|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.10. 19:59 - |
 *Nefadar lassan, komoran, méltóságteljesen lépkedett a sötétedő homályban, és arcára egyre jobban kiült a hitetlenkedés.
Egy furcsa érzés kerítette őt hatalmába, pár nappal ezelőtt, és nem hagyta nyugodni. Végül Nefadar idejött, hogy választ találjon a kétségeire, ám ezek a válaszok nem elégítették ki a csődört.*
-Nem... Ez nem lehet igaz... -*tiltakozott halkan a gondolat ellen a fekete csődör.* -De ő elpusztult. A Sötét Urat elpusztították... -*suttogta, főleg önmagát győtködve ezekkel a szavakkal, de már hallotta is a kegyetlen választ.*
-Ne álltasd magadat! Nem, Nefadar! A Sötét Úr szelleme megmaradt. Életerejét a csikótól nyeri, s a csikó megmaradt. A Sötét Út visszatért... |
[107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
- Igen, itt - *mordult föl Inexorable.* - Nem beköltözni jöttünk, csak körülnézni!
- Köszönjük az információt. Ez esetben más irányba vesszük utunkat. |
 - Itt? - kérdezte furcsán nyugodtan megint, kissé oldalra biccentett fejjel.
- Csak nem beköltöznek ide a vorstandiak? Megint város alapul a Sötétben.....? Különös. De ha erre mentek tovább, a táblákhoz értek. |
*Hektor és Inexorable megtorpantak és az utolsó pillanatban álltak meg.*
- Körülnézünk - *válaszolta a pegazus a semmibe.* |
Hektor és az idegen előtt állt, de a hosszú itteni létnek hála Maud csaknem teljesen elsötétült, már nem lehetett megkülönböztetni a fekete éjtől....Itt a homályban, ha nem mozdult, épp olyan láthatatlan volt, mint Steel akárhol....
- Hát ti? - kérdezte egészen nyugodtan, épp mielőtt nekiütköztek volna. |
*A tíz vorstandi elérte a Sötétség ezen részét.*
- Váljunk szét. Kettesével megyünk, úgy gyorsabban nagyobb részt át tudunk fésülni. - *kezdte.*
- Estro, Te menj Gamarral.
*A két Holdas bólintott és elindult az egyik irányba.*
- Han, Te menj Frostigasszal.
*A két mén bólintott és útnak indult.*
- Ithildina, te menj Silencioval.
*Ithildina és Silencio is elindult.*
- Alisar, Luna.
*A két kanca bólintott és egymás mellett elügettek.*
*Hektor Inexorable-hoz fordult.*
*A harcos mén csak bólintott. Értette a helyzetet és feleslegesnek tartotta erről szövegelni.
Ők ketten is elindultak felderíteni.* |
 Syrkol vágtába ugrott és indult is máshová.Nem érdekelte, hogy követik-e vagy nem, Ő csak vágtatott.
Nemsokára meg is érkezett egy nekivaló helyre...
(a láp fogságában reag) |
 Követte Syrkol-t. |
Syrkol elrántotta fejét...
-...Ááááá....
Majd hirtelen megfordult, és néhány esetlen lépés után elindult minél messzebre erről a helyről. |
 Kicsit messzebb lépkedett,majd csak állt és Syrkol-t nézte,hogy e percekben összeesik-e ismét vagy már kutya baja,a meglepettségen kívül.Ahogy elnézte az utóbbi látszott valószínűbbnek.
- Ha minden igaz,a kisebb fejfájáson kívül semmi bajod nem lesz már. - mondta - De ne kiabáljuk el.Ez függ az állóképességtől is. |
| Hallgatta a csődört. |
-Hát nem tudom!Azthiszem.....talán....
Megrázta a fejét. |
Közelebb lépett a csődörhöz.
-Jól vagy?-kérdezte. |
| Syrkol felállt.Megszeppenve nézett a két kancára, mint egy csikó.Egyenlőre nem volt teljesen magánál.Csak pislogott a két kancára, azt sem tudta mi történt. |
| Nem tudott mit tenni mert a másik kanca meglőzte. |
Meghökkenve rántotta el fejét a víztől és Syrkol-ra meredt,aki félájultan a földre rogyott.
Hirtelen nem értette mi történt,de nem kellett sok idő,hogy rájöjjön.A mén mellé sietett és alaposan szemügyre vette.Mintha csak élettelenül feküdt volna.Hirtelen nem tudta mit kezdjen a helyzettel.Hagyja elpusztulni a saját hibája miatt vagy hozza vissza az életbe?
Végül döntött.
Syrkol fölé hajolt.Szarvát az övéhez érintette,szemével enyhén hunyorított és koncentrált.
- ...Úlairion huini
Ar helca súle
Carne-yúla hendi
Tirir milcave...
Szeme erőteljesen vörösen kezdett izzani.Száját finoman kinyitotta,mire Syrkolé is akarata ellenére enyhén kinyílt.Szemtől szemben.Ekkor mintha csak kiszívta volna,úgy a szürke fojadék távozott a mén száján át a kancáéba.Dolostiel is szenvedett ettől a mágiától és kételkedett,hogy sikerül neki.
Mikor megszünt a szürkeség,Dolostiel elrántotta a fejét a kellemetlenség miatt.Ez a varázs borzalmas érzés volt mindkét félnek,de annál inkább hatásos.Ez a legerősebb "méregtelenítés",aminek ára is van.A szürke fojadék mostmár az ő testében és Syrkoléban és benne volt,de már csak annyira,hogy az nem ártott egyik félnek sem.Különös ez a mágia: a méreg két testbe költözik,így ártalmatlanná válik.Hajszálon múlt,hogy mind a ketten odaveszetek volna.
Dolostiel miután már hozzászokott az érzéshez,eltűnődött,hogy most mit tegyen.Talán jobb lenne,ha szó nélkül elmenne.Nem nagyon akarta,hogy Syrkol mondjuk megköszönje a tettét,amúgy sem tudna mit kezdeni a köszöngetéssel.Csak zavarba hozná.Tudta,hogy jó dolgot tett,ami nála nem volt szokás,főleg nem egy idegen miatt.Még az is megfordult a fejében,hogy a mén nekiugrik emiatt.A józan gondolkodása mégis azt súgta,hogy maradjon.
- Kelj fel! - szólt oda egyszerüen Syrkolnak |
Syrkol arrébb állt a kanca mellől.Gondolkodott egy darabig, majd döntött.
Belekortyolt a szürkés vízbe.A víz mintha mászott volna, felfelé haladt Syrkol pofáján.syrkol még életében nem ijedt meg, de most nagyon is.Felemelte fejét, és lerázta magáról a vizet.De már belekortyolt....
Syrkol szeme és szarva feketedni kezdett, majd Syrkol összeesett. |
Abszolute nem érdekelte a kanca véleménye.Gondoljon amit akar,felőle akár fejre is állhatott volna.Bizonyára még fiatal lehet,ezért dobálódzik ilyen szavakkal.
Syrkol mellé ügetett,majd ő is vizsgálni kezdte a szürke tavat.Kicsit előrébb lépkedett és beleszagolt a vízbe. |
| Syrkol hallott mindent.Még a gondolatokat is.Már fárasztották a kancák, de csak ment előre.A nagy homályban egyszercsak egy óriási területen elterülő szürkés tavat látott meg.Sokáig nézte.Hátra pillantott, a kancák még jól le voltak maradva.Egyenlőre a szürkés tavat bámulta. |
| Nem izgatta egy ijen jött-ment aki minden csődörre ráhajt akit meglát. |
| Vállatvont.Meg sem hallotta a kancát.Syrkol sokkal jobban érdekelte,mint egy ilyen senkiházival vitatkozni. |
[107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Nefadar lassan, komoran, méltóságteljesen lépkedett a sötétedő homályban, és arcára egyre jobban kiült a hitetlenkedés. 
- Itt? - kérdezte furcsán nyugodtan megint, kissé oldalra biccentett fejjel.
Syrkol vágtába ugrott és indult is máshová.Nem érdekelte, hogy követik-e vagy nem, Ő csak vágtatott.
Követte Syrkol-t.
Kicsit messzebb lépkedett,majd csak állt és Syrkol-t nézte,hogy e percekben összeesik-e ismét vagy már kutya baja,a meglepettségen kívül.Ahogy elnézte az utóbbi látszott valószínűbbnek.