|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.14. 15:31 - |
 Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
Ott egy Kapu. Azon jött be, igen. Sokat, akár napokig kellett futni, míg egyet találni lehetett. Ezek vezettek ki és be. Közben pedig néha....
Házak, ahol a világ legfurább utazói fordultak meg, néhanapján, vagy épp az idők kezdete óta üresen álltak. Itt egy liget, ott egy tó.....Sosem lehetett felkészülni...És minden vándorolt!!!!
Ez volt az, amit igazán nehéz volt megszokni: a Dimenzió néha úgy gondolta, hogy át kell alakulnia és minden tovatűnt, abszolút máshova.
Ezért is jelentette ez a Dimenzió az abszolút szabadságot: nem volt mihez tájékozódni! Csak úgy ment az egyszarvú, ment és ment, akadályok nélkül, néha pedig érdekes dolgokra bukkant. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
 -Igen. Biztos ez a válasz rá.-bólintott mosolyogva.- Flyer még nem mutatott olyan dolgot, ami arra utalt volna, hogy varázslény lenne. Habár amilyen rég nem láttam, lehet, hogy azóta történt valami... Flyer?-nézett a lepkére, aki hirtelen eltűnt.
-Flyer! Hová tűntél?-nézett körül, de egyszerre újra láthatóvá vált.
-Hiszen végig itt voltál? Nocsak... |
 A lepkét nézegette.
- Lehet, hogy varázsos lény. Akkor könnyedén Rádakadhatott. De ha nem varázslény, akkor is idehúzhatta Utánad a szíve. A szív erősebb mágiára képes, mint bármi más! |
-Azt én is remélem...-mondta, majd hirtelen felpillantott az égre. Egy halványkék pillangó közeledett felé, olyan, mintha világított volna. Amon felkiáltott:
-Flyer!-erre a kis lepke felé szállt, majd rátelepedett a szarvára. Amon mosolyogva nézett fel rá.
-Hát téged mi szél hozott?-kérdezte, majd kis ideig hallgatott. Majd Névtelenhez fordult.
-Ő itt Flyer. Csikókorom óta nem találkoztam vele! Igaz, Flyer?-erre a lepke csapott egyet a szárnyával.-A szülőhelyemről jött, azt mondja, megunta a helyet. Nem tudom hogy talált rám... hisz az nagyon messze van innen...
|
Bólintott.
- Nekem nincs ehhez erőm, de át tudom érezni. Csak vigyázz, nehogy valami zavart vigyen az erőd, az itteni Mágiába! Bár most, és ennyi kis varázstól, csak nem lesz baj..... |
Mosolyogva bólintott.
-Bizony...-mormogta, majd szórakozottan odaérintette szarvát a fa törzséhez, amiből hirtelen egy kis ág kezdett fejlőni. Boldogan sóhajtott.
-Olyan jó érzés alkotni... |
Feltévedt a magasba a tekintete, a hatalmas, kivehetetlen lombokhoz.
- Megértelek. Szép ez az este, vihar nélkül. |
A csődörre tévedt a tekintete.
-Ó, ez a te ablakod?-lepődött meg.-Nos, én nem tudtam aludni, gondoltam, kiülök ide, és hallgatom, ahogy nőnek a fák. A szél is csendes... hallom, ahogy kinyújtózva terebélyesednek...-régen gyakran telepedett fák közelébe, ahol megtanulta a fák zörejeit, később már a nyelvüket is megértette. |
A csődör szunyókált egy darabig, aztán felébresztette valami. Felemelkedett "ágyáról", a hatalmas szalmazsákról, és körülpillantott.
Aztán, véletlenül a kutatás közben, kitévedt a tekintete az ablakon.
Kissé meglepődve kellett látnia, hogy Amon odakinn ül, egy a magasból lenyúló ágon.
Odalépett az ablakhoz, és kilökte a szárnyait, kinézve a kancára. |
| Érzékeny fülével azonnal meghallota, amint Névtelen halakan fellépdel a lépcsőn, majd szobájába bemegy. Nem tudta, mit is kezdjen, azután feltápászkodott és dimenzionikussá vált, aminek segítségével könnyen kirepülhetett a csukott ablakon keresztül. Körberepülte még egyszer a helyet, és észrevette , hogy a korábbi viharnak már nyoma sincs. Végül letelepedett egy ágra, amire (bár ezt Amon nem tudta), éppen Névtelen ablakából lehetett csak rálátni. |
Csendesen ült egy sötét sarokban az ivóban, és figyelte a többi lényt. A jelek szerint őt nem vették észre, így hagyta néha elkalandozni gondolatait, csak fel-felizzó szemei jelezték, hogy szelleme élénken jelen van.
Hamarosan egy furcsa, tömzsi lény veszekedést kezdeményezett, és a fogadós és pingvinjei hiába próbálták csitítani a kedélyeket, verekedéssé fajult a csetepaté.
Névtelennek ehhez nem volt kedve, így felállt, és furcsa mód akadályozás nélkül elérve a lépcsőt, felment a szobájába aludni. |
| Amon visszaért a szobába és levetette magát az ágyra. Kimerült volt... sok minden történt ezen a helyen. Lassan álomba merült, de nem aludt jól. Rémálma volt, pingvinekkel szárnyas lényekkel és zárt ajtókkal. Remegő tagokkal ébredt, arca fénylett az izzadtságtól. Megkönnyebbülten sóhajtott, mikor rájött hogy csak álmodott, azután csak feküdt és nézte az ablakon át a horizontot. |
Némán állt, aztán csendben követte tekintetével a kancát.
Ahogy Amon visszatért a szobájába, Névtelen folytatta útját lefelé. |
Csnedben hallgatta azt, aminek egy részét nem gondolta volna, hogy igaz lehet. Elfogytak a könnyei, sokkal jobban érezte magát ezután. Gyorsan kirohant Névtelenhez, és megölelte.
-Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem.-mondta halkan, majd visszalépdelt a szobába. |
Nagyon hosszan hallgatott.
- Ha bosszút akarsz állni, megértem - mondta végül nyugodtan.
- De nem feltétlen lenne megoldás, ha éppen azt akarod elkerülni, ami előcsalja belőled......azt, ami az imént előtört. Bármi is legyen az. A testvéred elvesztése bizonyára fáj, de azért Neked a magad életét kellene élned. Egyébként meg kár volt hallgatnod erről, mert kissé kellemetlen volt az imént a helyzet az ivóban. Engem nem rémisztesz meg. A gazdáink hasonlók lehetnek: Neked a Tiéd segít.......az enyémnek pedig olyan rémei vannak, amikkel legföljebb rémálmaidban találkozhatsz. Ez a gazdák dolga. A Tiéd meg az, hogy tudd mit akarsz az életeddel. De önmagadért sírni kár. Vagy, ami vagy. Szerintem nem vészes, bármi is történik veled olyankor. A Kitörések mutatják meg, hogy milyen lenyűgöző a Mágia valója. Az a rossz oldaluk, hogy tényleg veszélyesek. De ez nem ok a félelemre. Csupán csak még egy ok, hogy ésszerűen éljünk, és megtanuljuk uralni a képességeinket. Amon, nem Te vagy az egyetlen, akinek nehezen megy az élet. De a Sors ilyen. Inkább ne bánkódj!
Megfordult, hogy kilépjen az ajtón. De előtte halkan beszélni kezdett, nem pillantva hátra a kancára:
- Az én gazdám Eris, a Boszorkányúrnő. Érthetetlen lény. De ő tud valamit a Mágiáról, amit sokan nem látnak át: a Mágia hatalmát mi adjuk. A világunk is a Mágia része. Az otthonunk, Simbelmyne is. Tehát ami Simbelmyne leírhatatlanságát és szépségét illeti: az mind a mágikus lényekből fakad. Mind egy-egy élet. Ez adja a színességet, a teljességet. Te is, én is bennefoglaltatunk ebben a szépségben és teljességben, s velünk együtt minden élet. Ezért szereti úgy Eris a legvadabb, legszörnyűbb lényeket is: nélkülük szegényebb és szürkébb lenne ez a világ. Ő pedig a teljességet szereti. Ezért szeret engem is. Volt valaha nevem, Amon. Volt családom, otthonom. Aztán eljött a változás, a Sötétség vele, és én mindent elvesztettem. Nem voltam elég erős, hogy megvédjem őket......és túléltem őket....Ez a legborzasztóbb büntetés mind közül...Most itt vagyok, de már nincs nevem, és az emlékeim örökre velem maradnak......Ne bánkódj amiatt, hogy mi vagy....Amiatt bánkódj, hogy mi nem vagy.......És inkább örülj, hogy élsz, és erős vagy, hogy küzdj a saját Sötétséged ellen, ami mindig kísért engem is, és ami a legszörnyűbb a Sötétségek közül. Mert ebben a világban már nincs veszély. Csak az, amit mi hozunk ide magunkkal. Benned én nem érzek Sötétséget, csak erőt, hatalmas erőt, amivel jól akarsz élni. És ez számít. Nem az, hogy minek születtél. Simbelmyne hatalmas Birodalmában Te éppúgy otthon lehetsz, ahogy a többi lény.....ahogy én....Szabadon élheted az életed.
A pegazus csendben kilépett az ajtón.
- Ami azt illeti.....bármi is az erőd....nem bölcs dolog elfojtani...inkább el kellene fogadnod, megtanulni vele élni, irányítani és használni. Az is Te vagy, a karmokkal és a szárnyakkal. Jó éjt!
Névtelen behajtotta az ajtót maga mögött, és végiglépdelt a folyosón a lépcső felé. |
Amon kezdte összeszedni magát, de mélyet sóhajtott.
-Az a helyzet hogy...nos azt a fickót, aki (amint láttad) kimenekült a fogadóból,ismerem. Méghozzá onnan, hogy megölte a testvéremet. Hosszú történet, a lényeg az, hogy most, mikor 10 év múlva újból megláttam, eszembe jutott, honnan ismerem, és nagyon dühös lettem. Olyannyira, hogy kezdett megmutatkozni a valódi erőm.-lehajtotta a fejét.-ez nagyon ritkán fordul elő velem, akkor, ha nem vagyok képes tovább kordában tartani. A gazdám viszont már így is sokat segített, folyamatosan erősít, így egyre ritkábbak az ilyen alkalmak.-fáradtan sóhajtott, tekintete a távolba révedt, de folytatta.
-Nem kartam elmondani neked, mivel ilyen ritkák az ilyen kitörések, úgy gondoltam, csak rontanám a rólam alkotott már így se túl szép önképemet.-fájt visszagondolni a múltra, fájt elviselni önmagát. Néha azt kívánta, bár meg se született volna. Belegondoplva mindabba, ami szörnyűséget magában hordoz, az első könnycseppjei is legördültek ciklámen szőrén. |
- Szobát kérünk! - kiáltotta, mire lassan előkerült egy pingvin, és kerekre tágult szemekkel vezetni kezdte őket hátrafelé, aztán fel egy lépcsőn.
Névtelen félig vezette, félig vitte mögötte Amont.
Végül a pingvin kinyitott egy ajtót és betessékelte őket.
- A szomszédos legyen az enyém - morogta a pingvinnek betolva Amont, amire a pinér csak bólintott, és megdöbbentően gyorsan eltotyogott.
- Mi volt ez? - morogta a kancát méregetve, miután megállt az ajtóban, behúzva azt maga mögött. |
Végignézett magán. Az iszonyú düh közepette megfeledkezett erejéről, és kezdett átváltozni: karmai nőttek, és bőrredős szárnyai. Mindenki őt nézte,de az idegen, mintha rájött volna, hogy veszélyben van, hirtelen eltűnt. Amon tehetetlenül csuklott össze, és újból felvette unikornis alakját.
-Mit tettem...-suttogta maga elé, és keserű szomorúság lett úrrá rajta. |
| - Hová mész? - kérdezte nyugodtan a kancát, le sem véve róla tekintetét. |
| Amon követte Névtelen tekintetét. Hirtelen megpillantott egy ismerős alakot. Nem pegazus volt, nem is unikornis... hirtelen nem tudta, hová tegye emlékezetében. Végül rájött. Hirtelen kővé dermedt.'Ez ölte meg a testvéremet...'és iszonyú düh kerekedett benne. Felállt, de egyelőre egy helyben maradt, azt latolgatta, megfojtsa, vagy felnyársalja-e az illetőt. |
Biccentett.
- A Dimenziókról csupán egyetlen dolog biztos: képtelenség őket megszokni!
Tovább nézegette az egyre sűrűsödő tömeget. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
-Igen. Biztos ez a válasz rá.-bólintott mosolyogva.- Flyer még nem mutatott olyan dolgot, ami arra utalt volna, hogy varázslény lenne. Habár amilyen rég nem láttam, lehet, hogy azóta történt valami... Flyer?-nézett a lepkére, aki hirtelen eltűnt.
A lepkét nézegette.