|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 22:51 - |
 Draugherit finoman talajt fogott, majd körülnézett. Itt a fű óriásira, dúsra nőtt, puha volt, ráadásul a víz itt épp csak kezdődött, nem önthetett ki és olyan kicsi volt, mint valami legelőket tápláló folyó miniatűrája.
'Itt jó lesz.' Finoman leengedte Razort a fűre úgy, hogy kényelmes lehessen és a vizet is elérhesse. A lánggömb ellobbant és eltűnt.
-Hát, öcskös, jó pihenést. Még látjuk egymást. Aztán meggyógyulj! - mormolta még mindig ájult társának. 'Túl gyenge. Még egy kutya is kivégezhetné így' gondolta keserűen. Így húzott köré egy mágikus kört, ami megvédi az ártó szándékoktól, de csak addig létezik, míg a belezárt egyénnek szüksége van rá, majd nézte egy darabig. 'Megmarad.'
Azzal széttárta szárnyait és vissza-visszanézve tovatűnt az égen. |
[750-731] [730-711] [710-691] [690-671] [670-651] [650-631] [630-611] [610-591] [590-571] [570-551] [550-531] [530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 Ő már megszáradt, de gyermeke-a kis butus-összetekeredve aludt el...Diadém óvatosan kiterjesztette száryait, hogy szellőzzön. |
 Családja mellett állt, a neszeket figyelve, és próbálta megszárítani szárnyait. |
 Diadém bólintott.Letörölte Lány könyeit, s ki menek a partra.Diahar álmos lett, eért anyja mellé kuporodva aludt el.Diadém még nem volt fáradt, de diahar mellett maradt, s őrizte álmát |
Kényelmesen átölelte egyik szárnyával a kiscsikót.
- Menjünk ki a partra, mielőtt mind megfázunk! - javasolta nyugodt mosollyal. |
Még egy kicsit szipogott, de átölelte apját.Nagyon félt hogy mi lesz...
Bocsánat kérőn mosolygott lányára, s beltúrta az orrát a sörényébe. |
Hosszú és szép pillanatok múlva meghallotta lánya riadt kiáltozását, így most ő ölelte át kedvesét, és a felszín felé rúgta magukat. Jókora lendülettel törték át a víztükröt, és mosolyogva vált el a gyönyörű kancától.
- Semmi baj! Csak játszottunk! Semmi baj! - úszott nyugodtan Diaharhoz.
- Ha nagyobb leszel, megtanítunk téged is a víz alatt úszni! |
| Diahar ijedten kapkodta fejét.-Anya!Apaaaaa!-kiáltotta kétségbeesve.... |
| Az utolsó pillanatban szívte tele tüdejét levegővel, de az izgalomtól és a szerelemtől széles mosollyal engedte elrabolni magát! |
| -Váááááá!-kiáltották elmagukat a szökőár láttán.Viszont Diadém nem jött föl....Dihahr kétségbeesetten úszot ide-oda, mivel még nem tudott vagy félt víz alá merülni...Így telt el egy perc....Azt hirtelen Vihar körül egy pillanatra felbuggyant egy buborék, aztán egy unikornis.Körül "fogta" a szügyét és felkiáltott.-Mély levegő!-És a mélybe húzta Vihart. |
| Nevetve maga elé kapta szárnyait. Aztán belemerítette szárnyait a patak vizébe, és kisebb szőkőárral felelt! |
Amikor erőre kaptak, újra megbombázták Vihart-egy két víz fröccsel. |
| Széles vigyorral körbe úszkálta a két kancát. |
| A csiki-osztagazt sem tudta, hova legyen meglepetésében.Mindketten meglepetten kabkodtak levegőt, amikor feljöttek a felszínre.Kimeredt szemmel egymásra néztek, majd Viharra, aztán dőlt belőlüka nevetés.Még néha kaptak egymástól fröccsöt, de a nevetés lefolgalta őket. |
Szenvedő képpel hevert párja és lánya alatt, és várt, várt türelemmel, bár gyakran nem tudta megállni, hogy nevessen.
Aztán, mikor Diadémék kicsit elfáradtak, hirtelen felpattant, és akcióba lendült! Nem véletlen lépdelt a patak közelébe! Itt egész mély volt, de nagyon nyugodt.
Diahar egy tollpihe könnyedségével röppent be a vízbe, ahogy Vihar bedobta, majd a mén átölelte párját, és magával rántotta a nyugodt víztökür alá! |
| Anya és lánya vigyorgva néztek egymásra...és belendültek!Diadém a földről, Diahar az égből támadott, s nem telt bele sokidő, Vhiar a földön hevert a kancával a nyakában.Ahol érték, ott csikizték...de lassan kezdtek fáradni;) |
| - De akkor előbb el kell kapnotok! - nevetett ő is, és ugrándozni kezdett a patak felé. |
| -De össze, ám!-nevetett.Diahar valósággal vihogott. |
Nevetve hemperedett meg, gyorsan felszökkenve és lerázva magáról párját és lányát.
- Ejnye! Összeesküdtetek ellenem? |
| Fordult a kocka!Most Diahar csiklandzta anyját, aki pajkosan menekülni akart tőle.Aztán egyszre csak megálltak, összesúgtak, és vészjósló szemeket meresztettek a mit sem sejtő Viharra.Tovább kergetőztek, de amint Vihar közelébe értek, ráugrotak, s őt kezdték csikizni! |
Boldog mosollyal nézte kedveseit...
Így szép az élet! |
[750-731] [730-711] [710-691] [690-671] [670-651] [650-631] [630-611] [610-591] [590-571] [570-551] [550-531] [530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit finoman talajt fogott, majd körülnézett. Itt a fű óriásira, dúsra nőtt, puha volt, ráadásul a víz itt épp csak kezdődött, nem önthetett ki és olyan kicsi volt, mint valami legelőket tápláló folyó miniatűrája.
Ő már megszáradt, de gyermeke-a kis butus-összetekeredve aludt el...Diadém óvatosan kiterjesztette száryait, hogy szellőzzön.
Családja mellett állt, a neszeket figyelve, és próbálta megszárítani szárnyait.
Diadém bólintott.Letörölte Lány könyeit, s ki menek a partra.Diahar álmos lett, eért anyja mellé kuporodva aludt el.Diadém még nem volt fáradt, de diahar mellett maradt, s őrizte álmát