|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.30. 23:28 - |
 Illustrissima talán butaságot csinált. De nem érdekelte. Világéletében kivételes volt.
A pilleszárnyúaknak nem volt ajánlatos ilyen magasra szállni, mert a szárnyaik nem alkalmasak az ilyen magasságban előforduló viharok leküzdésére. De ő szeretett itt lenni és lenézni. Ha veszély jönne, majd kikerüli, gondolta. És csapongott, csapongott boldogan. Bátornak hitte magát. |
[204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
 Aprót sóhajtott, rókaképe körül fodrokat bodorítva a felhőbe.
- Félek sehogy! Ő egész egyszerűen.....más......Alapvetően különbözik tőled vagy tőlem. Akinek a képessége a végleges pusztítás, a térből kitörlés, az nem véletlenül hordoz magával egyfajta....riasztó aurát. És Szeráf már rég nem küzd azért, hogy mások elfogadják és megszeressék - súgta.
Megrázta fejét, hogy szabaduljon a pelyhektől.
- Repülni, azt szeret! Valahogy ki kéne hívni! |
 - Hmm... - látszott reménytelennek a hangja. - Akkor hogyan tudnám megbékíteni? Ha jól látom elég komor húrt pendítettem meg! - lapult a felhőhöz.
|
Lassan megcsóválta a fejét, és undor ült ki az arcára.
- Legföljebb vadászattal. Akkor szokott néha izgatottnak tűnni... - mormolta, és sötéten nézett össze Lindével.
Mint szerencsesárkányoknak, nem volt szükségük húsra. És nem is kellett más lények életét kioltani, hogy élhessenek..... |
- Sajnálom - szomorkodott. - Hiába, mások gondolatai kitalálásában nem voltam soha jó! Te véletlenül nem tudod, hogy lehetne felvidítani? - suttogta vissza. |
 Szeráf úgy nézte a két birkozó lényt, ahogy felvigyázó a csikókat. Nem nagyon tűnt oldottnak a hangulata......
Egy pillanatra berántotta Lindét a felhők szószába.
- Szerintem hiába töröd magad....Sötét Szeráf egyszerűen...nem ilyen! - súgta a nősténynek. |
-Ugyan, hogy felejthettem volna el! - mosolygott lágyan - Mi szerencsesárkányok különös lények lehetünk számodra! Végülis ezért vagyunk ellentétek: mi mindenkiben vakon bízunk, viszont ti menekültök az új kapcsolatoktól.
- S amíg te meg én itt beszélgetünk komolyan, egy társunk épp.....A felhő mögött rejtőzik!
Az egészből csak annyit lehetett látni, hogy Lindé rátekeredett Fayura, és most büszkén nézi, mint amikor a hunyó látja meg az elbújót. |
Fayu vad pörgéssel fejezte be zuhanását, aztán visszakanyarodott, és hatalmas, fehér, felhőből formált kígyóként bukkant fel a pelyhekből, hogy újra és újra visszabújjon, majd itt-ott kidugdossa a fejét.
Nevetséges volt, de leginkább magán kacarászott jókat, ahogy láthatóan fel sem tűnik Sötét Szeráfnak és Lindének.
Habár nem voltak szemei, legalábbis nem hagyományos módon, vadul fordult Lindéhez.
- Ugyan, mit tudsz Te rólam? Semmit sem. Nem tudod ki, és főleg mi vagyok! Bolond nőstény, vigyázz a világgal! Habár Simbelmyne szép otthon, megvannak a maga veszélyei! Vagy már elfelejtetted a ketrecet, amiben vártad, hogy megnyúzzanak? Amit nem ismersz, abban ne bízz meg! - csattant össze állkapcsa. |
Ő még megvárta Szeráfot.
- Miért ne kéned szórakozni az égen? - kérdezett vissza. - Miért ne kóstolhatnál bele, hogy élünk? |
Fayu felnevetett, hullámvasútszerűen felpúposította hátát, eközben gondosan meglökte Szeráfot, majd fehér, lobogó póznaként lezuhant a mélybe!
Fintorogva nézett a két bolyhos bohócra.
- Miért kellene nekem szórakozni az égen? - értetlenkedett. |
Még pörgött néhányat önkéntelen, miután Fayu lecsavarodott róla. Ő is kacagott Szeráf véletlen szójátékán, majd Fayu ötletére megvillantak szemei:
- Hát, ha mi bemerészkedtünk Szeráf birodalmába, legyen ő is olyan merész, hogy kirándulást tesz a miénkben! Lássuk, ki uralja jobban az eget?! - hívta fel figyelmüket egy kis gyorsasági versenyre. Észrevétlenül rákacsintott fajtársára, hogy mást is tartogat a tarsolyában, nem csak egyszerű versenyt. |
Megmozgatta a füleit, és széles mosollyal bólogatott.
Egy furcsa, lebbenő szárnymozdulattal legyintett.
- Néha lehet szerencsém - sóhajtotta.
Fayuból erre már kirobbant a nevetés, túláradó örömmel tekeredett le Lindéről és nyúlt el pár felhő fölött, hogy hemperegve kinevesse magát.
- Szerencse!!! Ez jó! - kacagta teliszájjal.
- És szórakozni nem akarunk? - kacsintott megcsillanó szemekkel. |
A Két fejű sárkány nőstényi fele komolyan, részvétteljesen bólintott.
-Én azért örlök, hogy ellentétek vagyunk, s mégsem kell elkerülnünk téged! - kacagott optimistán. |
Mint mikor ünnepek idején boldogan zengenek városszerte a harangok, úgy töltötte be a levegőt Fayu önfeledt nevetése! Körbekanyarogta Lindét, míg végül a fejük egymás mellé nem került, és szinte kétfejű sárkánykígyóként nézték Szeráfot.
- Tudod, ez a drága Szeráf, ha találkozik valakivel, néha elég furcsán reagál. És olyankor legyen akár ellentéte, akár nem, biztos, hogy a dologból semmi sem sül ki! - nevette el magát újra, és szemei szinte szikráthánytak!
Sötét Szeráf nemes fennsőbbségességgel húzta fel az orrát.
- Köszönöm a kedves szavakat, Fayu! - sziszegte.
Aztán valamilyen furcsa, nagyon furcsa, bánatos-hűvös, szánakozó, megtört, részvétteli kifejezéssel fordult Lindéhez:
- Azért el kell mondanom, hogy én tényleg nem keresem más lények társaságát, hacsak nem magamfajták, ami ritka.....Az ellentéteim meg tényleg jobban teszik, ha messze-messze elkerülnek....... |
- S nem csodás, ha az ellentétek találkoznak? - taglalta tovább Szeráf szavait csillogó szemmel. - Vajon mi minden derülhetne ki, ha minden ellentét találkozna egymással - persze nem háborsúkodásból -,milyen barátságok születhetnének, milyen elmék találkozhatnának?! |
Fayu kanyarogva felrepült két társához, és lebegve tekeregni kezdett, hogy megőrizze pozicióját a fel-feltámadó szélben.
- A szerencsesárkányok nagyon mások, mint Te - tette még hozzá Lindé szavaihoz - Mi a meleg levegőn élünk, és a fényen. Enélkül meghalunk. Ezért nem is megyünk sokszor barlangokba. Az ég a hazánk!
Sötéten felnevetett.
- Látom már, igazatok van! Elhiszem, hogy nagyon az ég lényei vagytok. Ha lehet ilyet mondani, szinte én vagyok ez ellentétetek! |
Felnevetett Szeráf szavaira.
- Nem is olyan bohóckodás, mint gondolod! Persze mindenki külön személyiség, köztünk is vannak, akik nem szeretik kiélvezni az ég adta teret, de a mi vérünkben határozottan benne van a mozgás utáni vágy, ha már ilyen testtel teremtett minket Fantázia. |
Fayu a teljes szerencsesárkány repertoárt produkálta: kanyargós cikázás, zuhanás, spirálok föl és le és előre és oldalra, és kanyarban, szaltók, bukfencek, és mindenféle alakzat, amit csak ki tudott találni és hajlékony testével az égbe rajzolhatott.
Zengőn kacagott, amikor néhány felhőn átrepülve azok plusz szakállat alkottak állán, aztán tarajként végigrobogtak a hátán, majd farkába gabalyodva egy ideig követték röptét, és szép mintát hagytak az égen, amikor végül csak lerázta ezt a farok-díszt.
- Azt meg kell mondjam, hogy a népetek illik az égbe....De nekem ez a bohóckodás elég nevetséges - húzta el a száját gunyorosan, ahogy Lindé mellett lebegett. Érdekes mód szárnyai alig csaptak zajt..... |
 -Értem a célzást!-mosolyodott el, majd fejével intve elindult lefelé.
|
 -....Mily csodás a tengerpart!
|
Elmosolyodott.
-Van valami ötleted, hogy hova menjünk?Nekem végülis bármelyik hely megteszi! |
[204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Illustrissima talán butaságot csinált. De nem érdekelte. Világéletében kivételes volt.
Aprót sóhajtott, rókaképe körül fodrokat bodorítva a felhőbe.
- Hmm... - látszott reménytelennek a hangja. - Akkor hogyan tudnám megbékíteni? Ha jól látom elég komor húrt pendítettem meg! - lapult a felhőhöz.
Szeráf úgy nézte a két birkozó lényt, ahogy felvigyázó a csikókat. Nem nagyon tűnt oldottnak a hangulata......
-Értem a célzást!-mosolyodott el, majd fejével intve elindult lefelé.
-....Mily csodás a tengerpart!