|
Témaindító hozzászólás
|
2006.09.22. 22:18 - |
'Ez itt a látomások dimenziója....Lehet, hogy ez ránk van kényszerítve.....Ez a látomás....És ha a látomást legyőzzük....Akkor megtaláljuk, amit kerestünk!' csillantak fel a szemei. |
[105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
 Steel érezte és hallotta Íziszt, így megpróbált annyira beleavatkozni a kanca elméjébe, hogy a szándékai tiszták lehessenek, se Asylon, se megszállója ne veszélyeztesse. De annak nem örült volna, ha Ízisz valóban lezuhan!
Óvatosan figyelt, aztán minden erejével Asylonnak feszült!
'Engedd el a fiam!'
 A gonosz Asylon vad pillantással nézte végig Ízisz egész ténykedését, de Steel támadásai miatt nem tudott mit tenni vele!
Aztán, mikor meghallotta a szánalmas, eredetileg a testhez tartozó lélek hangját, félelmetesen felüvöltött a dühtől!
- Ne merészeld! - fújtatta magából kikelve.
A jéghideg szél beletépett a sörényébe, erre elkerekedett szemekkel ide-oda kapkodta a fejét majd dühösen bakolt egyet!
Aztán hirtelen nevetni kezdett! Remegtek a falak a hangjától, minden elhomályosuló tükörre kezdett hasonlítani, és a világ elkezdett szétfolyni körülöttük!
- Itt én vagyok a világ ura! Nem tehettek ellenem semmit! - ordította magából kikelve.
- De igen! - zúgta kilépve a szélből, és nekirontott Asylonnak a pusztuló világ közepén!
Hihetetlenül vad párbaj kezdődött a két lény közt! Steel nem akarta visszafogni magát, de bármit megtett volna inkább, minthogy a fiát hagyja fogolyként senyvedni! Asylon ellenben az életéért harcolt egy ellenség ellen, hisz nem is volt önmaga! Vadul csaptak egymás felé, patáik a másik ezüst testébe hasítottak, Steel szarva sebeket ejtett Asylon szinte egész testén, a pegazus meg hatalmas csapásokat mért a gyors, néha tovatűnő unikornisra!
 Ködláng hirtelen felemelkedett a földről, a szétfolyó semmiből, és Ízisz mellé suhant! Aztuán mindketten eltűntek onnan, hogy a dimenziókon kívül, a cseppkőbarlangban tűnjenek fel! Steel szellemei és hatalma tudták a dolgukat.....
|
 A másik tudat egyre jobban kezdett félni, egyre inkább urához tapadt, s amikor már nem tudott jobban, az akarat erő, hogy távolabb menjen, lassan a töst uralmától kezdett elsodródni....
A Távoli figyelő csak erre várt!Erős volt a másik tudat, de a félelem elterelte a figyelmét...
Lassan, dölöngélő léptekkel-mint a pár órás csikó járása, akinek még túl sok a négy láb mozgatása-jött ki a fekete csődör mögül, az erkély felé.A Távoli figyelőben nem volt teljes erő, hogy rendesen irányítani tudja tulajdonát, de nem bánta.Sőt, terveihez még jobb is volt.
Az erkélynek támaszkodva állt, fejét nehézkesen a pegazus felé, majd Ködláng teste felé frodította.A jeges szél verte testét, fájt neki, de legalább ez is távol tartta másik tudatott..Valósággal sikoltott, s kérlelte a Figyelőt, hogy menjenek vissza, még a végén meghalnak....
-Hozd vissza, különben megölöm...-mondta rekedten-Hozd vissza őt, vagy levetem magam innen, s szerelmed semmivé válik....Elég erőm van, hogy magammal vigyem lelkét....-aztán újra a fekete pegazusra nezétt.-S hagyd el a lényt, akiben vagy! |
Ködláng tovább tévelygett a semmibe, de néha valami furcsa érzés nyilallt belé. Nem is tudta mi lehet az, de úgy gondolta, fontos!
De hiába kapkodott utána lelkében.....
Steel Asylon arca felé kapott, és pofont fagyasztott rá.
- Ahhoz nincs merszed...ÉS ha megteszed, véged - sziszegte zúgva a jeges szél.
Megcsikrodultak a fogai, és a jeges rész újra fekete lett hamarosan arcán.
- Eressz! Ő úgysem kellett senkinek, jó eszközöm lesz! - vigyorgott a láthatatlan ellenségnek ördögien.
- Mostmár úgyis túl gyenge, szinte csak a részem, tán el is pusztulna, ha elhagyom! Ő én vagyok immár! Ne álmodozz!
- Sosem voltál olyan erős, hogy elpusztítsd! - rivallta vissza, és egyre hidegebb lett a teremben! |
| A másik tudat, remegett még a testen belül is.Ő csak egy lény volt a birodalomban, csak ura emelte fel, azonban ő ereje semmivel sem nőtt meg akkor.Hátra lépett pár lépést ura mögé, s mivel ismerte az viselkedését, még jobban ideges lett, s szemével a láthatatlant kereste... |
Ködláng egy távoli vidéken bolyongott, és gyakran elesett, nem is értette miért. Úgy érezte hirtelen minden kiment a fejéből, és akárhogy akart koncentrálni, annál nehezebben ment az emlékezés önmagára, és főleg hogy hogyan és miért került ide. Akárhol is volt az az ide....
Értetlenül mendegélt, amikor hirtelen érzések ezrei hasítottak bele!
Megtorpant és felkiáltott!
Steel látta, hogy az alatta fekvő Ködláng szeme egy pillanatra életteli lesz, majd újra kihűl, de örült, hogy a tudatába tett betörés nem volt teljesen sikertelen!
Íziszért egyelőre nem sokat tehetett....
Asylon, vagyis az, aki megszállta őt, hihetetlenül erős volt! Steel újra és újra meg kellett döbbenjen azon, ahogy a hálót manipulálta, ahogy Ködlánggal szórakozott, akit ő maga ölt volna meg, ha minden erejét beveti a felébresztésére, de még az Íziszre gyakorolt nyomást is ide érezte a testnélkül lebegő szellem-kanca! Asylon megszállója elkövetett viszont néhány súlyos hibát!
Az első mindjárt az volt, hogy Steel fiát nézte ki magának. Nincs még egy ilyen erős lény a Birodalombna, az igaz, és Steel sokáig kiűzte magából a képét, de most, hogy érezte: bajban van, tombolt a lelkében a düh! Lehet, hogy Asylon furcsa volt, és nem tudta mit miért tett a múltban mindnyájukkal, de Steel nem érzett a megszálló mögött egy rezdülést sem, és ez nagyon megrémítette! Azután elragadott egy másik eriszit is, Steel fián kívül, és életeket veszélye sodró szándékot sugárzott egész lénye!!!
Steel elhatározta: nem fog kegyelmezni!
Az ál-Asylon erőnek rejével szorongatta Ködlángot, és tudta jól, hogy nagy bajban van!
Steellel nagyon kevés lény bírhat csak el!
- Mutasd magad vagy megölöm a fiadat! - ordította, és hangjából kiérződött a rémület! |
-Ne is törö...-de nem tudta befejezni a mondatot, mert a szellő végig borzongatta a másik tudatot.Ezt a különös, másik mágiát A Távoli Figyelő is érezte, sazt is, hogy a másik tudat megretten.Remény kerekedett benne, s összeszedte magát.Próbált feltörni, de a másik tudat is érzékelte, s rákiáltott "Maradj nyugton, különben a szerelmednek vége."
"Próbáld csak meg!"heveskedett a Távoli Figyelő"De akkor levetem magam az erkélyről, s velem együtt te is meghalsz!....Mond, mégis ki vagy te?Mit keresel itt bennem?"Próbált puhatolózni.
"Hm...Pedig azt hittem, tudod,... hiába már rég volt...Neveink már el is feledtük"gondolkozott el a másik tudat aztán elkezdte"Réges-régen egy birodalom állott, ahonnan te jöttél....Ez a kis tájkép a tizede sem volt annak a pompának, ami akkor volt...Az uralkodó természetesen az én uram volt.
Tejhatalmú uralkodó volt, egy feltétellel...Egyedül kellett uralkodnia.Sokáig el is volt, ám egyszer találkoztunk...s onnan minden másképp alakult...Első látásra szerelem!
Én lettem a birodalom királynője, de nem sokáig.Az ősi törvény megszegése a birodalom pusztulásához vezetett, s száműztek minket két külön helyre...őt ebbe a dimenzióba, engem pedig egy idő ketrecbe, de elválás előtt megjósóltuk, hogy valamikor újra egymáséi leszünk, ha törik, ha szakad.
Amikor idejuttatták az uramat, elvették az erejét...viszont nem számoltak vele, hogy ereje lassacskán nőtt, így létrehozta ezt a világot.Aztán idővel akkora nőtt az ereje, hogy engem is ki tudott szabadítani, de idehozni nem volt képes.Itt jössz te a képbe!Nekem már nem lehet testem, ezért egy kőlapba zárt, hogy majd, aki az ábra képmását viseli, elég méltó, szép és erős lesz, hogy befogadjon engem...Mostmár érted!De dolgunk még nincs végezetlen:Visszafoglaljuk, ami a miénk, s együtt uralkodunk majd azok felett, akik szét szakítottak minket..."
"S kik ők?"vágott szavába a Távoli figyelő
"Ők túl hatalmasak, hogy tudd, kik ők!Elég annyit tudnod, hogy ők az Élet, a Mágia eteremtői....De sajnos még nem vagyunk elég erősek hozzájuk képest...s most megint itt an valaki, aki meg akar minekt támadni, el akar minket szakítani egymástól!"csikorgatta fogait a test dühösen, miközben a két tudat közti gondolat-csere lejátszódott.
A Távoli Figyelő megint háttérbe szorult...de már mindent értett.Próbálta kieszelni, hogy űzhetné ki magából a másik tudatot, míg az az ismeretlenre koncentrál.... |
- Jól van szerelmem! Ahogy akarod! - fordult széles mosollyal a kancához, miután kicsit a mént figyelte odalenn. Meg akarta csókolni, de aztán elhűlve nézte a felemás arcot.
- Mi bajod van? - kérdezte elhűlve, és bizony kissé felmérgesedve.
De aztán hatalmasat horkantott, és fejét ide-oda forgatva hirtelen megfeszült. Szárnyait bontani kezdte, és egészen úgy festett, mintha harcolni készülne!!!!
Hűs szellő keveredett hirtelen az eddig melegbe.
Csak egyetlen elme, egyetlen lélek volt elég erős, hogy Ködláng elhaló, félig megzavart és elfojtott Sikolyát meghallja a szaggatott hálón át....
Steel, maga Steel jött ide! |
A kanca nyugodtan fordította Ködlángra szemét, nem mutatott semmi megbánást, mivel a másik tudat uralta.A Távoli Figyelő azonban ugyanúgy látta a történteket, s érezte, hogy szíve megszakad "Ködláng...ne...ne!".Mivel ő volt a test igazi -csak letaszított-ura, s érezlmei olyan nagy hullámmá fejlődtek, hogy a másik személy nem tudta kordában tartani a testet...a kanca egyik szeme sírt.... a másik csontszáraz volt.
-Igazad van, drágám.De hagyjuk meg...óriási erő van benne, s amíg él, addig a miénk!-szólt egy másik, az eredetinél vékonyabb hang.
A Távoli Figyelő már nem igazán törődött, hogy teste mit mond, viszont ragaszkodott, hogy csak szerelmét nézhesse, ezt a másik tudat sem vehette el tőle.Nagy nehézség árán csak sikerült a fekete pegazusra fordítani a fejet, ám a síró szem még mindig Ködlángra meredt..."Ködláng...Ködláng...élj!...Kérlek, élj!"próbáltak a gondolatok átjutni a csődör tudatába....hátha tud válaszolni... |
Megállt benne az ütő egy pillanatra, ahogy a csókot bámulta. Még kínjáról is megfeledkezett!
Aztán fogcsikorgató elszántság, hihetetlen erő költözött belé! Nem hagyhatja ezt! Ízisz az ő párja!!!
Ha egyedül nem boldogul....akkor segstég kell!
Tudata utolsó tiszta morzsáit összegyűjtve nekifeszült az őt szorongató szörnyű varázsnak, és egy pillanatra megszaggatta!!!!
A pillanat elég volt a kétségbeesett ménnek, és az eriszi hálón végigsüvöltött a bánata, félelme és borzalma, de aztán némán a földre zuhant...
"Asylon" ugyanis már őrá meredt izzó pillantással, mérgesen és csalódottan. Azt hitte a mén könnyű préda lesz! Ez a lény meg még bajt is csinálhat! Elsöpörte a tudatát, és elgondolkozott mihez kezdjen vele, de mivel túszként még értékesnek látta, életben hagyta.
- Úgy látszik lesz némi gondunk, kedvesem! - fordult a kancához mosolyogva, elbűvölő hangon beszélve.
- De majd megoldjuk! |
Az ékszerek súlya alatt alig bírt megálllni, hát még elvágtatni... a Távoli Figyelő egyenesen undorodott a csóktól, de érezte, hogy már nem csak az ékszerek hatása alatt van...valami megszállta.Sejtette, hogy ez a valami egy másik tudat, de akkor miért tartaná itt?Miért nem beszél, miért nem folytat szellemi komunikációt vele...mégis érzi, hogy ott van benne, s még sem tud felül keregedni rajta.Még küzdeni sem tud....
Azonban most valami egészen váratlan dolog történt a Távoli Figyelő gondolatai oly erősek voltak, mintha felkiáltott volna:Hagyj békén!!!
De ugyenebben a pillanatban valami váratlan dolog történt a testben.A Távoli Figyelő mintha közelebb került volna teste uralmához:már nyíltan látott, hallotta a hangokat, de még mindig nem irányította testét...Mostmár nyíltan érezte egy másik személyiség jelenlétét, érezte elhatározásait, terveit-s ha a Távoli Figyelő még "beszéni" is akart, tudott volna vele, sőt harcolni is ellene, de még nem tudta, hogy a másik személyiség is megerősödött... |
Borzalmas vergődésében, még az őrült zavarban is, felismerte a lényt, aki hirtelen Asylon mellett feltűnt!!!!
'ÍZISZ' akarta üvölteni, de csak a fejében szólalt meg harang módjára a szó...és jelentése....
Ködláng újra rúgkapálni kezdett, de egyre gyengült.....
Asylon, a fekete új alakjában, még néhány pillanatig az unikornist nézte rémítő szemeivel, majd elfordult tőle, és rajongva nézett végig a kancán.
- Hát végre itt vagy! Végre az enyém leszel! Örökké együtt maradhatunk! - suttogta valami delejjel teli hangon, és csak nézte-nézte a sötétszínű unikornist.
- Ez a mi Birodalmunk! Boldogok leszünk! Te és én! Soha többé nem kell elválnunk! Uralkodni fogunk, méltón önmagunkhoz! Uralni fogjuk ezt a helyet! És minden mást is, amit csak akarunk! Bármire képesek lehetünk! - suttogta egyre, miközben közelebb lépdelt a kancához.
Aztán hirtelen előrehajolt, és megcsókolta Íziszt! |
A piramis belsejében a fáklyákkal kivilágított, mozaikkal kidekorált lépcső-folyosón mentek fel.Súlyos éksdzerektől alig bírt volna menni, ha lábai neki engedelmeskedtek volna.S a "távoli figyelőben" , mint a buborékok, törtek fel tudata felszínére, de szája nem moccant, valahányszor megpróbálta...Valóban ájultnak érezte magát, aki leblokolt, mert az agya felmondta egy időre a szolgálatot....
De ő mégis ébren volt, s látta, miként nyílik egy "ajtó" egy erkélyre, egy fekete pegazushoz lép, lent egy kis birodalom terül el egy kék, mosódot alakkal-"távoli figyelőként" nem lát élesen a lény. |
Ködláng látta, hogy Asylon csak őt figyeli, őt nézi, de volt egy olyan serjtése, hogy vár valamire. Mivel nem tudta mégis miféle rémálomba került bele, megpróbált puhatolózni. Igaz, nem bölcselő vagy a zsenik zsenije, de harcosnak harcos volt. Most elemében lehet, tapasztalatai itt és most segíthetnek neki! Csak itt igazán.....
- Asylon, miért csinálod ezt?! Valóban áruló vagy? - kiáltott fel.
Égrengető hangon felnevetett, ördögi mosollyal az arcán.
- Te bolond katona! Csak azt látod, ami az orrod előtt van, nemde?! Habár mit érdekel engem a vélekedésed! Hamarosan tested-lelked az enyém lesz! Az erisziek árulónak tartanak? Nos, talán az is vagyok! Élem az életem, úgy, ahogy nekem jó!
Elszörnyedt. Mit gondoljon most? Aztán eszébe ötlött még egy dolog.
- És Ízisz? Nem is ismered őt!!! Soha nem is láttad!
A fekete arcra valami hihetetlen, vad, távoli, karizmatikus kifejezés ült ki.
- Ó dehogynem! Láttam őt a Sötétségben, annak a bolond zsarnoknak az elpusztításakor! Láttam őt, és ő is látott engem! Egymásnak vagyunk rendelve. Életekkel ezelőtt is így volt, és most sem lesz másképp!!!!
'Ez nem lehet Asylon...Lehetetlen!' gondolta, de ha Asylon származására gondolt, elbizonytalanodott.
- Ez nem lehet igaz - suttogta.
- Reméld csak a semmit! Belebuksz! - nevetett újra.
- Hazudozz magadnak, úgyis hiába lesz!
A távolba pillantott.
- Közeledik. Érzem. Újra együtt leszünk ő és én!
Körbenézett, ide-oda kapkodva a fejét.
Ha Ízisz jön, ő majd mindent tisztáz! Asylon őrült dolgait is bizonyára érti a párja, és ha már annyi mindenen átmentek együtt, akkor ennek is sikerülnie kell!
- Elég legyen! - mormogta hirtelen halkan, mély hangon a Sötét-Asylon. Csak szeme sarka nézte Ködlángot, de hirtelen a kék ménre valami borzalmas súly és fájdalom szakadt!
Ködláng próbált küzdeni, de lábai megremegtek, majd összerogytak alatta.
Némán, néha hörögve levegő után kapkodva, kapálózva szenvedett, miközben Asylon hatalmas béklyóba verte egész lényét! Még a gondolatai is zagyváltak, fájdalmasak, zavarosak lettek! Ködláng úgy érezte, mintha lángoló lápba lökték volna, ahol hiába minden küzdelem, ahol csak szörnyűség vár rá, amivel mit sem kezdhet! |
Patája puha homokba ért...egy piramis állott előtte, melyet eddig a furcsa, ködszerű homály takart.Hirtelen a piramis valamilyen rejtett kapuja megnyílt, s egy menet masírozott ki belőle.Ízisz megijedt, menekülni vagy harcolni szeretett volna, de az a furcsa, belső, idegen ösztön nyugalomra biztatta, s tovább sétálásra.
A menet végülis egy szolgáló-emberszerű-lányból, s -állatszerű-őreiből, kisérőiből állt.A lány nehéz ékszereket cipelt...
Ízisz hirtelen megállt, lábai földbe gyökkereztek.Ahogy atömeg felé közeledett, a kép egyre álomszerűnek, tetszett, mintha ájult lett volna...Ízisz önuralma csak "távoli figyelőként" volt jelen a testben, aki mindent látott.
Amikor a menet odaért, körbe fogták.A lány több nyakéket, egy koronát, s más kisebb-nagyobb karpereceket, fülbevókat cipelt, melyeket most a kancára aggatott.Mire készen lett, Ízisz a teste felett már nem uralkodott!Az ékszerek valahogy átvették azt a belső, idegen "ösztönt", s ők írányították-egyben...
A menet megindlt, s hamar eltűnt a piramisban..... |
Hirtelen fény villant a szemébe. Dühöngve kapta félre a fejét, és sziszegve megrázta. Aztán óvatosan felpillantott újra.
Egy hatalmas, aranyszínben ragyogó épületet látott....Piramis alakú volt, tetején ragyogott valami, ami elvakította a mént.
Óvatosan arra indult, habár fogalma sem volt, hogy ebben a kísérteties világban mikor ér oda, képtelen volt a távolságot megbecsülni....Csak remélte, hogy Íziszre talál majd ott. A piramis egyszerre volt bíztató és baljós jel, ha a jóslatra gondolt.
Hirtelen ott állt a kapuban!
Az roppant egyet, és a következő pillanatban a hatalmas kapu a semmibe tűnt.
Ködláng óvatosan elindult újra, szinte lopakodva, odabenn sötétség és fáklyafény tánca látszott...de semmi más.
Ekkor, sosem jött rá honnét, háló zuhant rá, leverve őt a lábáról! Szarva felszikrázott, de a háló nem engedett a tűznek! Ködláng nekifeszült, és kínos lassúsággal, a szálak egyenkénti elpusztításával, kiszabadult! Horkantva, remegve állt fel, és vadul kutatott támadók után. Nem hiába! Két óriási, vadkanra vagy bikára emlékeztető lény rohant kifelé, egyenest felé, de két lábon jártak, és kézforma mancsukban irdatlan lándzsa készült az unikornis felnyársalására! Félelem nélkül felágaskodott, és hatalmas nyerítéssel feléjük ugrott!
A lándzsák közelebb csaptak egymáshoz, hogy elérjék, de Ködláng épp erre várt. Kifordult saját vad vágtájából, a levegőbe szökkenve, és az épp egymást végighasító pengék felett, agyonvágta jobb támadóját! A bal felhorkant, és újra felé szúrt, de lény sosem érte el a kék mént. Ködláng félig-meddig hasra vetette magát, oldalra csapta a lándzsát, majd szíven szúrva elégette a lényt!
Ködláng végignézett a két hullán, de összeszorította a fogát, és elindult újra befelé.
Belépett a hatalmas térbe.....Egy belső kis birodalom terült el előtte! Buja kert, csörgedező patakok, tavacskák, fák, fáklyák fénye......
- Bravó....Remek katonám leszel! - szólt egy suttogó, hátborzongató hang a semmiből.
Ködláng megpördült, de semmit és senkit sem látott. A hang nevetett rajta, majd egy erkélyen, megjelent egy alak a magasban.
Ködláng arra nézett, és megállt benne az ütő....Asylon volt az...De éjfekete volt, és olyan ékszereket viselt, amik egyértelműen jelezték a szemében látható vad lobogás mellett: ez nem ő valójában......
- Miután félreálltál a szerelmem és közülem, persze! Csak akkor lehetsz majd méltó a szolgálatomra!
- Te megőrültél! - nyerítette szinte ész nélküli haraggal!!! |
| Hiába kereste tekintetével Ködlángot, nem találta, s nem is hallott semmit...Csak egy belső hangot, mely egy bizonyos irányba hivogatta...de mi lehet az? |
Ködláng bizonytalan léptekkel haladt előre, és közben nem tudta mi lehet párjával (amitől összeszorult a torka), sem azt, hogy ő hol lehet......
- Ízisz! - kezdett újra ordítozni, de kísérteties mód ő is úgy érzékelte, mintha a hangja semennyire se jutna tőle! |
 A kijárat kitartott, és ők nemsokára a hegyek előtti utakon voltak, kívül a dimenziókon.
- Akkor most azt hiszem keresek egy jó helyet Glorfindelnek. Veled mi lesz? - kiáltotta le a kancának. |
*Niobé igyekezett minnél gyorsabban haladni, hogy ne lassítsa Nighthuntert.* |
Elfordult a szakadéktól, és a távolban már látta a kijáratot, ami akaratukra tűnt fel.
- Akkor rajta!
Felszállt, és Niobé közelében, a talaj felett haladva, gyorsan elindult a szabadulás felé. |
[105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Steel érezte és hallotta Íziszt, így megpróbált annyira beleavatkozni a kanca elméjébe, hogy a szándékai tiszták lehessenek, se Asylon, se megszállója ne veszélyeztesse. De annak nem örült volna, ha Ízisz valóban lezuhan! 
A gonosz Asylon vad pillantással nézte végig Ízisz egész ténykedését, de Steel támadásai miatt nem tudott mit tenni vele! 
Ködláng hirtelen felemelkedett a földről, a szétfolyó semmiből, és Ízisz mellé suhant! Aztuán mindketten eltűntek onnan, hogy a dimenziókon kívül, a cseppkőbarlangban tűnjenek fel! Steel szellemei és hatalma tudták a dolgukat.....
A másik tudat egyre jobban kezdett félni, egyre inkább urához tapadt, s amikor már nem tudott jobban, az akarat erő, hogy távolabb menjen, lassan a töst uralmától kezdett elsodródni....
A kijárat kitartott, és ők nemsokára a hegyek előtti utakon voltak, kívül a dimenziókon.