|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.13. 23:45 - |
 Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
Érezte a hatalmat, ami rátelepedett, érezte, hogy egy olyan helyre került, ami már nem az övé, de valaha egyenest az otthona volt.
'A Félelem' Az Örök Rettegés országa!'
Szétterjesztette hatalmas szárnyait és sodortatta magát az alig rezdülő, mások számára talán fojtogató szellővel. Közben gondolatai visszaszálltak egy egész élettel ezelőttre.
Itt született, egy északi pusztán, ahol a szülei remélték, hogy békésen nőhet fel. Itt mesélték neki a Félelem (ez volt a bennélők számára az ország neve) történetét és sok más történetet is. A szülei bölcselők voltak, kiváló nevelők és a lehető legbölcsebbre akarták nevelni. Itt vagy ésszel, vagy páratlan erővel lehetett csak boldogulni. Az észt a szüleitől megkapta. Egy eltévedés folyamán pedig találkozott az egyik legbölcsebb (külvilágból származó) lénnyel, akit valaha is látott, aki valamiért tanítójává szegődött. Ez a lény végül az erejét is fejleszteni kezdte, míg végül a tökélyre fejlődött. A Félelem ekkor mérte rá az első csapást. A kapott mágiával rátalált a szüleire. De ezek után már csak elkeserítően kevés idő jutott nekik. A támadókat egy másik hatalom küldte, aki Izabót akarta magának. A szülei minden erejüket bevetve védték meg, és mágiával taszították őt el olyan messzire, amennyire csak bírták.
Hosszú út után visszakerült a mesteréhez, aki tovább nevelte.
De a támadók beérték és újabb csata jött. A mestere elsöpörte a gyilkosokat, így a közben elzárt Izabó későn érkezett a harchoz. Az utolsó támadó halálos sebet tépett mentorába. Ő Izabó szárnyai közt halt meg, de előtte átadta az utolsó dolgot, amit Izabó kiérdemelt és amit még megkaphatott: a kivezető utat.
És Izabó kijutott, sokáig élt a fényben és sokra is vitte. Aztán a Félelem idővel a múltjává vált és nem kísértette őt tovább, még akkor sem, mikor meghallotta, hogy a Félelem immár ezen világ elérhető része. Bár minden értelmes lény messze elkerülte...
És most újra itt volt. De már nem félt.
'Vajon tudja rajtam kívül bárki, hogy miért is ilyen rettenetes hely ez az ország? Vagy már csak én tudom az Igaz Történetet?'
Ezen töprengett, míg megérkezett a különös és hihetetlen lényektől nyüzsgő fővárosba. Leszállt és elindult, hogy tegyen egy sétát a múltban. Annak is egy gyűlölt és alig ismert pontján, hisz születése után nemsokkal a szülei örökre elhagyták a fővárost. |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 -Na, pontosan ezt néztem ki belőled! -*morogta elégedetten Szauron az orra alatt, és néhány erőteljes szárnycsapással beérte a kancát. Végig mellette suhant, és követte őt kifelé, egyre messzebbre a Fővárostól.
-Öhm, mond csak! -*törte meg végül a csöndet.* -Nem félsz, hogy az igen kedves bátyád esetleg utánad óhajt jönni, amint észreveszi, hogy eltűntél, és egy laza mozdulattal kitekerni mindkettőnk nyakát? |
 Cardassya Szauron szemeibe fúrta a tekintetét, de ez most egy vizslató, láthatóan összezavarodott kanca pillantása volt.
Egy pillanatra megállt és beszélni kezdett.
- Bezártak a lakosztályomba, de megszöktem. Nem tudom miket beszéltél a bátyámmal, de nem is érdekel. Ki akarok szabadulni, Te újra rávettél, hogy vágyjak a kintre.....Nem tudom mit gondoljak rólad, mert Cardoron ritkán téved, ha mások megítéléséről van szó.....És először szegülök szembe az akaratával.....De megteszem.
Azzal újra elfordult és valóságos viharként söpört el a Fővárosból. |
*Szauron most teljesen összezavarodott, értetlen képpel bámult Cardassya után, de azért követte a kancát, és néhány hatalmas, lendüetes szárnycsapással sikerült is utol érnie.*
-Mi történt? Hogy kerülsz ide? elengedtek a főnixek? Vagy Cardoron?
~Talán hatott rá, amit mondtam? Az előbb még nem úgy tűnt, mint akit meggyőztem... |
 Leugrott a párkányról és odaszáguldott a csődörhöz. (Ő is képes volt szárnyak nélkül repülni!)
Nagyon komoly képpel a fekete pegazus szemeibe fúrta tekintetét.
- Igazad van. Jómagam élhetnék kint, de tartok tőle, és ha már itt megtaláltam a békémet, nem értem minek kellene feladnom.
- Vigyáznál rá? - a hangja nagyon komollyá és fájdalmassá vált.
- Igazán?
- Mégis meddig? A legelső érdekesebb lényig, az első jónak ígérkező csatáig....Cardassya igen jó harcos...lehetne....Mindent megtanult a palotában, amit lehet....De eddig nem engedtem olyan helyzetbe, hogy ezt ki kelljen próbálnia. És egyetlen nyíl, egyetlen szúrás elég, hogy az engedékenységem.....keservesen kifizetődjék.
- Nem és nem.....És tudod....Valahol még sajnálom is....
Elfordult a csődörtől, lángok lobbantak fel....és Szauron magára maradt a Fekete Víz felett.
Az az.....
A semmiből robbant elő.
- Gyere! Azonnal el kell tűnnünk a Félelemből! - kiáltotta és félelmetes sebességgel kilőtt a homályos égre. |
-Érdekes! -*prüszkölte gúnyosan Szauron -Én magam 100 éve élek odakint, és kibírtam, pedig én se számítok egy szokványos jelenségnek.
-Szerintem egyszerűen csak TE magad félsz a kinti világtól, és ezt próbálod kivetíteni rá is!
-És különben is! Akkor csak egymaga volt, nem volt kire támaszkodnia, de most nem lenne egyedül! Én vigyáznék rá! Engedd el, ha menni akar! -*nézett komolyan a másik csődör szemébe, és hangja most őszintén és meggyőzően csengett, nem volt benne semmi gúny.* |
Cardassya visszafordult, belebámult Szauron szemeibe és mondani akart valamit, de ekkor a semmiből kisebb főnixek tűntek elő körülötte, amik megragadták és rángatni kezdték. Aztán hirtelen óriási lángok lobogtak fel körülöttük és mire eltűntek, sem a főnixek, sem Cardassya nem voltak sehol!!!
Cardoron mellett egyetlen főnix lebegett, aki mindezek után meghajolt a csődör előtt, majd egy lobbanással eltűnt.
Lenézett a csődörre.
- Cardassyáról rendkívül kevesen tudják (és neked is csak azért mondom el, mert hiszem, hogy nincs kinek miért elmondanod), hogy korábban minden vágya volt kinn élni. Én pedig engedtem. Mikor a főnixeim előkerítették, csoda volt, hogy megmenthettük az életét....Sosem akarok úgy bárkit viszont látni. A kinti világ kegyetlen. És nem hinném, hogy változik....
- Nem kockáztatok. Meg fogom védeni. Bármi áron.
- Üres papolás, hogy a külső nem számít és a jellemet elfogadják odakinn. Semmi több, csak üres szólamok. Cardassya nem tartozik ki....
- A maga uraként próbál élni. És nagyon erős....De az egész külső világ ellen.....mindez nem elég.
|
*Szauron döbbenten meredt előbb a kancára, majd bátyjára. Nem értette, hogyan engedheti Cardassya, hogy ez a csődör akarata szerint irányítsa.*
-Miért nem hagyod, hogy élje az életét?! -*förmedt rá Cardoronra.* -Megmondod neki, mi a jó és mi a rossz, és börtönbe zárod, mondván hogy csak ott érezheti jól magát! Ez visszataszító!
-Te meg, Cardassya, miért hagyod, hogy befolyásoljon?! Ennél többre tartottalak... Azt hittem, te végre egy olyan kanca vagy, aki képes a maga ura lenni. Akinek nem lehet parancsolni, mert a maga akarata szerint él. -*kiáltott hevesen a kanca után Szauron.* |
Cardoron egy fentebbi párkányon állva figyelte a két "fiatal" játszadozását és beszélgetését. De most már közbe akart avatkozni, így lekiáltott (a falak ide-oda dobták a hangját és körbeölelték a két repkedőt):
- Cardassya! Mára elég! Gyere ide! MOST! Ideje már hazamenned a palotába!
Cardassya megrettenve nézett fel.
- Nem. Én maradni akarok. - nyögte ki.
Látszott rajta, hogy nehezére esik a "bátyjának" ellent mondani.
- Micsoda? Na ebből elég! SOHA töbet nem jöhetsz ide! És most indulás haza!
- Kérlek! Én...el akarok menni! Engedj el!
- Mi?
- Mit mondtál?
Mostmár a düh mellett döbbenet volt a hangjában. A csődörre nézett.
- Ő beszélte tele a fejed?! Mikor érted már meg, hogy Te odakint nem bírnád ki??? Mikor fogod már fel, hogy Te csakis itt lehetsz élő és normáis? Ő - Szauronra nézett - csak addig tart ki melletted, míg szórakoztatod, de amint nálad mulatságosabbat talál, magadra hagy! Ne légy bolond! Megmondtam neked, hogy ne bízz senkiben!
Cardassya ránézett Szauronra és a szemén látszott, hogy a bátyja meggyőzte.
- Ne haragudj. - mondta halkan és elindult felfelé.
|
Rávigyorgott.
- Kicsit több mint húsz.
- Miért? Csak nem azért kérdezed, mert túl öreg lehetek egy ilyen erőtől duzzadó ifjúhoz? - viccelődött. |
| -Tényleg, tulajdonképpen hány éves vagy? Már ha szabad ilyet kérdeznem egy hercegnőtől? -*mosolygott szelíden, bár kissé zavartan Szauron.* |
| - Nagyjából húsz éve.....Ennyi idő alatt nőttem fel. |
*Szauron csöndben hallgatta Cardassya beszámolóját. Mikor a kanca befejezte, megköszörülte a torkát. Aztán mégegyszer. Erre nem nagyon tudott mit mondani.*
-Öhm...khm...értem. -*motyogta végül, bár amint kimondta a túlzottan értelmesnek nem mondható szavakat, azon nyomban meg is bánta és legszívesebben keresztbe lenyelte volna a nyelvét. Lázasan gondolkozott, hogy mit mondhatna, ami ennél csak egy leheltnyivel is értelmesebb, de semmi sem jutott az eszébe.*
-Öhm...ez... khm... ez igazán érdekes. És... és mióta vagytok ezen a világon? |
Cardassya elkomorodott.
- Nagyon bölcs és öreg. Ez már alapból tekintélytparancsoló személyiséggé teszi. El is várja....Mint ahogy azt is, hogy minden az akarata szerint legyen...Ha valami nem úgy történik....hát....akkor jobb, ha a felelős menekül....Nagyon jó harcos...És komoly mágus! Bizonyíték erre, hogy én nem az eslő világából jövök. Ő, ha egy világ elöregszik, fogja a főnixeit és tovaköltözik....Engem valamiért megkedvelt a legutóbbiban, talán mert kicsi voltam és szerettem őt. Nem is tudom miért....Cardoron bácsi..... - nosztalgiázott - ....Azóta csak Cardoron....A Sötétség tört a világunkra...- kezdte hirtelen - én ott is az uralkodói családba tartoztam....Nem is tudom Cardoron miért, de jó kapcsolatban volt velünk....Aznap.....Én sikoltozva rohangáltam....Mögöttem a homály...És akkor ő egyszercsak ott termett. Magához rántott, a főnixek körülöttünk kavarogtak és itt ébredtem....Ő azt mondta a világomnak vége és mostantól ő vigyáz rám....Meg is tette..... |
-Héhéhé! -*hőbörgött vissza Szauron.* -Nem azt mondtam, hogy egy hercegnő. Én azt mondtam, hogy a hercegnő. Nagy különbség. -*mondta és elvigyorodott.*
-És egyébként milyen a bátyád? |
- Szóval Te engem csak egy hercegnőnek tartasz? - évelődött.
- Ha már tudod a nevemet, használd! Jobban szeretem, az igaz, de nem mindig.... |
*Szauron vigyorgott, és kimondta a kanca nevét.*
-Azt hittem, a hercegnők jobban szeretik, ha Fenségnek, meg hasonlóknak szóltják őket. |
Cardassya felemelkedett a csődör mellé.
- Pedig megpróbálhatnád. - mosolygott rá csillogó szemekkel.
- Mert csak nagyon keveseknek árulom el a nevemet. Felesleges lett volna?
- Mellesleg.....jobban is tetszene az igazi nevem....
- Mi olyan nehéz rajta? Mintha csak azt mondanád "kard-esszencia"! - nevetett fel újra.
|
| -Nem tudom. Még nem próbáltam meg kimondani. -*vágott vissza szintén nevetne Szauron.* |
Cardassya a Fekete Víz felett pár méterrel lefékezet és felfelé fordult.
- Na! Hát ennyire nehéz a nevem, Hercegem? - nevette felfelé. |
*Szauron nem szokott hozzá, hogy ő szólítson így másokat. Hogy ő ismerje el, hogy egyesek felsőbbrendűek nála. Mert soha nem is érezte úgy, hogy bárki felsőbbrendű lehet mint ő maga. De valamiért úgy érezte, Cardassyával kivételt tehet. Sőt, kivételt kell tennie vele...*
~MI VAN?! ~*hőbörgött magában.* ~Ez meg hogy jött ide?! Mi az, hogy én hívok úrnak/úrnőnek másokat?! Nem vagyok normális, ha tényleg megteszem...!!
*Lepillantott, és látta, hogy a kanca lefelé vágtat. Utána akart kiáltani, de nem jött a nyelvére az a bonyolult, arisztoktratikus név.*
-...Úrnőm! -*kiáltotta.*
~Én tényleg nem vagyok normális...!!! |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
-Na, pontosan ezt néztem ki belőled! -*morogta elégedetten Szauron az orra alatt, és néhány erőteljes szárnycsapással beérte a kancát. Végig mellette suhant, és követte őt kifelé, egyre messzebbre a Fővárostól.
Cardassya Szauron szemeibe fúrta a tekintetét, de ez most egy vizslató, láthatóan összezavarodott kanca pillantása volt.
Leugrott a párkányról és odaszáguldott a csődörhöz. (Ő is képes volt szárnyak nélkül repülni!)