|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.05. 22:48 - |
 - Megjöttünk! - szólt Beatleshez.
- Nemsokára..aha! Látod? Kijött elénk!
 Végignézte a kettős leszállását.
- Remélem rendben ment az utatok során minden! - mondta mély, hatalmat sugárzó, dinamikus hangján.
Aprót hajolt Brünhilde felé.
Majd Beatlashez fordult, de a hatalams lény mosolygott.
- Szóval Te vagy Beatles. Ha nem tévedek, a tanítványon szeretnél lenni, ugye? Üdvözöllek itt! |
[457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
Eris szemei egy pillanatra valami sötéttel teltek meg. És egyetlen pillanatra mintha a bőre vált volna átlátszóvá, hogy egy egyáltalán nem emberi, és emellett rettenetes csontvázat villantson fel.
- Fogalmad sincs mit kérsz, és a lehetetlen igenis létezik. Nem fogok milliókat megölni a kedvedért. A Lelkek Köve sokmindenre képes, csak épp amit teszek vele, annak ára is van. És van az az ár, amit nem fogok megfizetni.
Ellépett Üstökös elől.
- Rossz úton jársz. És ennek a beszélgetésnek vége. Catly is hibázott, és te is. Én meg nem követlek téged lefelé ebben a spirálban. Gyere! Dolgunk van! Indulás! |
Üstökös egyáltalán nem utálta a választ, amit kapott.
- A lehetetlen nem létezik. - válaszolta csendesen. - A kérdés csak annyi, van-e benned hajlandóság és motiváció, hogy tegyél érte.
Egy darabig hallgatott.
- Azt hiszem, itt az igazi, valós alkalom arra, hogy megtudjuk, mire is képes a Lelkek köve, ha jól használják - pillantott kihívóan a Boszorkányúrnőre.
- Ha Te... - pillantását Erisébe fúrta - Te... nem tudod, akár csak időlegesen is visszaállítani a határainkat vele, akkor valóban elveszünk... |
Szoborszerű, merev, kifejezéstelen arccal hallgatta végig Üstököst, csak a szemei éltek. Azok viszont végig szinte izzottak a figyelemtől, az aggodalomtól, a tanácstalanságtól, aztán újra és újra a megértéstől.
Hát ezért történt annyi furcsaság!
Egy darabig némán állt és csak figyelte Üstököst, mikor a mén végül feltette utolsó kérdését. Aztán a vonásai megenyhültek, és Eris fáradtan felsóhajtott.
- Igen, választ kaptam. Csak épp most olyan választ kell adjak neked mindezért cserébe, amit utálni fogsz. Mert amit kérni akarsz tőlem, azt nem lehet megcsinálni. Én képtelen vagyok rá. És nem a szerénység hiánya visz rá, mikor azt mondom: ha én képtelen vagyok rá, akkor mást sem fogsz találni, aki meg tudja csinálni. |
Üstökös metszőn nézte a kék-fehér arcot. Dühös lett volna rá? Minden bizonnyal... Ő máshogy viselkedett volna a helyében? Nem... pontosan így. Felelősségtudatosan, előrelátóan, megismerni akarva a másik terveit.
Döntött. Jobban mondva: a döntés már évekkel ezelőtt megszületett, most csak ki kell tartania mellette, hogy minden, amit tett, ne hiábavaló legyen.
- Szabad? - kérdezte és jobb szárnyát kinyújtva, vízszintesen tartva várta, hogy a Boszorkányúrnő, a korábbihoz hasonlóan, tenyérrel felfelé belehelyezze a kezét a tollaiba.
- Amiket mondtál a Birodalom sokszínűségével kapcsolatban, az tényleg úgy van. Rosszul fogalmaztam, mert nem azt akartam kihangsúlyozni, hogy mindent és mindenkit, aki más, ki kell zárni, mint egyetlen megoldás.
Miközben beszélt, kibontogatta bal szárnyát is és egy kedves, simító mozdulattal megidézte a különböző színekkel tarkított fénygömböt. Eltelhetett pár perc, amíg csak nézegette, mintha a saját gyermeke lenne, aztán eszmélt és folytatta, amibe belekezdett.
- Ez fog történni. - vetett egy pillantást Erisre, utána pedig ismét végigsimította a levegőt a fénygömb fölött, mintha előre akarná tekerni az időt. Az eredmény meglepő volt: a fehér fényű fénygömbből minden fehérség eltűnt, csak a színesek maradtak meg. Ahol korábban fehér fényű volt, most a semmi volt. Üstökös nézte Eris arcát, és ismét fordított egyet a képzeletbeli időgömbön, amin erre a színek elkezdtek terjeszkedni, mígnem teljesen befedték a régi fehér fényű felületeket.
- Ez... - szabad szárnyával a gömbre mutatott - ..már nem Simbelmyne... És nekünk sem lesz itt helyünk. Talán megtarthatunk magunknak egy vidéket. Ha sikerül visszavenned a Rémségek Szigetét, azt talán meg is tudjátok majd tartani. De olyan, hogy erdő... vagy tengerpart... el lehet felejteni... Nem jól védhetőek és mi leszünk a kisebbség...
Felváltva nézte Erist és a színes gömböt. Aztán visszafelé simított ismét végig a gömbön, mire a felületén a színek visszahúzódtak, de még mindig hiányzott belőle a fehér fény.
- Én azt szeretném, ha ekkor lépnél közbe.
Szárnyával ismét tekert egyet visszafelé...
- Hogy ilyen legyen, újra.
Orrával az ismét többségben fehér fényű gömbre bökött, továbbra is színes foltokkal. Egy ideig még nézegették a fénygömböt, aztán Üstökös egy legyező mozdulattal eltüntette és elengedte Eris kezét, visszahajtogatta saját szárnyait.
- Teljesen jól látod a jövőt: "vagy előre megyünk, vagy meghalunk mind." - ismételte az Úrnő szavait. - De ehhez az első lépés az, hogy Catlyt talpra kell állítani. Rosszul gondolod. Az ő elvesztése az összes vorstandi elvesztését is jelenti. Pont azért, amit az előbb mondtam... hogy csak miattuk van még életben.
- Mit teszel majd, ha egyedül maradsz, egyedül maradtok? Fogalmunk sincs, hogy milyen hatással lenne az a Lelkek kövére, annak pedig Rád.
Elhallgatott és azon morfondírozott, mennyire játszon nyílt lapokkal. Végül úgy döntött, nincs miért titkolózni, hiszen ha nem járnak sikerrel, mind odavesznek... Egyenesen a Boszorkányúrnő arcába bámult, úgy folytatta:
- A végjáték már elkezdődött... A társaim - megköszörülte a torkát - az egykori társaim, a legerősebbek és akik a legközelebb voltak mindig is Catlyhez, ha úgy tetszik, az elsők, elfogytak. Az elmúlt években Skywalker, Csodaszarv, Fátum, Logos, Despota, Árnyék, Éji Táncos és Látóhatár vállalták fel, hogy életben tartják az Úrnőnket azzal, hogy folyamatos összeköttetésben élnek vele és támogatják... - egy rövid ideig elhallgatott - akkor is erőt adnak neki, ha az a sajátjuk legvégét jelenti is…
- A fedősztori az volt, még a vorstandiak között is, hogy ők mindannyian eleget harcoltak már birodalmi ittlétük során ahhoz, hogy megérdemeljék a csendes visszahúzódást és családi életet, amit kötelezettségeik miatt korábban jócskán el kellett hanyagoljanak.
Keserűen elmosolyodott.
- Sokan tényleg elhitték, hogy egy olyan harcos pegazus, mint Despota, nemet mond a Birodalom legnagyobb harcára… - ingatta a fejét, elnézett a távolba, majd ismét visszafordította figyelmét Erisre. - A valóságot persze ebből már Te is ki tudod találni: nekik, nyolcuknak, az elmúlt évek minden pillanata felért egy kínzással.
Ismét végtelen bűntudat kerítette hatalmába. Igen, ő ebben nem vett részt… nem volt mellettük, nem támogatta őket, se közvetlenül, se közvetve…
- A kérdés, ami épp most formálódik benned, teljesen jogos: miért nem vettem ebben részt? Miért nem segítettem osztozni a terhen? - csak a süket nem hallhatta ki a hangjából a saját magának feltett kérdésben a szemrehányást és fájdalmat.
- Mert már akkor tudtam, hogy akkor mind meghalunk… - válaszolta meg a saját maga által feltett kérdést, csendesen. - Ahogy a többiek is tudták, a lelkük legmélyén, csak sokan nem akarták bevallani maguknak, vagy bíztak még a csodában.
- A nyolcakkal, Hektorral és Pallasszal megállapodtunk, hogy megkeresem a megoldást. Hektor szintén elment, hogy megoldja a Lelkek köve instabilitásának problémáját, ezzel megerősítve Titeket. Pallas is része akart lenni a nyolcaknak (akkor kilenceknek), de közös megállapodással úgy döntöttünk, hogy gyógyítóként sokkal többet tud segíteni, ha megpróbálja életben tartani a vorstandiak maradékát.
Elhallgatott, nagyot sóhajtott, miközben leengedte a fejét…
- És Zenit. Persze, ő is részt akart vállalni, hiába is akartam volna lebeszélni róla. Azért persze próbálkoztam, annyit sikerült is elérnem, hogy az önkéntes száműzetés helyett ő is elment megoldást keresni, itthon, a Birodalmon belül. Az volt a terv, hogy meglátogat minden vidéket, mindent felforgat, mindenkivel beszél, hogy megtaláljon minden varázstárgyat és mágikus lényt, aki hajlandó és képes is segíteni. Folyamatosan jelentett Logosnak (ők egészen összekovácsolódtak), vagy Skywalkernek, attól függően, ki volt éppen jobb állapotban. Persze az információt utána a nyolcak megosztották, hogyha bárkivel is történik valami, az információ megmaradjon. Aztán minden előjel nélkül… Zenit... eltűnt…
Megrázta sörényét, mielőtt folytatta volna.
- Tévedsz… mindig is a család volt a legfontosabb az életemben. Minden egyes nap azzal kelek és fekszem, hogy mi lehet a gyermekeimmel, élnek-e még és hogy vajon mit érezhetnek, hogy nem megyek és keresem meg, szabadítom ki őket? Elvégre egy Apának az lenne a feladata, hogy megóvja a gyermekeit, nemde? Megszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy Leolant egyedül hagytam, mindenféle magyarázat nélkül és bűntudatot érzek amiatt, hogy nem segítek előkeríteni Szerencsecsillagot. Megbocsájthatatlanok a tetteim, illetve a tetteim hiányai. De hiába mentem meg akár mindannyiójukat ma, ha holnap ránk szakad az egész Birodalom… Inkább gyűlöljenek egy életen át, de legyen otthonuk, ahol nem kell minden zajra hátrafordulniuk, vagy egy életen át menekülniük, harcolniuk, hogy végül leláncolva érje őket a halál…
Egyik lábáról a másikra állt, miközben azon morfondírozott, mindent megválaszolt-e, amit akart.
- Választ kaptál a kérdésedre? |
Türelmetlenül rázta meg hatalmas fehér sörényét.
- Vagy neked vagy a nevelődnek hallgatnia kell majd rám. Muszáj.
Félelmetesen villant meg a szeme, és egy pillanatra a villám előtti feszültség töltötte be a levegőt körülöttük.
Aztán Eris türelmetlenül összecsattintotta a tenyerét.
- Mutatok neked valamit, aztán eldöntheted, hogy tényleg ezt akarod-e kérni tőlem!
Eris felemelte kettőjük közé egyik kezét, tenyérrel felfelé. Egy szépséges fényű gömb kezdett kirajzolódni felette a levegőben.
- Ez a mi világunk eredeti formája. Tökéletes, ugye? De zárt. Saját magába van zárva. Egyféleképp növekedhet. Mint egy tojásnak, fel kell hasadnia...A mi bajunk ott kezdődött, hogy valaki idő előtt törte fel a tojást...
A gömb határai szabálytalanokká váltak, a fénye pedig zavaros lett, majd foltokban beszennyeződött.
- Gyenge lett. És az eredeti szépsége épp elég vonzóvá tette mások számára, még korábbról, hogy a meggyengült határokon át be akarjanak törni. Éhes lények egy meggyengóült kerítésű gyümölcsösbe, hm?
A gömb felszínére tucatnyi ilyen-olyan színű, szabálytalan színfolt vetült. Egy darabig nézte, ahogy a színfoltok mind jobban beolvadnak az eredeti gömb eltorzult, formátlanná vált alakjába.
- A tündék, a gnómok, és az új unikornisok csapatai mind így kerültek ide, Üstökös. Mondd, hol zárjam le ezt a világot, a kívánságod szerint? Kik rekedjenek kinn? Tényleg azt hiszed olyan erős vagyok, hogy erre képes leszek, ennyi erőt szétválasztani egymástól, ennyi lényt ide-oda tenni? Biztosan be akarsz mindnyájunkat zárni? Tényleg vissza akarod zárni a madarat a tojásba?
Gyorsan felemelte a másik kezét, és a tenyerén megjelenítette az eredeti gömböt, hogy látható legyen a két kezében tartott fényvarázs különbsége.
- Tudom, hogy sok szörnyűségen mentünk át mind. Tudom, hogy mi....a nevelők...magunkra hagytunk benneteket....Tudom, hogy a legjobbat akarod. De csalódtam abban, ahogy a dolgokat nézed. Habár megértelek. Semmi okod nincs bizakodni, vagy nagyravágyóan nézni a jövőbe. Védeni akarod, akit bírsz. Ahogy tudod.
Eltüntette a varázst.
- Hogy Catly mire készül és hogy ebből mi lesz, az két külön dolog. Már sem ő, sem én, sem senki itt, nem egyedüli ura a sorsának. Össze vagyunk kötve. Ki tudja hol keletkezik valami váratlan zűrzavar? Én nem akarnék a helyedben annyira elébevágni az ő terveinek. Közben letaposva mindent.....Félrehajigálsz három dolgot, hogy megments egyet...Megfeledkezel a színről, hogy hódolj a formának, és fordítva....Csak a teljes képet nem látod....
Metszően nézett a pegazus szemébe.
- Hogy higgyem el neked, hogy a Birodalom egésze olyan fontos neked, ha a saját családodnak sincs már helye a szívedben? Olyan hideg lettél. Ha családodat nem látod már fontosnak, akkor a hűséged sem szereteten alapul. Legföljebb valami...mánián. Kötelességtudaton. Ami önmagában nagyon szép, csak szeretet nélkül üres és könnyen irányt téveszt.
Horkantott.
- Nem veszem el az értékét a kötelességtudatodnak. Vagy az önfeláldozásodnak. Értelek. És köszönök mindent, amit a Birodalomért tettél, amíg mi nem voltunk itt, hogy vigyázzunk rá. De nem fogom követni a zavaros szándékaid, amiben a vorstandiak elhagyása és Catly szolgálata neked egyet jelent....
Elgondolkozott.
- Mondd, mit gondolsz, mi következik, ha Catly elhagy minket?
Oldalra biccentett.
Két fa közt hirtelen kirajzolódott egy félig-meddig áttetsző jelenet, három lénnyel...Egy kétszarvú, sovány, sárkányszárnyas csődör, egy négyszarvú ezüstös kanca és egy borzalmasan ismerős fehér peguni álltak előttük...
*Üstökös tétovázott, majd odarepült a Steel-Gery páros mellé, és leszállt a kiscsikó mellé.*
- Majd Én vigyázok rá és felnevelem. - *válaszolta Steelnek.
A kép eloszlott, és Eris Üstökösre nézett.
- Emlékszel? Akkor eljegyezted magad egy olyan Sors kezével, ami nagyobb mindnyájunknál. Utánad Draugherit fogadott hűséget neki az erisziek nevében. Mit fog tenni a fiad, aki, mint mondod, mindegy, hogy a tiéd vagy másé, ha Catly odalesz? Hova fog minket magával rántani a haragja? Mindenkit. Hm?
Eris ellépett a peguni elől.
- Mit fog tenni ő, ha sokáig harcolsz az akarata ellen, és valami hülyeséget csinálsz? Catly.
A havat taposta faunforma lábaival egy ideig. Fel és alá sétált, mint egy holdkóros.
- Ahogy én látom a jövőt, vagy előre megyünk, vagy meghalunk mind. Hozzá kell nőnünk ahhoz, ami a Birodalomból lett. A módját nem tudom. Ez igaz. De nálam a Lelke Köve. Ez is igaz.
Kihívóan felszegte állát.
- A segítségem pedig nem kapod meg addig, amíg nem tudom pontosan mit is kérsz tőlem. Addig egyszerűen ittragadunk mindketten. |
Megpróbált csöndben maradni, de... nem sikerült neki. Pedig megfogadta, hogy inkább nem szól egy szót se, mert mindig megbánja, és mert mindig felesleges szócséplés lesz belőle, de... nem ment magában tartania a dolgokat.
- Én a Birodalom Úrnőjét szolgálom, bármi történjék is. - szögezte le, továbbra is a havat szugerálva, mintha attól tartana, hogy a Boszorkányúrnő megbabonázza a tekintetével.
Engedelmesen követte Eris a sziklához és alaposan meg is nézte magának. Aztán ahogy felismert egy-egy nevet, egyre közelebb araszolt és szinte megszállottan, nyaknyújtogatva olvasott tovább.
Ahogy Eris beszélt tovább, megpróbálta magát érzelmileg távol tartani a szavaktól, amiket felé intézett az Úrnő.
- Naphosszat tudnám sorolni, hány lényről nem tudjuk, hol van, vagy hogy mi történt velük. Nem számít, hogy az én fiaim, vagy másokéi...
Üstökös felemelte tekintetét és egyenesen belebámult Eris arcába:
- Én a Birodalom Úrnőjét szolgálom. Akkor is, ha már nem viselhetem a vorstandi jelzőt, minden kiváltáságval és átkával...
Kesernyésen elmosolyodott.
- Nem a saját érdekemben cselekszem. Ha így lenne, akkor fognám azokat, akik fontosak nekem és biztonságos helyre vinném, akkor is, ha az már Birodalmon kívüli helyet jelentene.
Nem voltak túl hűséges szavak...
- Nem azért nem vagyok vorstandi, mert az ÉN érdekeim ezt szolgálják: hanem azért, mert a vorstandiak érdekei szolgálják ezt. Sok évig barangoltam a mágia végtelen síkjain, és hogy rajtam keresztül ne juthasson el senki Simbelmyne Birodalmába, meg kellett szakítani minden kapcsolatot, ami ide kötne és ezáltal bárkit ide vezethetne.
Röviden hallgatott, mielőtt nagy levegőt vett volna és folytatta volna. Látszott rajta, hogy el kell szánja magát arra, amit mondani készült.
- Catly... már nem a megoldást keresi a probémákra, hanem csak megszabadulni szeretne tőlük. Csak egy lehetőséget lát és nem hagyja, hogy bárki is segítsen.... Annyira.... makacs...
Ingatta a fejét és pár pillanaton belül mintha évszázadokat öregedett volna.
- Megtaláltam a megoldást... De szükség van a segítségedre, a segítségetekre. A vorstandiak már nincsenek elegen és közel sem olyan erősek, mint hajdanán. Az Úrnőnk gyengesége nem csak a Birodalomra hat ki, hanem minden vorstandira... Valahol... a még megmaradtak adnak elég erőt Catlynek, hogy élhessen... - a mondandója végére eltorzult az arca a fájdalomtól.
Hogy egy kicsit összeszedje magát, megrázta magát.
- Kössünk egyezséget! - indítványozott. - Én segítek Neked, ha Te is segítesz az Úrnőmnek. Veled maradok, engedelmeskedem is, cserébe Te, amikor eljön az idő, megvéded a teljesen sebezhető Birodalmat azzal, hogy ellenőrzésed alá vonod az összes mágikus bejáratot. A Lelkek köve ebben nagy segítségedre lehet.
Most rajta volt a sor, hogy felhúzott szemöldökkel várja a választ. |
Sóhajtott, és keresztbe fonta a karjait maga előtt.
- Semmi szükségem egy patthelyzetre veled, Üstökös. Se neked, se nekem nincs erre időnk. Vagy erőnk....Catly kért meg rá, hogy vigyázzak rád. A legutóbbi találkozásunk alkalmával ővele megértettem, hogy mi vezérelhetett téged külön utakra, és azt is sejtem mifélék ezek az utak, de attól tartok el kell tereljelek róluk. Elsősorban azért, mert ahelyett, hogy vigyáznék rád, inkább használnálak. Másodsorban azért, mert attól tartok nem jófele mész.
A fák közötti üres tér felé intett a fejével.
- Van ott egy szikla, vessünk rá egy pillantást, rendben?
Odaballagott a sziklához, ami emeletmagasan tornyosult a fejük fölé. Lények nevei voltak rávésve. Rengeteg név.
- Jópár gyermeked neve is itt van valahol - mormolta mélázva a peguninak a boszorkány, ahogy hol a havat, hol a jeget söpörte le fel-felizzó tenyérrel a bekarcolt, bevésett, beégetett karistolások tucatjairól - Vino iskolájának növendékei. Amikor a Birodalom mágiája megrendült, sokan sokféleképpen reagáltak rá. Az idősebb csikók megtagadták Vino parancsát, hogy maradjanak itt és maradjanak együtt. Mindenki felírta a nevét ide, a sziklára, ami a Lelkek Kövének eredeti mementoja volt. Aztán szétszéledtek megmenteni a világot...
A mélykék szemek belevájták magukat Üstökös szemeibe.
- Két fiadról nem tudjuk mi történt velük.
Ellépett a sziklától, hátrahagyva a csikók neveit.
- Valami új és veszélyes készülődik odakinn, a világunk határain túl. Sokan érzik. Ha azzal vagy elfoglalva, hogy valami magánakcióban kergesd a jövődet, nem biztos, hogy meg tudom állítani, és Catly biztosan nem fogja tudni. Egyedül nem. Mit gondolsz, mi következik ekkor?
A felfelé ívelő szemöldökből a peguni kitalálhatta, hogy az előtte kéklő alak valóban választ vár. |
Üstökösnek nem kis munkájába telt, hogy talpon maradjon. Borzasztóan szédült, fogalma sem volt, hol van és hogy MI A FRANC TÖRTÉNT?!?!
Sokkolta, amint megpillantotta maga előtt a Boszorkányúrnőt. Az első, felismerő pillantást kivéve nem is mert többször ránézni.
Csendben meghúzta magát, amíg Machos és Eris beszéltek, próbált kicsit odébb is somfordálni, hátha kereket oldhat... de persze tisztában volt vele, hogy erre zéró esélye lesz...
Komolytalan horkantással felelt a hozzá intézett szavakra és ügyelt rá, hogy félig lehajtott fejjel a havat bámulja maga előtt.
- Épp elég nagy baj, hogy végül sikerült... - válaszolta kelletlenül. |
Machos kilökte magából a hóra Üstököst, és alakot öltött.
- A véletlennek hála, de sikerült elkapnom. Itt van. Denem viszont..... - mormogta csikorogva....
- Tudom - felelte egy halk hang - De egyelőre még ő is életben van, és ezért, ha másért nem is, hálát adhatunk....Köszönöm, Machos - az utolsó két szóba túl sok érzelem tolult. Az öreg pegazus behunyt szemmel fogadta a kék kéz simogatásait az arcán. Értette ő a nevelőjét szavak nélkül is.
- Mi következik? - kérdezte némi szünet után.
- Ez egy jó kérdés. Egyelőre vigyáznom kell Üstökösre, meg kell próbálnom megtalálni Theodore-t, és vissza akarom kapni a szigetem - sorolta majdnem mélázva a boszorkány.
A kék, csaknem fekete szemek a sovány pegazus alakjára tévedtek.
- Meg tudod keresni nekem Szauront?
Machos horkantott.
- Azt a félbolondot csak a fénylények nem tudják megtalálni! Úrnő....
Eris és a rémlény összevigyorogtak az utolsó szónál. Aztán Machos feldobta magát az égbe, és lassú, imbolygó szárnycsapásokkal tovatűnt.
A boszorkány a vele maradt fehér lényre pillantott.
- Nem kevés munkába került téged megtalálni! - jegyezte meg csípősen. |
___________________________________________________ |
Büszkeüstök még egyszer Úrnöjére pillantott, majd követte párját a magasba.
Catly végignézte, ahogy a két pegazus könnyedén a levegőbe emelkedik és végül eltűnik a fák lombjain túl. Leült az egyik havas kőtömbre és jóideig merengett még, mielőtt tovább indult volna. |
Raffaello mélyen meghajolt, és feldobta magát a levegőbe. |
Bólinott Raffaello szavait hallgatva és hátrált néhány lépést, hogy a két pegazus kényelmesen szétbontogathassa szárnyait.
- Ahogy mondod, nemeslelkű pegazus. Egy csatát megnyertünk, de a háborúnak még koránt sincs vége. Tartsatok össze, vigyázzatok egymásra. Csapatmunka nélkül... elveszünk.
Az úrnő finoman kihúzott egy szőke hajszálat hajkoronájából és végigsimított rajta egyik ujjával, minek következtében a hajszál pávatollá változott.
- Fogadd el, kérlek - lépett vissza Raffaellohoz és tollai közé csúsztatta a szivárványszínű tollat. - Ha szükséged lenne valamikor, valamire. A segítség valamilyen formában biztosan fel fog tűnni.
Aprót sóhajtott és megigazította Büszkeüstök üstökét.
- Most pedig menjetek, hosszú út áll még előttetek! |
Összerázkódott.
- Űrnő, nem kellett volna ezt elmondanod - suttogta lehunyt szemekkel - Rajtam keresztül hamarosan minden eriszi tudni fogja, hogy egy sárkány tudja a legtöbbet a Lelkek Kövéről. És akkor vadászni fognak.....
Kinyitotta a szemeit, és gondterhelten indulni készült. Calundren fontos lény az erisziek közt, Lamíra elvesztését pedig Azíra nem viselhetné el.....És akkor megintcsak minden eriszi szenvedne nekik hála....De vajon miért nem eresztett szabadjára közülük senki egy Sikolyt a háló mentén? Hát az erisziek hálója is megváltozott volna ennyi esemény után....?
- Tartok tőle a Sötétségben hamarosan rengeni fog a föld a birodalmi lények patái alatt. Ha a sejtésed igaz, Úrnő, és a Sötétség keresi a vezérét, lesz az enyémek közt legalább három, ha nem több, jelentkező a posztra - elkomorodott - Arról nem is beszélve, hogy bár elrejtettük őt, és ő éppenséggel nem vágyik a sötét trón betöltésére, van egy eriszi, aki legalább annyi joggal lehetne ott a soron következő, mint Zenit.
Szemeibe félelem költözött, ahogy Catly arcát fürkészte.
- Úrhölgy, a nevelőm sosem hagyná, hogy Zenit eltűnjön az örök éjbe. De Kárhozatot legalább olyan vadul védi...ha nem jobban.....Sosem engedhetjük őt elveszni! Nem engedhetünk még valakit a Sötét Nagyúr szerepébe! |
Bátorítóan mosolygott Raffaellora, hogy kérdezze meg nyugodtan azt, amire a leginkább kíváncsi. Miután végighallgatta a kérdéseket, elkezdte őket sorban megválaszolni.
- A Sötétségnek sosincs vége. Lehetőségünk nyílt rá, hogy az egyik történetet lezárjuk, de az egészen nem tudjuk. Ahoz magunknak is sötétté kellene lennünk - rövid hallgatott, tekintete elkalandozott a havas fák között, majd visszapillantott Raffaellora, majd Büszkeüstökre.
- Tudjátok, hogy miért nem lehet a mi korunkban vége a Sötétségnek? - kérdezte kedvesen, végigsimítva Büszkeüstök sörényélén.
- Azért, mert néhány haros megmutatta, hogy a halál nem megoldás. - pillantását most először Büszkeüstökön, majd pedig Raffaellon nyugtatta. Visszafordult a pegazus kancához és várakozón tekintett rá.
Büszkeüstökben már kezdett körvonalazódni valami és hamar szólásra is nyitotta száját.
- Az apám...
Catly lassan bólogatni kezdett és folytatta Büszkeüstök megkezdett mondatát.
- ... és Steel döntése meghatározó volt. Steel, hogy lehetőséget hagyott, Üstökös, hogy lehetőséget teremtett. Amíg pedig Zenit köztünk van, és reményeim szerint még jó sokáig lesz ez így, addig a Sötétség mindig újult erővel fog talpra állni, hiszen ők a következő Sötét NagyUrat látják a csikóban. - fejezte be csendesen.
Egy ideig hallgatott, figyelte a két pegazus reakcióit, majd mikor úgy ítélte meg, hogy többé-kevésbé sikerült megemészteniük a hallottakat, áttért a következő kérdés megválaszolására.
- Teljes mértékben igazad van Raffaello, ami az egyensúlyt és a Mágia-hullámzását illeti. Ebben viszont én vagyok a hibás: az elmúlt évben két olyan tettel kell elszámolnom, aminek a következményei súlyosak. És mivel ezeket magamra vállaltam, az egész Birodalmat meggyengítettem. Ennek következményei a Birodalom határainak meggyengülései és az idegen lények akadálytalan áthaladása. - magyarázta tovább csendesen.
- Legyetek sokkal körültekintőbbek, vigyázzatok egymásra, mert ezek fölött a lények fölött nincs hatalmunk. Vadak, mint a VadVidéki vadak, ragadozók, akiknek táplálék kell és vannak, amik csapatban járnak, csapatosan vadásznak. - szemeit lehunyta, elkalandozott valahova messze, térben és időben valahol teljesen máshol volt hirtelen.
- Üstökös is bajba fog kerülni - szólalt meg hirtelen, felpattanó szemekkel. Belemarkolt Büszkeüstök sörényébe és ismét lehunyta szemeit. Néhány végtelennek tűnő pillanatig mindannyian dermedten álltak, majd az Úrnő ismét visszatért.
- De vannak, akik már bajban vannak - fordult most Raffaellohoz. Az egyik eriszi... - gondolataiba merülve, csukott szemekkel, összeráncolt homlokkal kereste a megfelelő nevet - Calundren - bukott ki hirtelen belőle - és egy ugyancsak eriszi, Lamíra, bajban vannak.
Tekintete egy rövid időre elfátyolosult, de hamar kitisztult.
- Azt nem tudom megmondani nektek, kik a támadók. Őket nem látom, mert nem a Birodalomhoz tartoznak. Csak azt tudom, hogy hol vannak. Először el kell mennetek az Erdőbe. Ott keressétek meg Alisar-ékat. Ők már keresik Calundrenéket. Velük el kell menjetek az Erdő legmélyére, a kies, kísérteties részére.
Catly megcirógatta Büszkeüstök üstökét, végigsimított egyenes homlokvonalán és mélyen a kanca szemeibe nézett.
- Minden félelmeteket magatok mögött kell hagyjátok. Ne csapjatok zajt, érzékeiteket tartsátok élesen és siessetek. Akkor nem lesz baj.
Finoman megpaskolta Büszkeüstök vállát és látván annak esdeklő pillantását, elmosolyodott.
- Ne aggódj, Büszkeüstök. Üstökös boldogulni fog. Az ő útja szükséges ahhoz, hogy fény derüljön egy rejtély újabb kis részletére.
Catly visszafordult Raffaellohoz.
- Ami a Lelkek Kövét illeti, szerintem még nem készültetek fel arra, hogy megtudjátok a teljes igazságot. Azt egyetlen sárkányon kívül még senki se tudja. |
Zavartan nézett össze Büszkeüstökkel. Nemigen értette az Úrnő szavait. Hiába volt Eris lénye és az erisziek egyik nagyöregje, Raffaello most elbizonytalanodott.
De legalább Catly utolsó szavaira könnyű volt válaszolnia:
- Ami azt illeti, el sem tudom képzelni hol kezdjem a kérdezősködést, mylady. Annyi mindent nem tudunk, és annyi minden történt. Talán azt szeretném tudni leginkább, hogy miért ez a sok zűrzavar, ha a Sötétségnek vége? A mágia változása nem kellett volna végetérjen? Nem kellett volna már ennyi idő elteltével helyreállnia az egyensúlynak? Mi történik velünk?
Egy pillanatra elbátortalanodott, de végül belenézett a Birodalom Úrnőjének szemébe, és feltett még egy fontos kérdést:
- Ha nem sértelek meg, és ha szabad ezután a tudás után vágyakoznom....kérlek Úrnő, áruld el, hogy.....mi a Lelkek Köve.......Oly fontos lett nekem...nekünk....mi az a dolog? |
Szelíden mosolyogva válaszolt:
- Azért vagyok itt, mert itt kezdődött minden és ez az a helyszín, ahová szokásomtól eltérőn később érkeztem, mint kellett volna. Így hát, most csak merengek itt, az Örök Tél Birodalmába.
Lehajolt és két kezével hógolyót gyúrt, majd felegyenesedve szétnyitott tenyerére helyezte.
- Én egy vagyok a Birodalommal. Az nem számít, ha valaki az én személyes vesztemet akarja, nagyrészt megvéd a Birodalom, ahogy én is megvédem őt. Ha azonban Simbelmyne az elsődleges célpont... - röviden hallgat, majd folytatja - ... én is sokkal kiszolgáltatottabb vagyok.
A tenyerén nyugvó hógolyó egyszerre felforrósodik. Nem olvad el, hanem izzani kezd, akár egy tűzgolyó és amikor már azt hinné a lény, hogy a kis golyó nem bírhat el ennyi feszültséget, fel kell robbanjon a sok energiától, az egy pillanat alatt elpárolog, csupán néhány páracseppet hagyva maga után.
Catly szőke hajfürtjei közé nyúl és kiválaszt egy félig tűzpiros, félig megfakult, kihullott fehér hajszálat. Egy pillanatig úgy tűnik, mintha sose akarná levenni róla a tekintetét, de pár pillanattal később már megint a két pegazusra figyel.
- És Ti mi járatban vagytok itt? Tudok nektek valamiben segíteni? Ha jól sejtem, megválaszolatlan kérdésetek van. |
Hatalmas, cirkalmas, és mégis leírhatatlanul gyönyörű bókot vágott ki a szárnyaival, mielőtt meghajolt volna.
- Az öröm és a megtiszteltetés az enyém, hogy méltó vagyok találkozni a Birodalom Úrnőjével! - zengte büszke hangon.
Felegyenesedett, és zavart pillantást vetett párjára. Aztán a legnagyobb tisztelet hangján kezdett beszélni:
- Úrnőm, bocsásd meg a merészségem, de kérlek engedd megjegyeznem, hogy Simbelmyne nem biztonságos hely, és Te egyedül vagy itt.....Lényeid nem vigyázzák az épséged? Kérlek, ha segítségedre lehetünk, ne habozz közölni mit tehetünk! De másképp nem tudom megérteni miért vagy itt... - nézett körül a teljesen kihalt vidéken. |
 *Raffaello mellett ért talajt. Rövid ideg hallgatott, majd egyik szárnyát maga mellé kinyújtva elkezdett egy bizonyos irányba sétálni.*
- Nem érzel semmit? - *kérdezte csendesen Kedvesét, de a kérdésre már nem volt idő megadni a választ, ugyanis Büszkeüstök először mozdulatlanná dermedt, még levegőt is elfelejtett venni, majd kitörő, nem várt örömmel ugrott pajkos vágtába.*
*A korábbi tűzkitörésnek mára már hűlt helye volt. Ott, ahol a legcsúnyábban sérültek a növények, mostmár csak egy méretes, formás kő állt, amin a Birodalom Úrnője ült csendesen.
Gondolataiba méllyedve nézett maga elé a fehér hóra. Csalódott volt. Mégis hogyan történhetett? Hallotta a hírt, hiszen mindet hallja. Mégis... elkésett... hogy történhet ilyen meg vele? Nem érkezett időben, így Ő a még számára ismeretlen és hiányos Erővel kellett megoldja a helyzetet. Csak a szerencsének köszönheti, hogy nem esett komolyabb baja a BoszorkányÚrnőnek.
Tudta jól, hogy nem kockáztathat. Minnél hamarabb a helyükre kell illeszteni azt a három hiányzó kristályt.
A hóban ugyan halkan dobogó patadobogásra felpillantott. Arcáról azonnal eltűntek a gondok, ahogy Büszkeüstököt megpillantotta. A kanca lelkesen beletúrt gazdája arany tincseibe, aki egy hatalmas öleléssel viszonozta a köszönést.*
- Úgy örülök, hogy még itt találtunk - *szólalt meg végül Büszkeüstök. Hirtelen észbe kapva kissé hátrébb lépett és szárnyánál fogva kedvesen közelebb húzta Raffaellot.* - Hagy mutassam be a páromat, Raffaellot.
- Szívből örvendek, Raffaello. - *fordult a pegazushoz és aprót biccentett a ménnek.* |
 Raffaello ledobbant a talajra, elhúzta a száját megsajduló lábai és a hideg, kemény talaj miatt, aztán körülnézett.
És persze nem látott semmit..... |
[457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Megjöttünk! - szólt Beatleshez.
Végignézte a kettős leszállását.
*Raffaello mellett ért talajt. Rövid ideg hallgatott, majd egyik szárnyát maga mellé kinyújtva elkezdett egy bizonyos irányba sétálni.*
Raffaello ledobbant a talajra, elhúzta a száját megsajduló lábai és a hideg, kemény talaj miatt, aztán körülnézett.