|
Témaindító hozzászólás
|
2006.11.04. 21:38 - |
 Leolan könnyedén ledobbant a jeges partra, és körülnézett. |
[94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
- Nehéz nekem szembenézni azzal, hogy...mostmár valóban elválnak útjaink a fiammal! Persze már rég önálló életet él, de...most tudatosult csak bennem, hogy én Veled megyek...ő pedig másfelé. Elrepült a csikókora, az én fiatalságommal együtt - kicsit ironikusan nevetett fel Üstökösre, könnyek fátyolával szemein.
- Nem is tudom mit szeretsz egy ilyen öreg kancán!
Elhúzta a száját.
- Eddig mindig tudtam a fiam mit gondol, tudtam, hogy szeret, hogy jól él itt.....Ez ma megváltozott...Nem tudom mit érez vagy gondol pontosan, és ez zavar! Zavar, hogy lehet, rosszul érzi magát...Eddig olyan megnyugtató volt úgy élni, hogy biztos lehettem felőle.....Nagy szó, hogy azt akarja boldogok legyünk. Te és én együtt! De láttam rajta, hogy nem örül igazán...Csak elfogadta a döntésem. Örülök, és mégsem! |
*Jó ideig álltak így.*
- Nem is sikerült olyan rosszul. Vagy Te hogy látod? |
Megadta magát Üstökösnek, és hozzásimult, de egy kicsit remegő hangon mondta, bizonytalan mosollyal:
- Nekem is.....
Supervágta után nézett, és csendben elfogadta a dolgot..... |
*Először mosolyogva és kissé meghatottan nézte anya és fia jelenetét.
Supervágta gyors távozása azért meglepte.
Egyik szárnyával magához húzta Leolant.*
- Most hagyd elmenni. Fel kell ezt Neki dolgoznia. |
Lehajtotta fejét, hogy arcába hulló sörénye takarja ragyogó szemét és kis mosolyát.
'Üstökös! Te máguslények mágusa!' nevetett magában boldogan.
 Már rá akarta vágni, hogy nem és nem is érdekli, amikor Üstökös erős pillantása valahogy megállította heveskedését.
Elgondolkozva megmozgatta orrát, majd lassan, és ma első ízben higgadtan, válaszolt:
- Szeretek varázsolni....Nem is tudnék már enélkül élni.
Nem értette mit akar az idősebb mén, amíg rá és anyjára nem nézett véletlen egyszerre. Akkor megértette a dolgot.
- De én nem akarom, hogy anyának rossz legyen - mormogta még dacosan.
Erre már elnevette magát, és fiát átölelve, fejét a hosszúsörényes fejhez biccentve így szólt:
- Nem lesz rossz! Én tudom! Most igazán tudom! Fiam, nagyon szeretlek, fontos vagy nekem, de felnőttél, így mostmár egyfelől már nincs is miért együtt maradnunk, és lám nem is maradtunk, másfelől engedd meg, hogy eldönthessem mit akarok az életemmel! Elég nagy vagyok már nem? - nevetett kicsit csillogó szemekklel.
- Én sem szólnék bele a Te választásaidba, habár azt szeretném, ha mindig jól élnél!
Kacsintott Supervágtának.
- Bízz bennem kérlek! Szeretek és engem is szeretnek. Minden rendben lesz - mondta végül mélyen, átható hangon.
- Hadd találjam meg a magam útját!
Ő is átölelte szárnyaival Leolant.
- Nagyon szeretlek anya - mondta halkan, kicsit remegő hangon. Tudta jól, hogy el kell engedje az anyját, tudta jól, hogy sehogysem állhatná útját és nincs is semmi joga ebe beleszólni, ráadásul el sem veszíti semmilyen tekintetben sem, de akkor is összeszorult kicsit a torka.
Ránézett Üstökösre, egy ideig méregette, majd hirtelen elengedte Leolant, megpördült, és a fjord vize fölé robbant, szárnyait kitárva.
- Legyetek boldogok! - kiabálta furcsa hangon, vissza sem nézve, és kisuhant a víz fölé.
Leolan tanácstalanul ugrott egyet, s fékezett. Menjen fia után? Vagy ne menjen? Ha vele akarna lenni, nem kellett volna elmenjen....S talán megalázó is lenne utánarepülni Supervágta számára....Hisz már nem csikó. Valóban nem.
Üstökösre pillantott, s szemében keveredett az öröm, hogy fia elfogadta a szelemét, hogy egyszerre lehet szabad és házas, és kissé a zavar, hogy Supervágta miért száguldott így el. |
- Egyrészről kíváncsi voltam - *vallotta be* -, másrészről pedig ha lett volna már benne részed, könnyebben tudnád megérteni. De akkor lássuk máshogy.
*Kicsit hallgatott és Supervágtát nézte.*
- Mióta először találkoztunk, elég sokat változtál. Valószínűleg előnyödre. A mágia saját magad óhajaira formálása biztosan nem okoz már gondot, igaz? Lassan részeddé válik. Vagy már meg is történt?
- Képzeld el, hogy valamiféle kihágásod fejében megfosztanak ettől... Semmi varázslat... - *elmerengve pillantott a távolba.*
- Érted, mit akarok mondani? - *fordította vissza figyelmét a fiatal pegazusra.* |
Fia lelkére akart beszélni, elvezetni őt kicsit Üstököstől és lehiggasztani, hatni jobbik énjére, de a fehér peguni szavai úgy meglepték, hogy csak megütközve odakapta fejét, és elkerekedett szemekkel nézett rá! Supervágta szerelmes???? Miféle kérdés ez?!
Dacosan nézett Üstökösre.
- Nem, nem voltam! - vetette oda.
- Mi köze ennek az anyámhoz? És Neked mi közöd van az én dolgaimhoz?! |
*Egyik fülét félig hátra sunyta az éles szavak hallatán.*
- Én biztosan tudom, de gondolom ez neked nem elég. - *kezdte még mindig nyugodtan.*
- Mondd, Supervágta, voltál már szerelmes? - *kérdezte hirtelen.* |
Leolan kissé fia elé lépett, szégyenkezve miatta, de most villogó szemekkel pillantott rá. Azt akarta, hogy Supervágta normálisan viselkedjen! Tudta jól, hogy őt akarja boldognak látni, ezért ilyen a viselkedése, tudta jól, hogy Üstökös ellen szava sem lenne, ha a mén nem akarna a párja lenni...
De Leolan akarta ezt a kapcsolatot! Azt pedig nem akarta, hogy fia viszályt keltsen épp hozzá ilyen közeliek közt!
Supervágta igenis anyja elé lépett!!
- Miért vagy olyan biztos magadban? Épp Te tennéd boldoggá? Ki tudja, hogy nem csapod-e be?! - kiabálta makacsul.
- Mért épp Te tennéd boldoggá?!
- Fiam, ezt én is el tudom dönteni! - mondta komolyan, Supervágta szemébe nézve, mély hangon, csendesen.
Dacosan leszegte fejét.
- Én őt kérdeztem - mormogta, Üstökös felé intve. |
*Szelíden tekintett Supervágtára.*
- Azok után nem gondolod, hogy végre megérdemli a boldogságot? - *kérdezte nyugodtan.* |
Az eddig nyugodt víztükör lobot vetett, mint a láng, majd remegni kezdett, végül egyszerűen felrobbant!!! Supervágta kiemelkedett a habzó-röpködő vízcseppek ezrei közül, és repülve egy kört a magasban, hogy lássa ki jöhetett anyjával, meg is száradt.
Pár pillanat múlva Leolan elé dobbant, és furcsán kedves-hűvös pillantással megölelte!
Leolan is megölelte fiát. Egészen erős mágus lett!
- Örülök neked! - nézett Supervágta szemébe, majd megveregette hátát.
- Beszélni akarok veled valami nagyon fontosról, fiam - kezdte elkomolyodva, és kissé idegesen.
Üstökösre pillantott...
- Üstökös és én...nos.....
- Összeházasodtok - mondta ki meglehetősen mogorván, és határozottan dühösen és hidegen nézett Üstökösre.
- Mit akarsz az anyámtól? - mondta ki végül nyersen.
- Elég baja volt már eddig!
- Supervágta! - kiáltott fiára hihetetlen hangon, és egészen elhűlve a szavaitól!
- Nem beszélhetsz így! |
*Csöndben leszállt Leolan mellé és várakozón tekintett körbe.* |
Leolan körülnézett, miután elérte a fagyos partot, és leszállt.
Aztán különleges, fia és őközte lévő varázsát felhasználva, elkezdte szólítani Supervágtát. |
*Csodaszarv csendben bólintott és követte Arwent.* |
 - Gyere velem - felelte halkan.
Hosszú séta várt rájuk.... |
- Miért nem jöhetsz? - *kérdezte megütközve.* |
Megütközve nézte párját.
- Mit hiszel, miért nem tettem eddig? Most sem mehetek! Ha mehettem volna eddig, a lányaimmal lennék! |
- Mire várunk? Menjünk azonnal! - *indítványozta.* |
- Óh...az rég volt - sóhajtotta.
Megrázta sörényét.
- Alig várom már, hogy újra velük lehessek.... |
- Nem sokkal a csata után. - *válaszolta és letörölte párja arcáról a könnyeket.* |
[94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Leolan könnyedén ledobbant a jeges partra, és körülnézett.
Már rá akarta vágni, hogy nem és nem is érdekli, amikor Üstökös erős pillantása valahogy megállította heveskedését.
- Gyere velem - felelte halkan.