|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 20:15 - |
 Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Legalábbis, ő így érezte a torony ablakának párkányán.
Lazán megfordult, és nézte kicsit az elétáruló látványt: a fátyolos-fügyönyös falú, szőnyegekel bélelt szobában csaknem mindenütt párnák pöffeszkedtek.
A legnagyobbon, amin egy sárkány is elfért volna, egyetlen lény feküdt.
Egy alig derengő, fehér lény. Úgy feküdt, mintha soha többé nem akarna felébredni. Homlokköve seszínű volt, és néha kavargott, majd újra kihunyt.
A föléhajló, leginkább rémre emlékeztető kanca suttogása betöltötte a szobát. Ahogy a suttogás néha felerősödött, úgy kezdett a homlokkő változni.
A suttogástól, bár Galbatorix már régóta ismerte a csontmaszkos lényt, most is kirázta a hideg a csődört.
A hangok egyáltalán nem tűntek eviláginak. Igaz, hogy a tulajdonosuk épp varázsolt, és önmagában sem volt evilági, de ahogy a hangok csaknem kicsalták a lelkét simításukkal, hogy kövesse őket, hogy hagyja abba a fejtörést és borzongást, és olvadjon fel a csodás, súlytalan táncban....Galbatorix ellen tudott állni, de nem kedvelte mindezt. Túl idegen volt őtőle! Épp ezért kellett neki Vanwa Vala. Tudta jól, hogy a kanca nem ártana neki, most is legföljebb szórakozik, ugyanakkor sosem tudta megzokni ezt a hatalmat. A suttogás erősödött, halkult, hullámzott a szobában, szavak nélkül szólt, és Galbatorix tudta, hogy hat.
 Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
- Mi az?! - hörrentett feszülten, és előrelépett.
- Nem tudom felébreszteni...Nagyon gyenge.....Nem is látom értelét próbálgatni..... - mondta, aztán egy csaknem elrejtett tálhoz lépett, ami a párnák közt lapult.
Ivott belőle, majd elnyúlt Lilina mellett.
- Miért nem hagyjuk csak úgy itt? Hadd pihenjen. Mi baja lehetne itt? Gyerünk innen! - mondta a fehér lényre pilantva, méricskélve őt.
Könnyedén és lesajnálóan nézett a csődörre, elnyúlva a párnáján.
- Galbatorix, ne bolondozz! A kancának szüksége van rám. Megtehetném, igen, megtehetném, hogy hagyom kiszakadni a testéből, és aztán visszaparancsolom. De annyira gyenge, hogy történhetne tragédia! Mellesleg: amíg jó helyen van, addig ottmaradjon, ahol van az a lélek! a helyén! Ez nekem minden erőfeszítést megér....
Sötéten elvigyorodott.
- Ez éppolyan erőfeszítés, mint az én álhatatosságom, hogy végre hozzámgyere!
Nagyot, reményvesztettet sóhajtott.
- Galbatorix.....ezt már sokszor megbeszéltük.........
- És még mindig nem értem a választ! - dobbantott.
Türelmesen pillantott a lényre.
- Kár lenne egy ilyen szép, gyümölcsöző, észérveken és érdekeken logikusan alapuló szövetséget bolond érzelmekkel tönkretenni!
Horkantott.
- Bár lehetnénk épp őszinték is: nem vagyok bolond! Tudom jól, hogy sosem bíznál bennem, és Te is tudod, hogy én sem igazán benned! Régóta ismrjük egymást, és mikor egymást védjük, akkor is szemeket növesztünk hátul! Akiket érdekek hajtanak, megértik egymást, tehát tudhatnád, hogy ez minden lenne, csak nem helyes döntés! Csak azért, hogy szilárdabb legyen a szövetségünk, meg hogy jobban szemmel tartsuk egymást a közelség miatt.....tudod jól, hogy az lenne a vége, hogy valaki ki- aztán meg felhasználná a másikat....és valószínűleg egymásnak menénk. Könnyeb meggyilkolhatóság....ez nem indok egy házassághoz! Mellesleg...mondj szentimentálisnak, de nem tartom etikusnak sem, hogy nem szerelemből-szeretetből házasodjunk.....Igaz, hogy nekünk idegen az etika, de ez az én elvem, és tartom magam hozzá! Azért egy dologban igazad volt - gonoszul elmosolyodott - ideje menni! Indulj!
Morrant, aztán nem vágott vissza azzal, hogy talán ideje másik szövetségest keresni, és erre Wizarde, Vanwa tagadott "lánya" épp megfelelne.
Sagulon, akit meg Vanwa elfogadott, jó lenne harcosnak...Bár ő hű Vanwához...
Megrázta a fejét.
Nem. Wizarde még Vanwánál is idegesítőbb. Jobb megmaradni a bejáratott módban...
Egyelőre......
Kilépett az ajtón, amit súlyos függönyök takartak, és vissza sem nézve elindult.
Kiérve a toronyból, ahol Vanwa elszállásolta védencét, elvegyült a szürreális város szürreális tömegében. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 - Most nézd meg azt a kék házsort! - mutatott egy másik irányba.
- Jól megnézted? |
 Jól megnézte magának és bólintott. |
- Nézd meg az a házat! Jó alaposan! - intett a város szélén álló nagy, rózsaszín palota felé.
- Megjegyezted a külsejét? |
| Erősentapadt a földhöz, ahogy a kilátást meglátta.Csendben hallgatta Anortés bólintott:-Igen!Kiváncsi vagyok rá! |
Bólintott.
- Megértelek - morrantotta.
Gyorsan egy kisebb, de csendes utcára terelte Vad Szélt, majd vezetni kezdte, újra és újra elfordult jobbra, egyre kisebb utcákra érve. És egyre meredekebb, felfelé vezető utcákra érve....
Jó ideje mentek már, mikor hirtelen szétugrottak a szorosan köréjük záródó falak.....és egy hihetetlenül széles sugárútra értek ki, amin kocsik és gyalogos lények haladtak, de nagyobb rendben és sokkal csendesebben, mint a lentiek. Az út két szélén nagy házak álltak, kertjük kerítése jelezte a sugárút két szélét. Járda nem volt, de Anor hamar belépett a sugárút forgatagába, és elindultak nyugatnak, ahol az út egy hídba torkollt, és azon átérve, még feljebb indulva haladt tovább.
Anor a híd széléhez vezette az unikornist.
- Ha a kikötőkben, a fellegvárban magasan érezted magad, most csak óvatosan nézz le! - mosolygott.
A mágia fintorának hála sokkal magasabbra értek fel az iménti úton, mint bárki fia máguslény hitte volna!
Szédítő magasban álltak, alant terült el a város, az a tömeg, amit mindketten utáltak most pontok folyama volt, házak százai, vagy inkább ezrei, kis kockákként, kavargó színek mindenütt, és kissé távolabb a városfal biztos határvonala, meglepően magasra nyúva, azon túl pedig a Rémségek Szigetének sok-sok tája.
- Érdekes, hogy néhol a városfal nagyobb árnyékot vet a városra, mint másutt....Mintha nem síkon állna a város....hanem dombokon....Mert a városfal ugyanolyan magas mindenütt......Hm...Nos, Hibernius sosem mesélt arról, hogy milyen talajra épített...a városba meg annyi varázslatot préselt, hogy el sem tudom gondolni! - tűnődött, majd mosolyogva pillantott útitársára.
- Megmutassam? |
| -De!Jól esne most egy kis levegő!Ebben a tömegben szinte levegőt sem kapni! |
Anor Vad Szél mellé furakodott.
- Ne menjünk fel a kertekbe? Ez a város egyik piaca. A kapukhoz közel állították fel őket.......eléggé....érdekesek, ha enni akarsz például. De azért....én jobban szeretem a fentebbi szinteket. |
Bizony, eddig nem sok különbséget talált a kikötő- és a fővárosban, kivéve, itt a több fajtájú lény tömeget.Viszont itt is csak egyet csináltak (leginkább): kereskednek.Néha szóba álltak velük, azt hitték egyik csodaló árulja a másikat, de ezt inkább csak egy faj tagjai kérdeztk meg, s érthetetlen yelvükből nem sokat lehetett érteni.Vad Szél értetlenül nézte őket egy idő után, próbálkozott velük magyarázkodni, de egyszer ideges lett, s az utolsó párat faképnél hagyta. |
Anor nem örült a hatalmas tömegnek, amiben kissé feszélyezve érezte magát, ezért komolyan, zárkózott tartással vonult Vad Szél nyomában.
Rideg pillantással nézett a szembejövő, gyakran lökdösődő lényekre, és próbált természetesnek tűnni. |
| Csak úgy nézett jobbra-balra a nagy tömegben.Már teljesen elvesztette komolyságát, inkább, mint kisgyerek, úgy viselkedett. |
| Mosolyogva elindult a zsúfolt utcán. |
| -Örömmel! |
- Várd ki az estét! - mosolygott, és örült, hogy bejutottak. Mögöttük a kapu újra eltűnt....
Kirázta a fejéből ezt a gondot.
- Sétáljunk egyet? - lépett az unikornis mellé. |
Követte.A kapu is érdekes volt, de ami utána jött...Vad Szélnek tátva maradt a szája.
-Ennyi fajta lényt egyhelyen?! |
Koncentrálni kezdett, lassan mormolva, a falat nézve meredten.
Hosszú idő telt el, és nem történt semmi, de aztán hirtelen ott volt előttük egy hatalmas kapu!!!!
- Menjünk be! - mondta gyorsan, és beügetett. |
| Ő is lihegett, testén apró cseppekben folyt a verejték.Bólintott. |
Anor fékezett, és felnézett a tökéletesen tömör falra.
- Mostmár csak be kell jutnunk - fújtatott. |
 - Rendben, mesélek! De járjunk egyet! - és már kocogott is ki.
- Tudod, még kiscsikó voltam, mikor egyszer hatalmas csapat felszabadított rabszolga érekezett a szigetre. Mind fiatal volt. Nagyon zabolázatlanok voltak, elkóboroltak a lakhelyektől messzire, vadásztak mindenre, ami ehető volt, így rám is! Össze-vissza futottam előlük, mindenfelé ott voltak, akkor tanultam meg nagyon jól fogócskázni, és szúrni a szarvammal! De nem volt elég nekik! Én meg akkor még tudtam varázsolni. Ígyhát.....felmenekültem az őket odaszállító hajóra...képzelheted a kapitány döbbenetét, mikor kifutás után észrevett! Vissza akart vinni, mert tudta, hogy ott a helyem....és meg is tette, sőt az ex-rabszolgák képzésére is nagyobb figyelmet fordíttatott! Csak én előtte majdnem az egész hajót felgyújtottam......szegény ember! És milyen jóval hálálta meg énördögségem látogatását! |
 -Nagyjából. -*felelte, de azért a biztonság kedvéért még magába tömött egyet abból a határtalanul finom, barack ízű, kunkori sárgapöttyös gyömölcsből.
-De szerintem ne emlegessük többé a Sötétet.. elmúlt, vége van. Én pedig szeretném melőbb elfelejteni az egészet...
-Egyébként ha hiszed, ha nem, én is tudok komoly lenni. -*mondta pajkos fénnyel a szemében.* -Az utóbbi sajnos időben többet láttak komolynak és bánatosnak, mint nevetősnek és vidámnak... De a társaságnak hála, lassan kezdem visszanyerni régi önmagam. -*kacsintott Scytiára.* -És ez a hely is egyre jobban tetszik. Fantasztikus itt minden, és annyi a látnivaló!
-A kalandraidra pedig nagyon kíváncsi lennék, és esetleg alkalomadtán egyet-kettőt igazán elmesélhetnél, hogyha van kedved. -*lelkendezett tovább.* |
Felkacagott.
- Eris tudta kit küldjön melléd! Meg fogsz lepődni, de én tudok komoly és kegyetlen is lenni. Egy érdekes, mágikus világból jöttem, ahol minden lény nagyon színes volt és nagyon hihetetlen dolgokba keveredhetett bele. Sok-sok szigetből állt az a világ, egy hatalmas kiismerhetetlen tengeren. Ott aztán mindennapos volt, hogy a hajódat összetöri egy óráispolip, vagy valami más szörny! De az ottélők nagyon tudtak mulatni, nagyon szenvedélyesen tudtak szeretni és űzni álmaikat, és nagyon tudták mi a betyárbecsület. Én ugyan nem sokat hajóztam, de imádta azt a nagy, füves szigetet, ahl éltem. Sok harcos ott végezte a kiképzését. Én élveztem. Voltak kalandjaim! - cseverészett befejezve az evést.
- Egyébként biztos vagyok benne, nem kell hálásnak lenned, elég ha élsz! - vigyorgott.
- Jó dolog diadalt aratni a Sötétségen! Majd elmúlik minden rossz! Jóllaktál? |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
- Most nézd meg azt a kék házsort! - mutatott egy másik irányba.
Jól megnézte magának és bólintott.
- Rendben, mesélek! De járjunk egyet! - és már kocogott is ki.
-Nagyjából. -*felelte, de azért a biztonság kedvéért még magába tömött egyet abból a határtalanul finom, barack ízű, kunkori sárgapöttyös gyömölcsből.