|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.18. 21:40 - |
 *Tünde kimért léptekkel, feszülten fülelve lépte át a határt, és máris az Örök Tél Birodalmában találta magát. Pillanatra megállt, és körülnézett. Minden tiszta hó!
-Nahát! -suttogta megrendülten. Eddigi rövid élete alatt nem sok telet látott, s őszinte csodálattal töltötte el ez a hólepte táj. Pár pillanatig még gyönyörködött a tájban, de azután eszébe jutott apja, Szabadesés intelme: Keresd meg Vinót! Bármi történjék is, keresd meg őt, lányom! Ő majd befejezi, amit mi elkezdtünk! Nagyszerű mentor! A legjobb nevelést kapod majd tőle.
Tünde tehát elfordította tekintetét, és beljebb merészkedett a havas birodalom mélye felé, hogy ráleljen a tapasztalt mesterre. |
[130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
-Mi? -*nevette el magát.* -Csak meg kell keresnünk őt? Hát, ez igazán gyerekjáték lenne.
*Visszaemlékezett az eddigi tanóriákra.*
-Hiszen utoljára akkor kaptam ilyen feladatot, hogy ideérkeztem. -*értetlenkedett.* |
 - Lehet, hogy ez a mai feladat... - mormolta elgondolkozva.
Körülnézett.
- Én legalábbis nem látom Vinót.... |
-Én egész biztos, hogy szörnyen vajszívű leszek! -*nevette el magát.* -De az még olyan messze van. Eddig soha nem is gondolkoztam ilyesmiről.
*Vállat vont, majd egy ideig némán lépkedett.*
-Vino említette, hogy ma te leszel a tanulótársam. Nem kellene már kezdenünk az edzést? No, nem mintha nem élvezném a társalgást Veled! |
| - Nekem csak izgalmas játék volt. Túl kicsi is voltam, hogy komolyan vegyem...Később, mikor eriszi lettem, igazán akkor jöttek ezek a gyakorlatok.....Akkor már igazán neveltek engem. Anya korábbi edzése, mindent összevetve semmiség volt ahhoz képest....De ezek a kemény edzések segítettek, hogy benőjön a fejem lágya és épen ússzam meg a Sötétséget ráadásul másoknak is segíthettem! Én nem bánom, hogy így alakult....De ha valaha apa leszek, azt hiszem más módot fogok keresni a csikóimnak.....Anyát nem hibáztatom, a korhoz illően nevelt fel, a lehető legjobban..... |
-Így már nem is hangzik rosszul! -*mosolygott, de szeme újra elkomorult.* -De akkor sem értem, miért kell egy ifjú csikót kész kiképzőtáborban nevelni.
-Talán szükségszerű és hasznos, mert az életre nevel. -*tette hozzá.* -De akkor sem tartom egészségesnek. Akkor élvezetes a játék, ha nincs komoly tétje. |
| - Hát azokból álltak a gyakorlatok, csak például a dombos erdőben. Mondjuk meg kellett keresnem valamit és vigyázni, hogy ne kapjanak el. Nagyon izgalmas volt! |
| -Akkor nem volt igazi gyerekszobád. -*csóválta a fejét.* -Nem hiszem el, hogy csak gyakorlatoztál... Fogócska? Bújócska? Sohasem játszottál ilyesmit? |
- Hideg... - magyarázta tömören.
- Nekem mindig mágikus játékokat adtak....Meg mindenféle gyakorlatot csináltunk... |
*Kiköpte a szájából a havat.*
-Ez azért kissé erős volt, nem gondolod? -*nyögte, újabb adag havat prüszkölve, majd kikecmergett a gödörből.*
-Honnan tudhattam volna, hogy nem szereted a havat? Alig ismerlek még. -*motyogta.* -Az öcséimmel pedig mindig is imádtunk hócsatázni, azt hittem, te is élveznéd. De ha nem, hát nem. -*vont vállat.* |
Rosszalló fintorral nézett Tündére, majd kirázta sörényéből a maradék havat.
- Ugyan már....Ez olyan gyermeteg volt - morogta.
- Hol az idősebb tisztelete? Mondhatni, én vagyok az elsőszülött! Nem szeretem a havat....Az erdőben nőttem fel, ez a hely idegen - nézett körbe a sok-sok fehéren.
- Egyébként is, ha havat akarsz, akkor most megkapod - mondta, és bár továbbindultak, most megállt és hátranézett a felé lépő Tündére. Aki nem vette észre az apró horpadást a patája alatt...Mielőtt bárki bármit szólhatott volna, Tünde orrig eltűnt a lába alatti alattomos gödörben! Sólyom szinte türelmes pillantással nézett elmélyedt testvérére....
- Vigyázni kell ezekkel.... - bólogatott nagy komolyan! |
Ó! Hát én nem egészen így értettem, de.... -*elmosolyogott, majd ő is nevetni kezdett.* -végülis van értelme.
*Pajkosan az egyik vékonytörzsű, fa mellé táncolt, és vigyorogva meglökte. Az ágakon levő hó mind alázúdult a levelekről, egyenesen Sólyomra, s ami félre is hullott volna, aztTünde szárnyának egy könnyed legyintésével bátyja felé fújta. Nem hiába tanult annyit Vinótól. Jót nevetett havas fivérén, és békítően leporolgatta annak hátát.* |
| - Valóban remek célszerszám! Arra, hogy megtanulj egész finom mozdulatokal enni, szinte lopni a bokortól, különben összekaristolja a képed vagy kivágja a szemed! - nevetett hátra. |
| (Elírás: Csillagvihar = Csillagvágta) |
-Nem volt idő dajkát keresni... -*mondta.* -De azt hiszem, igazad van. Az viszont egyértelműen az én hibám, hogy egyedül hagytam őket. Nem kellett volna hősködnöm. Hatalmas szerencse, hogy nem lett bajuk, de nem sokon múlt. -*motyogta.* -Kaptam egyet-kettőt a fejemre az egyik orktól, így inkább visszafordultam. Félúton találkoztam Csillagviharral. A szárnyai teljesen meg voltak tépázva, sok tolla hiányzott is és olyan kis rémült volt. Sírt, és azt mondta, hogy a bokor indái megtámadták őket. Őt a szárnyainál, Fényzáport pedig a nyakánál ragadta meg, és jajgatott, mert az öccse már nem mozdul. Azonnal visszarohantam vele. Egyébként pontosan az történt, amit mondtál; Fényzápor ragyogni kezdett, és én is rásegítettem egy kicsit, de végülis az a nyavalyás növény elengedte. Akkor pedig kirángattam onnan.
*Beszéd közben árnyékként követte Sólymot, és megpróbálta másra terelni a témát.*
-Annak a bokornak, amit említettél, használják valamilyre a tüskéit? Ha tényleg olyan erős, mint mondtad, biztos remek célszerszám lehet. |
Közelebb lépett húgához.
- Ugyan, ne sírj! Te jót akartál tenni mindenkinek! Persze, néha épp ezzel lehet ártani, de fiatal vagy! Az öcséidnek meg gondolom nem esett semmi baja. Ha az apátok fénylény, akkor bennük is ott kell lennie a Fénynek, fényelemű lény pedig, ezt mindenki tudja, ragyogni kezd sokkhatásra, úgyhogy az ördöghurok semmiképp sem tehetett volna bennük kárt! Azt a növényt egyébként is nehéz felismerni, ha nem láttad már jópárszor életedben.
Horkantott.
- Apád hibázott, hogy rád, a fiatal lényre bízta őket! Nagy felelősség kicsikre vigyázni, erisziek közt nagyon kevés olyan van, aki ilyen megtiszteltetésben részesül! Én mindig kapuőr voltam! Rám sem bíztak egyet se! Ha apád igazán bölcs lenne, akkor dajkát fogadott volna, vagy lenne párja...... - mormogta befejezésül.
Megrázta sörényét.
- Itt nincsenek ördöghurkok, de van egy erős tüskéjű bokor, aminek jó bogyói vannak, nézzük meg - mondta, és már el is fordult. |
-Majdnem odavesztek... az én hibámból. Nekem kellett volna vigyázni rájuk! -*motyogta megsemmisülve.* -Egyedül hagytam őket.
*Lassan, vontatottan beszélt, látszott, hogy egyfelől nem akaródzik visszaemlékeznie a történtekre, másrészt viszont megkönnyebbül tőle, hogy kiadhatja magából.*
-Egyik éjjel ránk rontott egy erdei troll és jó néhány ork is volt vele. Apa védett minket, és rám hagyta, hogy vigyázzak a kicsikre. Azt mondta, feltartja a szörnyeket, addig mi keressünk valami búvóhelyet, és maradjunk is ott, amíg értünk nem jön.
*Tünde már kis híján elsírta magát, de érezte, hogy még így is minden kimondott szóval könnyebb lesz a lelke.*
-Elvittem az öcséimet, és találtunk is egy alkalmas rejteket. Egyszerű bokornak látszott, egy ártalmatlan bokornak. Otthagytam őket. Azt hittem, nem lesz baj, én csak segíteni akartam apunak. Visszamentem, és otthagytam őket a bozótban. Ördöghurok volt... Az az istenverte bokor ördöghurok volt!
*Tünde elsírta magát.* |
Kérdőn nézett húgára.
- Mi történt? |
-Nem. -*rázta meg a fejét.* -Akkoriban apával voltam. Fénylény, így nem vették volna túl sok hasznát a Sötétségben, de azért sokszor harcolt a külső vidékeken. A háború után küldött ide tanulni.
*Kicsit elhallgatott.*
-Tudod, Sólyom, rajtad kívül van még két fivérem, két ifjabb pegazus. Amikor apa elment, mindketten az én gondjaimra voltak bízva, és egyszer.... egyszer figyelmetlen voltam. -*félrepillantott, és látszott, hogy a mondatnak eredetileg más befejezést szánt.* -Azután az eset után apa elküldött Vinóhoz. |
Bólintott.
- A második csatában Anya is harcolt. Akkor már nem voltál vele, ugye? |
-Se nem olyan sok, se nem olyan súlyos, mint ami Neked jutott. Nekem - szerencsére - szép volt a csikókorom. -*felelte csöndesen.* -Még kicsi voltam, mikor a Sötétség először elborított mindent, nem harcoltam, anyuval messze madtunk a háborútól, amennyire csak lehetett.
|
[130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Tünde kimért léptekkel, feszülten fülelve lépte át a határt, és máris az Örök Tél Birodalmában találta magát. Pillanatra megállt, és körülnézett. Minden tiszta hó!
- Lehet, hogy ez a mai feladat... - mormolta elgondolkozva.