|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.14. 15:31 - |
 Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
Ott egy Kapu. Azon jött be, igen. Sokat, akár napokig kellett futni, míg egyet találni lehetett. Ezek vezettek ki és be. Közben pedig néha....
Házak, ahol a világ legfurább utazói fordultak meg, néhanapján, vagy épp az idők kezdete óta üresen álltak. Itt egy liget, ott egy tó.....Sosem lehetett felkészülni...És minden vándorolt!!!!
Ez volt az, amit igazán nehéz volt megszokni: a Dimenzió néha úgy gondolta, hogy át kell alakulnia és minden tovatűnt, abszolút máshova.
Ezért is jelentette ez a Dimenzió az abszolút szabadságot: nem volt mihez tájékozódni! Csak úgy ment az egyszarvú, ment és ment, akadályok nélkül, néha pedig érdekes dolgokra bukkant. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
 - Sötétség...- mondta egy idő után, nyugtalanul.
|
 Ködláng kicsit összeszedte magát, hogy legalább gondolkodni tudjon.
- Milyen elemű lehet.....ez a......másik? |
Nem tudott vlaszolni azonnal, úgy érezte magát, mint akit centrifugába tettek. Bár teste görnyedni akart, lélekjelenléte megvolt, s szilárd, katonai tartást prancsolt magára, behunyva szemét, hogy ne forogjon a világ, lélegzetét meg-meg szakítva, hogy szíve lenyugodjon.
Pár percig így állt szoborként, míg a rendes fáradtság nem tért vissza belé.
-A mágia itt megszakad. Sőt, kitisztul. Asylon eltűnt, de nem a másik tudat uralma alatt. ... Az.. szétfoszlott!-lepődött meg tüzetesen átvizsgálva a mágia minőségét.
-Érzem egy másik személyét is. Őt nem ismerem.... |
Ködláng tántorogva állt remegő lábain, és felületesen kapkodta a levegőt, szabálytalan kortyokban nyeldekelve azt. Nagyon rosszul volt. Oldalán tajték ütött ki, de nem volt melege, sőt! Fázott!
'Miért ver ilyen furcsán a szívem?' hallgatta a vad dobolást a fülében, és zavaros szemeivel próbált körülnézni. Nagyon furcsán látott......Minden homályos volt és remegő, akár egy délibáb.
- Mi történhetett? - kérdezte párját, de kásás szavait ő maga sem hallotta értelmesnek. |
Valóban nem volt....Már rég vágtattak, Ízisznek is márcsak akarat ereje tartotta a tempót, amikor a gömb megállt, s egyszerűen szétpattant!(itt hagyta el Asylon a dimenziót)
Olyan rosszul esett a hirtelen megállás, hogy a kanca pár pillanatig szédült, s a hirtelen feljött kérdés is csakúgy hasította :Miért tünt el a pont?! |
Ködláng valamivel jobban lett, és könnyebben is tartotta a tempót. A mágia így is könyörtelenül hajtotta őket, Ízisz segítsége nélkül nem soká bírta volna! Azt viszont az éjszemű mén már most érezte, hogy valami nincs rendjén..... |
Bólintott.Nem akarta pazarolni az energiát szavakra.Szarván is egy kis, fényes gömb jelent meg, ami, miután kellő méretűre dagasztotta magát, eggyé olvadt Ködlángéval, s valóban stabilabb lett.Könnyebben számolta fel a távolságot...csak ne gyorsítson! |
- Kérlek.....tedd meg! - lihegte kimerülten, de nem volt hajlandó lassítani, hiába zúgott a feje, és villódzott a szeme előtt a világ.
- Jó lenne......kitartani.... |
Gyanakodva figyelte a pontot, egy idő után, mintha tényleg lassított...."tétovázott" volna.
-Ne piszkáljam kicsit meg?-fordult vágta közben párjához.-Ha nagyobb erőt adok hozzá, biztos stablizilálódik. |
Ködláng bólintott, majd egy pillanatra behunyta a szemeit. Erőt gyűjtött, és Asylonra gondolt, mindenre, amit róla tud. Viszonylag hamar végzett, hiszen keveset volt vele valaha is, de remélte, ennyi is elég lesz. Összeszedte magát, és minden erejét és sürgető vágyát beleszőtte a fürkészmágiába, ami Asylon megtalálására irányult.
Meglepődve nyitotta ki szemeit, ugyanis szarva felragyogott, majd a ragyogás egy vakító kis pontban összpontosult a szarva hegyén. Ahogy a kis vakító varázslat levált a szarváról, Ködláng megremegett, de szerencsére nem került olyan sok energiájába a dolog, mint ahogy félt tőle. A varázs remegni kezdett, majd határozottan kilőtt egy irányba!
- Kövessük! Még a végén minden hiába volt! - kiáltotta a mén riadtan, és vágtázni kezdett a fénypontocska után. Nem akarta beismerni, de régen, az edzett, harcos időkben kisebb távokra használta ezt a mágiát, és sosem egy lényre, de kisebb-nagyobb csoportokra, így könnyű volt követni és könnyű volt tartani a tempót, valamint utána csatázni. Nem hitte, hogy a kondíciója romlott volna, de attól tartott, hogy túl messze lesz Asylon vagy a bűbáj eltéved...és ezzel bizony ő maga komoly veszélybe kerülhet..... |
-Hm...vezetsd Te!-gondolkodott-Te jobban ismered Asylon mágiáját, mint én. |
Ködláng arcán átdutott egy aprócska mosoly, és biccentett párjának.
- Nos, az a tervem, hogy elszabadítunk egy fürkészvarázst. Mivel ez a hely végtelen és Asylon mágiái is...egyediek, szerteágazók, sokfélék és másvilágiak is kisrészben, arra gondoltam, hogy próbáljuk meg együtt. Akkor nem kerülhetünk veszélybe, hogy a varázslat elszívja az életerőnket. Hiszen nem tudhatjuk, hogy Asylon és a megszállója merre vetődtek el, hiábavalóan futni pedig nem akarok addig, míg össze nem esünk. Adjam az erőmet én, és Te vezeted a bűbájt, vagy legyen fordítva? |
Könnyebbnek érezte magát, elmosolyodott, szeme csillogott:-Való igaz!
-Akkor, mire várunk?Keressük meg Asylont!-kacsintott Ködlángra jelezvén, hogy ellfogadja az ajánlatot. |
Fekete szeme nagyot villant, és egy apró mosoly futott át a szája szegletében.
- Van egyfajta megérzésem, habár sem nagy bűbájos, sem kanca nem vagyok - hajtott fejet egy pillanatra Ízisznek.
- Ha valahol nagy mágiák szabadulnak el, például akkorák, mint az a fényvarázs, ott hatalmas dolgok történhettek.....Steel és Izabó fia pedig nem adja meg magát könnyen. Nem hiszem, hogy ő csak úgy feladta volna. Az a fény.....lehetett akár az ő lázadása is. És talán győzött....Névtelen kiszabadult, nemde? - gondolkozott hangosan, de Íziszre pillantott végig. |
-Akit utoljára megszállt?Dehát Asylont nem hagyta el... |
Gyorsan vállatvont.
- Ahogy gondolod. Ha nyomaszt a kalandunk befejezése, megkereshetjük azt a lényt, akit utoljára megszállt. Azt biztosan megtalálhatjuk valahogyan. Asylon nem olyan lény, aki könnyen elbújhatna, főleg ha valaki egy erős fürkészvarázst küld utána - javasolta. |
-Még....-tette hozzá Ködláng mondatához.Sóhajtott egyet, s megpróbált megbirkózni a vesztés tudatával.Kiegyenesedett, s erőltetett mosollyal nézett párjára.
-Akkor, következő feladat?A kiút megtalálása? |
Halk léptekkel felzárkózott a kanca mellé. Jó ideje mentek már, Névtelenék elmaradtak mögöttük, alig tudott elköszönni.
Most nem tudta pontosan mit feleljen. Az egyik fele átölelte volna Íziszt, hogy mindenképp megvigasztalja, a másik fele tiszteletben tartotta a kanca csalódását, amivel semmit sem kezdhet.
- Természetesen volt - kezdett halkan beszélni, a távoli eget figyelve sötét szemeivel - A katonákkal ilyesmi egészen gyakran megesik. Sokszor csak elsöpörhető bábuk vagyunk a hatalmasok sakktábláin. Elküldenek minket, és mi reméljük, hogy nem a halálba, egy hazug indokból. Vagy legalább azt reméljük, hogy a halálunk nem hiábavaló. Ilyen a sorsunk. A háború gépezetében vagyunk fogaskerekek, és ugyan kit érdekelne, hogy a fogaskerék tudja-e miért él vagy boldog-e a léte miatt. A célt sokszor elég másnak látni (az irányítók szerint), mi meg csak tűrjünk.....De emlékszem milyen hihetetlenül keserű érzés volt, amikor elvették a célom. Olyan volt, mintha az egész létezésemre mondanák, hogy hiábavaló. Minden bizonytalanná és borzalmassá válik. Uralhatatlanná. Szolgának érzed magad a nagyhatalmak kezében, akit eldobtak.......
Lepillantott párjára.
- Ne bánd, hogy így alakult. Lehetne ezerszer rosszabb is - mondta csendesen - Inkább jövök hiába, minthogy utólag értesüljek a tragédiáról, úgy, hogy semmit sem tettem, mert nem tudtam, hogy lehetne.....Névtelen megmenekült. A dimenzió nem lett egy undorító zsarnoki lélek minibirodalma. |
"De....csak úgy haggyunk itt mindent, mintha mi sem tötént volna?!"Gondolta magában, de el kellett ismerje, Névtelennek igaza van.
-Így van...-törődött bele.Hátrafordult, kicsit állt így, próbálta megemészteni a.....kudarcot.
-Egyelőre nem akarok mondani búcsút....-szólalt meg-Ki tudja, mikor találkozunk újra ugyanezen ok miatt.....-magyarázkodott, vagy csak magában akarta tartani a kitartást, hogy mégsem volt minden hiába.
Megindult.Nem nézett hátra, hiszen tudta, hogy párja követi.Pocsék érzés a hiábavalóság érzése:egyszerre mar a bánat, a csalódottság, a felháborodás és, hogy furdal a lelki ismeret, hogy nem tettél meg mindent a célért.Más végezte el a munkát Ízisz helyett, olyan módon, amiről a kancának fogalma sem volt; s még bízni sem tudott benne, hogy az illető alapos munkát végzett!
Ahogy ballagott akárhová, most arcára kiült az aggodalom és csalódottság-a bánat.Semmilyen szálon nem tudna elindulni újra a keresésre.Felejteni meg ekkora bajt per pillanat képtelenség.
-Neked volt már ilyen?Hogy a feladat, amit kitűztek eléd, hirtelen semmivé foszlik?-Kérdezte Ködlángot lehajtott fejjel. |
Ködláng is ugyanolyan döbbenten nézett a többi lényre, mint párja. Eltűnt volna az űzött vad?!?! Dehát mihez kezdjenek akkor most ők? Névtelen nem nézett ki jobban, de nem lehet, hogy ő lenne a lélek hordozója valamiképp. Vagyis a gonosz akárki elpusztult........
A fényhullámnak hatalmas ereje kellett legyen!
- Hogyan tovább? - kérdezte halkan.
 'Meg kellene majd tudni, hogy m is történt mindnyájunkkal.....' gondolta magában, de nem szólt.
Végülis.....a lényeget tudta......
- Elmehettek innen, elvégre nincs miért maradnotok. A veszély elmúlt....Ami meg nem, azzal nem kedzhettek semmit - mondta mély hangján. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
- Sötétség...- mondta egy idő után, nyugtalanul.
Ködláng kicsit összeszedte magát, hogy legalább gondolkodni tudjon.
'Meg kellene majd tudni, hogy m is történt mindnyájunkkal.....' gondolta magában, de nem szólt.