|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.02. 16:37 - |
 *Crystal az egyik sziklaszirt peremén álldogált csöndesen, és kélelő tekintettel fürkészte a tájat. Nehéz szívvel nézett abba az irányba, amerre a Sötétség mélyén dúló csata folyt, s látta, hogy az életben maradtak lassacskán egyenkét elhagyják a széthulló Homály birodalmát. Ő azonban csak egyetlenegy lényt vágyott volna látni. Egyetlenegy pegazust... ha csak egy pillanatra is. Csak hogy lássa, hogy jól van... Hogy életben van...* |
[141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
 Gyorsan pillantást váltottak Strangerrel.
- Nem....Nem megyünk oda...... - mondta végül lassan.
- Lehet, hogy...máshol lesz ránk szükség. |
*Megkockáztatott egy kérdést.*
- Ti is oda készültök? |
Szerencsecsillag megrázta a sörényét, és mélyen Stranger szemébe nézett.
- Mit tudsz Draugheritről?
 Stranger pillantása kemény lett.
- A Szigeten van.....Utazik....Nemigen való az útjába állni...Nem is teszi senki, amennyire én tudom. |
*Jövőtváró bólintott anyjának és Strangernek is.* |
Szerencsecsillag gyorsan, határozottan, szelíd mosollyal felelt:
- Nem is sürget senki! Nem hiszem, hogy a Te képességed a szokásos furcsa próbákkal ébreszhetőbb lenne.....Érdemesebb várni.
Biccentett.
- Ezt nem vitatom!
Aztán Jövőtváróra nézett.
- Mellesleg én a helyedben biztosan nem a Birodalomért csinálnám. Csakis magamért. |
*Jövőtváró megvonta a vállát.*
- Idővel majd csak megtanulom irányítani és akkor remélhetőleg sokmindenben a Birodalom segítségére lehetek.
*Anyjára pillantva folytatta.*
- Ami meg az elememet illeti... még most sem tudjuk, mi lehet... |
- Utóbbi érdekelt - mormolta a választ.
- Nem rossz az, ha a lény nem sokkal látja előre a jövőt....A sárkányokra néha nagy terhet rótt, hogy legföljebb az ükunokák érhették meg egy-egy jóslat megvalósulását....amik mindig pontosak voltak! Ritkán lehetett félreértelmezni....Bár elismerem ezzel együttélni sem lehet könnyű. Hogyan próbáltad már a képességed? Tudod irányítani?
 Szerencsecsillag itt könnyedén közbeszólt:
- Nem is szeretném, ha a fiam elmerülne az időben! Egyébként is Jövőtváró még nagyon fiatal. Eleinte csak azért gyakoroltunk, hogy rájöjjünk mi lehet az eleme! Nemrég jöttek a látomások......
Biccentett, majd Jövőtváróhoz szólt újra:
- Nem is egyszerű a látomások zavaros világoban....Ha gyakorolni akarsz, néha egyenest veszélyes helyekre kell ellátogatnod. De vannak azért érdekes, erre való helyek a Birodalomban.
Kinyújtózott.
- Az élet nem egyszerű! Én mondjuk valóban nem vagyok egy hétköznapi lény, de még rajtam is túltesznek a látók.....Akik közé nem is akarok tartozni....Nem irigyellek! |
*Eleinte tartott Stranger-től, de egyre közvetlenebb lett. Érdeklődve hallgatta a mén szavait, elvégre még sosem beszélgethetett egy félsárkány-pegunival!*
- Hogy érted, hogy mennyire? Időre, vagy pontosságra? Elég konkrétak szoktak lenni a látomásaim. A legutóbbi az akkor történő dolgot mutatta meg, de volt már, hogy 1-2 hétre előre láttam valamit... |
Szerencsecsillag meglepődött fián! Őszintén kimondta feltételezésüket Strangernek!
'Valóban a végén még.....egy családdá lehetünk?' töprengett a legmerészebb vágyán......De inkább gyorsan elásta az elméje mélyére. Kimondani meg sosem merte volna még maga előtt sem!
De mosolygott a két lény együttesén..........Mennyire mások, de legalább neki itt vannak a világban!
És ő boldognak érezte magát, igazán, teljesen boldognak, hosszú idő óta először!!! Mintha kiteljesedett volna!
'Igazi pegazus lehetek.....Újra.....' gondolta reménytől eltelő lélekkel és mámoros elmével!
Vörös szeme szinte kíváncsian méregette a pegazust.
- Valóban? - kérdezte halkan, mormogva.
- A sárkányok közt nincs ilyen képesség. Nagyszerű érzékeink vannak, néhányunknak akár nyolc is, természetes állapotban, de az igen ritka, legnagyobb jósok is csak a többszáz vagy a többezer év múlva bekövetkező dolgokat láthatták, a közelebbi jövőt sosem. Te mennyire látod előre az eljövendőt? |
*Meglepetten konstatálta, hogy Stranger a vállára tette szárnyát.
Anyja kérdésére megrázta fejét.*
- Nem... ezt sem...
*Aztán Strangerre emelte tekintetét.*
- Ömm... talán fogalmazhatunk úgy, hogy jövőbe látás. - *válaszolta.* |
Szerencsecsillag a fia nyakába borult, és zokogni kezdett! Hosszú pillanatokig tartott a megkönnyebbülése és öröme áradata, aztán mosolyogva, ragyogva nézett Jövőtváróra.
- Annyira szeretlek......Köszönöm, köszönöm, köszönöm.......
- Mostmár igazán boldog lehetek! Vagyis....lehetünk! Együtt! - nyerítette.
Talán furcsa volt tőle, de Jövőtváróhoz lépett, és vállára tette nagy szárnyát.
Mosolygott.
Aztán fejével Szerencsecsillagra bökött.
- A nyakláncot tőlem kapta anyád, emlékszel?
Szélesen, ragyogón pillantott a láncra a nyakában a zöld kővel. Valóban...Akkor régen első dolga volt idejönni és megköszönni....Jövőtváróval együtt......Nem hitte volna, hogy élete újra itt vesz fordulatot.....
- Ezt nem láttad, ugye? - kérdezte rejtélyes mosollyal fiát.
- Én sem....
Erre érdeklődve nézett a fiatalra.
- Mi a képességed, fiú? |
*Először konokul távol akarta magát tartani mindenféle megértéstől. Ez a két dolog egy időben... nagyon váratlanul érintette.
Elfordította fejét és elmélázott. Mit is gondolt valójában? Ez az egész csak idő kérdése volt... Már nem csikó, el kell tudnia fogadnia a dolgot. Azt tudta,. hogy végtelenül furcsa lesz... de idővel majd csak megszokja...
Először anyjára pillantott és aprón elmosolyodott.
Aztán tekintete Strangerre vándorolt. Végigmérte a mént tetőtől talpig.*
- Nem rémlik, hogy találkoztunk volna - *mondta jóval késöbb, semmi éllel a hangjában. Aprót sóhajtott.*
- Remélem boldogok lesztek. És Én sok boldogságot kívánok. |
Szerencsecsillag gyorsan Strangerre pillantott, majd fia elé lépett.
Rámosolygott, ahogy csak egy anya tud, kedvesen, feltétel nélküli szeretettel, békésen és nyugtatón. Aztán se szó, se beszéd, gyorsan átölelte!
Így súgta a fülébe:
- Te vagy a fiam. A helyed sohasem lehet másé....Nem tudom emlékszel-e a találkozásunkra a nagy csata előtt, de bennem az tartotta a lelket végig, hogy vissza tudjak jönni! Szeretlek, mert Te vagy Jövőtváró, az én fiam!
Ekkor fordult a szinte zavartan álldogáló Stranger felé.
- De meg kell ismerned azt, aki akkor kimentett a majdnem halálra tiprók közül! Meg kell ismerned azt, akit szeretek.......Aki a párom lesz..... - mondta halkulón, és fiát kezdte figyelni.
Stranger ekkor előlépett.
Fejet hajtott a fiatalabbnak!!!
- Üdv....Mi már találkoztunk, nemde? - mormogta.
Szerencsecsillagra pillantott, aki reménykedő mosollyal, bíztatón nézett rá.
- Én...el akarom venni Szerencsecsillagot. De nem akarok harcot.... - mondta, és kihúzta magát, lángoló szemeit Jövőtváróéba fúrva. |
*Fogalma sem volt, merre kereshetné anyját. Először csak ide-oda repült, majd mikor megpillantotta a távolban a sziklákat, valamiféle ösztöne azt súgta, oda kell mennie.
Nem volt túl sok vesztenivalója, így arra vette az irányt.
Hamar elérte az ég felé nyújtózkodó kőtömböket. És nem is olyan messze, két lényt pillantott meg! Örömében felkiáltott és pillanatokon belül már a két szárnyan lény mellett állt az egyik szikla peremén.
Szerette volna megölelni anyját, de az idegen mént látva furcsa érzés kerítette ismét hatalmába és megmerevedten állt egy helyben.* |
Csak valamiféle barátságos-halk horkantást és morranást produkált búcsúképp.
- Köszönjük, és sok sikert! - nyerítette Ghost után, azután párja nyakába ugrott, és maga mögött hagyta a múltat. |
 -Igen!Nagyon hiányzik!Köszönöm a segítséget!Azthiszem indulok is, hogy megkeressem!Nektek sok boldogságot és remélem még találkozunk!-mondta boldogan.
Fejet hajtott előttük, majd lassú vágtában elindult lefelé.
|
Erre nagyot horkantott szórakozottan! Megcsóválta a fejét, és csak az égre nézett inkább egyszerűen. Gyönyörű volt.....ahogy minden, mióta a csoda megesett vele!
Elmosolyodott........
Elértette Stranger horkantását, és sajnálkozó mosollyal válaszolt Ghostnak:
- A Rémségek Szigetére ment, ahogy szinte mindenki. Ott meg valószínűleg a Boszorkányvidék Fővárosában élhet a társaival. Nem könnyű oda lejutni, de nem is nagyon nehéz. A tengerparton időről-időre kikötnek hajók, amik elvisznek a szigetre.
Kedvesen és kérdőn hozzátette:
- Nagyon hiányzik, ugye? |
-Igen, igen!Jól tudod!-sóhalytott egyet-De már nagyon rg látam a Őt!
Elmosolyodott a félsárkány fura összezavarodásán, majd a pegazushoz fordult.
-Nem tudod merre találom meg őt? |
Az unikornisnak szinte minden szavára szélesen elmosolyodott, hisz mostmár tudta honnét lehet ismerős, aztán kedvesen, lelkendezve válaszolt neki:
- Én vagyok Szerencsecsillag, és köszönöm a gratulációt! Remélem nem csupa furcsaságot mesélnek rólam.....
Strangerre pillantott.
- Nem, nem zavartál meg semmit - mondta rejtélyes hangon, rejtélyes mosollyal.
- Igen, Rólad is sokat hallottam már - fordult vissza a foltos lényhez - Megtiszteltetés azzal a lénnyel találkozni, akit Machos elfogadott! Ez hihetetlen dolog, különleges vagy! - szólt a kanca szinte megfiatalodva!
Stranger elképedt. Nem látszott rajta, de szóhoz sem jutott! Azt hitte egy lény nem lehet mindig egyre szebb és szebb, de Szerencsecsillag épp így kezdett feltűnni a szemeiben! És az a mosoly, amit rávillantott.......megszédült bele!
De végül úgy érezte nem illő csak kedvesének beszélni (még ez a szó: "kedvesem" is olyan új volt, olyan varázsos!) és fejet hajtott az egyszarvúnak.
- Stranger a nevem. Én is hallottam már Rólad, ha nem is sokat - mormolta.
Azután finoman elengedte a fehér kancát. Az is eleresztette őt, de tudták: a szárnyaik és ők maguk mostmár igazán sosem válnak el!
- Ha jól tudom, akkor Neked eriszi a párod is, nemde? - kérdezte érdeklődve Ghostot. |
-Üdv!-köszönt újra-Remélem nem zavartam meg semmit!Amúgy gratulálok nektek!-mondta mosolyogva.
-Nem ismerjük egymást, csak sokat hallottam rólad!Persze, ha nem keverlek össze valakivel, Szerencsecsillag!
-Feltételezem Te is hallhattál rólam!Ghost vagyok!Az első Afrai, és a legnagyobb barátságban álló afrai az erisziekkel szemben! |
[141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Crystal az egyik sziklaszirt peremén álldogált csöndesen, és kélelő tekintettel fürkészte a tájat. Nehéz szívvel nézett abba az irányba, amerre a Sötétség mélyén dúló csata folyt, s látta, hogy az életben maradtak lassacskán egyenkét elhagyják a széthulló Homály birodalmát. Ő azonban csak egyetlenegy lényt vágyott volna látni. Egyetlenegy pegazust... ha csak egy pillanatra is. Csak hogy lássa, hogy jól van... Hogy életben van...*
Gyorsan pillantást váltottak Strangerrel.
Stranger pillantása kemény lett.
Szerencsecsillag itt könnyedén közbeszólt:
-Igen!Nagyon hiányzik!Köszönöm a segítséget!Azthiszem indulok is, hogy megkeressem!Nektek sok boldogságot és remélem még találkozunk!-mondta boldogan.