|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.14. 12:09 - |
 Szédelgett. Nemsokkal a Kastélytól való eltávolodásuk után egyszerűen képtelen volt ébren maradni, bár minden érzékével érezte, hogy ez nem a saját fáradtsága. Hanem egy trükk, hogy biztosan nyugton maradjon, és így kényelmesen lehessen szállítani....
Utolsó pillantása Zenitre és Asylonra esett, akik láthatóan minden erejükkel követni próbálták őket, aztán a sötétség a fejébe is betódult, és ő a homályba zuhant.
Órákkal (vagy épp napokkal?) később felébredt és látta, hogy még mindig az éjszín égen suhannak.
Aztán legnagyobb megdöbbenésére egy várost látott meg maguk előtt!
Egy hatalmas, szürkés fényű várost, hatalmas fal, belül házak, paloták utcák....
És ahogy közelebb értek a megdöbbenése még nagyobb lett! Az utcákon mindenfele lények sétáltak és emberek!!!!
De itt valami nem volt rendben....Mind szürkék voltak, némelyikük pedig derengett.
És akkor hidegrázásszerűen elérte az igazság: ezek halottak! Kísértetvárosba hozták!!!!
Az őt szállító, még mindig láthatatlan alak átrepült a szédítően magas városfal felett, majd a város központja felé vette az irányt. A kísértetek közül alig néhány nézett fel és Eve úgy érezte, hogy ha tudna is mozogni és beszélni, képtelen hiábavalóság volna tőlük segítséget kérni.
A lény, aki szorította, végül áthúzott egy sor nagyobb ház felett és egyenesen irányba állt a legnagyobb palota felé, ami a város közepén terpeszkedett.
Eve épphogy ki tudta venni, hogy az épület hatalmas, és teljesen átlátszó, ködforma lények cikáznak benne, amikor igazi, tűztől eredő fényt látott, majd fájdalmas puffanással leérkezett egy erkélyre.
Feltápászkodott és körülnézett.
Majd megfagyott ereiben a vér.
A mágus, elrablója, fogvatartója, megkínzója nézett vele farkasszemet az erkély legszéléről.
Egyszerre fogta el dac, hogy ezúttal sem fogja megadni magát, és félelem, hogy újra ennek a rettentő gonosznak a rabja.
- Üdvözöllek itthon! Tetszik neked a Hajdanéltek Városa? - kérdezte alig elfojtott gúnyos vidámdággal a gyűlölt hang, és áradt belőle az az érzés, hogy pontosan tudja, most nála van a hatalom és ő parancsol.
Eve pedig újra érezte a régi érzelmet, amit rabsága évei alatt: a rettenettel kevert elszántságot.
'Felőlem újra kezdhetjük, de most sem érhetsz el többet, mint legutóbb: hajlítgathatsz, de nem törhetsz meg!' izzott a gondolat Evenion fejében. |
[56-37] [36-17] [16-1]
 Lángorkánt teremtett és karmaival, fogaival további hatalmas pusztításba kezdett.
 - 41..42.....43.....
Látta, hogy a csődör feltűnt pont előtte.
De a Tükröt is látta: a mágus kezében penge csillant. Ha a pegazus lesújt rá, nem fog meghalni ,de a pegazust megöli.
Az utolsó pillanatban egy rúgással fellökte a csődört!
A mágus megpördült.
- Jól van, drága hercegnőm! Ideje volt már! Mostmár tudod hol a helyed!!! - suttogta diadallal.
A pegazus fölé hajolt, és a kezében lévő tőr a szíve felé száguldott.
- Neeeee! - sikoltotta.
A teste vakítóan villant egyet és a penge szilánkosra tört a levegőben! Aztán rárogyott a csődörre....
 És ebben a pillanatban betörte az ajtót és átsöpört a döbbent, dühös és halálos csapásra készülődő máguson.
Felkapta Eve-et és a másik pegazust, és kitörve a falat kizúgott a semmibe!
- El kell innen tűnnünk! - ordította a két lénynek.
|
- Köszönöm !
*A véreső pirosra festette szőrét.*
- Gyerünk Dayu, eljött a mi időnk !
*Azzal összecsapta szárnyait és zuhanni, zuhanni kezdett. A föld fölött nem sokkal szétcsapta szárnyait és leszállt a földre.
Mindenkit rúgott, harapott, szúrt... Gyilkolta őket, ahogy tudta.*
*Hektor ekkora méretű mágiát nem tudott kivédeni, ezért jobbnak látta a pillanatnyi távozát.
Szemeiben meggyulladnak a lángok, és Ő elűnt.
Néhány másodperccel késöbb a mágus háta mögött bukkant fel. Felágaskodott, és hatalmas csapást készült mérni rá.* |
Dayu elérte Zenitet és segített neki levakarni magáról a hárpiákat.
- Most mit tegyünk? - kiáltotta, lerúgva az utolsó dögöt is.
Felnézett.
- Lezuhantam....Mégis honnan tudod a nevemet?? - hörögte.
Aztán valami furát látott meg: a fekete csődör mögött egy szellem közeledett teljes csöndben. De beleért az ő egyik kisebb vérpatakjába és lassan fizikai, anyagi lénnyé vált!
'Hát persze! A vér!!!!'
Nem tudta honnan jött az erő, ami miatt fel bírt ugrani, félrelökni a csődört a lesuhanó kés útjából, majd agyonrúgni az embert.
- A Vér a megoldás! - üvöltötte és abban a pillanatban megremegett a föld és az ég, és eső kezdett hullani! Vörös, meleg, undorító véreső!!!!
És a szellemek elkezdtek testet ölteni!
- Öljük meg őket! - kiáltotta diadalmasan a fintorgó csődörnek, majd belevetetet magát a lények tömegébe.
A Véreső lassan elállt és mostmár igazi küzdelem bontakozott ki!
Ha valami meglepte, akor az a vérből alakult eső volt. De mikor meglátta az eredményt ujjongott a szíve!
Csak azért aggódott, hogy aki tollal repül, most nem zuhan-e le.
De végül nem töprengett tovább, mert elérte a Palotát és berontott egy ablakon.
Rettentő jeges szélként zúdult Evenion felé. Mostmár semmi sem állíthatta meg!
Megérezte!
'Asylon!'
Remegő lábakkal felállt. A mágus mögött volt. Lassú, tántorgó lépésekkel haladt felé. A tükörben látta, hogy mi történt, és így, kicsit jobb erőre kapva, lélegzetvisszafojtva lépdelt tovább.
A mágus kacagott és rettentő, lélekszaggató hullámot küldött a pegazusra maga előtt!
Érezte, hogy baj történt Birodalmával, aztán már azt is érezte mi történt.
Őrült dühe a támadásban is megnyilvánult: a korábbi erő sokszorosa csapott le a pegazusra, körbeölelte, és egyre sötétebb és sűrűbb lett. A mágus pedig mohó lihegéssel meredt rá. Hitte, hogy győzött. |
*Hektor megállt.
Amikor már nagyon közel jártak a testéhez a villámok, tűzgömböket varázsolt elő, amiben a villámok eltűntek. A palotán kívül megjelentek a tűzgömbök párjai, ami meg kivezette a villámot.
A láncok zömét átvarázsolta kígyókká, amik fenyegető sziszegések közepette elkezdtek a mágus felé kúszni.* |
*Zenit egy kisebb csapat hárpiába botlott.
~Hiába, úgy látszik vonzom ezeket...~
Egyiket oldalba rúgta, másikat arcon csapta szárnyával, volt akivel a szírva végzett...* |
  *Ruthorn tovább otromolta a falat, figyelem elterelés céljából.*
*Nefadar keményen harcolt tovább, de hiába döfte le a holtakat, azok újra és újra megukhoz tértek...*
-A szentségét! -*káromkodta el magát.* -Hányszor kell titeket megölni?! -*fakadt ki, mikor ugyanazt a hullát immár negyedszerre nyársalta fel. Közben lassan távolodott a vártól, ám egyre közeledett a peguni kancához. Mikor elérte Giát, megfordult, és egy hatalmas rúgással elrepítette a körülötte álló hullákat.*
-Nahát, ez már hamarabb is az eszembe juthatott volna... Mindegy.*
-Gia! Jól vagy? Mi történt? -*kérdezte a kanca fölé hajolva.* |
- Ne!
De nem tudott többet mondani, a villámok a testébe vájtak és rázni kezdték. Lezuhant a padlóra.
A Mágus pedig felkelt.
- Nahát, nahát....Te nem vagy igazán értékes....De csatlakozhatsz hozzám!
Villámok vágtak ki a kezéből, tűzzel és köddel vegyesen, a semmiből pedig láncok csaptak elő. Mind a csődör felé tartott.
És csak nevetett és nevetett..... |
*A teremben egy árva lényt sem találtak. Pont velük szemben volt a következő ajtó. Átvágtak a termen és mindannyian beléptek egy következő, hatalmas csarnokba.
Itt ismételten egy nagyobb csapat ellenség várta őket.
~Ezt már nem...~
Szemeiben felgyúltak a lángok és néhány pillanat múlva mind a tizenöten elégtek.*
*Tizennégyen a palota fölötti ködbe érkeztek. Csak most vették észre, hogy milyen sokan vannak itt. Habozás nélkül beleveteték magukat a harcba...
Csak egyikőjüknek tűnt fel, hgy egyel kevesebben vannak, mint azelőtt.
~Vajon miben töri a fejét?~
Nem tudta, mi tévő legyen: menjen a többiekkel, vagy forduljon vissza.
~Tud magára vigyázni. ha kellek, majd szól...~
Azzal ő is az elől repülő 13 lény után vetette magát.*
*Betoppant a trónterembe.
A trónon megpillantotta a keresett mágust, előtte pedig egy meggyötört unikornist.
~Biztos Ő lenne Evenion.~
Közelebb léptetett a kettőshöz.* |
Asylon már majdnem odaért a palotához, mikor egy minden eddiginél hatalmasabb szellemcsapat állta útját.
Nekiállt küzedni velük, de a fizikai tettek semmit sem értek! Lelke végül nekikfeszült, egy-egy meg is tört, de a tömeg körülvette és elkezdett ránehezedni az elméjére!
Hiába volt minden mágia, így végül újabb Kitörést támasztott! A hatalmas energia szétsöpörte a szellemek valóját és egy egész negyedet porrá zúzott!
Nem ért rá megállni, sebesen csapkodni kezdett a szárnyaival, hogy tudja megvannak-e még, majd tovább száguldott.
A földön feküdt a Falaktól messze.
Még a fejét sem bírta megemelni, csak nézte a küzdelmet....
Meghalni nem fog....de segíteni sem tud.
Ordítani tudott volna, de két okból sem tette: valamiért képtelen volt rá és a fájdalom nem is engedte volna.
Óriási tűzgolyóvá alakult, és szétzavarta a szellemeket.
A peguni kancán most ne mtudott segíteni. De a Város felett meglátta Zenitet, így feléje indult.
- Nee.....eeeee...eeee
Csak ennyit bírt nyöszörgöni.
A kínzások fizikailag már véget értek.
A mágus most villámokkal megszorította és közvetlenül a tükör elé állította. Végig kelett néznie..... |
*Ruthorn egyenesen nekirepült a falnak, és egész testével nekicsapódva próbált kárt tenni benne. Sikerült is. Kősziklaszerű teste megrepesztette a falat, és pár nagyobb kődarab ki is vált a többi közül. Ruth újra és újra nekilendült, és egész testével a falnak ütközve ismételgette ezt a műveletét...*
*Nefadar kemény, sötétarany szarvával nyársalgatta a holtakat, bár tudta, hogy hiábavaló, amit csinál. Ezek holtak... nem lehet őket megölni... Mindenesetre kitartóan döfködött és szúrt.* |
*Zenit kicsit lemaradva repült Asylon után. Felért a városfalra és rászállt.
Már mindenki teljes erőbedobással küzdött.
Egész úton idefelé azon gondolkodott, mivel lehetne a legjobban magára vonnia a figyelmet.
Végül úgy döntött, hogy a levegőben lévő szellemeknek megy neki.
Elrugaszkodott a megrongált falról és felrepült a levegőbe. miközbe replt, jónéhány nyilat kellett kikerülnie, de szerencsére mindig sikerrel járt...*
*Nautilusz egyszerűen beteleportálta magát a falon belülre. igaz, elég rossz társaságba keveredett. Minden oldalról orkok vették körbe.*
- Oh...
*Azzal nekilátott a nép aprításának.* |
Megérkezett és teljesen elképedt. Erisziek meglehetősen számottevő csapata tombolt teljes erőbedobással a Város falán!
Észrevette anyját is, aki szellemek gyűrűjében küzdött, és aki észrevette őt! A pillantásuk egy pillanatra összefonódott, a régi kötelék felizzot, majd Steel csak bólintott.
Asylon pedig tovább száguldott.
'Eve!'
Szerencsés volt, hogy sárkánnyal jött.
Így fedezhették egymás hátát, mikor rögtön az érkezés után szellemek rohanták meg őket! Még csak nem is tudta követni Asylont!
Dayu lángjai egyre inkább védelemre alakultak, ahogy ő már nem tudott elenállni.
Aztán a semmiből feltűnt egy derengő valami és ő lezuhant.
Dayu látta a peguni bukását, de nem tudta megmenteni: egyre inkább veszélybe került a saját élete is, ahogy a szellemek egyre nagyobb tömege borult rá.
Az utolsó fájdalomhullám alábbahgyott....és ő még mindig állt!
A mágus a hatalmas trónterembe vitte őt és míg újra meg újra villámokat és furcsa, ködszerű hullámokat küldött rá, ami testét-lelkét megkínozta, egy óriási tükörben a kinn dúló csatát figyelte.
'Ezek értem jöttek?' esett kétségbe, mikor az erisziek szenvedését látta.
De aztán más lényeket is megpillantott, akik a palotában mentek egyenest egy csapdába!
'Neeee' megeredtek a könnyei. A mágus szórakozott a kínokon! ÉS tudott mindent! És ő nem tehet semmit!
De aztán összeszedte magát.
'Eris jön....Jön....Tudom!' ebből merített erőt egy hete, mióta itt volt.
És egyet biztosan tudott: ezt a mágus nem tudja. És ez lesz élete utolsó hibája!
A sötét elégtétel újra segített neki, hogy ne rogyjon össze.
- Látod, kedvesem? - kérdezte a trónján terpeszkedő mágus álmos hangon.
- Látod miként buknak el? Veled is bánhatnék így! És én mégis milyen türelmes vagyok! Miért nem látod be végre? Nincs más választásod......csak a csatlakozás.....
Evenion dühösen meredt rá, mire egy villám kilőtt a mágus kezéből! Ő felkészült a fájdalomra, de a villám csak körbe-körbe cikázott körülötte!
- Miért ne madod már fel? Nincs más lehetőséged.
- Minek kellek én Neked?! Nincs is erőm! És ha zsarolni akarod a többieket, az sem fog menni!
- Azzal Te csak ne törődj, hogy mire kellesz nekem! Csak fogadd el a sorsod! - vált a hang metszővé. |
*Többen hátrafordultak a zajra és a zavarra.*
*Hektor is hátrapillantott, de nem szólt semmit.*
- Így könnyebb dolgunk lesz a bejutással. Gyertek, menjünk tovább.
*Azzal belépett egy köralakú tágas térbe, ami látszólag üres volt.
Végigmentek a termen, de nem tláltak semmit és senkit.
A másik terem tele volt oszlopokkal. Belépve Hektort rossz érzés fogta el. Épp szóvá akarta ezt tenni, mikor egy csapat unikornissal találták szemben magukat. Mindnek vörösen izzottak szemei.*
- végre egy kis izgalom - *suttogták.*
- Maradjatok együtt.
*Amint kimondta ezeket a szavakat, az ellenség támadásba lendült.
Hektor a hozzá legközelebb lévő unikornis szemébe mélyesztette tekintetét. Az kissé megremegett, majd porrá hullt...*
*Skywalker a vihart hívta segítségül. Az őt támadó unikornisok súlyos égési sérüléseket szenvedtek el, miután beléjük csapott a villám.*
 *Ők a szarvukat hívták segítségül.*
*Han hatalmas szélviharként repült körbe, halálos csapásokat osztogatva.*
*Ninque szárnyaival csapott az unikornisok közé.*
 
*Ők hátba támadták az ellenséget.
Váratlanul csapta le rájuk.*
*Az elején 3szoros túlerőben lévő ellenség rohamosan fogyatkozott.
Jó félórás vagdalkozás után sikerült minden ellenséget ártalmatlanná tenni.
Jónéhányan szereztek karcolásokat, zúzódásokat, sebeket, de egyikük sem tette szóvá.
Tovább haladtak a következő terembe...* |
 Kirobbantak a semmiből, és ő szemügyre vehette a csapatot....Már nem is volt olyan kicsi....Nem kevesen csatlakoztak útközben....
És alig egy pillanattal később rájött, hogy elkéstek.
És csak egy dolgot tehetnek.
- Keltsetek zavart! Amekkorát csak bírtok!
Nekirontott a falnak, és bár nagyon fájt, sikerült megrepeszteni!
 Nem akarta Aramisnak hagyni az összes mókát, így nekiugrott ő is a falnak!
 Lángvihart kavart, majd elkezdett a városfal mellett vágtázni, igyekezve ijedelmet okozni. Sikerült. A szellemek ne mbírják a mágikus tüzet!
Összefogtak és hóvihar formájában igyekeztek kárt okozni.
  A csillagtűz a tűzzel együtt hamar elérte, hogy a Város rájuk figyeljen.
   Ők hárman szelet kavarva berontotak a város fölé és pusztító szélviharral nekiálltak törni-zúzni.
- Még jó, hogy eljöttem!
Neki volt némi hatalma a szellemek ellen, így mikor a "lakók" megindultak ellenük, nekikesett a szárnyaival.
 Nem akarta egyedül hagyni Brünhildét, így utána vetette magát, annyi fényt sugározva, amennyit csak bírt.
 Felőrölte a szellemek akaratát és félúton két nővére közt, ő is csatázni kezdett.
Ő haladt a legmélyebbre.
A legnagyobb palota mélyéről mostmár ő is "hallotta" a gyötrelmes kínokat.
'Eve! Megyek!' és egyre nagyonn sebeséggel zúgott arra.
|
*Egy kisebb csapat felett repültek el a Sötétség legmélyén.
10 perces repülés után megpillantották a Hajdanéltek Városát.
A sűrű köd teljesen elnyelte Őket. Lejjebb szálltak, egészen a fallal egy vonalban.
*Ninque az egész városra ködöt borított.*
*Skywalker egy kisebb vihart idézett elő a leghatalmasabb palota fölött. A villámok egyre többször csaptak bele a palotába. Egy - egy magasabb torony már vészesen elkezdett meginogni.*
*Hektor hangja végigzúgott a ködfelhőben, amiben repültek.*
- A palotába megyünk. Ne felejtsétek el, célunk a mágus megsemmisítése !
*Han egy széllökettel meggyorsította magukat, így néhány pillanat alatt a palotához értek, ami fölött vadul dühöngött a vihar.*
*A palota egyik hatalmas erkélyére szálltak le. Elsőnek Hektor szállt le, gyorsan felmérte a terepet és csak azután szálltak le a többiek is.
Halk léptekkel megindultak a palota belseje felé...* |
Szédelgett. Nemsokkal a Kastélytól való eltávolodásuk után egyszerűen képtelen volt ébren maradni, bár minden érzékével érezte, hogy ez nem a saját fáradtsága. Hanem egy trükk, hogy biztosan nyugton maradjon, és így kényelmesen lehessen szállítani....
Utolsó pillantása Zenitre és Asylonra esett, akik láthatóan minden erejükkel követni próbálták őket, aztán a sötétség a fejébe is betódult, és ő a homályba zuhant.
Órákkal (vagy épp napokkal?) később felébredt és látta, hogy még mindig az éjszín égen suhannak.
Aztán legnagyobb megdöbbenésére egy várost látott meg maguk előtt!
Egy hatalmas, szürkés fényű várost, hatalmas fal, belül házak, paloták utcák....
És ahogy közelebb értek a megdöbbenése még nagyobb lett! Az utcákon mindenfele lények sétáltak és emberek!!!!
De itt valami nem volt rendben....Mind szürkék voltak, némelyikük pedig derengett.
És akkor hidegrázásszerűen elérte az igazság: ezek halottak! Kísértetvárosba hozták!!!!
Az őt szállító, még mindig láthatatlan alak átrepült a szédítően magas városfal felett, majd a város központja felé vette az irányt. A kísértetek közül alig néhány nézett fel és Eve úgy érezte, hogy ha tudna is mozogni és beszélni, képtelen hiábavalóság volna tőlük segítséget kérni.
A lény, aki szorította, végül áthúzott egy sor nagyobb ház felett és egyenesen irányba állt a legnagyobb palota felé, ami a város közepén terpeszkedett.
Eve épphogy ki tudta venni, hogy az épület hatalmas, és teljesen átlátszó, ködforma lények cikáznak benne, amikor igazi, tűztől eredő fényt látott, majd fájdalmas puffanással leérkezett egy erkélyre.
Feltápászkodott és körülnézett.
Majd megfagyott ereiben a vér.
A mágus, elrablója, fogvatartója, megkínzója nézett vele farkasszemet az erkély legszéléről.
Egyszerre fogta el dac, hogy ezúttal sem fogja megadni magát, és félelem, hogy újra ennek a rettentő gonosznak a rabja.
- Üdvözöllek itthon! Tetszik neked a Hajdanéltek Városa? - kérdezte alig elfojtott gúnyos vidámdággal a gyűlölt hang, és áradt belőle az az érzés, hogy pontosan tudja, most nála van a hatalom és ő parancsol.
Eve pedig újra érezte a régi érzelmet, amit rabsága évei alatt: a rettenettel kevert elszántságot.
'Felőlem újra kezdhetjük, de most sem érhetsz el többet, mint legutóbb: hajlítgathatsz, de nem törhetsz meg!' izzott a gondolat Evenion fejében. |
[56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szédelgett. Nemsokkal a Kastélytól való eltávolodásuk után egyszerűen képtelen volt ébren maradni, bár minden érzékével érezte, hogy ez nem a saját fáradtsága. Hanem egy trükk, hogy biztosan nyugton maradjon, és így kényelmesen lehessen szállítani....
Lángorkánt teremtett és karmaival, fogaival további hatalmas pusztításba kezdett.
- 41..42.....43.....
És ebben a pillanatban betörte az ajtót és átsöpört a döbbent, dühös és halálos csapásra készülődő máguson.
*Ruthorn tovább otromolta a falat, figyelem elterelés céljából.*
*Ők a szarvukat hívták segítségül.*
Kirobbantak a semmiből, és ő szemügyre vehette a csapatot....Már nem is volt olyan kicsi....Nem kevesen csatlakoztak útközben....
Nem akarta Aramisnak hagyni az összes mókát, így nekiugrott ő is a falnak!
Lángvihart kavart, majd elkezdett a városfal mellett vágtázni, igyekezve ijedelmet okozni. Sikerült. A szellemek ne mbírják a mágikus tüzet!
A csillagtűz a tűzzel együtt hamar elérte, hogy a Város rájuk figyeljen.
Ők hárman szelet kavarva berontotak a város fölé és pusztító szélviharral nekiálltak törni-zúzni.
Nem akarta egyedül hagyni Brünhildét, így utána vetette magát, annyi fényt sugározva, amennyit csak bírt.
Felőrölte a szellemek akaratát és félúton két nővére közt, ő is csatázni kezdett.