|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.10. 18:56 - |
 Diadém elhatározta, hogy kirándulást tesz a csepkőbarlangban megcsodálni a cseppköveket.
|
[972-953] [952-933] [932-913] [912-893] [892-873] [872-853] [852-833] [832-813] [812-793] [792-773] [772-753] [752-733] [732-713] [712-693] [692-673] [672-653] [652-633] [632-613] [612-593] [592-573] [572-553] [552-533] [532-513] [512-493] [492-473] [472-453] [452-433] [432-413] [412-393] [392-373] [372-353] [352-333] [332-313] [312-293] [292-273] [272-253] [252-233] [232-213] [212-193] [192-173] [172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [Korábbi]
 Ugyan nem ellenezte, hogy a fejében kutakodjon a lény, de mégsem szerette ezt a módszert. Ám mivel most nincs sok ideje, kénytelen volt ehhez a módszerhez folyamodni.
- Bizonyítani... - A szavat inkább magának intézte, mint Machosnak, majd a bambulásból kiábrándulva rendes válaszhoz sietett.
- Semmi különös. - |
 - Már tudod a nevem.....Hm, legyen kényelmesebb a társalgás!
Következő szavai már Ew elméjébe nyomakodtak:
'Mi szél hozott?' |
Ew már a lény megjelenése előtt tudta, hogy látogatót pillanthat meg egyhamar.
- Üdvözöllek Machos. - Majd szavain elkezd tűnődni: Félrebeszélt-e hogy kimondta azt a fura nevet? Majd a lény kérdésére válaszolni kezdett.
- Igen, Eweryn vagyok. Benned kit tisztelhetek? - Kérdezte.
' Machos.. ' Elmélkedett. |
Fekete ködként gomolygott kifelé a barlangrendszerből, mikor szembetalálkozott egy fehér lénnyel.
- Nahát, nahát - zengte rekedtes hangján, és a lény köré kanyarodott.
- Eweryn, nemde? - mormogta a lény fülébe, aki egyszer már olyan csúnyán leszerepelt itt. |
| * Eweryn sétál el a csepppkőbarlang mellett. Egy időre, mintha a fiát látná, de aztán egyenesen a barlangrendszer mélyeibe igyekszik. * |
 Hűvösen nézte apját.
- Inkább Arwen lányaival maradok, ha egyszer a szüleik veszélyben vannak! Látom, hogy nem akar összejönni...
Könnyedén kivágtatott a cseppkőbarlangból. Ha egyszer nem kell, akkor nem kell..... |
*Miközben hallgatta Quenyát, megpróbált a tudatába betolakodni egy Tőle független elme. Először megpróbálta kitaszítani, de felettéb erőszakosnak tűnt a behatoló. Egy ideig figyelte az unikornis szavait is párhuzamosan, de a kettő együtt nem ment. Tudata egyik kis részével elraktározta a szavakat, amiket Quenya mondott neki, hogy majd ha itt lesz az ideje, meghallgassa őket. utána a betolakodóra összpontosított.
Egy kicsit figyelte, majd rájött, hogy egy vorstandi próbál kapcsolatba lépni vele ezen furcsa mód. Még sosem használták, így felettéb kellemetlen volt a helyzet. Hagyta, hogy az üzenet átverekedje magát védelmén. Az üzenet nem volt több néhány mondatnál. Utána végre békén hagyták. Néhány percbe beletelt, mire felfogta a helyzetet. Csöppet sem volt nyugodt. Arca feszült volt és minden idegszála pattanásig feszült. Pár percig csöndben maradt és összeszedte magát, hogy ne robbanjon ki belőle minden egyszerre. Eközben nem messze fölötte kisebb füstgömb jelent meg, amibe egy pukkanás kíséretében egy pávatoll jelent meg. Üstökös megfogta a levegőben lebegő tollat. Csak egy pillantást vetett rá és gyorsan a tollai közé csúsztatta az üzenet valóságát megerősítő tárgyat.*
- A helyzet az - *fordult Quenyához.* -, hogy úgy tűnik, megvan a kő. - *mondta tömören.* - Az Örök Tél-ben van az egyik erdőben elrejtve a föld alatt.
*Light-ra nézett.*
- Úgy tűnik, ez most nem akar összejönni nekünk... Ha gondolod, menj nyugodtan a főhadiszállásra, tudomásom szerint ott van Zenit.
*Visszafordult Quenyához.*
- Menjünk a kőhöz. |
 -Igen, sejtettem. -*bólintott lehangoltan, egy nagy sóhajjal nyomatékosítva szavait.* -Nos, tovább sajnos nem időzhetek. Bár nem hiszem, hogy sikerrel járok, minden igyekezetemmel azon leszek, hogy felkeressem az erdőtündéket. Csöndes és bölcs nép, az árulás is távol áll tőlük, így nincs reményem kiszedni belőlük a másik Lélekrő kilétét... egy próbát azonban mindenképp meg kell kockáztatnom.
*Megfordult, és sörénye a magasba csapott, a tüzes szálak közé fonódott lángoló lélekmadarak magasra csaptak, szárnyaikkal verdesve.*
-Esetleg velem jöhetnél. -*pillantott még hátra a pegunira.* -Ha nem járunk sikerrel, onnan úgyis csak együtt dönthetünk a lehetőségekről. |
*Megértése jeléül bólintott.*
- Csak nagy vonalakban, a részleteket nem ismertem - *felelte nyugodtan.* |
-Én sajnos nem tudom. -*ingatta a fejét nyugodt arccal.* -A Lélekőrök mindig ketten vannak, és az erdőtündék közül választják őket. Ennyit tudok. S már ez is több annál, mint amit bármely társam akár csak sejthet.
*Elhallgatott, arcáról semmit sem lehetett leolvasni, olyan nyugodt és türelmes, olyan higgadt és kifejezéstelen volt. Egy darabig némán fürkészte Üstököst, majd ismét megszólalt.*
-Te, mint Főnökségi... mondd, Te mennyit tudtál mindebből? |
*Üstökös komoran hallgatta Quenya-t. Türelmesen hallgatta a kancát és néha bólintott, másszor ingatta a fejét.*
- Tehát első lépésben Úrnőtöket kell visszahozni a Peremről. - *vonta le gyorsan a következtetést, aztán eszébe jutott még valami.*
- Azt nem tudjátok véletlenül, hogy ki volt a másik Őrző? |
-Konkrétan senkit. -*felelte.* -Bárkit is találok, nekem elég annyi, ha a Birodalom Úrnőjéhez tartozik.
*Elhallgatott, majd kissé halkabban folytatta.*
-Talán hallottad már, hogy Úrnőnk eltűnt, s nemrég rájöttünk, hogy lelke a Peremen ragadt... Emiatt nem is zargatnálak, bár fontosabb és kétségbeejtőbb ügyünk most nemigen akad. Így ha talán reménykedhetünk Úrnőtök segítségében, hálásan fogadjuk majd. -*mondta és mélyen fejet hajtott a peguni előtt.* -Ám más hozott most ide, ami nem kevésbé sötétebb és aggasztóbb, s talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom: eme két dolog szorosan összefügg egymással...
*Elhallgatott, s igyekezett rendezni gondolatait, mielőtt foyltatta volna.*
-Jórészt az egész Birodalom a főnökségiek fennhatósága alá tartozik, ha nem tévedek, így talán tudod a választ a kérdésre, amely miatt felkerestelek. S az nem más, mint a Lelkek Köve! Hallottál már róla? Ez egy ékkő, amelybe a Fény segítségével zárták be egész Simbelmyne mágiájának egy-egy darabkáját, s így lassanként az Ékkő maga is élővé vált, önálló tudattal és akarattal... Lelkek, Fény és Mágia kavarog benne, melyek befolyásolják a Jó és Gonosz örök egyensúlyát. Ha a Birodalomba új lény vagy mentor érkezik, az Ékkő magához hívja az illető lelkének halovány lenyomatát, így tartva egyensúlyban mindent... Nem szakít ki darabokat a lények lelkéből, de mégis a részeivé válnak, kavarognak benne, s az Ékkő érzésein kívül a Birodalom minden lényének érzelme benne egyesül. Így, ezzel biztosítja az Ékkő azt, hogy az egyensúly fentálljon, s a Birodalom sorsa ezért nem dőlhet el teljesen egyik irányba sem a "mérlegen". Mindig lesz rossz is, jó is, amíg ez az egészséges, rendeltetésszerű egyensúly fentáll... És fent kell állnia, különben a Birodalom vele bukik... Túl sokminden kapcsolja már a Lelkek Kövéhez... Túl nagy a kötődés... Hatalmas erő lakozik benne, s bár maga az Ékkő ereje nem gonosz, mivel örök egyensúlyra törekszik, de ártó szándékkal is felhasználhatják, ha az Ékkő rossz kezek közé kerül. -*kissé hangosabban folytatta.*-Amikor a tündék felismerték szörnyű erejét, elrejtették, hogy senki se használhassa önös célokra. Az Ékkő létrejötte óta mindig is az erdőtündék nemes népe közül kerültek ki az Ékkő őrizői, mivel csak ők találtattak méltónak rá. A Fényhordozók, vagy más néven az Őrök voltak az Ékkő két-két hordozója, akik gondosan ügyeltek a Lelkek Kövére. E két mostani Lélekőr egyike Niphredillie Úrnő volt... elsűnése óta az Ékkő változik. Feketedik.
*Csöndesen folytatta.* -Ha Úrnőnk nem kerül elő hamarost, szörnyű végtől tartok... Az Ékkő rengeteg Mágiát szívott magába a Birodalomból... és ha az Ékkő sötétedik, a Birodalomban is felborulhat az egyensúly...
*Elhallgatott, mély lélegzetet vett.*
-Van... van azonban egy lehetőség... Szóbeszéd járja egy különleges módról, egy oldómágiáról, amivel függetleníteni lehetne a Követ magától a Birodalomtól és elszakítani egymástól a kettőjük sorsát... Mert nem csak a Birodalom függ a Lelkek Kövétől, de amaz is függ a Birodalomtól. Szimbiózisban élnek egymással.. ami az egyikkel történik, kihat a másikra. Olyan ez, akár az ikrek közti mentális kapcsolat.... amit az egyik érez, azt érzi a másik is. Az örömöt, a bánatot, a fájdalmat.... Így volt ez akkor is, mikor a Birodalom árnyékba borult a Sötét Nagyúr hatalmától.... a Birodalom sötét időket élt akkor, s az Ékkő is sötétebbé, feketébbé vált.... Ám van egy erő, amely végleg megszakíthatja a kettejük kapcsolatát.... de a titkot csak az Őrzők tudják. |
*Figyelmesen hallgatta a kancát. Mielőtt válaszolt volna, hátrapillantott Lightra.*
- Ha módomban áll, szívesen segítek. - *kezdte nyugodtan.* - Konkrétan kit, esetleg kiket keresel? |
| -Örvendek! -*bólntott illedelmesen a csődörnek, majd folytatta.* -Vorstandi vagy, ha nem tévedek. Remélem, nem zavartalak meg indulásodban, látom, épp készülődtél volna. De sürgető az ügy, amely idehozott... Fontos lenne beszélnem egy főnökségivel. Ha szánnál rám idődből egy-két percet, s tanácsot vagy útmutatást adnál, sok fáradtságtól kímélhetnél meg. |
- Én pedig Üstökös. |
*Ráemelte fénnyel ragyogó szemét az unizus csődörre, s egy darabig merőn nézte őt, végül azonban bólintott.*
-Üdvözletem. -*viszonozta az üdvözlést. Hangjától azonnal andalító nyugalom áradt szét a körülötte állók testében, ám a kanca csak halványan elmosolyodott, és végül illedelmesen hozzátette:* -Quenya vagyok. |
*Már indult volna kifelé, amikor egy unikornis állta útját.*
- Üdv. - *köszönt illedelmesen.* |
| *Quenya a semmiből termett itt. A sötétben hirtelen megjelent egy apró fénypont, egy táncoló lángnyelv, s az lassacskán felöltötte egy madár formáját. Egy pillanattal később már ott állt Quenya, ragyogón és gyönyörűn, lobogó sörényében a hosszú, selymes szálak között pedig ott lángolt a madár.* |
| Bólintott. |
- Zenit eredendően fényelemű, csak éppen a Nagyúr megszállása nyomot hagyott benne. Ezután tudta egyszerűbben használni a Sötétséget. De hogy a történések után valójában melyik igazán az eleme, azt nem tudjuk...
*Fiát fürkészte.*
- Indulhatunk most? |
[972-953] [952-933] [932-913] [912-893] [892-873] [872-853] [852-833] [832-813] [812-793] [792-773] [772-753] [752-733] [732-713] [712-693] [692-673] [672-653] [652-633] [632-613] [612-593] [592-573] [572-553] [552-533] [532-513] [512-493] [492-473] [472-453] [452-433] [432-413] [412-393] [392-373] [372-353] [352-333] [332-313] [312-293] [292-273] [272-253] [252-233] [232-213] [212-193] [192-173] [172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Diadém elhatározta, hogy kirándulást tesz a csepkőbarlangban megcsodálni a cseppköveket.
Ugyan nem ellenezte, hogy a fejében kutakodjon a lény, de mégsem szerette ezt a módszert. Ám mivel most nincs sok ideje, kénytelen volt ehhez a módszerhez folyamodni.
- Már tudod a nevem.....Hm, legyen kényelmesebb a társalgás!
Hűvösen nézte apját.
-Igen, sejtettem. -*bólintott lehangoltan, egy nagy sóhajjal nyomatékosítva szavait.* -Nos, tovább sajnos nem időzhetek. Bár nem hiszem, hogy sikerrel járok, minden igyekezetemmel azon leszek, hogy felkeressem az erdőtündéket. Csöndes és bölcs nép, az árulás is távol áll tőlük, így nincs reményem kiszedni belőlük a másik Lélekrő kilétét... egy próbát azonban mindenképp meg kell kockáztatnom.