|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.10. 20:31 - |
 Celyaryon kényelmesen leszállt a gyümölcsösben.
Éjszaka volt, de a telihold reflektorként vilagított. A csősz sosem fog ráakadni.
Odasétált egy fához és kényelmesen nekilátott.
'Ostoba.....Gonosz emberek......Mocskok....' gondolta jókora harapások közepette.
Az emberekbe is jutott egy hatalmas adag a Sötét Nagyúr kiszabadult hatalmából. Így mást se tettek, mint gonoszkodtak az állatokkal, egymással és nagyon vigyázni kellett, hogy egyetlen máguslény se essen áldozatul nekik.
Annak idején olyan ostobák voltak, hogy bár több figyelmeztetést is kaptak, nem mentek el. És a Sötétség felfalta a lelküket.....
De senkiben sem volt annyi gonoszság közülük, hogy megöljék a falu lakóit. Így várni kellett....
Steel nem vállalta, Izabó lelépett, a többiek meg sem akarták próbálni a gonoszság kiűzését.
Így - hetekkel ezelőtt - Celyaryon végül előállt azzal a javaslattal, hogy tartsanak távol mindenkit a falutól. Egy őr, aki figyelmezteti a közeledőket.... És persze végül neki kellett vállalni.
De legalább méltó jutalmat kapott: minden éjjel teleehette magát gyümölccsel! Ebben az volt a jó, hogy valóságos luxust élvezhetett....És szórakoztathatta magát az emberek dühével az unalmas járőrözgetésben...
Attól nem tartott, hogy az emberek valakit bánthatnak is a méregtől. Ő azért repkedett minden áldott nap a falu felett, hogy egyetlen ütés, pofon vagy rúgás se történhessen meg... De unatkozott, egyedül volt és a gyümölcsevés is egyre kevésbé elégítette ki.
Mélyet sóhajtott.
'És ott van még a tovatűnt párom is... Hozzámegyek, pedig egyszer ha beszélhettem vele, és ez a hála! Elvesz és meg se akar ismerni!' harapott még egy méreteset mérgében a körtékbe. |
[88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
 *Ninque nem mozdúlt.
Magasra emelte fejét és kihúzta magát.*
- No? |
 Erre nem volt felkészülve!
Először szíven akarta szúrni, de aztán elfogta a rettegés. Mi van, ha ez valami újabb mágia?
Hátrálni kezdett........ |
*Ninque lemondóan sóhajtott.*
- Jól van.
*Elengedte az unikornis szarvát.*
- Meg akarsz támadni? Sőt, meg akarsz ölni? Hát rajta, itt vagyok.
*Szárnyait a helyükre igazította.*
- Nem fogok támadni. |
Dühösen a lénybe akart marni, de nem tudott, így elkezdett üvölteni:
- AZT HISZED NEM TUDOM, HOGY MEG AKARSZ ÖLNI?! MI MÁSÉRT KÖVETNÉL?! TÉGED, TÉGED KÜLDTEK POKOLVÁROSBÓL!!!!!!!!!! |
- Na, azt már nem! Hogy aztán egy jólirányzott döféssel kinyuvassz, mi?!?!
*Még jobban megszorította a szarvat.*
- Mondd csak, miért pánikolsz? - *igyekezett hangjára nyugalmat erőltetni.* |
Dühösen felhördült, és nagyot ugrott.
- Eressz! - ordította.
Nagyon megrémült! |
*Követte a nyomokat, amik egyre frissembbnek látszódtak, majd eltűntek az egyik fa mögött.
Ninque megállt. Még nem tudta pontosan, mit fog csinálni a lénnyel. Ezt gyorsan ki akarta még találni.
Nesztelenül toporgott egy helyben, utána elrugaszkodott és beugrott a fa mögé, ahova a nyomok vezettek.
Megérzése nem csalt, egy döbbent arckifejezésű érdekesszarvú lénnyel találta magát szemben.
Habozás nélkül megragadta egyik szárnyával a pengeszarvat.* |
Lassan lenyugodott a légzése, és tisztábban tudta végiggondolni a helyzetét.
Harcolni nem akart, mert továbbra is féltette az életét, és valamit ami ennél is drágábbnak tetszett neki lassan-lassan: ezt a különös-édes, annyi minden újat jelentő szabadságát.
Meneküljön? Mindig fusson?! Aki egyszer elindult, az utána nehezen áítja meg a lábát, s nem is futott el korában sem soha.
Megcsikordultak a fogai újra a haragtól. Ez az átkozott bizonytalanság! Mennyivel egyszerűbb volt minden Pokolvárosban!
Megrázta a fejét. Nem szabad Pokolvárosra gondolnia!
Annyi minden új volt! Mit tegyen? Annyi minden zavarta! |
*Dühösen dobbantott.
~A fenébe!~
Épp elrugaszkodni készült, de végül meggondolta magát. Jobb, ha a földön marad.
Lenézett maga elé, és megpillantotta az elfelé siető unikornis nyomait.
A nyomakat követve remélte, hogy gyorsan megtalálja a lényt. Másokra, védtelen, harcképtelen állatokra még veszélyes lehet ezzel az őrült rettegésével és gyanakvásával.* |
- ÉS HONNAN TUDJAM, HOGY NEM HAZUDSZ?! MI A BIZTOSÍTÉK?! - ordította újra, azzal nekiugrott a lénynek, majd a farkával csapott felé.
Végre elérte, amit akart! A lény kiperdült a farka elől, és pár pillanatra takarásba került egy fa mögé.
Kihívás nem várt tovább.
'Legyen Szégyen a nevem, de most az életem drágább!' gondolta, azzal összeszorítva a fogait megfordult, és cikázva futni kezdett a fák között.
Nagyon dühös volt magára, és nagyon csalódott mindezek miatt, de semmit se tudott a Pokolvárosból utána küldöttekről. Ez a lény igenis tartozhatott közéjük. Ki tudja milyen veszélyes! Hátha eddig csak azért játszott vele, hogy kimerüljön, és a pegzus jól szórakozhasson a szenvedésén?
Kihívás ugyanis rettentően kimerült.
Hirtelen döntéssel beugrott egy fa törzse mögé, és próbálta lassítani őrült zihálását. Nem mert kilesni a rejtekéből, nehogy felfedezzék, de sokért nem adta volna, ha valamivel eldöntheti, hogy a fehér teremtmény vajon igazat beszélt-e, és a híres, de távolinak, egyenest mesebelinek tetsző Úrnő lénye, avagy csak a nyomára küldött fejvadász....
'Tényleg!' töprengett 'Nekem nincs mágiám, akkor mégis honnan tudhatnám, hogy egyáltalán miféle lények üldöznek? Hogy tudnám őket megkülönböztetni????' |
- Illik rád ez a név! - *állapította meg.*
- Jómagam Ninque volnék, egyike a főnökségiek csapatának.
*Aztán ismét oldalra kellett ugrania, ha nem akart egy kellemetlen sérülést.* |
- A Te neved micsoda! - hörögte.
Aztán elvigyorodott.
- A nevem Kihívás! - üvöltötte, azzal előre ugrott, éppen csak elkerülve a veszettül gyors lényt. |
*Nem értette, hogy miért viselkedik ilyen furcsán a lény, de abban nem volt biztos, hogy ha megállna, akkor nem nyársalná-e föl.
Úgy döntött, megpróbálja oldani a feszültséget.*
- Mi is a neved? Úgy emlékszem, még nem mondtad. |
Igyekezett terelni a lényt, de nem ment!
Még mindig a gyümölcsfák közt voltak, csaknem körbe-körbe járva.
Kezdett határozottan megrémülni. Nem hitte, amit a lény mndott, fogyott az ereje, és nem volt bolond, hogy hátat fordítson! Pedig máshogy nincs menekvés!
'Mit tegyek?!' gondolta tovább rohanva a pegazus uán. |
*Szárnyával ellökte magát a fától, így sikerült kikerülnie Kihívás döfését.*
- Már megbocsáss, de nem vagyok pokolbeli!!! Kikérem magamnak!
*Ügyelt arra, hogy elég távolságot tartson támadója és maga között, hogy elég ideje legyen a támadások kivédésére.* |
Fogai összecsikordultak, és ordítani kezdett:
- TE MOCSOK! TAKARODJ VISSZA A POKOLBA, AHONNAN ELŐMÁSZTÁL!!!! ÉN CSAK ÉLNI AKAROK, SOSEM KÉRTEM, HOGY SZÖRNYETEGET CSINÁLJATOK BELŐLEM, A BUKÁSOM CSALÁS VOLT, ÉS MOST NEM HAGYOM, HOGY MEGÖLJ! NEM!
Előreszegezte a szarvát, és nekirontott a pegazusnak. Kétségbeesetten remélte, hogy valahogy egérutat nyerhet. Hátha a lény felröppen, és azalatt talán elmenekülhet. |
- Nem mondtam, hogy hagynod kellene magadat.
*Nekidőlt a diófának, aminek a törzsén egy nagy lyuk tátongott.*
- Mondd csak, jól érzed magadat? Egy kicsit mintha zaklatott lennél.
*Az unikornis szemeit fürkészte.* |
Kitépte a farkát, mire szilánkok röpködtek midenfele, ugrott egyet elfelé a lénytől, majd lesunyta a fejét.
- Nem hagyom magam! - kiáltotta, és minden izma remegni kezdett. |
*Ninque a hang irányába fordult és megpillantotta, akit keresett.
Amíg az unikornis elfordult, gyorsan a levegőbe emelkedett.
Hangtalanul repült a levegőben, majd a diófa mellett leszállt.*
- Kellemetlen, igen kellemetlen lehet ez! |
Rémülten hátrálni kezdett. A pegazus megállt! Ha az üldözője...és megsejtette valahogy, hogy itt van, akkor neki vége!!!
Kihívás a farkával csapkodott hátra, hogy mindent kikerülhessen, aminek a mozgékony testrész hozzáér.
De nem volt szerencséje.
Hatalmas koppanás döndült a csendbe, ahogy a farka nekivágódott valaminek, a fémrész belevájt, és bele is ragadt!
Kétségbeesetten pördült hátra. Egy hatalmas diófa. A gyümölcsös dísze lehetett! És most emiatt fog meghalni?!?!?!?! |
[88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Celyaryon kényelmesen leszállt a gyümölcsösben.
*Ninque nem mozdúlt.
Erre nem volt felkészülve!