|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.19. 12:02 - |
| Berkenye leszállt a vízeséshez és visszanézett hogy árje tudta-e követni!Ivott a folyóból és beleugrott a vízbe.-Gyere te is! |
[346-327] [326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
 Szerencsecsillag kicsusszant a partra és odaügetett a leszálló Strangerhez. Cuppanós csókot nyomott az arcára, és bocsánatkérőn átölelte.
- Ne haragudj....Nem akartam ártani Neked....Néha elragad a hév.....
 Megrázta nedves sörényét. De nemsokára elmosolyodott.
- Felejtsük el. Nem vagyok cukorból. Van félsárkány, aki nagyon érzékeny a vízre, de én sokat kibírok. A két társam közül például egyikünk sem túlérzékeny.
- Ó tényleg! Draugherit és Dralon.....Szerinted mit fognak szólni hozzám? És Jövőtvárót hogy fogadják majd? Elvégre nem vagyunk épp tűzeleműek.... - mondta könnyedén, csillogó szemekkel nézve fiára.
- Habár ki tudja miket tanulhatunk még meg! Az élet hosszú....
- Nem kellene azt a társaságot kívánnod most... - mormogta halkan. Aztán felpillantott, és megdöbbent párja értetlen arcán. Szerencsecsillag sosem volt óriási érzékelő, ereje is korlátozott volt, de nem várta volna, hogy a történetkről mit sem tud....
- Te nem hallottad?.....Te nem tudod, hogy mi történt Draugherittel és a társainkkal?
Elkomorodott.
- Azt tudom, hogy nagy baj történt.....A hálónk elpusztult....Ezt még én is éreztem! - horkant fel.
- De Draugheritről nem tudok semmit.....
Halkan beszélni kezdett, rámeredve a két fehér lényre.
- Draugherit sosem volt mindennapi lény....Nem csak a származásáról van szó. Hanem arról is mivé vált idővel...Ő nem úgy nőtt fel, mint én vagy Dralon. Hisz nekem nincsenek emlékeim.....Dralon pedig démonvadászok társa volt. Mindkettőnk elméjét...rendben tartotta az az életút, amit bejártunk. Igen, mondhatjuk, hogy korlátoltak vagyunk. De ez egyben segített nekünk megtanulni együttélni az erőnkkel és képességeinkkel. Az a kétféle lény, ami a magunkfajtában együtt létezik, egyszerre, egy egészként, hajlamos rá, hogy üsse egymást......Ezért is él kevés félsárkány.....Sokan belehalnak saját lényükbe......Draugherit egyedül nőtt fel. Nem volt családja, csapata, ménese vagy mentora. Saját magától vált azzá, aki. És nem őrült! De épp ezért....a különleges útja miatt....az elméje nyitottabb és sokrétűbb, mint például az enyém, hiába vagyok legközelebbi fajtársa. Ezért nagyon veszélyes a Félelem és a hozzá hasonló helyek Draugherit számára....A sárkány vagy a peguni kerül ott bajba? Hogy segítsünk, ha a kettőt együtt kellene védeni, ami néha képtelenség? Sok varázs nem hat rá, vagy máshogy hat.....És mikor a lelkét éri valami, eltérőn alakulnak nála a dolgok, mint nálunk...Draugheritet elérte a fájdalom, amire nem volt felkészülve. Hosszú ideig nem bízott senkiben, aztán lassan megnyílt a lelke....és most a baj a személyisége mélyéig hatolt....Hatalmas szerencse - engedett meg magának egy mosolyt - hogy nem tombol szabadon a Birodalomban. mert nem sokat tehetnénk ellene. Jó, hogy a Szigeten van, és legjobb nem is zargatni. Egyébként a hatalmát és a szomorúsága méretét mutatja, hogy akkora varázst szabadított fel akaratlan, hogy elég volt minden eriszinek, és részben a háló széttépésére is......
- Abban reménykedünk, hogy ki fog merülni.....Nem tarthat örökké az ereje.....Akkor...minden másképp lesz - mondta gyanús hangsúllyal. |
*Épp csak néhány centivel a vízfelszín felett suhant, mikor Szerencsecsillag elmerült a vízben.
Éppencsak sikerült megállnia, hogy hangosan fel ne nevessen, Strangert megpillantva.* |
Strangernek csak kevéssé tetszett a párás erdő, az elméjét birizgáló vadmágia belőle, és a vihorászó tündérkék útközben, de lenyelte a gondjait. Megérte, minden megérte, míg Szerencsecsillaggal lehet! Hányszor rajtafelejtette karcsú alakján, kecses nyakán, csillámló sörényén a szemét! Ha meg kedvese ránézett, vagy nevetett, olyan zavarba jött, mint élete első repülésekor.......
- Olyan gyönyörű itt! - nyerítette, ahogy a víztükör ragyogása tisztán kivehető lett előttük! Aztán hirtelen, se szó, se beszéd, egy megperdülő szaltóval a vízbe zuhant!
Nyakára csorgott a sörényéből a víz, ahogy feljött a felszínre, és a lefröcskölt, undorodó Strangerre nézett.
- Ugyan már!
|
 -Kitartás!-mondta mindkét mén számára-Már itt van a Romvidék!
Elmosolyodott....Előttük tényleg egy óriási nagy puszta terült el, hatalmas vár és kastélyromokkal....
(Oda is reag) |
Miközben továbbmentek, Elgert futólag odabiccentett a fehér unikornisnak, hiszen egészen eddig nem is köszönt neki.
Az erdő szélét látva kissé csodálkozva nézett. Szép hely volt...a folyó látványa pedig még otthonosabbá tette a környéket a mén számára. |
Siria megállíthatatlanul vezette a két mént a Romvidék felé.
Lassan odaértek.Már elhagyták az óriási vízesést, és lassan a folyót övező erdő szélére értek. |
Bólintott, és (bár kissé még elvarázsolódva) Siria után indult, makacsul ellentmondva a seb körüli szúrásnak, ami megállásra késztethette volna. |
Mégegyszer elgert szemébe nézett...
-Gyere sietnünk kell!-szólt komolyan-Nehogy elfertőződjön!Megaztán Entareannak is meg kell találni a bátyját!
-A Romvidéken majd minden eldől! |
Csak a pillanat törtrészéig volt meglepett, de aztán elmosolyodott, ahogy Siriára emelte tekintetét, és visszacsókolt.
-Szeretlek...-mondta halkan, de mégis tisztán kivehetően...hiszen szeméből is ez a szó sugárzott. |
Elmosolyodott, majd Elgert szemébe nézett.
Már hosszú ideje égett benne egy vágy, és most megtehette...megcsókolta Elgertet. |
Siriára nézett.
-Ha velem vagy, akkor a világ végéig is elmegyek...-mondta halkan. |
-Semmi baj, semmi baj...-mosolygott.
Csak most vette észre Elgert oldalán lévő vágást.
-Te jó ég!Te megsebesültél!-szörnyülködött.
-De...tudok valakit aki segíthet!Tudsz tovább jönni, vagy megvársz itt?-kérdezte aggódva. |
Fájdalma ellenére is elmosolyodott, mikor látta, hogy a kanca visszafordul felé. Tovább vágtatott, míg végül a távolság elfogyott közöttük...
Elgert nem bírta tovább, szó nélkül átölelte Siriát. Az oldalán lévő vágásról erre a pillanatra meg is feledkezett.
-Aggódtam, hogy az a medve kárt tesz bennetek!-szólalt meg végül.-Engem elrántott, azután nem tudtam követni, mi történik...sajnálom, hogy csak úgy eltűntem,de kiáltani már nem volt időm...-mondta kissé dadogva és zavartan. |
Ő is hallotta Elgertet, nagyonb megörült neki.Megállt, hátranézett.A medve eltűnt, talán nem bírta az iramot!
Viszont meglátta Elgertet, és azonnal vágtatni kezdett felé... |
 Hangot hallott.Mintha Síriát szólították volna.Megállt.
-Síria!Azthiszem,szóltak neked!-mosolyodott el a kancára.Jobbnak látta,hogyha a mén ideér,bemutatkozik neki és előrébb megy.Nem akarja őket zavarni és ennek érdekében bármit megtesz.
|
Füle megrezzent. A távolban, Elgert számára mégis felismerhetetlenül tisztán hallatszott Siria hangja.
Siria!
Meggyorsította lépteit, és nem túl messze előtte kibontakozott a kanca és az unikornis alakja.
-Siria!-kiáltotta, remélve, hogy meghallja, és lelassít. Elgert lábai megfájdultak, mikor összecsuklott a bokorban, s bár a fájdalom egy ideig alábbhagyott, most újult erővel felcsapott benne. |
-Sosem értenél meg igaz?-kérdezte hallkan, majd látva az unikornis arckifejezését, lehagyta őt és előre vágtatott. |
-Rendben,menjünk.-Egyezett bele. |
Elgert az idegen felé fordult, de mikor épp köszönni akart volna neki, valami elrántotta! Azt hitte, a többiek észreveszik az eltűnését, de azt már nem látta, hogy Siria őt keresi...
A medve kapta el, ami Siriáékat is megtámadta! Miután őt ledobta a bokorba, őfeléjük indult...Elgert dühösen állt fel. A vállától a farkáig hosszú vágás haladt, de Elgert nem törődött vele. Vissza kell érnie Siriáékhoz!
Olyan iszonyatosan dühös lett a medvére, hogy egyik patáját vízbe érintette, amire sellőlóvá alakult. Farkával iszonyatosat csapott a medvére, amit az még sokáig érezhetett, és hamarosan el is tűnt a fák között. Elgert nem akart maradandó sérülést neki, hiszen csak egy medve volt.
Tekintetével Siriát kereste, de nem volt sehol. Vágtába ugrott. Meg kellett találnia őket. |
-Megőrültél???Nem hagyhatlak itt!
Egy pillanatra elképedve bámult az unikornisra!
-Neked nincs varázserőd?Akkor meg végképp!
-És ne szúrd le légyszi!Inkább játszunk egyet!-mosolyodott el.
Siriának sok olyan társa volt aki a természet mágiáit használja ezért tudta...egy kis időre gondolatban is le tudják állítani a medvét.
Siria szarvából víz tört elő és telobe találta a medvét.
-Itt maradsz, vagy inkább jössz velem Enfatnumhoz?-kérdezte mielőtt a medve megindult volna....
Majd mikor kitörölte szeméből a vízet utánuk ugrott, Siria pedig futásnak eredt. |
[346-327] [326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szerencsecsillag kicsusszant a partra és odaügetett a leszálló Strangerhez. Cuppanós csókot nyomott az arcára, és bocsánatkérőn átölelte.
Megrázta nedves sörényét. De nemsokára elmosolyodott.
-Kitartás!-mondta mindkét mén számára-Már itt van a Romvidék!
Hangot hallott.Mintha Síriát szólították volna.Megállt.