|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.08. 15:48 - |
 -Segítség! Valaki!
*Valentine sikoltva nyargalt keresztül az erdőn, a hatalmas fenyőfák közt szlalomozva. Egy hatalmas, aljasan vigyorgó, termetéhez képes igen fürgén mozgó troll-féle teremtmény elől vágtázott, már vagy másfél órája, de nem bírta lerázni a szörnyet, és Valentine kezdett igencsak kifulladni.*
-Segítség! Segítség! -*sikoltozta a rózsaszín kanca, mindeddig hiába.* |
[453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 -Ha nem lábatlankodom, szívesen! |
 Kíváncsin nézett Kihívásra.
- Mit szólsz? Én szívesen körülnéznék ott!
 Vigyorogva bólintott.
- Csak menjünk!
A farkasra nézett.
- Köszönjük az ajánlatot! Te...nem jönnél velünk? - kérdezte udvariasan és őszintén, ügyet sem vetve Kihívás döbbent felhördülésére. |
| -Nehéz kérdés...még nem hallottam ajánlgatásokat a számomra.Mondjuk hallottam két lényt beszélgetni a havas hegyekről....Békés, és ebben a hőségben ooázis, mégis elég veszélyes hely... ha meg mukkanunk, egy lavina a nyakunkba...Elég kalandos lehet csend királyt játszani egy ilyen helyen...! |
Kedvesen kacsintott.
- Mi valami nyugodt, de mégis kalandos helyet keresünk.....Nem is tudom....Esetleg hallottál valami ilyesmit? |
| -Megfogadom! |
- Pedig szép hely! - mosolygott a lényre.
- A rét vagy a folyó- és vízesésrendszer nagyon békés vidékek! Ajánlom az Óriásvízesést! Vagy inkább a veszélyeseb helyeket kedveled? Mert itt minden van ám! - lelkesedett csillogó szemekkel.
- Mi sem jártunk mindenütt, de láttunk már pár vidéket.
- No igen! - morrant közbe vigyorogva. |
| -Sajnos mást nem láttam.És igen új vagyok, de még nem jártam a birodalom többi részén.... |
- Oh...Reményék! Igen, sejtettem, hogy nem maradnak az erdőben. De én másokra gondoltam. Másokat nem láttál? Tudod, sokminden folyik most eriszi berkekben, és jó lenne tudni mi hol tart.
Kihívásra nézett.
- Mi kissé kicsöppentünk a többiek közül.....
Megrázta a sörényét, és mosolygott.
- De ezen változtatni kell! Gondolom Te is tudod milyen jó néha a társaság! - fordult a farkashoz.
- Te is új lény vagy, nemde? Szerintem azért csatlakoztál, mert jó dolog egy falka! Fontos, hogy másokra számíthatsz - nézett újra komolyan Kihívásra, aki viszont tüntetőn és fintorogva nézett másfelé.
- Kihívás! - csattant fel azért, de nem durván.
- Legalább egy lényt mondj, akit szívesen látnál!!!
- Magamnak való vagyok! - vágott vissza nyersen.
Megrázta a fejét.
- Igenis vannak neked való lények! Jó barátok!
De nem győzködte tovább a mént.
- Hagyjuk, ez nem tartozik másra. Te pedig bocsáss meg ezért - mosolygott a farkasra.
- Kihívás és én gyakran vitatkozunk....Nem rossz az, előreviszi a gondolkodást.
'De attól még eléggé szégyenteli....' gondolta magában.
- Tudsz valamit arról, hogy mi folyik a Birodalom többi részében? - kérdezett újra. |
| -Ihen!Az erdőben.Éppen a csikókat vitték ki a napra... |
| - Örülök a találkozásnak! Mondd, láttál eriszieket mostanság? |
Csak mosolyog a csődörön, persze nem gúnyosan.Megérti...hiszen bizto rossz multja lehetett..De nem teszi közzé kérdését:ki ő, hogy csak úgy megkérdezze, kinek milyen fájdalmas múltja van?!
Bólint.
-Azúr Szikra vagyok. |
Kissé rosszalló pillantást vetett hátra, aztán előrefordult, és mosolygott.
- Ugyan! Biztosan túlzóak ezek a hírek! Valóban ismerünk farkasokat, és ők aztán sokmindennek mondhatók, csak léhának nem!
- És mehetnénk is tovább! - szólt közbe durván.
- Lazíts már! Láthatod, hogy nem veszélyes! Ha én nem, Te biztosan bírsz vele, ha bajt akarna, de nézz rá, ártalmatlan! - súgta hátra, és tüntetőn előreügetett.
- Icekrystal vagyok! A társam Kihívás! - mutatkozott be. |
| Könnyedén bólintott.-Igen!Talán mondanom sem kell- biztos ismertek farkasokat-, hogy felettén "lusta" állatok vagyunk...legalábbis én.-mosolygott. |
Bólintott.
- Megértelek. Magam vízelemű vagyok, de bárhová elmegyek, ha úgy tartja kedvem vagy a szükség....
Továbbra is bizalmatlanul nézte a lényt.
- Mégis mit keres akkor itt? - morogta előre.
- Ha nincs baja....csak úgy passzióból hevert ott?! |
Felállt.Rájött, így udvariatlannak néz ki, pedig nem az volt, de néha elfeledkezett magáról.
-Ó, nem, nem szorlok segítségre.Csupán pihentem.Elég sötét hely egy magam fajta számára, viszont szeretem a világos helyeket is. |
Mielőtt Kihívás odavághatott volna valamit válaszul (legrosszabb esetben fém szarvát), Icekrystal gyorsan és mosolyogva válaszolt:
- Óh, mi mindig kicsit túlzásba visszük az óvatosságot! - viccelődött könnyedén.
- Segíthetünk valamiben? - nézett a fekvő lényre, hiszen nappal farkas kissé meglepő látvány volt!
- Vagy csupán a szerencsénknek köszönhetjük a találkozást? |
-Üdvözletem!-bólintott vissza a farkas, hanem a csődör elővigyázatosságára elmosolyodott.
-Ugyan, azért ennyire ijesztő még sem vagyok. |
Kihívás hirtelen felmordult, és eléugrott.
- Mi az? - csodálkozott.
- Valaki van előttünk! - hörögte.
- Remek! - vágta rá mosolyogva, azzal a vörös lény elé tolakodott, és az arcába mosolygott.
- Biztosan nem lesz semmi baj! Ne feledd: nem mehetünk neki minden utunkba akadónak! Szerintem nem akar semmi rosszat! Hadd menjek előre, Te attól még meg tudsz védeni, hogy mögöttem jössz!
Látva Kihívás szóra nyíló száját még hozzátette gyorsan:
- Nincs vita!
Morrant egyet, és úgy fordult, hogy Lilia előremehessen.
Szélesen a ménre vigyorgott, azzal dobott egyet sörényn, és kíváncsian ügetni kezdett tovább az ösvényen.
A következő kanyarban tűnt fel előtte a farkas.
- Üdv! - kiáltotta oda.
Felhördült, mire Icekrystal azonnal megállt óvatosságból. Kihívás örült ennek. Akár amiatt, hogy a csődör veszélyesnek látja a farkast, akár amiatt, hogy Kihívás ne támadjon, a kanca megállt, és hátra fülelt.
- Ne menj közelebb! - mondta halkan, és nem ugrott Lilia elé, de a farkast nem veszítette szem elől egy pillanatra sem! |
| Bologan járkált a fák közt.Hasát jól megtömte!Most inkább pihenni akart.Lefeküdt, lehunyta szemét, de később lódobogásra lett figyelmes.A zaj irányába nézett, és várt.... |
Nyugodtan sétált az ősi óriások között. Beszívta a levegő erős fenyőillatát, és nagyot sóhajtott. Csodálatos volt most az élet! Csodálatos, mesés......most, hogy vége volt a Sötét időknek, most hogy biztonságban járhatott itt.
Gondolatai ide-oda sodorták, elszakítva őt a valóságtól, de nem zavarta. Mostmár megtehette!
A kanca mögött lépdelt. Szeme élesen ide-oda járt, kutatott minden bokrot, fát, árnyat, minden rezdülést, pattanásig feszült idegekkel, hullámzó izmokkal szaglászta a levegőt, hallgatott minden zajt. Kihívás nem lazsált! De nála ez a jelenlegi állapot jelentette a nyugalmat. Így is gyakran az előtte haladón felejtette tekintetét.
'Lilia.....' gondolta, és kis mosoly jelent meg a szája szegletében, de örült, hogy a sötét színű teremtmény nem láthatja.
Különös.....Olyan kapocs alakult ki köztük, aminek nem tudott nevet adni. Tudta, hogy Lilia és ő maga is sokáig szerelemnek tekintették azt, ami köztük van, de mára rájöttek, hogy ez így nem igaz. De barátságnak sem lehetett tekinteni. Annál több volt.
Lilia a szívét ébresztette fel, és nevelte életre, jóra. Ő pedig mindig vele akart leni, hogy ne legyen magányos, és megvédje.
Ezért is voltak együtt jó ideje. Jó hosszú ideje. És nem is váltak el.
Mennyi mindenben különböztek! Nem is lehettek egymás lelki társai.....de mégis egységben voltak, és az volt a tökély és boldogság, ha együtt lehettek. És keresztül is mentek jópár dolgon!
Lilia azóta gyakran mosolygott, ő meg megszelídült, Liliáról kiderült, hoyg keény harcs, úgyhogy ő megtanult csodálkozni - Kihívás gondolatai végigjárták közös és gyakran veszélyes kalandjaikat, például a Glorfindellel közös akciót, aminek végén épphogy életben maradtak, és kivégezték az utolsó hatalomtolvaj mágust a Birodalomban.
Akkor Kihívás azt hitte mindennek vége. Lilia is, talán. De együtt, valami különös erőt merítve a másikból - győztek!
Gyakran volt olyan, hogy nem kellettek szavak. Tudták mit gondol, mit érez, mit akar a másik. Még gyakrabban egyeztek meg bennük ezek a dolgok.
Nagyon különös.....
Kihívás már lényekkel megmaradt harcosnak, de Liliával.......akit csak ő szólíthatott így.......nyugodtabb volt, mint egy katona a háború után.
És most, hogy a legnagyobb háborúnak vége volt....most új dolgok kezdődnek el.
Vajon mi lesz velük?
Érezte, hogy Kihívás rágódik valamin, de tudta, hogy a csődör nyugodt, így nem kérdezett rá. Majd elmondja, ha akarja. Ha nem, akkor nem fog erőszakoskodni.
Ő boldogan lépkedett a tűleveleken, élvezve az életet, amit kiérdemeltek.
Partnerek...igen, azok voltak. Nagyon jó partnerek.
Együtt dolgoztak, együtt szenvedtek és éreztek, együtt küzdöttek, vándoroltak. Lilia örült, hogy Kihívásra talált. Valamiért így alakult tökéletesen a sors.....
Most boldog volt. Biztonságban, szép helyen lehettek! Mi kell még? Olyan kevésszer volt részük ebben! Kiérdemelték! |
[453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
-Segítség! Valaki!
-Ha nem lábatlankodom, szívesen!
Kíváncsin nézett Kihívásra.
Vigyorogva bólintott.