|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.19. 12:16 - |
 Machos csodálkozva vette szemügyre az erdőt. Valóban mágiát sugárzott.
- Igazán remek ez a hely. Örülök, hogy javasoltad. - mndta Ghostnak. |
[88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
 Lothela zavartan nézett a két ménre, majd a hirtelen feltűnt ikerpárra.
- Nos, üdv! - mondta végül mindenkinek.
- Nem zavartok - mondta a két lila unikornisnak.
- Mi is csak éppen összefutottunk.
 - Igen-igen - bólogatott széles mosollyal.
És újra bemutatta a lényeket egymásnak:
- Ők itt Lothela, a nővérem, és Bitorló meg Enfatnum! Ti kik vagytok? |
 -Nem zavarunk?-kérdezték
-Csak most jöttünk a Birodalomba és éépen körül néztünk-mondta Liara
-Igen-helyeselt Kiara |
 Meghajolt Lothela előtt.
-A nevem Bitorló.-mutatkozott be.
-A nevem Enfatnum.-biccentett a kancának.
|
Kiara és Liara csak sétálgatott mert nemrég érkeztek a birodalomba és körül néztek.Ahogy sétálgattak egy népes csoportott vett érszre.Odaballagtak hozzájuk:
-Üdv-mondták egyszerre-Remélem nem zavarunk |
Elmosolyodott a halk szavakon, majd furcsállva nézte a lény eltűnését, és elfogadón bólintott, arrafelé kiáltva amerre Nautiluszt sejtette:
- Viszlát!
Aztán a két idegenhez fordult.
- Mi még nem találkoztunk....
- Óh, igen! Lothela, ők itt Bitorló és Enfatnum! Bitorló, ő a nővérem akiről meséltem! Ő Lothela! Ismerkedjetek össze!
Bólintott a lényeknek. |
- Ugyan, nincsen mit. - *mondta és legyintett.*
- Ennyivel adós voltam... - *folytatta halkan, hogy csak Lothela hallhassa.*
- Örülök, hogy találkoztunk - *szólt még vidáman Lothelához és Neekához, aztán pillantása megakadt a többieken is.*
- És persze Nektek is - *tette hozzá kurtán a két csődörre pillantva.
A következő pillanatban teste elhomályosult, míg végül teljesen átlátszó nem lett. Nautilusz másfelé vette az irányt...* |
Döbbenten nézett húgára, az is vissza őrá, majd sikoltozva és ujjongva egymás nyakába ugrottak.
Jó darabig csak nyihogtak örömükben, aztán Lothela boldog mosollyal a szürke unikornishoz fordult.
- Köszönöm! - hálásan mosolygott, és zavartan. Eléggé félreismerte a "bajkeverőt", aki a legnagyobb ajándékot adta neki. |
*Egy kisebb köd alakult ott közvetlenül Neeka mellett, majd pár pillanattal késöbb két alak formálódott ki belőle.
Nautilusz kinyitotta a szemét és elégedetten toppantott.*
- Célt értünk. - *mondta büszkén.* |
| - Én sem ismerek sok lényt a gazdám lényein kívül. Igaz, ők sokan vannak. Bitorlóval a visszautat keresem a nővéremhez. |
| -Ha jól rémlik,akkor még csak veletek.-válaszolta a csődör. |
- Oh, értem! Akkor jó - mosolygott.
- Te találkoztál már valakivel, Enfatnum? |
Bitorló nagyot nyerített.
-Persze hogy ismerjük egymást.Egy gazdánk van. |
Alaposan szemügyre vette a pegazust, és végül lazított.
- Semmi baj.
Bitorlóra nézett.
- Ti ismeritek egymást? Honnan? Azt hittem új lény vagy! |
| -Bocs,nem állt szándékomban.-kért bocsánatopt a csődör. |
- Enfatnum? Nos, én Neeka vagyok - mutatkozott be illendően.
- Valóban megijesztettél egy kissé... |
| -Enfatnum!Pajtás!Jól ránk ijesztettél!-szólt oda a mén a pegazushoz kissé fenyegető nézéssel. |
Neeka bólintott Bitorlónak, mikor a pegazus elébük toppant.
Riadtan sikkantott, és harci unikornis mögé szökkent. Aztán gyanakodva, és kissé elszégyellve magát ijedtsége miatt előlépett.
- Üdv - köszönt a pegazusnak bizonytalanul. |
Enfatnum nagy nehezen talált egy helyet,ahol leszállhatott és bevárhatta Bitorlóékat.Elbújt egy fa mögé,ahol talán megeleptést szerezhet a ménnek és a kancának.
-Sziasztok!ugrott ki a fa mögul Enfatnum mikor Bitorló és Neeka odaértek. |
 -Hát...Biztos nem lehetett könnyű elszakadni az elsőtől.-mondta egy kicsit érzengősen a mén. |
Figyelmesen hallgatta végig a lényt, majd bólintott.
- Örülök! Az én sorsom sem volt egyszerű..... - kezdte halkan, merengve. Úgy érezte ő is el kell mondja a történetét, ha már Bitorló elmondta neki a sajátját.
- Tudod, én és a nővérem egy tündérvilágban éltünk. Szép és boldog helyen. Egy nap jött egy tünde. Innen, ő egy itteni nevelő. Nem ő volt az első látogató, de különösen soká maradt velünk, és megszerettük. Ő is minket, és sokat beszélt nekünk erről a helyről, Simbelmyne-ról. És végül...egy nap úgy döntöttünk, hogy vele tartunk ide. Hosszú ideig éltünk a lényei közt...Akkor is, mikor el-eltünedezett, senki sem tudta miért. Aztán egyik nap...hír jött, hogy lemondott rólunk, elsősorban idő hiányában, hogy nem tud velünk eleget törődni...és az árvaházba kerültünk én, a nővérem, és még jópáran.......Eris azonnal jött, ahogy meghallotta, így ma már hozzá tartozunk.....Nem tudom visszamentünk volna-e egy idő után régi világunkba....azt sem tudom ilyet lehet-e....De nem számít..........Most jól vagyok. Eriszi vagyok - mondta lassan erőteljesebbé váló, de még mindig szomorkás és beletörődő hangon. |
[88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Machos csodálkozva vette szemügyre az erdőt. Valóban mágiát sugárzott.
Lothela zavartan nézett a két ménre, majd a hirtelen feltűnt ikerpárra.
- Igen-igen - bólogatott széles mosollyal.
-Nem zavarunk?-kérdezték
Meghajolt Lothela előtt.
-Hát...Biztos nem lehetett könnyű elszakadni az elsőtől.-mondta egy kicsit érzengősen a mén.