|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 11:33 - |
 Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Nos, igen. Draugheritnek viszont tetszett, hogy nyugodtan gondolkodhat, egyedül lehet. Valahol tényleg rémisztő, de ő történetesen már minden rémmel szembekrült, mikor először kellett menekülnie a külseje, származása miatt, még kicsi csikó korában egy ehhez igen-igen hasonló pusztaságba. Azóta egyenesen megszerette az ilyen helyeket! Itt igazán érezte, hogy erős, érezte, hoogy a maga ura. Hogy külső ide vagy oda, van, amiben ő a különb.
Megaztán a kis ménesüknek ő volt az egyik Alapítója, szóval már csak a pusztákkal való múlt- és varázsbeli kötelékei miatt is különösen viszonyult a kopár földdarabokhoz.
Most szüksége volt erre a plusz erőre és nyugalomra. Ugyanis belevágott valamibe és egy pillanatra megtántorította valami. A baj ezzel csak az volt, hogy a "küszöb" átlépése után mostmár nem fordulhat vissza. Ugyanis megházasodott. És az első boldogság után megriadt. Mindig egyedül volt, mi lesz most? Vajon nem teszi ez gyengébbé? És vajon a párja nem fogja megutálni? Hisz olyan fura természetű! Vajon mi lesz?
Draugherit harcos volt és most ezek a szívügyek megzavarták. De már negyedik hete hiába rágódott itt ezen, így végül úgy döntött, hogy nincs értelme maradnia. Talán egy kis utazgatás kitisztítja a fejét. Soha nem szerette a zavarokat, kételyeket magában.
Még egyszer végignézett a végtelen tájon, aztán kitárta vitorlányi szárnyát és némi vágta után nekirugaszkdott.... |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
 Cerlio kaszálós-lendületes, hatalmas ügetésben indult meg, aztán mikor lábai bemelegedtek az ácsorgás után, elvigyorodott, és arra gondolt, hogy majd meglátják mennyit ér az árvíz a világ legszárazabb vidékén!
És olyan vágtában lőtt ki, amit a szél is megirigyelhetett volna! |
 -Azért majd meglátjuk mennyit segít az árvíz sebesség...-mondta elmosolyodva.
-Na gyerünk!-mondta és megindult először lessú vágtában. |
Büszkén húzta ki magát.
- Nem fogod kibírni! - mondta magabiztosan, de udvariaskodón. Nagyot toppantott, és megfeszítette izmait. Edzett lény volt! |
-És?-nézett a ménre.A víz feltötte kedvel Sheryt és erőt is adott neki. |
Leesett az álla! Mit akar ez?!
- Te nem vagy itteni lény! - mondta ki végül az első, nem túl erős tiltakozást, ami eszébe jutott.
Hogy lehet, hogy az előbbi, önmaga árnyékaként panaszkodó, szerencsétlen kis egyszarvú hirtelen itt áll előtte, és még versenyezni is akar?! Ővele versenyezni!!! |
-Mondjuk egy kis társaságot no meg egy jó kis versenyt!-mondta kihúzva magát miután sikerült megállnia. |
Cerlio elképedten látta, hogy a fehérség mellészegődik! Nem tévedett: a kanca pont az ő sebességével, pont mellette haladt......
Dacosan ledobta farát, hatalmasat csúszva fékezett, majd kihúzva magát a lényhez fordult.
- Mit akarsz? - kérdezte nem túl udvariasan. |
Shery után kisebb özönvíz jött majd amikor a kanca befékezett mintha meg sem teremtette volna az árvizet.Egyszerűen eltünt.Shery megfordult.A mén után meredt.Pár percet gondolkozott majd utána lendült.Teljes erejéből galoppozott.Felvette a szökőár sebességét majd amikor elérte a mént felvette az ő tempóját. |
Egy kis ideig nézett még a meglepő jelenség után, aztán vállatvont, és napirendre tért a dolog felett.
'A szerelmesek tényleg bolondok! Igazam volt!' gondolta határozottan, és ő is továbbindult a korábban választott irányba.
Tegye csak a lény, amit jónak lát! Hisz a Birodalomban mindenki szabad akarata szerint élheti az életét.....Még a fehér unikornis kancák is.... |
Felemelte a fejét.A mén szemébe nézett.Elöntötte a düh.Összeszedte minden maradék erejét és megindult lépésben ami elég sántikálva ment majd ügetett pár lépést és kilőtt galoppba. |
Már minden értett. Biccentett a kancának, de egyszeriben elvesztette az érdeklődését is, és minden egyéb érzelmét is iránta. Sosem értette a szerelmet, sem a nyafogó szerelmeseket! Az élete a tettekből állt össze, a haladásból, a küzdelmekből! Egy kanca sem érhet annyit, hogy feladja a szabadságát!
Azt tesz, amit akar - ez a legjobb!
- Hát sajnálom, hogy ez történt - mondta minden sajnálat nélkül.
- Én azt hiszem megyek is, biztos egyedül akarsz lenni! |
-természetesen van nevelőm...-mondta.
-Csak tudod az utóbbi időben kicsit elhatárolódtam mert egy mén a neve Anzix magába bolondított és még a húgomat is elengedtem azért ,hogy vele maradhassak.Erre jött egy másik mén a neve Rezory és el akart vinni.Jó pár óra vesződés után a föld alól beukkant fel.Megmentett majd szépen elhagyott.Neki adtam azt ami a legbecsesebb volt a számomra.A szívemet és a lelkemet.Nem mindenkire szoktam így rábízni és ezért volt ő különleges de lelépett és most itt vagyok...-mesélte kissé unalmasan mert töbször is megállt a fájdalom és a fáradtság miatt.
-Belefáradtam...érted?Én ezt nem bírom ,hogy egyszer megjelenik és eltűnik...-tette hozzá. |
Még jobban meglepődött!
- Te vad lény vagy? Nincs nevelőd? - kérdezte egészen felvillanyozva. |
-idejöttem...-mondta.
-társak...ugyan kérlek...miféle társ az aki megjátsza a hős szerelmest és végül lelép egy árva szó nélkül?-kérdezte.Egy csepp erő sem volt hallható a hangjában. |
Értetlenül nézett a fehér kancára.
- Hogyan kerültél ide? Hol vannak a társaid? - mérte végig a legyengült Sheryt. El is felejtette, hogy az illendőség szabályai szerint be kellene mutatkozzon.....Igaz, sosem jelentettek neki semmit. |
Gyengéd és erőtlenül felemelte a fejét majd esetlenül lábra tornázta magát.Végigmérte a lényt.
-shery...-suttogta.A ménről valahai párja jutott az eszébe de próbálta kiverni a fejéből Anzix-ot aki nagy valószínüséggel csak játszott Shery törékeny kis magán világával. |
Cerlio döbbenten meredt az előtte kinyúlt unikornisra. Hogy kerülhetett ez ide?! A mén első látásra meg tudta mondani az idegenről, hogy nagyon-nagyon eltévedt, mert lehetetlenség, hogy idevalósi lenne!
- Ki vagy te? - kérdezte végül. |
Shery csak feküdt és csak arra lett figyelmez ,hogy valami zúgva közelít aztán egy csíkot lát maga fölött majd fékezés hangja.Fel sem emelte a fejét.Csak lábai rándultak meg egy pillanatra.Úgy érezte kiszárad mivel vízelemű volt ez nála nem jelentett jót.Mégis Anzix nem éri meg ,hogy meghaljon.Shery alatt kezdett csorogni a víz.Egy kis gödörbe összegyült és innen ivott egy keveset. |
Csak annyit látott szélsebes vágtája közben, hogy a monton táj hullámai egyre inkább egyformává olvadnak alatta. Dehát a pusztának se vége, se hossza! Miért kellene érdekes legyen, hogy a fakóbarna, az unalmasszürke vagy a vigasztalansárga foltjai hogyan olvadnak bele egyetlen megnevezhetetlen, szemet fárasztóan semmilyen színbe?
Cerlio egy idő után nem is figyelte, hanem nekinyomta orrát a horizont vonalának, ráhasalt saját vad tempójára, és futott, futott, mintha sosem lett volna más célja az életben, és nem is élne másképp. A ragyogó fehérség így annyira meglepte, hogy felkiáltott, majd jobb híján felfelé vetődött, hogy ne gázolja le az akármicsodát, ami pont keresztbefeküdt az útján. Hatalmas ugrással átrepült a fehér dolog felett, ezzel egyben megtudta, hogy nem veszélyes, aztán csúszva, port verve fékezett.
Lihegve bámult visszafelé, majd lassan, kinyújtott nyakkal figyelve elindult az átugrott dologhoz. Hó lenne? Dehát akkor mindenhol lenne! Vagy valami lezuhant lény? Egy csillagvarázs? Mi lehet az? |
Sheryre nem volt jellemző a harag ő leginkább szelid és szerelmes lény volt de legfőképp törékeny mind a teste és mind a lelke.És Anzix összetörte a lelkét amit annyi időn keresztül Shery hiába védett hasonló esetektől és mégis bekövetkezett.Shery lefeküdt a pusztaság lány füvén. |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Cerlio kaszálós-lendületes, hatalmas ügetésben indult meg, aztán mikor lábai bemelegedtek az ácsorgás után, elvigyorodott, és arra gondolt, hogy majd meglátják mennyit ér az árvíz a világ legszárazabb vidékén! 
-Azért majd meglátjuk mennyit segít az árvíz sebesség...-mondta elmosolyodva.