|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.13. 23:45 - |
 Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
Érezte a hatalmat, ami rátelepedett, érezte, hogy egy olyan helyre került, ami már nem az övé, de valaha egyenest az otthona volt.
'A Félelem' Az Örök Rettegés országa!'
Szétterjesztette hatalmas szárnyait és sodortatta magát az alig rezdülő, mások számára talán fojtogató szellővel. Közben gondolatai visszaszálltak egy egész élettel ezelőttre.
Itt született, egy északi pusztán, ahol a szülei remélték, hogy békésen nőhet fel. Itt mesélték neki a Félelem (ez volt a bennélők számára az ország neve) történetét és sok más történetet is. A szülei bölcselők voltak, kiváló nevelők és a lehető legbölcsebbre akarták nevelni. Itt vagy ésszel, vagy páratlan erővel lehetett csak boldogulni. Az észt a szüleitől megkapta. Egy eltévedés folyamán pedig találkozott az egyik legbölcsebb (külvilágból származó) lénnyel, akit valaha is látott, aki valamiért tanítójává szegődött. Ez a lény végül az erejét is fejleszteni kezdte, míg végül a tökélyre fejlődött. A Félelem ekkor mérte rá az első csapást. A kapott mágiával rátalált a szüleire. De ezek után már csak elkeserítően kevés idő jutott nekik. A támadókat egy másik hatalom küldte, aki Izabót akarta magának. A szülei minden erejüket bevetve védték meg, és mágiával taszították őt el olyan messzire, amennyire csak bírták.
Hosszú út után visszakerült a mesteréhez, aki tovább nevelte.
De a támadók beérték és újabb csata jött. A mestere elsöpörte a gyilkosokat, így a közben elzárt Izabó későn érkezett a harchoz. Az utolsó támadó halálos sebet tépett mentorába. Ő Izabó szárnyai közt halt meg, de előtte átadta az utolsó dolgot, amit Izabó kiérdemelt és amit még megkaphatott: a kivezető utat.
És Izabó kijutott, sokáig élt a fényben és sokra is vitte. Aztán a Félelem idővel a múltjává vált és nem kísértette őt tovább, még akkor sem, mikor meghallotta, hogy a Félelem immár ezen világ elérhető része. Bár minden értelmes lény messze elkerülte...
És most újra itt volt. De már nem félt.
'Vajon tudja rajtam kívül bárki, hogy miért is ilyen rettenetes hely ez az ország? Vagy már csak én tudom az Igaz Történetet?'
Ezen töprengett, míg megérkezett a különös és hihetetlen lényektől nyüzsgő fővárosba. Leszállt és elindult, hogy tegyen egy sétát a múltban. Annak is egy gyűlölt és alig ismert pontján, hisz születése után nemsokkal a szülei örökre elhagyták a fővárost. |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
*Hektor homlokráncolva hallgatta végig Izabót, de a hallottak cseppet sem tetszettek Neki.*
- Ilyet nem kérhetünk senkitől. - *mondta csak úgy maga elé.
Gondolatai sebesen kergették egymást, hogy mi is lehet a megoldás. Egyszerűen nem tudott belenyugodni a gondolatba, hogy ilyen helyzetbe kerültek!
Üveges tekintettel meredt maga elé, s ki tudja, mennyi ideig álltak szótlanul?* |
 A pókóriás hamar átlépett egy határt....és egyik lábával körbefonta a tarka lényt! Ezili összerándult és tiltakozva hátrálni akart, de hiába! A póklény szorítani kezdte! A kanca hamar eljátszott egy sor viselkedést a hisztis meglepettől a fúriáig, de amikor nem ért el célt, félredobta a játékot, és csak egyet dobbantott......
A póklény úgy esett össze előtte, elszürkülve, mint egy rongybaba....Döbbent csend terült el a szórakozók tömege felett.
Ezili ekkor érezte meg a bajt. Odakintről fokozódó, hatalmas nyomást kezdett érezni a fején...vagy inkább a fejében!
Felhorkantott, és sietős léptekkel távozott. Senki sem állt az útjába, de ugyanakkor elborzadt és gyűlölködő pillantások kísérték. Próbált rájuk nem figyelni, de nem tudta őket teljesen kizárni...
Mire kiért, sötét felhő telepedett rá és erős, jéghideg szél tépte sörényét. Csak őt támadta ez a borzasztó mágia! Ezili megrázta a fejét, és vágtában hagyta el a fővárost, majd a Félelmet, amilyen gyorsan csak bírta! Végig kísérte a vihar.... |
 Elmosolyodott, vigyorgott azon, hogy a kanca mennyire nem ugrándozna most azzal a póklábúval, de mégis megteszi...
Lehet, hogy Foll ezalatt a pár óra alatt elég gyerekesnek látszott, vagy épp tudatlannak.....nem ilyen szokott lenni.
Lehet, hogy a Félelmek Országa volt rá ilyen hatással, de lehet, hogy Ezili...
Mindenesetre most is tanult valamit, s miután egy utolsó szórakozott mosolyt ejtett Ezilire, megfordult, s ahogy jött, úgy távozott a Cirkuszból..... |
Vicsorogva pördült meg, és a mén arcába fújtatott.
- Ha csak ez kell, hát tessék! Azt hittem a viselkedésem elég egyértelmű, de úgy tűnik Te vagy nagyon tapasztalatlan vagy kancák terén, vagy csak bolond! Tessék: hagyj már békén! Semmi közöm hozzád! A szavaid leperegnek rólam, semmi hatással nem vagy, nem lehetsz rám! Sokat hiszel magadról nagyon, ménecske! Túl sokatz! És engem tényleg nem ismresz, mert olyasmiket képzelsz el rólam, ami kicsit sem igaz!!
Ekkor lépett melléjük a magas, póklábú, fekete szörny.
- Hallottam a szavaid - surrogta és zúgta mély, gúnyos hangja - Lenyűgöző! Bravó, bravó! Csodálatos szavak voltak! Eljössz velem táncolni?
Eziliben meghűlt a vér ilyen felháborító viselkedés láttán, de aztán szemei Follra villantak, elvigyorodott, és bólintott.
A két rém gyorsan tűnt el a tömegben, ahol Ezili tessék-lássék ugrálni kezdett a szenvedélyesen keringő pókalapú, de emberszerű felsőtestű lény mellett. De legszívesebben máris elhagyta volna akár az egész Cirkuszt... |
Egy darabig szemével követte a kancát, majd utána eredt.
-Fura!-szólalt meg miután utolérte-Fura, hogy még egyszer sem mondtad, hogy hagyjalak már békén!Talán nem vagy olyan rémisztő, mint aminek mutatod magad!Esküszöm nem szoktam lényeket így követni, de annyira érdekesnek talállak...bocsáss meg...úgy értem ennyire makacs, önfejű, s kicsit rémisztő kancával még nem találkoztam! |
Rémítő szemét a lény arcára fordította, aztán odavetette.
- Igen, egészen nyugodtan veheted célzásnak! És nem hiszem, hogy tévedne a szemem. Sosem szokott. Főleg nem akkor, ha itthon vagyok - fejezte be idegborzoló hangsúllyal, valami sötét fénnyel a tekintetében.
Otthagyta a mént, lement a táncosok közé, de csak azért, hogy a tömegen átvágva a zenészek elé menjen. Útközben valami gyümölcsöt kapott fel egy tálról, meg sem nézve, hogy mi az, és némiképp udvariatlan csámcsogással fékezett le egy hatalmas kürtös előtt. |
-Ez célzás volt?-szólt közbe.
-Hogy mit akarok itt?Csak körülnézni!Nem biztos, hogy azt látod ami valójában vagyok!S ugyanez van fordítva is!
-Kérdezhetném én is, hogy mit akarsz Te itt!Hmmm? |
Megremegett a dühtől. MIt akar ez a mitugrász még tőle?
- Ez a Látszat Cirkusza! Ahol a buta vagy gyenge lények könnyen fűbe haraphatnak! - vetette oda ridegen, aztán hatalmas lendülettel megrázta a sörényét - MIt akarsz Te itt? |
 Ahogy megpillantotta a nagy épületet, ha nem látta Ezilit beugrani, tudta, hogy idekészült.
A bejutás elég egyszerűen ment...legalább ez..
Odabent nagy elcsodálkozással torpant meg, majd elindult kicsit körbenézni.Hamar megpillantotta Ezilit, talán mert tekintete nem nézelődött, ahnem őt kereste...
Odaügetett mellé.
-Üdv újra!Milyen hely ez mondd? |
A Látszat Cirkusza tényleg óriási volt. És tényleg varázslatos. És Ezili tényleg ideillett........Arcára nem ültek ki az érzései, de ha kimutatta volna őket, ragyogó szemmel és mosolyogva, tátott szájjal bóklászott volna a tömegben.
Idejutni aztán nem volt könnyű!!! A gigantikus torony, vagy inkább hajdani fellegvár a Fekete Vízből kimagasodva állt, elhatárolódva állt. Lent nem is lehetett megközelíteni. A nagy terembe úgy lehetett bejutni, hogy a lény nekifutott a város szembenlévő részéről, és átugrott a mélység felett, be az ablakon!
Kis könnyebbség volt csak, hogy legalább nem valami mellvédről klelett ugrani, hanem egy leszakadt híd egyik végéről, ami régen a fellegvárhoz vezethetett. Az ablakokat is átalakították az új funkció kedvéért, és jó nagyok voltak, egészen sárkánynak valók! Jó sok is volt. Legalább a ki-be röpködő vendégek nem csináltak bajt, ha türelmetlenek voltak.
Odabenn Ezili nem ment le a tánctérre, ami ugyan a falakra és a plafonra is kiterjedt......A körben futó galériák egyikre lépdelt fel, és lenézett a színes rémtömegre az árkádokon át, amik a zártabb galériákról engedtek az egész helyre betekintést. Mindenféle lény szórakozott itt az éppen idegtépő zenére, de Ezili a szebb dallamok hallatán sem lazult volna el. Tudta jól, hogy itt igazán könnyen fűbe haraphat a lény, ha valaki épp úgy akarja magát jól érezni. Vagy ha megsért valakit, vagy rossz helyre néz, rossz helyre áll.
'Vajon a lent italt kínálók közül hányak megvendégeltjei nem érik meg a reggelt?' töprengett szórakozottan. |
Megállt, s egy kicsit idegesen nézte végig, ahogy a kanca végigvágtázik a keskeny hídon.Ahogy Ezili eltűnt, azon kezdett gondolkodni, van-e értelme kockáztatni életét, csak azért, hogy követhesse a kancát.
Meg is fordult, hogy visszatérjen a toronyba, de aztán hirtelen megpördült, s kiugrott a hídra.Nem se fel, se le, talán be is csukta szemeit, s vágtába ugrott.Patái csak úgy csattogtak a kőhídon.Mire észbekapott, épphogy nem haladt tovább attól a helytől, ahol Ezili elhagyta a hidat.
Még így is egy kisebb kanyarral ugrott le a kis ablak elé, amibe egy kis, de szívet kiugrasztó csúszás zavart be.Szerencsére egy rövid, kis tántorgással talpon tudott maradni.Hátranézett, majd beugrott az ablakon, ahol a kanca eltűnt.A visítozás most sem maradt el, amitől Foll egy kicsit megilletődött, de nem kezdett bocsánatkérésekbe.Körülnézett, majd elindult lefelé, s kivágtatott a kapun.
Jól lemaradt és a tömeg is nagy volt, de a félreugráló helyiekből tudott következtetni arról merre kell mennie.Persze nem volt teljesen biztos benne....... |
Hátborzongató, életveszélyes játék volt, de Ezili a céljára meredt fehér szemeivel, és elképesztő vágtába ugrott a nála alig egy tenyérrel szélesebb hídon! Nem gondolt rá, hogy bármikor lecsúszhat, és tudta, hogy ez majd megvédi. Sörénye és farka lobogott, ahogy kísértetiesen söpört végig a mélység fölött, és néhány szívdobbanással később ledobbant a túloldalon. Nem ment egészen végig a hídon, hiszen az a ház csúszós tetőjének csúcsgombjához vitt, hanem kicsit előbb leszökkent, a nagy épület mellvédjére.
Lenézően, lazán pillantott végig a megtett úton. Másnak őrülten dobogott volna a szíve, ő még csak nem is lihegett. Egy pillanatra elfogta a kíváncsiság, hogy Foll utánajön-e, aztán rájött, hogy nem akarja megnézni a mén kísérletezését, már ha elkezdi egyáltalán. Megfordult, beugrott az épületbe egy ablakon át, és néhány kellemes, a háziak üvöltésévől kísért perc múlva kilépett az utcára a kapun.
'Ennyit erről' gondolta elégedetten, hiszen a nagy toronytól majdnem egy negyednyire távolodott. Kényelmes vágtában indult meg az itt már kanyargós, zsúfolt utcákon. Csak néhányszor állt meg, hogy kísérteties szemeivel és rémítő mosolyával kifaggasson néhány lényt, hogy merre is van a Látszat Cirkusza. Nagyon kíváncsi volt arra a szórakozóhelyre, és remélte, hogy talál majd magának valami ínyenc vidámságot. |
Foll habozás nélkül követte a kancát, bár a sötét szobában és a párkányon megállt, s alaposan körülnézett.
-Tudod Te, hogy hova mész?-kérdezte a kancát gyanakvón. |
Szélsebesen vágtázott fel, vad zajt kavarva a lépcsőházban, mikor végre felért a lépcső tetejére. A toronyszobának egyetlen nagy ablaka volt.
'Végre!' gondolta elmosolyodva, és kilépett az ablakon, ami a tornyon nyílt, ami a város elképesztő építményei közül magasodott a sötét ég felé. A szűk kis párkány, amin a kanca állt, voltaképp annak a vékony, alig láthatóan sötétszürke, korlátnélküli hídnak vagy csak támasztéknak volt a kezdete, ami egy messzi ház csúcsára vitt.
Ezili töprengés nélkül vágott neki a hídnak. Tudta, hogy lentről az égbe olvad a híd....és ő is!
De azért kilépett. Kíváncsi volt, hogy így bejut-e a Látszat Cirkuszába. |
Azért bármennyire rideg volt a kanca vele szemben, Foll nem ijedt meg tőle.Követte a kancát a lépcsőn felfele is, bár a kapun kicsit visszakozva lépett be.
"Mi ez a hely?Tudja, hogy hová megy?"-nézett fel a végtelennek tűnő csigalépcsőn.Ezili már el is tűnt a magasban. |
Egy hatalmas torony kapuja tárva-nyitva állt. A kapun belül széles, sötét csigalépcső vezetett a magasba. Ezili benézett a kapun, majd lendületet vett, és nekivágott a lépcsőknek! |
Nagyot bakolt, s a foltos kanca után indult.Nem mellette haladt, kicsit lemaradva tőle követte.
Most nem szólt.Békén hagyta már a kancát, s ő is inkább a város hangulatára figyelt.Nézte a csodálatos házakat, misztikus templomokat és különböző épületeket.
"Nem semmi ez a város...tényleg!" |
- Még nem tudom. Egyelőre tetszik itt - felelte, és vágtába ugrott, csak úgy csattogtak patái! |
Meglepődött Ezili bólintásán.Nagyon meglepődött....
-Elég sokan élhetnek itt....-gondolkodott hangosan-Sokáig maradsz itt?-kérdezte. |
Ezili bólintott. Ez volt az első dolog, amiben egyetérthettek...... |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
A pókóriás hamar átlépett egy határt....és egyik lábával körbefonta a tarka lényt! Ezili összerándult és tiltakozva hátrálni akart, de hiába! A póklény szorítani kezdte! A kanca hamar eljátszott egy sor viselkedést a hisztis meglepettől a fúriáig, de amikor nem ért el célt, félredobta a játékot, és csak egyet dobbantott......
Ahogy megpillantotta a nagy épületet, ha nem látta Ezilit beugrani, tudta, hogy idekészült.