladtak a levegőben.....Akármit is csináltak......
Tarának eddig egyszer már sikerült rosszul csapni a szárnyával, így a túrát akkor fejjel lefelé küszködve tette meg, és azóta sem kedvelte ezt. Rádásul a Planetárium hiteles mása volt a környező csillagrendszereknek, így minden irányban végtelennek tűnt, és nem volt sem fel, sem le, sem jobbra vagy balra.....Súlytalan lebegés volt, csillagok közt utazva a fekete-kéksemmiben. Tara így maga sem volt biztos benne, hogy fejjel lefelé volt-e, de ennek a teremnek vagy mágiának az illúziója túl sok volt neki!!!
- Beatles, fogd meg a szárnyam! - nyihogta, és riadtan kapott fia után.
Hakima elmosolyodott.
- Nem baj. Ha igazán itt akarsz maradni, nincs is jogom tenni ellene! Talán Ceuron is örülni fog, amikor felébred!
|
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
- Magasságos... - suttogta, s azon imádkozott, erre ne tartson a fény.... Csak állni tudott és nézni ezt a hihetetlen dolgot.
Sörénye, farka csapzott volt, szőre összetapadt az izzadtságtól és a kosztól. Miután Koni szil-angeliddé avatta őket, nem tudott várni. Új gazdája szavak nélkül megértette, s mutattta meg, merre vannak. "Éji Táltost keresd! - mondta Leviának - Ő épp velük van. Ha erre a társadra koncentrálsz, megtalálod őket". Köszönés nélkül ment el. Amint megkapta az adatokat, azonnal ráállt féltársa keresésére. Vágtatott, ügetett, lépett, de soha nem állt le. Szinte a tengert is átúszta idáig (ha egy épp arra járó hajó nem vette volna fel). 
Fényvihar intett.
-Ha dolgod van hát menj...-mondta és visszafordult.
Tara küszködve próbálta irányítani magát, és fia után sietni, de természetlény volt, nem csillag- vagy űrelemű! Nagyon idegen volt neki ez a világ, és nemcsak félt, de Beatlest is nagyon féltette.
Kyara elképedve pillantott egy városrészre.
Hakima elmosolyodott, és felszívódott valahol a terem mélyén.