|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.18. 14:37 - |
 *Mithrandir leereszkedett a tó partjára, és inni kezdett a friss, hűs vízből. Nagy kortyokban itta a tó vizét, mivel nagyon szomjas volt: lassan két napja, hogy nem ivott...* |
[138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
 Hamar megpillantotta a közeledő pegazust.Mikor az biccentett neki, Aranypata meghajolt előtte.
Az idegen barátságosnak, de elég idegesnek tűnt.Kíváncsi volt, mi a gond, és hogy tud-e segíteni, de inkább némán figyelte az érkezőt. |
 Ceuron lendületes, robajló vágtában haladt a fák közt. Nem volt hozzászokva a sűrűséghez, a kihalt vidékeken, ahol élt, csak lendületet kellett venni és mehetett, amíg akart. Itt kerülnie kellett, ügyelni a lába elé, és ez lelassította!
De nem adta fel. Már közelednie kell ahhoz, aki a tóparton is járt! Hamarosan be kell érnie! És akkor meg fogja tudni, hogy társa-e vagy sem.
Hirtelen, szinte leülve kellett fékeznie, jópár métert csúszva az avaron. Előtte egy meg-megcsillanó, ragyogó lény állt, aki úgy tűnt őrá várt. A hatalmas szármyú pegazus nagyon nem illett a sötét lombsátor alá, a fák sűrűjébe! Ceuron nem is értette ittlétét.
Fejet hajtott, és üdvözölte, habár már tudta, hogy a lény nem a társa, semmi közük egymáshoz, és eleve rossz irányba jött a keresésnél. Időt is vesztett...... |
Lassan haladt kifelé az erdőből.A csillagok fénye nem jutott le a fák lombjai alá.Aranypata sörénye és farka is alig-alig fénylett.
Magányos volt.Bár a csillagok szinte a családja volt, de ő most mégis egyedül érezte magát.
De hirtelen felkapta fejét.
Patadogobást hallott maga mögött.Megállt, majd meg fordult, hogy lássa ki közeledik. |
A hatalmas és büszke pegazus súlyos dobbanással ért talajt a tó partján. Mohón esett a víznek, láthatóan nagyon szomjas és fáradt volt, de alig pár perccel később már királyi tartásal húzta ki magát, hogy alaposan szemügyre vegye a tó környékét.
Keresett valamit. Valami fontosat. A tétlenség helyett le is hajolt, és fürkészvarázslatot eresztett szabadon, amit nyaktörő vágtában kezdett követni, mert nem volt hiábavaló bűbáj!
Viszont a túlsó parton már kénytelen-kelletlen megállt. Kétfelé ágazott a varázsa! Merre menjen?
Felnézett az égre, de túl sötét volt, hogy fentről többre menjen valami nagyobb varázzsal. Végül megfordult, és az erdő felé lódult. Ott talán többet tudhat majd! |
-Ég veletek....-mondta halkan, majd hátrafordult és beügetett a fák közé.Még egy darabig látszott világító sörénye és farkas, de aztán csillag-fényei kialudtak s Aranypata eltűnt a sötétben..... |
*Összerezzent az idegen hangot hallva. Gyorsan észrevette a nem messze álló pegazust.*
- Üdv - *válaszolta nem túl hangosan és tekintetével a két mént kereste, akik már javában úton voltak.* - Ne haragudj - *fordult vissza Aranypatához* -, de most megyek.
*Búcsúzásként aprót biccentett és Lionelfék után ügetett. Lionelf szabad oldalára érve lassított.* |
 Sokan lettek a tó körül.Túl sokan.
Azért Aranypata kilépett a tisztásra, bár nem tudta minek is merészkedik elő, miért nem ment inkább máshova, miután háttérben maradt.
Aranypata legszívesebben Alisart szólította volna meg, mert látszólag ő is egyedül maradt, egy kis időre.
Kis gondolkodás után oda is lépett mellé.
-Üdv!-szólt halkan, félénken a szürkés lény felé. |
 Lionelf megállt a két lény közt, és bemutatta őket.
- Alisar, Fúrior - intett mindkét lény felé.
- Azt hiszem elkísérem Fúriort egy darabon - mondta Alisarnak.
És a nagy lény nem tiltakozott.... |
*Megfogadva Lionelf tanácsát kicsit távolabb maradt egy jól látható helyen, hogy ne lepje meg a Fúriórnak nevezett lényt.* |
 Nem nézett a pegazus után. Egyre a talajt nézte, üres pillantással.
'Én megmondtam....' gondolta keserűen, zordan és lemondóan.
Követte pillantásával a felszökkenő és tovatűnő lényt.
- Ezzel kicsit megkönnyítette a dolgom - jegyezte meg színtelen hangon, és Fúrior felé indult.
- Légy óvatos! - intette Alisart, de onnantól csakis a nagy ménre figyelt. A sötét lény vagy háromszor akkora volt, mint ő......
- Üdv, Fúrior! - köszönötte jókedvűen a lényt, és elé lépett.
- Ideje velem jönnöd! Elég soká időztél itt.....Van miért maradnod?
- Nincs - mondta tömören, tompa hangon, és Lionelf után lépdelt, megadva magát a sorsának.
Nem hitte volna, hogy a találkozás Losséval, és a szavak, amiket a pegazus kikényszerített belőle, ennyire meggyötörhetik... |
*Puhán talajt fogott nem sokkal Lionelf mellett és bólintott.*
- Igen, vorstandi Losse. - *válaszolta szinte egyből.*
*Losse mozdulatlanul, meredten és szótlanul állt, úgy hallgatta Fúriórt. Miközben a csődör beszélt, többször végigfutott a testén a hideg.
Arcát el kellett félig fordítsa, hogy szabaduljon a fekete szempártól.*
- Én... nagyon sajnálom - *suttogta és reszketőn vett levegőt.* - Nagyon... sajnálom.
*A tó eddig sima tükrét most felzavarta a sós csepp, ami Losse arcáról pergett a vízbe. A kanca nem volt képes újra Fúriórra nézni, így egy gigantikus rugaszkodással, szárnyait az oldalára tapasztva eltűnt a fekete égbolton.* |
A gyöngybagoly lepuffant a földre, és pár pillanat múlva már a csontos egyszarvú méregette a parton álló kettőst.
- Ismered azt a kancát? - fordult Alisarhoz. |
Fúrior elfintorodott.
- Azután, hogy halottnak hittelek, a bosszú vezérelt. Átálltam az ellenséghez.. Gyűlöltem a várkastélyokat, minden lényt, aki őket szolgálja....és a régi elveket is. De ők sem voltak jobbak.....Szakadár lettem. Voltak ám sokan, akiknek nem tetszett, hogy az élet csakis a háborúról szól! A harcról, a halálról! Azok után, hogy a csatatéren Veled találkoztam szembe, és láttam, hogy egyik oldal sem jó, mert mindenki csak az öldökléssel van elfoglalva, és minden, amiért éltem üres és lényegtelen, el akartam szabadulni....... - hirtelen suttogóvá vált a hangja - És el is szabadultam...
A tó vizét kezdte bámulni,
- Csak egy hely ölelt a keblére, ahol a magamfajtát elfogadták, és nem kellett többé a múltam miatt fájjon a fejem.....A Sötétség Birodalma....Nem tudom meddig éltem ott. Nem emlékszem. Sokminden történt....Ott talált rám végül Eris. Így kerültem ide. Őáltala. |
*Fáradtan sóhajtott.*
- Nekem számítana. Akármennyire is érthetetlen a számodra, de szeretném megtudni, mi történt veled, amíg nem találkoztunk. |
Fúrior fáradtan, megtörten pillantott a pegazusra. Itt áll tőle alig pár méterre...és mégis egy világ választja el. Vajon mindig így volt igazából?
- Mire lenne jó, ha elmondanám? Számítana? Kinek? |
*Arcán egy pillanatra mintha megütközés látszott volna, de szinte azonnal el is tűnt.
~ Hogy a Sötétségé? Ó, mik történhettek Veled Fúrior, amikről nem tudok?...~
Megrázta sörényét és arcára szomorúság ült ki.*
- Elfogadom, hiszen nem tehetek mást. Sajnálom, hogy kizársz a jelenedből. Ha elmesélnéd, mik történtek Veled, könnyebben tudnám elfogadni a fejleményeket. |
Dobbantott, és rányerített a pegazusra.
- Érdekel is engem! Jobb mindenkinek, hogy nem találkoztunk! Veled sem volt egy öröm! Csak azt halljam, hogy milyen szörnyeteg vagyok és miért nem borulok eléd?! Megmondtam már, hogy nem az vagyok, mint aki voltam. Nem lehetek az, aki talán lehettem volna! A Sötétség lénye lettem! Fogadd el! Így legalább megmenekültem egy még borzasztóbb rors elől! Ez volt az ára! |
*Figyelmesen hallgatta Fúriort.*
- Hogy nem ugyanazokat? Ezzel nincs is baj, de miből gondolod, hogy párhuzamosan a kettő nem mehetne? - *tette fel a kérdést csendesen és közelebb lépkedett a tóhoz, hogy majd ihasson végre.*
- Ami pedig azt illeti... Ninque itt van. |
Visszapillantott, és csendben felelt, egyetlen pillanatra láttatva az oly hamar odaveszett csikót, aki volt, és aki csak élni és játszani akart és kancákat szédíteni a "hatalmas erejével" és akinek csak a bánata maradt meg....
- Nem az vagyok, aki voltam, és akinek hiszel. Ha Ninque itt lenne, ő mondaná ezt neked, nem én. Ő látta volna rajtam először......Ugyanaz lennék? Nem. És a lényeg az.....hogy nem ugyanazokat a képességeket sajátítottam el.... - tette hozzá még halkabban. |
Aranypata a háttérben állt csöndben meghúzva magát, lemerevedve.Nem igazán akart közbe szólni, tudta, ez az ő kettőjük ügye, intézzék el ketten, s nem lenne jó beavatkozni.
Őszintén elgondolkodva hallgatta a veszekedés minden minden egyes szavát. |
[138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Mithrandir leereszkedett a tó partjára, és inni kezdett a friss, hűs vízből. Nagy kortyokban itta a tó vizét, mivel nagyon szomjas volt: lassan két napja, hogy nem ivott...*
Ceuron lendületes, robajló vágtában haladt a fák közt. Nem volt hozzászokva a sűrűséghez, a kihalt vidékeken, ahol élt, csak lendületet kellett venni és mehetett, amíg akart. Itt kerülnie kellett, ügyelni a lába elé, és ez lelassította!
Sokan lettek a tó körül.Túl sokan.
Lionelf megállt a két lény közt, és bemutatta őket.
Nem nézett a pegazus után. Egyre a talajt nézte, üres pillantással.