|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.16. 16:34 - |
* Eweryn a fák közt vadul vágtat. Úgy tűnik, mint ha valahonnan menekülne. Szlalomozik a fák közt, majd felnéz az égre. Az égen megpillant egy repülő valamit, amit már nem lehetett megállapítani, hogy micsoda. Eweryn gúnyosan nyerített, majd elkezdett megintcsak vadul vágtatni. Kis idő múlva megállt, hogy kifújja magát. * - Megadom magam! - Mondta végül. |
[350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
Felült Eső hátán.
-Most hová megyünk?-kérdezte kíváncsian.
-Nem követjük őket?-folytatta a férdezősködést, majd addig fészkelődött a kanca hátán, hogy egy óvatlan pillanatban a lába megcsúszott, s nagyon kiáltva zuhanni kezdett a föld felé.
Nagy puffanással érkezett a földre, s bár nem vesztette eszméletét felállni nemigen tudott.
Már hallotta az ijesztő csaholást a közelben.Segítséget várt az égből...de Esőt még sehol nem látta.
|
 Eső hosszan követte a rémeket, mindig megtorpanva, ha azok is lassítottak. Sokszor meg akarta őket szólítani, hátha a beszéddel többet meg tudhat tőlük, de félt, hogy veszélybe sodorná magát....s most nem volt egyedül.....Ezért maradtak a megfigyelés mellett.
Aztán a kanca majd egy fél nappal később nagyot sóhajtott, és elkanyarodva magukra hagyta a lényeket.
Úgy tűnt megkönnyebbült! |
Doment erősen kapaszkodva Eső tollai közé simult, s várta mi lesz velük.Néha le-lepillantott, hogy mégis milyen magasan vannak és, hogy vannak-e wargok a közelben.
|
Eső nagoyn megdöbbent! Hiszen ezeknek nem lenne szabad bejutni ide! Mégis ki engedhette be őket?! Szíve szerint most felszállt volna, és jó ideig követte volna őket, hátha fény derül a rejtélyre, azután gondoskodott volna róluk, csakhogy most nem volt egyedül....És védenceit is féltette ezektől a szörnyektől.
- Jól figyelj! Most együtt kell dolgoznunk! Ezek a lények veszélyesek, nem engedhetem őket szabadon kószálni! De téged sem hagylak itt. Úgyhogy most nagyon kapaszkodj!! - mondta halkan, de komolyan Domentnek, aki a következő pillanatban már Eső hátán ült. De a kanca nem állt meg, hanem kibontotta a szárnyait, és feldobta magát a levegőbe! Alig két szárnycsapással a fák lombjai fölé emelkedett, és a wargok fölé suhant. Mindenképp meg kellett tudnia, hogy vannak-e esetleg többen. |
Doment orrával néhány bokor mögé bökött, majd Eső lábai közé rohant.
Eltelt néhány perc, mire a bokrok zörögni kezdtek.Nem is kicsit zörögtek.Talán nem egy lény zúgolódott a sűrűben, akár 3-4 is.Trappolás, szimatolás is hallatszott már, mire két farkasszerű lény lépett ki a bokrok közül.Láthatóan, még nem vették Esőéket észre.
Doment lélegzete elállt a hatalmas farkas-szerű wargoktól.Még remegni sem mert.....
|
Eső meglepődött a csikón. Körbeszimatolt, de nem érzett idegent. A kis tisztás, amin álltak, még elég messze volt attól, ahol Eső védencei éldegéltek. Nesztelenül lépdelt a foltos kis lény mellé, és kérdőn lepillantott rá.
'Mi baj?' kérdezték szemei. |
-Nem fogom!Megígérem!
Doment boldogan előreugrált, majd vissza és újra előre.Oda-vissza futkározott, néha átszaladt Eső lábai között.Már alig várta, hogy odaérjenek.
De egyszercsak amikor épp előre rohant, megtorpant.Szemei nagyra tágultak, füleit félénken hátracsapta.Nem mozdult.......alig lélegzett, nehogy még a lélegzetvétele is zajt csapjon....
|
- Hamarosan odaérünk, ha szerencsénk van! - nevette el magát.
- Épp azért viszlek oda, mert nagyon szeretnek játszani! Sokan vannak, igen. A korukat nem lehet megállapítani. Néhányukkal történt egy s más - komolyodott el.
Doment szemébe nézett.
- Biztos vagyok benne, hogy Te meg fogod érteni őket. Ahogy ők is Téged. De kérlek, de faggasd őket a múltjukról! Rendben? |
-Csikók?-csillant fel a szeme.
-És lehet velük játszani?Sokan vannak?Milyen idősek és hol vannak?-halmozta a kérdéseket, s közben kicsit előreszaladt.
|
- Azokhoz a csikókhoz, akiket rám bíztak - mondta nyugodtan. |
Megint csak biccentett.Már nem is nagyon emlékezett, mit mondott az angyal, de úgy gondolta úgyis mindegy...egy szavát sem értette.
Továbbindult, majd hátrafordulva kedvetlenül megkérdezte:
-És most hova megyünk?
|
Eső egy pillanatra megállt, és komolyan szólalt meg:
- Próbáld meg jól megjegyezni, amit ma hallottál a sorsodról! Én is megőrzöm az angyal szavait, de elsősorban Neked kell. Amit mondott neked, nem jóslat volt, csak a benned rejlő lehetőségek megvilágítása. Ez fontos. Az életed Rajtad múlik! |
Doment aprót biccentett, és csak ügetett tovább Eső mellett szótlanul.
|
- Semmi baj nincs! - súgta Doment fülébe, és kicsit elélépett.
- Tehetek.....esetleg érted valamit? - kérdezte szelíden, csendesen, elnyomva szomorúságát. Az angyallal nehéz volt kapcsolatot kiépíteni, sőt, talán lehetetlen is, hisz annyira más volt, mint ők, de Eső megszerette azalatt az idő alatt, míg látogatta.
- Nem.....Elég nekem az, amit már adtál - csendült fel a hang végtelen kedvességgel, azután az angyal kicsit szétterjesztette szárnyait, valóságos fényfalat emelve maga és a lények közé.
Eső egy pillanatig még ott állt, nem moccanva, azután mélyen meghajolt a ragyogó tollaknak, és óvatosan magával húzva a csikót elhagyta a fényes, rejtélyes kis tisztást a tavacskával....és a titkával......
A kanca egy ideig némán haladt a lombok és tisztások váltakozó kis világában, azután nagyot sóhajtott.
- Végülis....nagyon örülök, hogy még láthattad őt, és persze ő is Téged....Amit mondott, boldoggá tesz! |
Lehajtotta fejét, de tekintetét nem vette le az angyalról.Mostmár inkább nem szólt, az előbb is úgy érezte nem kellett volna megszólalnia.
Esőhöz bújt és várt...
|
Eső és az angyal csaknem összerezzentek. Mintha megfeledkeztek volna a csikóról. Eső odalépdelt hozzá, és leengedte vállaira a szárnyait. De végül az angyal válaszolt.
- Hazamegyek - szólt szelíden a leírhatatlan hang - Oda, ahová minden máguslény eljut egyszer.....Ha eljön az ideje.....De Neked ez az idő még nagyon távoli! Sokáig....ó, nagyon sokáig vigyáztam ezen világra. Ahogy csak tudtam. De mostmár elfáradtam, át kell adjam a feladatot másoknak....és mennem kell..... |
Doment nem sokat értett az angyal furcsa beszédéből, pedig erősen koncentrált.Fel sem fogta a róla szóló mondatokat, pedig sejtette, hogy ő a társalgás tárgya.
Azért végig oda figyelt.Annyit sikerült megértenie, hogy az anygal elmegy valahová.......de hová?
-Hová mész?-kérdezte hallkan és félénken, de kíváncsian.
|
Eső követni akarta a csikót, de az a hihetetlen hang, ami megszólalt, rögtön megdermesztette. Zene, szíverő, fény, békesség, szomorúság, vigasz, irányítás és feltétlen jóság áradt a fülébe....vagy a lelkébe?
- Miért jövél? - csengett ez a hang.
- Üdvözöllek! Szerettelek volna látni.....még egyszer...Elhoztam ezt a csikót.....Gondoltam bemutatom. A neve Doment - szólalt meg kissé összeszorult torokkal, de őszinte békességgel. Nagyon vágyott látni ezt a csodalényt!
Az angyal lassan elkezdett megfordulni, mire Eső egyetlen hatalmas szökkenéssel Doment mellett termett, és ráborította szárnyait.
- Hunyd le a szemeid! - súgta gyorsan a fiatal fülébe, és ő is behunyta szemeit. A hófehér fény, ami rávetült a két pegazusra, így is betöltötte őket. Behunyt szemeiken át is vakító volt! De mégis furcsán....békével telt. Mintha a testükből máshová, egy jobb vidékbe emelkedhettek volna ki. Surrogó hang hallatszott, érzeték, ahogy az angyal közelebb jön, és Eső érezte a tollain pillantása erejét. A jelenés Domentet vizsgálta. Aztán valami furcsa hang hallatszott, és mintha a világ egy pillanatra felszökkent volna a levegőbe, mintha minden baj tovatűnt volna és mindenki eggyé vált volna a harmóniában és örömben. Az angyal nevetett egyet!
Egy pillanattal később a fény kihunyt, csak a korábbi fehér ragyogás maradt, ami eddig is betöltötte a tisztást, ami a tóból és a fénylényből áradt. A csodás teremtmény újra a parton állt, háttal nekik. Eső elképedten engedte el Domentet, és csak nézte az alakot egyre.....Nevetett? Valóban nevetett volna?
Keresgélte a szavakat, de nem találta őket....Az angyal viszont igen.
- Különleges csikó! Máshonnan származék. Nem ezen világból. Egy másik mágikus világ vala az otthona. De akárhogy fáj is lelkének, oda többé nem juthat vissza. Sorsa immár ideköti, útja elvált a családjától és a múltjától. Mindig érezni fogja a különbözőségét, de ez nem jelenti azt, hogy nem lészen boldog. Megtalálhatja a helyét. Naggyá lehet, ó igen! Ereje, merészsége, lelke megfelelhet egy álmodott jövőnek. De segítségére kell légy. Jövője lészen a mércéd. Támogatás kell a számára, útmutatás a kulcsa minden léptének, amit egy jobb világba vezető úton tészen. Jólelkű lények, békét kívánok néktek!
Eső úgy érezte őszinte szeretet söpör végig a lelkén az utolsó szavak hallatán. Az angyal mindig is furcsén beszélt, de ha egy szót sem szól az ő maga módján, akkor is érezte és értette volna akaratát.
- Köszönöm.... - súgta boldog mosollyal - Köszönöm Neked! Mondd... - egy ideig zavartan hallgatott - mit....tervezel?
Szünet állt be a hang- és fényorkánban. Azután csendesebb felelet hangzott el:
- Elérkezend a pillanat....Hamarosan eltávozom. Időm lejárt. Vala kor, mikor azt hivém sosem következhet be e nap. Tévedtem. De bánatom csak múló érzelem. Az élet ily......különös. Sokat tettem. De immár másra kell hagynom a gondokat. Büszkeségem a világ. Nincs mit megbánnom, és van, amire bárki boldogan nézne, ha ennyit elért...... |
Doment azt sem tudta ki ő, vagy hogy mi az az őrangyal....még mindig azokra a manókra gondolt akikkel az előbb olyan jót játszott.De aztán ézbekapott.....
Közelebb kezdett lépkedni az őrangyalhoz, maga mögött hagyva Esőt.Már majdnem mellette volt, mikor megállt....és csak nézte őt.....
|
- Mivel szeretnék még mást is mutatni, és mivel nem jó, ha a salabókfélékkel túl soká vagy.....Egy idő után elvadulnak.....Nem szerettem volna, hogy bajod essék! - mondta nyugodtan.
Átléptek egy újabb résen, és lenyűgöző tisztásra értek ki. A tisztás közepén tó fénylett, de olyan erősen, hogy fehér ragyogása vakítóan beterítette az egész környéket! Itt megdöbbentően hatalmas csend uralkodott, de Eső ezt észre sem vette. Semmit a csodás dolgok közül.
Egyre azt a fehér alakot nézte, aki háttal nekik, a tavat figyelve állt. Ő még fényesebb volt, sejtelmes körvonalakkal. Nem is moccant. Ereje mégis mindenkit és mindent áthatóan áradt belőle.
A kanca lehajolt Domenthez, és halkan, ihletett mosollyal ezt súgta:
- Látod? Az egyik utolsó őrangyal...Nagy megtiszteltetés, hogy láthatod! |
[350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Eső hosszan követte a rémeket, mindig megtorpanva, ha azok is lassítottak. Sokszor meg akarta őket szólítani, hátha a beszéddel többet meg tudhat tőlük, de félt, hogy veszélybe sodorná magát....s most nem volt egyedül.....Ezért maradtak a megfigyelés mellett.