|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 12:12 - |
Draugherit elérte a tengerpartot és kedve támadt egy kis pancsolásra. Leszállt, bevágtatott a vízbe, tombolt egy sort, úszott egy sort és hempergett egy sort a parti fövenyen. Mikor biztos volt benne, hogy tökéletesen tiszta lett, egy kis legelészés mellett döntött a közeli erdőben. |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 Szemei kicsit homályosak lettek, de végig mosolygott, ahogy a családját nézte. Olyan régi emlékek tolultak az elméjébe! Sosem....de sohasem hitte el, hogy neki is lesz majd....párja, csikói......
"Bár látnál' üzente elméjével egy régi, kedves alaknak.
Bólintott Despotának.
- Rendben! Jobb is, ha mihamarább összeismerkednek, akkor talán minden könnyebb lehet. |
*Despotának gyorsan kellett pár lépés hátálnia, hogy sikerüljön megtartani az egyensúlyát a két szárnyába érkező csikó miatt.
A két csikót még könnyedén fel tudta emelte - és így is tett. Egyikőjüket az egyik, másikójukat a másik szárnyába fogta és elkezdett velük pörögni.
A két kis pegazus először tágranyílt szemekkel figyeltek minden irányba és pár fordulással késöbb már vígan kacarásztak.
Despotának néhány perc múlva muszáj volt lassítania és megállnia, ugyanis eléggé elszédült. A két kiscsikót a hátára vette és Brünhildéhez fordult, akit ugyanazzal a lendülettel meg is csókolt.*
- Vissza kellene mennünk Faible-höz és Claire-hez. |
Nehezen állta meg, hogy ne nevesse el magát. Pedig nemis csupán Despota döbbenete és a közös örömük akart kitörni belőle, hanem a megértés is. Meg persze a tudat, hogy van még két lányuk....
De a boldogsága akkor lett csak az igazi, amikor a két csikó versenyfutva lőtt ki a szárnyai alól Despota felé! Az egyik kicsi az egyik, a másik csikó a másik szárnynak rohant neki teljes erejéből!!! |
*Meredten nézett még mindig maga elé, de párja közelsége és kedves szavai kicsit felélínkette.
Fejét leengedte a két kicsihez és szárnyait barátságosan kitárta feléjük.*
- Sziasztok Kicsikéim! - *köszöntötte a két kis kancacsikót.* - A mi két lányunk... - *suttogta maga elé, szinte csak magának.* |
Brünhilde boldogan mosolygott a ménre, akivel közös ajándékokat kapott az élettől...Bizony, többesszámban! Olyan aranyos volt Despota döbbenete! Akár az övé....
Odalépdelt kedveséhez, és hozzásimult, hogy megcsókolhassa.
- Ikrek. Két kis kanca! - súgta nevető szemekkel.
- Ő az apátok! - mondta lágyan a két kis csodálkozó lénynek, akik még mindig egymás mellett álltak, és őket nézegették nagy, ártatlan, csillogó szemekkel. |
*Sosem érzett boldogsággal nézett le párjára és a vele érkező csikóval... Csikóval! A saját csikójukkal!!!
Megpróbált kicsusszanni Faible és Claire alól, remélve, hogy nem ébreszti fel a kis tűzszín csikókat.
Miközben lefelé vitorlázott, vette csak észre, hogy két csikó van. Hogy micsoda?!?! Káprázik a szeme?!?
A landolás nem sikerült felhőtlenül, így kissé becsapódott.
Értetlen arccal nézett párjára, segélykérően.*
- Hogy...? Mi...? Ketten?... Hogyan?... - *dadogta.* |
Brünhilde egy hosszú, nagyon lassú, nyugodt, de sok nevetéssel teli út után kisétált a nagy tölgyfa elé, és szenvedélyesen, boldogan felmosolygott. Odafenn három alak pihent egyrakáson, akiket úgy szeretett! Nem tudott nem mosolyogni. De persze ezt a mosolyt nemcsak a puszta öröm szülte.
Megvárta, míg Despota észreveszi őt, és akkor kacéran, kihívón elvigyorodott, kacsintott, majd hátrafordult, és lágyan nyerített egyet.
Mögötte megzörrentek a bokrok...és....
 Kacarászva kirohant Brünhilde alá egy csikó a sűrűből! Picike volt, kecses és majd kicsattant az életvidámságtól!
Boldogan anyjához bújt, és kíváncsian nézelődött.
Brünhilde elmosolyodott, megcirógatta a kicsit, és megismételte a hívást....
És minden megismétlődött!!! |
*Komótosan leszálltak a vastag ágak egyikére és hátáról leemelte Faible. Mikor Claire egyedül érkezett, Ő is éppúgy meg volt lepve, mint a két kicsi, ám sikerült megőriznie hidegvérét és bátorítóan magához húzta szárnyaival a két csikót.*
- A mamának gyorsan el kell intéznie valamit. ha akarjátok, megvárhatjátok ébren is, biztosan hamarosan ideér.
Faible és Claire bizonytalanul összenéztek, aztán látszólag hagyták magukat meggyőzni. Kis ideig a két fiatal még rendetlenkedett és cibálták egymást, de hamar kifáradtak.
Despota hamarosan leheveredett az ág egy kényelmes pontjára. Faible befurakodott az egyik szárnya alá, ott vackolta be magát estére, Claire pedig csatlakozott testvéréhez azzal a különbséggel, hogy fejét Despota vállán nyugatta.
Ekkorra már teljesen besötétedett. Despota kezdett komolyabban aggódni. Legszívesebben azonnal felpattant volna és Kedvese keresésére indult volna, dehát Faible és Claire... Nem volna helyes.
Amint így morfondírozott, mintha hallani vélt volna valamit... aztán a szél mintha felerősödött volna... faleveleket hozott... és... köröztek körülötte! Despota orrát magasra emelte, élvezte a szél és a levelek simogatását. A történés hamar tovaszállt, de ekkor már Despota nyugodt volt. nem tudta megmagyarázni miért, de megnyugodott és furcsa, magyarázat nélküli izgalom kezdte átjárni.* |
Brünhilde a két csikóhoz sietett, és leengedte hozzájuk fejét.
- Nélkülünk nem szabad varázsolni! Ez nagyon veszélyes! Kicsik vagytok még, bajotok is eshetett volna! A Varázs nem játék! Nagyon komoly dolog! Maga az élet! Nem lehettek bolondosak, felelőtlenek vagy elhamarkodottak, ha ezzel foglalkoztok! Soha, de soha többé nem szabad ilyesmit művelnetek! A szüleitek áldozata, amit értetek tettek, nem elég komoly tett nektek, hogy vigyázzatok magatokra??
Izzó pillantással figyelte a két megszeppent csikót, aztán nagyot horkantott.
- Halljam! Megértettétek, amit mondtam?
 - Igen - nyafogták kórusban, és behúzták a nyakukat.
Hosszú percekig tartott még Brünhilde haragja, zengzetes dörgedelmekben zúgott a hangja a fejük felett, és végül mindkét kicsi boldogan fogadta meg, hogy nem varázsolnak többé felügyelet nélkül. Csak ne pöröljön tovább a kanca.....
- Bocsánat - nézett fel Claire, aztán nem sokkal később Faible is.
Biccentett, majd segélykérőn Despotára pillantott.
- Légyszíves hozd Faible-t! Lassan esteledik, és nem szeretnék itt éjszakázni! A fád sokkal jobb hely.
Nyugtalannak érezte magát, mintha veszély közeledne....Nagyon örült, mikor végre Faible és Despota felröppentek, utánuk (büntetésből önállóan) Claire, és végül ő. Kicsiny soruk csendesen haladt az ismerős otthon felé, amikor Brünhilde rádöbbent, hogy miért is volt olyan ideges......
A tölgy nagy és vastag ágaitól már sokkal kevésbé féltek, mint első alkalommal, sőt, Faible szinte otthonosan nyújtózott ki, mielőtt lefeküdt volna ott, ahová Despota épp letette érkezéskor. A varázsolgatás kimerítette a kis unikornist, és mihamarább aludni akart, de azért még várta a család másik felét.
Ő is nagyon meglepődött, mikor Claire egyedül ért oda hozzájuk az ágra!
A pegazuscsikó visszanézett a lombok közé, aztán tanácstalanul Despotára meredt, és ennyit kérdezett vékony hangján:
- Hová ment a mama?
Ha valami, akkor ez az élmény nagyon ijesztő volt. Érezte, valahol a lelke ősi, nyers legmélyén, hogy egyedül kell keresztülmennie rajta, de a félelem, ami talán az éjnek szólt, talán a magánynak, talán a fájdalmaknak, talán a világnak, akkor is erős volt.
A szülésről utóbb csak azt tudta megmondani, hogy gyönyörű volt, fájdalmas, csodálatos és kétségbeejtő.
Épp idejében zuhant le egy bozótosba, mert a csikója bizony már készen állt a világra! És végülis meglepően jól ment.....Habár végig reszketett és sóhajtozott, a Sötét Nagyúrhoz, a fogságokhoz, vagy a Despotával kialakult viszonyához képest mindez semmi volt.....És mégis sokkal több.
És akkor jött az igazi döbbenet, amikor már a csoda voltaképp megtörtént, és a hihetetlen, törékeny, álomszép kiscsikó felbámult rá először. Ugyanis a lánya (lánya született!) nem volt egyedül.....Újra jöttek a színek, a fájások, a kábulat, a kiröppenés a saját testéből és valójából, aztán a visszazuhanás.
És végül hármasban időzött a bokrok alatt. Kimerült volt, reszketett, de sem az arcáról, sem a szemeiből nem tudta száműzni a csodálkozó, megelégedett ragyogást. Mosolygott, kapkodta a levegőt, és aztán, miután mindkét csikót végigtisztogatta, nevetni kezdett, de úgy, hogy egy kisebb szélvarázs lett a vége, ami megrezegtette a környék fáit és leveleit. Mert eszébe jutott valami fontos....
'Despota, Despota! Mit fogsz szólni, ha meglátod, hogy két ikerlányunk van!' |
*Párja után kikecmergett a bokrok közül és közelebb lépdelt a két csikóhoz.
Tanácstalanul pillantott párjára. Most jár a szídás, vagy sem?...* |
- Remélem igazad van, de az még a normális családokban is ritkaság, hogy a hirtelen érkező kistestvér ne borítsa fel a korábbi rendet. A fiatal csikókra, amilyenek például Claire és Faible, ez duplán igaz - sóhajtotta.
Megérintette oldalát szárnyával, hiszen gömbölyödése már szemmel látható volt és tagadhatatlan.
'Nyugodt kicsi. Eddig nem is rúgdosott....' gondolta magában, és elmosolyodott.
Claire és Faible egy kis tisztáson álltak egymással szemben, és olyasmit csináltak, amit Despotáék egészen biztosan nem néztek volna jó szemmel. Mágikus erőiket próbálgatták! Faible általában Claire-re gondolt, mire szarvából kicsiny fényszál szövődött, és a kis pegazusra vetült. Azután Claire következett, aki valamilyen hangulatot próbált testvérébe erőltetni, de eddig csak a nyugalmat sikerült...
Claire felnyihogott csalódottságában, hiszen semmit sem haladtak előre az elmúlt idő alatt, de Faible úgy tűnt nem is bánja. Ő megelégedett annyival, amit tudott magáról, és amivel jól is boldogult.
- Megvagytok végre! - nevette el magát, és átmászott néhány bokron. Aztán döbbenten megtorpant, hiszen érezte a mágia gyengécske szikráit a csikók közt.
- Ti mit csináltok?? - kérdezte elhűlve.
|
*Egy szárnylegyintéssel válaszolt a mondókára.*
- Túldramatizálod. Nem lesznek féltékenyek, ha nem adunk rá okot. Úgy kell továbbra is foglalkoznunk velük, mintha a sajátjaink lennének és természetesen ugyanúgy kell viselkednünk mindegyikkel.
- Értelmes kölykök. Érzékenyek, de értelmesek. |
Bólintott, és lendületes ügetéssel nekivágott az erdőnek.
- Néha eszembe jut, hogy vajon mi lesz Faible-ékkel, ha megszületik a csikónk... - jegyezte meg - Hiszen ők olyan törékenyek. A múltjuk is nyomasztóan hathat rájuk. Nem értek a lélek rezdüléseihez, de azt tudom, hogy annyi sok szörnyűség után semminél sincs kevésbé szükség, mint féltékenykedésre, vagy hogy azt higgyék más lép a helyükre.
Körbepillantott, és halkabban megjegyezte:
- Az erejük olyan rejtélyes. Mit teszünk, ha még jobban átalakul a mi csikónk miatt? Nem akarok veszélyt. Senki részére sem! Dehát...nem küldhetem el őket..... - mondta tanácstalanul.
'Olyan fiatalok még...Miért ne élhetnének ártatlanul? Csak éppen a varázserejük nem játék. Talán eredetileg sem voltak ilyenek....Kerítsek tanítót?' tépelődött, ahogy átszökkent egy kidőlt fán. |
*Megadóan hunyta le szemeit.*
- Való igaz, azok cseppet sem szokványos szerzetek errefelé, de csak nincs belőlük több!
*Megrázta sörényét és kinyitotta szemeit.*
- Keressük meg őket. - *indítványozta, alig hallható aggódással a hangjában.* |
Elhúzta a száját, de szeme nevetett.
- Teljes mértékben egyetértek veled! Elvégre mi az a pár favágó óriáspók? Semmiség! |
*Őszintén felkacagott.*
- Csak nem! - *mondta ét nevetés között.*
- Az utóbbi időkben egészen elcsendesedett ez a hely. Se a forgalom nem nagy, így nem fognak zavarni minket, se furcsa szerzeteknek nem ad otthont. |
Csókot lehelt Despotának, azután végignézett "kicsiny" otthonukon.
- Vajon hová lettek Faible-ék? Jaj, remélem ezúttal nem valami vérfarkast akarnak elkapni házi kedvencnek! - sóhajtotta. |
*Azonnal bólintott és szeretetteljesen magához húzta párját.*
- Természetesen. |
Elkerekedtek a szemei, és szélesen elmosolyodott.
'Hát mégis gondolt rá!' gondolta huncutul.
- Nekem nagyon tetszik! - mondta kedvesen, azután hozzátette:
- Egyik valkűr nevelőm és barátnőm neve Krinhilde volt. Ha az illene rá jobban, az is lehetne, nem? |
*Komoly ábrázattal nézett az erdő méllye felé és jó ideig "hümm"ögött.*
- Talán... talán lehetne Heroina - *bökte ki végül.* |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szemei kicsit homályosak lettek, de végig mosolygott, ahogy a családját nézte. Olyan régi emlékek tolultak az elméjébe! Sosem....de sohasem hitte el, hogy neki is lesz majd....párja, csikói......
Kacarászva kirohant Brünhilde alá egy csikó a sűrűből! Picike volt, kecses és majd kicsattant az életvidámságtól!
- Igen - nyafogták kórusban, és behúzták a nyakukat.