|
Témaindító hozzászólás
|
2006.09.08. 16:46 - |
 Ide-oda szökkent, alkalmazkodva az alatta elbillenő kövekhez, megőrizve az egyensúlyát és a tempójából sem veszítve sokat.
Néha egész kis lavinák indultak el alatta, de ő olyankor csak ugrott egy óriásit, és már túl is volt a poron, szilánkokon, köveken, kavicsokon.
Nem nézett hátra, de úgy érezte, hogy még mindig nincs magában..... |
[160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
*Inkubo folyamatosan morgott, amin Revers jókat derült.
Miután már leértek a csúszósabb részekről, Inkubo hátrafordúlt Lamírához.*
- Mondd, Lamíra, Azíra a testvéred? |
 Lamíra óvatosan két új ismerőse után indult, néha meg-megcsúszva, de jól tartva magát. |
*Revers néhány lépéssel lejjebb baktatott.*
- Akár indulhatnánk is. - *indítványozta.* - Egy darabon veletek tartanék.
*Inkubo megadóan vállat vont. Először kinézett egy mindenki számára kényelmes levezető utat, majd a boly élére állt és elindult lefelé.* |
Figyelmesen hallgatta a farkast, elfeledve már félelmét és örülve a társaságnak, amikor elhangzott a javaslat.
- Én...nem akarok zavarni.....Biztosan letalálok egyedül, majd vigyázok. |
*Revers kicsit odébb baktatott. Helyet hagyott a kancának, hogy lépkedjen kicsit. Hosszas szemlélés után csak megszólalt:*
- Néhány napig nem ártana, ha pihentetnéd. Az ilyen talaj nem tesz most neki jót. - *szólt végtelenül lágy és kedves hangján.*
- Inkubo biztosan szívesen levezet. Egy kis levegőváltozás neki sem árt. - *folytatta és Inkubo felé fordult.*
*Inkubo a hallottakra csak horkantott egyet és fejét vadul felszegte.* |
Először értetlenül Inkubóhoz fordult, majd riadtan és döbbenten nézte a farkast, aki szinte a semmiből tűnt fel.
Aztán teljesen elképedt, mert a fehér lény meggyógyította!
- Köszönöm, nagyon köszönöm! - hálálkodott, és örült, hogy nem hallgatott ösztöneire, amik arra bíztatták, hogy rúgja meg a lába felé hajolót.
- Már értem miért kellett várnom - mosolygott Inkubóra.
- Különleges lény lehetsz, ha gyógyítani tudsz, mint egy főnix! - fordult a farkashoz. |
*Inkubo igaz, rövid ideig, de tétovázott! Meglepetten vette ezt magán észre és egy fejrázással megpróbálta elhesegetni az idegen érzést.
Néhány percig hallgatott, aztán Lamíra felé fordult.*
- Én a helyedben várnék pár percet.
*Alighogy kimondta azt a mondtatod Inkubo, Revers néhány sziklával feljebb állt és onnan nézett le rájuk. Néhány technikás szökkenéssel Inkubo és - a még számára ismeretlen - unikornis között tűnt fel.
Először a harcos ménre nézett, majd végigmérte a vele szemben álló kancát. Pillantása megakadt a duzzadt végtagon.
Először megszimatolta a sebet, majd behunyta szemeit. A könnycseppek apró patakként végigfolytak az arcán egészen az orráig, majd a levegőben tovább haladva körbevették a sebet.
Mire kinyitotta a szemeit, a sebnek hűlt helye volt.* |
'Szóval őt nem zavarta...Minek is jöttem....Én bolond!' keseredett el.
- Nos, azt hiszem jobb, ha keresek valami jó helyet - indult el bicegve.
- Ne haragudj, amiért megzavartam...az.....edzésed! |
*Orrázogatva kifújta a levegőt.
Nem örült sebesült útitársának, de ezt mégsem mondhatta ki így.*
- Értem. - *morrantotta.* |
Sejtette, hogy előbb-utóbb szóba kerül ez a kérdés, de így is zavartan hallgatott egy darabig, mire lehajtott fejjel, halkan kibökte:
- Én csak...láttam, hogy Azíra és Meznokto milyen jól érezték magukat együtt, láttam, hogy együtt mentek el....Valahogy...nem éreztem úgy, hogy kellenék oda....Így gondoltam utánad jövök....Csak egy ötlet volt..... |
*Forgatta a szemeit.*
- Mit szeretnél? Mi volt a célod azzal, hogy követtél? |
| - Nos - kezdte bizonytalanul - azt hiszem igen....Valahogy elboldogulok... |
- Most mi legyen? Tudsz járni? |
| - Tessék |
- Csodás - *morogta.* - Akkor most? |
Eleinte nagyon meg volt rémülve, de mikor végre ki tudta húzni a lábát a lyukból, és csak pár horzsolással gazdagodott, boldogan elmosolyodott.
- Köszönöm! Így valóban jobban jártam! - mondta hálás hangon.
Aztán kipróbálta a járást, de nagy szisszenéssel vette tudomásul, hogy nyilallik a horzsolások alatti rész....
- Ilyen az én szerencsém.... |
*Fejét lehajtotta és lentről sandított föl a kancára, de nem válaszolt.
Egyik melső lábával erőteljesen dobbantott, mire a környezetben megremegtek a sziklák. Mikor elemelte patáját, az omladékok összepréselődtek, így szabad utat nyitva Lamíra beszorult lábának.* |
Arrébb húzódott.
- Mit akarsz csinálni? - kérdezte gyanakvóvá váló hangon, a világos színű lényt nézve. |
*Néhány perc múlva már Lamíra mellett állt.*
- Ezt inkább hagyd abba, csak kárt teszel magadban! - *szólt keményen a kancára.*
- Inkább engedj oda! |
Elszántan rángatta kifelé a lábát a kis kövek közül, amik mégsem engedték el! Dühösen káromkodott magában, és csikorgatta a fogait, de mindhiába volt a küszködés.
'Nem lehetek ennyire szerencsétlen!' |
[160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Ide-oda szökkent, alkalmazkodva az alatta elbillenő kövekhez, megőrizve az egyensúlyát és a tempójából sem veszítve sokat.
Lamíra óvatosan két új ismerőse után indult, néha meg-megcsúszva, de jól tartva magát.