|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.27. 15:17 - |
 *Eldina csöndesen lépkedett a fák között, de patái alatt hangosan ropogott a friss hó. Kifelé tartott az erdőből, mikor egy kicsiny őz került az útjába. Eldina megtorpant és hűvös nyugalommal pillantott le a kis állatra. Várta, hogy tovább menjen, de az őz nem mozdult.*
-Na mi lesz? Nem mész? -kérdezte halkan. Majd neszezést hallott jobbról, abból az irányból, amerről az őzike jött. A kis állat ijedten megugrott, és bevetette magát az erdőbe. Eldina lassan oldalra fordította a fejét, és két trollt látott előmasírozni a fák közül, bamba vigyorral a képükön. Az egyik egy könnyed mozdulattal kidöntötte az útjában álló fát, a másik pedig gyökerestől kicsavart egy fenyőt...* |
[216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
 - Mi csak megtaláltuk, és rájöttünk mi az, Nektek hála...A szilnoriak tudják a többit, nemde? - kérdezte gyanúsan csengő hangon. |
*Airos Vino szavait hallgatva megborzongott. Ha a 4 unikornis nem bírt a kővel, akkor elég csekély hármojuknak az esélye... Jó kis kihívás, az biztos, de azért mégis, ésszel kellene rendezni a dolgot.
Kirázta a hideg a gondolatra, hogy oda le kéne mennie.*
- Esetleg valamiféle ötlet az elpusztítására? |
Vino közömbös szemekkel pillantott hátra.
- A dolog, amit kerestek, az Örök Tél és az általam ellenőrzött erdők határán van....Odavezetlek, és addig is elmondom: Arwen talált rá véletlen a rejtekhelyre. Ő megpróbálta kivizsgálni, de nem sokra ment, a Kő veszélyes....Szinte minden lényre azonnal halálos csapást mér...Azután nemrég a párja és ő lementek, majd amennyire én tudom Steel és Fátum is odasiettek, hisz a két fehér unikornis nem bírt vele....De a vége az lett, hogy majdnem mindnyájan ottpusztultak....Csoda, hogy kimenekültek, és akkorra annyi energia tombolt odalenn, mert mindez mélyen a föld alatt van, hogy nem tudtak több segítséget hívni...S talán nem is lett volna értelme...Steel meglátása az volt, hogy a Kő csak válaszol a támadásokra....És persze elsőre sem enged a maga közelébe.....Arwenék végül kijutottak, de közben a harcban elveszítették a pajzsot, ami mögé a követ zárták......Nem tudták helyreállítani....Így tehát odalenn most...minden simbelmyne-i lény ereje tombol....
Elhallgatott, és komoran lépdelt tovább. |
- Pontosan hova megyünk? - *érdeklődött útközben.* |
 *Quenya rendíthetetlen nyugalommal meredt a távozó Üstökös után, habár magában igen csak elcsodálkozott a mén viselkedésén.
Mindazonáltal nem hagyott magának túl sok időt a töprengésre. Néhány könnyed lépés után Vino és Airos mellé zárkózott és készségesen követte a hatalmas, borszínű csődört.* |
| Vino egyszerűen megfordult, és elindult visszafelé. |
*Airos egyetértése jeléül bólintott és Vino mellé lépett, ezzel jelezve, hogy részéről indulhatnak.* |
Először nyugodtan felelt Quenyának:
- Igen. De a Ti nevetek is tudom....Már vártam rátok.
Airosnak is biccentett:
- Igen, menjünk...
De ekkor Üstökös egyszerűen elrepült. Higgadtan, bár kis, csodálkozó mosollyal nézett a tovatűnő fehér lény után. Szeme belül, a mélyén, vidám fényt dobott szikrákba....
- Nos, akkor tehát Ti jöttök? Jobb lenne ennek az útnak a végére érni...Mielőbb... - zengte. |
*Airos érdeklődve nézte a hatalmas mént. Amikor Quenya bemutatta, aprót biccentett Vinonak.*
- Véleményem szerint ne időzzünk akkor hát itt tovább. - *szólt úgy mindenkihez.*
*Üstökös megszokásból fordította csak fejét az érkező lény felé. Úgy igazából fel sem fogta, kit lát. Mondjuk túlzottan nem is érdekelte. Már jó ideje csak néhány konkrét dolog érdekelte. Minden más lepergett róla.
Most is lélekben teljesen máshol járt, szokásától eltérően.
Aztán hirtelen előtört egy érzés, aminek nem tudott gátat állítani! Tettre sarkallta! Izmai megfeszültek bőre alatt, hogy bármelyik pillanatban megindulhasson. Még egy kis időt kért magától.*
- Elnézéseteket kérem, de Nekem most el kell mennem. - *szólt Quenyához és Vino-hoz.
A VadVidék irányába fordult, majd indulás előtt még odasúgta Airosnak:*
- Ha segítség kell, hívd Candort, Dignified-t, Frostigast, Salvart vagy Noxot. - *sorolt néhány nevet, majd választ sem várva elugaszkodott a talajtól és pillanatokon belül eltűnt a szürke égbolton.*
*Airos értetlenkedve pillantott társa után.* |
*A hatalmas, bíborszínű mén felé fordította tekintetét, egy darabig hallgatott. Lassan végigmérte Vinót, pillantása hosszabb ideig is elidőzött a csődör testére tekeredő láncokon.*
-Quenya a nevem. -*szólalt meg végül. Lassan a mellette álló unizus felé fordult.* -Ő pedig itt Üstökös. -*mondta, ahogy tekintete tovább vándorolt a fekete jövevényre.* -Airost, gondolom, nem kell bemutatnom. Hallottad a nevét. |
Vino lassan, nyugodtan dobbanó léptekkel kerülte meg a facsoportot.
Láncai érdekes nyomokat hagytak mögötte, mert ezúttal engedte őket annak lenni, amik. Kissé csörögve elkanyarodott a nagy fatörzs mellett, és megállt a csoporttal szemben. Pár pillanatig látványosan elidőzött tekintete a sárkányokon, a két vorstandin, és a különleges unikornison, majd így szólt:
- Üdv az Örök Télben! Vino vagyok, aki elvezet titeket ahhoz, amit kerestek - zengte átható, erős hangján, szándékosan fogalmazva furcsán, hisz a két sárkány még ott állt nem messze. A borvörös máguslény pedig úgy tudta, hogy sárkányokat nem kell vezetnie, és nem is akart ilyesmit tenni! |
-Üdvözöllek, Airos! -*biccentett az érkezőnek.* -Az én nevem Quenya.
*Fénylő szemeivel némán végigmérte a feketeséget, majd aprót bólintott. Sörényéből azonnal kivált néhány ragyogó lélekmadár, szárnyukkal oly lassan és könnyedén verdestek, mintha csak mámoros álomban mozdultak volna. Körülvették, alászálltak, vizsgálgatták, szárnyuk hegyével finoman súrolták Airos testét, meleg, fénylő tollaik végigsimítottak az arcán.
Egyik lélekmadara tisztán, csengő hangon felrikoltott. Quenya szeme megvillant, pillantása oldalra siklott, s tekintete hamarost megpihent egy hólepte fenyőcsoporton. Némán, merengve nézegette a fatörzseket, majd lassacskán apró mosoly jelent meg szája sarkában.*
-Előléphetsz, idegen. -*szólt fennhangon.* |
Három-négy fenyő mögött állt, az ő résükben figyelte az idegeneket.
Egyelőre nem tudta mit véljen a kisebb csoportról! |
*Üstökös unottan nézett körbe. Nem tudta, most hogyan tovább és így elég kellemetlen volt a helyzet.
Körbetekintett, valami támpontot, vagy segítséget keresve.*
*Airos néhány fa közül robbant elő. Gyors fékezésével havat vert fel. Jókedvűen, peckesen ügetett a két lény mellé.*
- Üdv! - *köszönt.*
- Már kerestelek benneteket!
*Quenya felé fordult.*
- A nevem Airos. |
-Én csak társamat követtem, nem hittem volna, hogy találunk itt valakit.
-Goku-San vagyok, de inkább csak San.
-De akkor nem is tartóztatunk fel titeket tovább, ha ilyen sietős a dolgotok.-mondta, és ő is a magasba rúgta magát, Roldo mellé, persze még hallótávolságon belül, hátha esetleg a különös lényeknek lenne valami mondanivalójuk még. |
-Nem akarlak megbántani kemény szavaimmal, a bocsánatodat kérem, ha akaratomon kívül mégis megsértelek velük. -*szólt.* -De valóban sürgős ügyben járunk itt, és kevés az időnk.
*A fiatal sárkányra nézett.*
-Mi a neved? |
*Miután a fehér sárkány a levegőbe emelkedett, a földön maradotthoz fordult.*
- Mi a helyzet Veled? - *kérdezte és várakazón nézte a lényt.* |
 Furcsán nézett a kancára.
-Nem!Nem akartam semmit!....Sőt arra gondoltam mikor idejöttetek, hogy siethetnétek egy kicsit!-mondta, majd megfordult, megrázta fejét, majd felszállt a levegőbe. |
*Üstökösnek tetszett, ahogy az unikornis kanca szólt. Kíváncsian pillantott a sárkányokra.* |
San furcsállva nézte a különös unikornist, de végül csöndben maradt, hisz a lény nem hozzá, hanem Roldo-hoz szólt. |
[216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Eldina csöndesen lépkedett a fák között, de patái alatt hangosan ropogott a friss hó. Kifelé tartott az erdőből, mikor egy kicsiny őz került az útjába. Eldina megtorpant és hűvös nyugalommal pillantott le a kis állatra. Várta, hogy tovább menjen, de az őz nem mozdult.*
- Mi csak megtaláltuk, és rájöttünk mi az, Nektek hála...A szilnoriak tudják a többit, nemde? - kérdezte gyanúsan csengő hangon.
*Quenya rendíthetetlen nyugalommal meredt a távozó Üstökös után, habár magában igen csak elcsodálkozott a mén viselkedésén.
Furcsán nézett a kancára.