|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 15:49 - |
 Egy láp. Egy nagy, vizenyős, ködös, hínáros, zsombékos, esetenként büdös láp.
Miért, ó Isten szent szerelmére, miért kellett ide betévednie???
Napok óta kószált benne a kijutás minden reménye nélkül és kezdte feladni. A tiszta helyekhez volt szokva. Vízpart, erdő, mező, puszta, köves vidékek, hegyek..mindegy volt, de ez?! A lábán is alig állt már, de félt, hogy ha pihenni próbál, elnyeli a láp! Itt sehol sem volt egy szilárd pont, ahol megállhatott volna, szárazon, egyszerűen, sehol egy tájékozódási pont, sehol a kijárat és sehol senki. Razor kemény csődör volt, de ez kimerítette és nyűgössé tette.
Aztán egyszercsak rájött, hogy süllyed.
'Na ne!' Küszködve próbált kimászni, de megrekedt. Igaz, hogy nem süllyedt tovább sem, de kiszabadulni is képtelen volt. És ugyan ki segítene rajta, itt, a semmi közepén, az ösények amúgy is olyan kuszák voltak, mint valami labirintus, senki sem találhatja meg.
'Most mi lesz?' gondolta szomorúan. |
[95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
 Bár maga sem vette észre, visszafojtott lélegzettel, résnyire szűkült szemekkel, mély levegőket szívva óvatosan figyelte a pegazus ténykedését.
Ide-oda járt a farka, ahogy megfeszült figyelemmel meredt a kristályra, és a körötte finoman formálódó ködre.
Aztán hirtelen a kristály felfénylett, és kiemelkedett a rózsából! Mintha belesimult volna a köd ölelésébe, akár egy hazaérkező!
- Hurrá! - üvöltötte az égre, és szarvából láng tört elő!
Aztán a szárnyában maradt kis figurára pillantott, mert valami különöset érzett....és elhűlt! A láp fekete anyagából formált kis alak tejesen átalakult! Talán a figyelése alatt, talán ujjongásában, de akaratlanul is áttetsző kristállyá alakította az iszapot! Nézte a csillámló, fel-felragyogó csodát, majd Noxra pillantott, akinél már ott volt a másik kristály.
- Hm - morogta - illenek egymáshoz, nem? - mutatta fel a finom szobrocskát. |
- Örülök, hogy tetszik! - *mondta és hosszú sörénye alatt halványan elmosolyodott.
Közelebb lépett és szemügyre vette a rózsát.*
- Egy próbát végülis megér, nem? - *kérdezett vissza.
~ Most nagyon nem lenne jó egy emlékezet kiesés.~
Nem ment közelebb a kristályhoz. Felé nyújtotta szárnyát és tollairól felszállt ismét a már jól ismert köd. Körbevette a rózsát. Először körbe-körbe gomolygott körülötte, majd a kör egyre kisebb lett, míg végül megpróbált ráfonódni a kristályra.* |
Csodálkozva meredt a kis műremekre.
- Köszönöm - mondta nagyon-nagyon megilletődve, alaposan szemügyre véve az ajándékot.
- Gyönyörű! Igazán!
Fejével a rózsa felé bökött.
- A kristály egy éjlényé kell legyen. Más nem tudja használni. Megpróbálod kivenni?
Némi kíváncsiság és kihívás érződött a hangjában, de hozzátette kissé komorabban:
- Ha nem vagy megfelelő a kristálynak, akkor hosszú időre elvesztheted az emlékezeted.......De ha Te vagy az, akinek szánták, nem mindennapi varázslatokat nyerhetsz el!
Kissé elfintorodott.
- Egyetlen éjlényt ismerek, de ő még csikó. Nem jöhet szóba...Hozzád illene..... |
*Befejezte a szemlélődést.
Odébb lépett és szárnyával egy kis lápdarabot vett fel. Kinyújtotta szárnyát, ami fölött pár centivel elkezdett a kis darab forogni és formálódni. Hamarosan fekete gomolygás vette körbe a készülő valamit, majd a pörgés egyszerre megállt és a "köd" eltűnt.
Nox Draug felé nyújtotta a szárnyát fekvő ajándékot.*
- Ezt Neked csináltam. - *mondta.
Tollait úgy forgatta, hogy a peguni megláthassa alkotását: egy láng alakú forma tűnt elő, aminek a tetején egy félsárkány-peguni ágaskodott.* |
- Megvan... - fintorodott el.
Előtte egy tavacska terült el, közepén éppen patányi szigetke, vagy inkább csak földkupac.
Gyönyörű fekete rózsa virított rajta, egyetlen szál, kristályos kék ragyogással a kelyhében. |
*Élvezettel nézett körbe.
Minden - számára érdekes - dolgot alaposan szemügyre vett.* |
- Ó, igen! - morrantotta, és a kancára vigyorgott a maga ragadozós módján.
Aztán lassan, óvatosan elindult befelé. |
*Nox is nem sokkal késöbb megérkezett.
Körbenézett és elkzedte a fejét le-fel ingatni.*
- Ez már sokkal izgalmasabb hely! - *állapította meg.* |
| Ledobbant-csobbant a zavaros iszapba, és körülnézett. |
 Lidércfény nem szólt.Nézte a tájat maguk alatt.Néha csukott szemmel repült, de aztán kinyitotta és repült tovább Szerencsecsillag mellett. |
 - Már nincs messze. Tennoionak nem kell segítség. Egyedül pihenés kell neki, hogy visszanyerje az erejét. |
-Segítsek?Mi lesz Tennoioval?A gazdája nem tud rajta segíteni!Vagy az én gazdám?Neki is nagy ereje van!
Egyre lejjebb értek.Itt már nem fázott.
-Itt jó lesz!Messze van még? |
| Szerencsecsillag követte a csikót, de csak óvatosan, hogy Tennoio le ne essen. |
-Őszintén most nem fáj a lábam!Csak ha ráállok, vagy hozzáér valami!...Akkor nem megyünk lejjebb egy kicsit?Mert kezdek nagyon fázni!
És válasz nélkül kezdett lejjebb repülni! |
Lassított és válaszolt:
- Nagyon magasan vagyunk, azért érzel hideget...Meg lehet, hogy belázasodsz...a lábad megsérült, ugye? Illetve....a Havas Hegyekhez tartunk. |
Lidércfény nem győzött utána rohanni, de aztán utolérte.
-Lehet egy kicsit lassabban?-Kérdezte lihegve.
Közben bámult Tennoiora aztán Szerencsecsillagra!Aztán fázni kezdett!
-Hol vagyunk, hogy ilyen hideg van? |
- Rendben. Akkor maradj mellettem! - mondta feszült, de mégis kedves hangon.
Fürkészni kezdte a távolt, és gyorsan suhanni kezdett el a láptól. |
-Én Tennoioval megyek!
Válaszolta és felszállt a kanca mellé!Csak Tennoiot nézte, de nem szólt. |
Szerencsecsillag felügyeskedte Tennoiot a hátára.
Ő nagy termetű volt, de Tennoio sem volt még csak középtermetű sem, így nagyjából küszködve felszállt.
- Nos, kiscsikó, most vagy menj egy biztonságos helyre, vagy gyere velem. A Sötétség ide fog jönni, hogy megtudja mi is volt elég erős, hogy ezt a sárkányt elintézze. Úgyhogy hamar el kell tűnni innét mindenkinek, és még az úton is nagyon óvatosnak kell lenni!
Megrázta a sörényét. Érezete, hogy fogy az idejük.
- Nos, hogy bárhogy döntesz, nekem mennem kell! |
| -Hát persze!-Állt föl lassan lehajtott fejjel.Könnyeit lassan hullatva!-Tennoioért mindent!-Erősödött a hangja.-Mondd mit tegyek! |
[95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Egy láp. Egy nagy, vizenyős, ködös, hínáros, zsombékos, esetenként büdös láp.
Bár maga sem vette észre, visszafojtott lélegzettel, résnyire szűkült szemekkel, mély levegőket szívva óvatosan figyelte a pegazus ténykedését.
Lidércfény nem szólt.Nézte a tájat maguk alatt.Néha csukott szemmel repült, de aztán kinyitotta és repült tovább Szerencsecsillag mellett.
- Már nincs messze. Tennoionak nem kell segítség. Egyedül pihenés kell neki, hogy visszanyerje az erejét.