|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.10. 20:13 - |
 *Sugár kecsesen szárnyalt a felhők között, a közben az alant elsuhanó tájat fürkészte.* |
[247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
 Draugherit kihallotta a kanca hangjából, hogy valami nincs rendben, de nem érdekelte. Mindent kizárt magából, annyira felzaklatta az esély, a remény, amit ez a bolond pegazus csillantott fel előtte.
Az nem lehet......nem lehet......Nem lehet, mert éreznie kellett volna!
Vagy valamilyen módon elvesztette volna a gazdáját végleg?! Mi, mi történt?? |
 *Black Sorrowt úgy ráncigálta Draugherit, akár egy rongybabát.*
- Jól van, akkor menjünk oda. - *adta meg magát remegő hanggal.* |
Draugherit szárnya meglendült, hogy hatalmas pofont keverjen le a lénynek, amiért ilyesmit mert a szemébe hazudni, de félúton megállította a mozdulatot. Elgondolkozó kifejezés jelent meg az arcán, aztán hirtelen előrelendült, és éppencsak nem feltépve szarvával a másikat, összekoppant a fejük.
- Ha hazudsz, megöllek! - ígérte halálos elszántsággal, miközben folyamatosan tolta hátrafelé a balszerencséjére vele összeakadó lényt - Ízekre szedlek, megpörköllek és szétszórlak a világba! Összetöröm a csontjaid, és letépem a szárnyadat! A vorstandiak cseleiből egy életre elegem lett!
Nagyot taszított a pegazuson végszóra, majd elkapta a szárnyát, és az Örök Tél felé lendítette.
- Na indulás! Lássuk a szavaid igazát! Személyesen bizonyíthatsz nekem a társaid nevében is! - gúnyolódott. |
*Fájdalmasan megvonta vállát.*
- Ha nem hiszed el, hogy az Örök Tél Birodalmában időzik a BoszorkányÚrnő, az már a Te bajod. |
Őrült, veszélyes gyanakvás jelent meg az arcán. Aztán undorral morrant a pegazusra:
- Miket beszélsz, te bolond?! - de a hangja veszélyesen recsegett a vége felé. A hirtelen megjelent bizonytalanság, és az ahogy a pegazus mondta amit mondott, kizökkentették a forró gyűlöletből.
De még mindig megvetette a fekete teremtményt. Olyan szánalmas itt egyedül a bölcseleteivel! |
*Black Sorrow összerándult Draugherit első kiáltására, majd a hideg futkosott a hátán, ahogy a mén a sérelmeit ecsetelte. Szaggatottan szívta be a levegőt, majd egy pillanatra lehunyta szemeit.*
- Ne hagyd ennyire eluralkodni magadon az indulatot. A problémádra voltaképp már megvan a megoldás, csak annyira el vagy foglalva a téged ért sérelmekkel, hogy nem is tudod, épp azok, akiket Te úgy gyűlölsz, segítettek visszahozni azt, aki talán a legfontosabb Neked. - *mondta halkan, továbbra is Draugherit arcát fürkészve.* |
Draugherit büszkén fejezte be a fordulóját, és nem volt felkészülve rá, hogy egyrészt a pegazus nem zuhan le, másrészt hogy a megjelenő vércseppekből pár őrá is jut, harmadrészt hogy a lény még el is kapja a szárnyát és rámered. Hónapok óta először, ha csak egy percre is, de kitisztult a feje. Elszörnyedés, döbbenet, düh, fájdalom suhantak át rajta, aztán csak a mogorvaság maradt.
- Eressz! - csattant fel, és eltépte magát a megperzselt tollak érintése elől.
- Szörnyeteggé tettetek! Te, meg a drágalátos társaid! És még közlöd is velem, hogy milyen a viselkedésem?! Megérdemelted amit kaptál! Sőt, le kéne taszítsalak innen! Le, oda, ahová tartozol! A kis bandádba! Ne nézz így rám! Ne merj így meredni rám! Borzalmas vagyok!? Igen, az vagyok! De ne bámulj! Mert Te sem vagy jobb! |
*Black Sorrow akárhogy is igyekezett volna, nem tudta felvenni a versenyt Draugherit gyorsaságával, erejével és ravaszságával.
A félsárkány helyváltoztatását sikerült még elcsípnie, de a védekezésre már nem maradt ideje.
Teste megremegett, szemeit rövid időre becsukta a csapás hatására, majd ugyanezzel a lendülettel megperszelt szárnyával megragadt Draugherit egyik szárnyát és a mén szemeibe nézett. Már épp szólni akart volna, amikor meggondolta magát, így inkább csöndben maradt.* |
A lángok sugarasan, a szélrózsa minden irányából egyszerre zúdultak a kanca nyakába, igaz, ezzel egyben az őket körbezáró gömb is tovatűnt......
Viszont Draugherit nem maradt egyhelyben.....Követve a lángokat egy széles kanyarral a pegazus alá és mögé került.
Egyetlen egyet horkantott csak, ahogy szédítően megpördült fejjel lefelé, és tüskés farka egy szempillantással később korbácsként lendült meg a lény oldala felé....... |
*Black Sorrow kitartóan ismételgette a szót minden feléje küldött lángoszlopra, de nem tudta megfejteni magában, miért csinálja azt amit Draugherit. Az ereje lassacsként fogyott és nem látott esélyt arra, hogy a dühödt mén abbahagyja támadását, visszatámadni viszont eszében sem állt.* |
Draugherit nem hitt a szemének! Nem találta el a lényt? Vagy az védekezett volna valahogyan?! Mi történt?! Mi történhetett?!
Felsüvöltött nazgulokat is megszégyenítő csatakiáltásával, és olyan támadást lendített a sértetlen lény felé, amihez képest az előző csupán cérnaszál volt! A fél égbolt lángolt körülöttük, gömbbe zárva mindkettőjüket, és Draugherit hol innen, hol onnan árasztott csóvákat a pegazusra! A forróság szinte felüdítette, nem is érezte, hogy fáradna, csak támadott, támadott, támadott....... |
*Black Sorrow, akár egy történet kívülállója látta az ezután történteket. Félúton maga és Draugherit között hullámzott, távolabb a tűzoszloptól. Rezzenéstelen arccal, mozulatlanul követte üres tekintetével a vörös csóvát, ami alig néhány pillanattal késöbb el is találta a pegazust. Végigfutott rajta a hideg, ahogy egyszerre látta a feje fölött átcsapó lángokat. Amikor minden vörösre váltott és nemkapott levegőt, összerándult.
Alig észlelhető sebességgel a lángok visszahúzódni látszottak, majd távolodtak. Mire ismét pislogott, a tűzoszlop újfent megindult felé, most azonban nem mint külső szemlélő, hanem önmaga látta a helyzetet. Bánatos, beletörődött szemeiben hosszú idő után először csillant úgy igazán az eltökéltség szikrája.
- Urulókë - *susogta előrenyújtott szárnnyal, mire a lángoszlop kinyújtott szárnyáról a tollakat ugyan felperzselte, de elvékonyodott, majd eltűnt.* |
Szemei egy pillanat alatt dülledtek ki a döbbenettől, és ha akarta sem tudta volna megállítani a szarvából kirobbanó tűzoszlopot.....Ami egyenesen a pegazus szívét vette célba........ |
*Black Sorrow arca kifejezéstelen maradt, miközben konstatálta, mi is fog és történik vele.
Ügyesen helyezve szárnyait tartotta magát irányban, továbbra is Draugherittel szemben. A hő nem tudta igazán bántani. Már rég történt vele olyan, ami úgy igazán bántotta volna. Az évek alatt hozzászokott a mostoha bánásmódhoz és a kellemetlen dolgokhoz.*
- Látom, hogy félsárkány vagy, anélkül, hogy mondanád is. - *válaszolt révedezve.* - Tetted azonban nem illik se a sárkányokhoz, se a pegunikhoz. |
Kegyetlenül, harsogón kacagott fel, és szemei fényesen izzottak, ahogy rámeredt a pegazusra.
- Ostoba! És aki ostoba, megérdemli, hogy elpusztuljon! - intett az utolsó szónál könnyedén egyik szárnyával, alig törve meg evezése ritmusát, csakhogy az intés nyomán egy iszonyatos tűzhullám lendült a fekete lény irányába, és pusztán a hővel eltakarította Draugherit közeléből!
- Ne merj ellenkezni velem! Félsárkány vagyok! Nem érsz fel velem! - bömbölte egetrengető szenvedéllyel, és szinte minden mondat végén tűzorkánt parancsolt a pegazus felé. Mindig ügyelt rá, hogy csak a fojtogató hő érje el a lényt, a lángok viszont ne, ami ugyanúgy kárt okozott, persze, de hosszabbra nyújtotta a kegyetlen játékot. Perzselt, kábított, égetett, egyre kóstolgatva a kanca sörényét vagy tollait, de sosem ment el odáig, hogy a tűz beborítsa a "játékát". |
*Hátrasunyt fülekkel, összehúzott szemekkel meredt a ménre.*
- Én ugyan nem! - *vágott vissza keserűen.* - Menj el Te! Ha másért nem, akkor azért, mert Én voltam itt előbb!
*Tisztában volt vele, hogy nem áll hatalmában akár csak a legkisebb ellenállást is tanusítani Draugherittel szemben. Ha a mén úgy akarja, elsöpörheti, akár egy porszemet.* |
Draugherit arca már az első szónál eltorzult. A következőknél pedig lassan, de biztosan nőni kezdtek a lángjai, és ezzel egyidőben a forróság is körülöttük. Olyannyira, hogy a felhők elkezdtek tovatűnni alóluk és mellőlük!
Remegett a levegő, ahogy recsegő, belülről kifelé terjedő lángoktól karcos hangon a kanca képébe vágta:
- Tűnj innen! Különben véged! |
*Megvonta vállát.*
- Vorstandi vagyok. - *válaszolta semlegesen* - Ha annyira nem tudok semmit, miért vesztegeted velem az idődet? - *kérdezte őszintén.* |
Draugherit agyarairól ekkor már felcsúszott az ínye.
- Csupán az életed múlhat rajta! - vágta a lény képébe a választ - És nekem aztán nem kell senki segítsége! Főleg nem tutyimutyi pihengetőké! Mit tudsz Te? Semmit! |
*Riadtan pislogott a félsárkány arcába.*
- Én... Semmi, csak gondoltam szükséged van valamire, vagy esetleg segíthetek. - *válaszolta zavartan.* - Miért zavar, hogy a felhőket választottam pihenőhelyül? Csendes és békés, itt nem zavar senki. Azt pedig nem tudhattam, hogy te pont erre fogsz elzúgni.
- Hogy kihez tartozom? Miért számít az annyira? - *kérdezte fél-mosoly kíséretében.* |
[247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Sugár kecsesen szárnyalt a felhők között, a közben az alant elsuhanó tájat fürkészte.*
Draugherit kihallotta a kanca hangjából, hogy valami nincs rendben, de nem érdekelte. Mindent kizárt magából, annyira felzaklatta az esély, a remény, amit ez a bolond pegazus csillantott fel előtte.
*Black Sorrowt úgy ráncigálta Draugherit, akár egy rongybabát.*