|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 20:15 - |
 Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Legalábbis, ő így érezte a torony ablakának párkányán.
Lazán megfordult, és nézte kicsit az elétáruló látványt: a fátyolos-fügyönyös falú, szőnyegekel bélelt szobában csaknem mindenütt párnák pöffeszkedtek.
A legnagyobbon, amin egy sárkány is elfért volna, egyetlen lény feküdt.
Egy alig derengő, fehér lény. Úgy feküdt, mintha soha többé nem akarna felébredni. Homlokköve seszínű volt, és néha kavargott, majd újra kihunyt.
A föléhajló, leginkább rémre emlékeztető kanca suttogása betöltötte a szobát. Ahogy a suttogás néha felerősödött, úgy kezdett a homlokkő változni.
A suttogástól, bár Galbatorix már régóta ismerte a csontmaszkos lényt, most is kirázta a hideg a csődört.
A hangok egyáltalán nem tűntek eviláginak. Igaz, hogy a tulajdonosuk épp varázsolt, és önmagában sem volt evilági, de ahogy a hangok csaknem kicsalták a lelkét simításukkal, hogy kövesse őket, hogy hagyja abba a fejtörést és borzongást, és olvadjon fel a csodás, súlytalan táncban....Galbatorix ellen tudott állni, de nem kedvelte mindezt. Túl idegen volt őtőle! Épp ezért kellett neki Vanwa Vala. Tudta jól, hogy a kanca nem ártana neki, most is legföljebb szórakozik, ugyanakkor sosem tudta megzokni ezt a hatalmat. A suttogás erősödött, halkult, hullámzott a szobában, szavak nélkül szólt, és Galbatorix tudta, hogy hat.
 Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
- Mi az?! - hörrentett feszülten, és előrelépett.
- Nem tudom felébreszteni...Nagyon gyenge.....Nem is látom értelét próbálgatni..... - mondta, aztán egy csaknem elrejtett tálhoz lépett, ami a párnák közt lapult.
Ivott belőle, majd elnyúlt Lilina mellett.
- Miért nem hagyjuk csak úgy itt? Hadd pihenjen. Mi baja lehetne itt? Gyerünk innen! - mondta a fehér lényre pilantva, méricskélve őt.
Könnyedén és lesajnálóan nézett a csődörre, elnyúlva a párnáján.
- Galbatorix, ne bolondozz! A kancának szüksége van rám. Megtehetném, igen, megtehetném, hogy hagyom kiszakadni a testéből, és aztán visszaparancsolom. De annyira gyenge, hogy történhetne tragédia! Mellesleg: amíg jó helyen van, addig ottmaradjon, ahol van az a lélek! a helyén! Ez nekem minden erőfeszítést megér....
Sötéten elvigyorodott.
- Ez éppolyan erőfeszítés, mint az én álhatatosságom, hogy végre hozzámgyere!
Nagyot, reményvesztettet sóhajtott.
- Galbatorix.....ezt már sokszor megbeszéltük.........
- És még mindig nem értem a választ! - dobbantott.
Türelmesen pillantott a lényre.
- Kár lenne egy ilyen szép, gyümölcsöző, észérveken és érdekeken logikusan alapuló szövetséget bolond érzelmekkel tönkretenni!
Horkantott.
- Bár lehetnénk épp őszinték is: nem vagyok bolond! Tudom jól, hogy sosem bíznál bennem, és Te is tudod, hogy én sem igazán benned! Régóta ismrjük egymást, és mikor egymást védjük, akkor is szemeket növesztünk hátul! Akiket érdekek hajtanak, megértik egymást, tehát tudhatnád, hogy ez minden lenne, csak nem helyes döntés! Csak azért, hogy szilárdabb legyen a szövetségünk, meg hogy jobban szemmel tartsuk egymást a közelség miatt.....tudod jól, hogy az lenne a vége, hogy valaki ki- aztán meg felhasználná a másikat....és valószínűleg egymásnak menénk. Könnyeb meggyilkolhatóság....ez nem indok egy házassághoz! Mellesleg...mondj szentimentálisnak, de nem tartom etikusnak sem, hogy nem szerelemből-szeretetből házasodjunk.....Igaz, hogy nekünk idegen az etika, de ez az én elvem, és tartom magam hozzá! Azért egy dologban igazad volt - gonoszul elmosolyodott - ideje menni! Indulj!
Morrant, aztán nem vágott vissza azzal, hogy talán ideje másik szövetségest keresni, és erre Wizarde, Vanwa tagadott "lánya" épp megfelelne.
Sagulon, akit meg Vanwa elfogadott, jó lenne harcosnak...Bár ő hű Vanwához...
Megrázta a fejét.
Nem. Wizarde még Vanwánál is idegesítőbb. Jobb megmaradni a bejáratott módban...
Egyelőre......
Kilépett az ajtón, amit súlyos függönyök takartak, és vissza sem nézve elindult.
Kiérve a toronyból, ahol Vanwa elszállásolta védencét, elvegyült a szürreális város szürreális tömegében. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 Scytia csilogó szemekkel hallgatta Lilinát, és látahatóan felvidult attól, amit hallott.
- Remek! - nyerítette végül, és vágtázni kezdett lefelé.
- Mi erisziek imádunk vásárolni! |
 -Nem, nincs baja! -*jelentette ki sziklaszilárd magabiztossággal Lilina.* -Láttad a homlokkövem, nem igaz? Nos, ez a kő egyszer megrepedt... teljesen kettétört, amikor őt akartam megmenteni. Ő tette újra eggyé, a Föld hatalmával. Akkor változott meg a kövem színe is... de akkor még nem tudta, és nem tudtam én sem, hogy mennyire sokat megérzek majd így belőle is, hiszen mindketten azt hittük, hogy csak az elemi képességeit kaptam meg. De sokat érzek az ő erejéből, lelkéből is. Szeretetből tette, ami tett, lélekből, tiszta szívből... és a hatalom, mely végül megforrasztotta a kristályomat, nem a Föld volt... az csak egy eszköz volt hozzá. Az akarata és a szerelme tette. Épp ezért néha ugyanúgy megérzem az ő érzéseit, hangulatváltozásait, sejtelmeit, félelmeit, hevesebb érzelemkirohanásait, mintha én magam érezném. De erre én is csak nemrég jöttem rá... Úgyhogy biztosan én is megérezném, ha bármiféle szörnyűség történt volna vele. -*Lilina látszólag magát is megnyugtatta, meggyőzte saját magyarázatával, és türkiz homlokköve fel is csillant kissé.
-Nos, Scytia, én mindenesetre követem a javaslataidat! -*mosolygott rá kedvesen-vidáman a kancára.* -Ha azt mondod piac, hát irány a piac! |
 Bólintott.
- Igen. Megnyugtatóak. Néha nekem is segítenek....kitisztítani a fejem. |
 -Nekem bőven elég ez is!Itt legalább tiszta a föld, és nem érezni annyira a mágiát!Néha kellenek az ilyen helyek! |
Elindult az egyik szép kis utacskán, magával hívva Vad Szélt.
- Tetszik? Ez elég természetes kert....vannak mágikusak is, ha érdekel. |
| Ő is végig nézett a társaságon.Távolabb pár fiatal próbálta lenyűgözni közönségét:tűz karikákon ugrottak át, melyik mozognak, s tűz állatokat hoztak létre leheletükkel.Vad Szélt annyira nem érdekelte a show, inkább élvezte, hogy itt nics az a szédítő tömeg. |
Továbbhaladtak a hídon, majd a sugárúton, amikor egy hatalmas, kovácsoltvas kapuhoz értek. Anor fürgén belökte, és beléptek egy hatalmas parkba!
Zöld füvön fák álltak, virágok nyíltak szabadon, ágyásokban, a fák között, vagy a parkot kettévágó kék vízű patak partján.
Más lények is időztek ott, az egyik fának dőlve egy óriási szunyókált, az egyik kis kavicsos úton két tünde sétált, az egyik fára egy hatalmas pókra hasonlító lény próbált épp felkapaszkodni, és gyönyörű, abroncsos ruhája, hatalmas kalapokat viselő úri társaság piknikezett a füvön, akiket csak pikkellyel borított karmos kezük árult el, és néha feltűnő tollas arcuk: szirénfélék. |
| -De, örömel!Már régen láttam virágot!-mosolygott. |
| - Van itt, nem messze, egy kellemes kert. Ne látogassunk el oda? |
| Csak mosolygott. |
Mosolyogva bólogatott.
- Pontosan! - nevette el magát.
- Lehet, hogy találkozol vele. Véletlen. Szerintem nem felejted majd el. |
| Felnevetett.-Mint a házak?! |
Vígan kacsintott.
- Hogyne mutatnám meg, hisz azért küldtek! Csak azt vártam, hogy befejezted-e.
De mivel úgy tűnt, hogy Lilina igenis befejezte, Scytia könyedén és tüzesen ügetni kezdett ifelé, és meglepően hosszú út után, mivel egy hátsó utat választott, átérve egy raktáron, egy medencén, egy üvegházon, ahol fullasztó pára és növények vártak rájuk, majd valakinek a fürdőszobáján, ahonnan riadtan futhattak kifelé a sikítás miatt, végül érintve néhány felfelé és lefelé vezető lépcsőt, egy belső szoborparkot egy üres arénát és egy könyvtárat, kiértek a torony elé.
- Nos - kezdte kissé zavartan - elnézést a kitérő miatt. Úgy tűnik megint megváltozott a torony....
Fejével az előtük, és alattuk elterülő látványra bökött.
- A város talajon álló részei gyakran vándorolnak. Nem kell megijedni. Ez megesik....A lakók is tudják, így mindenki nagyon türelmes, ha a "Hol találom...." kérdést teszed fel. Csak választ ne várj. ezért is nincsenek térképek a városról.
Megfordult, szembe a toronnyal, és a küönösen rózsaszín ködös ég felé mutatott.
- Egy pillanat, ó, ott is van egy - bökött egy láthatóan a levegőben vándorló toronyra! Nem kapcsolódott a város egyik épülethéez sem, hanem szép lassan haladva lebegett fenn!
- Jópár lebegő torony van a város felett. Ezekbe a magunkfajta ritkán megy. És ami azt illeti a szárnyasok sem szeretik....Azok tényleg tele vannak varázzsal! - fintorgott - Borzalmasak! Hibernius csak dísznek, vagy mindenféle bizarr barátainak csinálta őket....Nem fontosak.
Elindult a lefelé vezető utcán a torony elől.
- Szerintem nézzük meg a piacot! No, nem az élelmiszert! A régiségekkel foglalkozót! Ott túléljük a kalandot, és szerintem tetszeni is fog.
Hirtelen megtorpant, és zavartan nézett a fehér lényre.
- Öm...Michaelangelo...nem tudom tudod-e, de nincs a Birodalomban.
Szinte összehúzta magát, és úgy folytatta:
- A sárkányok birodalmát felperzselte a Sötétség...Azért volt sok sárkány a Sötét Nagyúr szolgája...Mielőtt Simbelmyne-ra tört....előbb elkapta a lángok lényeit....Sokak szerint megölték a Sárkányúrnőt...Micha összebarátkozott, még korábban, a Hercegnővel. Miután itt lefolyt a csata, rövid ideig vándorolt, majd odautazott. Azóta nem tudjuk mi történik.......De biztos jól van! Ha baja lenne, tudnánk. |
*Lilina mosolygott a történeten. Tetszett neki a fiatal kanca örökös vidámsága, szertelensége. Önmagára emlékeztette, saját magára ismert benne, és lassan kezdett felrémleni benne, hogy milyen is volt régen az élete, a természete. A Sötét, amely nemrég még megszállva tartotta őt, lassanként teljesen kitisztult elméjéből, s érezte, hogy újra önmaga lehet. Scytia pedig épp ebben segített neki, habár a fiatal lénynek valószínűleg fogalma sem volt minderről.*
-Az emberekkel nekem is sokszor gyűlt meg a bajom, mielőtt Simbelmyne Birodalmába érkeztem. -*mesélte Lilina.* -Elvégre nem mindennap lát az ember hófehér kancát, kék kővel a homlokán. -*Szomorkásan elmosolyodott.* -De én sosem voltam képes ilyen derűsen kezelni az efféle helyzeteket. Sőt, bízni sem igazán bíztam senkiben, mielőt meg nem ismertem Michaelangelót... -*Lilina hirtelen elhallgatott, és lesütötte a szemét, de végül összeszedte magát, és mikor újra felpillantott, zavartan mosolygott Scytiára.*
-Na, és miféle kalandjaid voltak még? -*kérdezte.* -Jut eszembe, nem mutatnád meg nekem a várost? Nagyon kíváncsi vagyok erre a helyre, és a történetedet hallgatva most még jobban érdekel, de eddig a párnákkal teli szobán, illetve a konyhán kívül nem láttam belőle semmit. -*mosolygott bizakodva.* |
Zavartnak tűnt.
- Nos...nem. Nem éppen. Ő kifejezetten kiszámíthatatlan, vagy szürreálisnak nevezhető lény...... |
| Felnevetett.-A neve alapján komor, bölcs lény lehet, akinek viszont pazar humora van! |
- Nem tudom - mosolygott finoman.
- Valahol itt van a városban. Nem veszett el. De hogy hol....
A másik iráynba mutatott.
- A kék házak sincsenek már korábbi helyükön. Egyébként, ha nem nézzük meg őket alaposan, akkor maradtak volna a helyükön. Azt hiszem...Hibernius azért bűbájolta így el a várost, hogy eléggé "izgalmas" legyen. |
| -Hova tűnt???-nézett körbe... |
Elmosolyodott.
- Akkor most nézd meg a rózsaszínűt - mondta halkan.
Ő is arra nézett, de már nem lepődött meg azon, hogy a palota sehol sem látszott. |
| Bólintott. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
Scytia csilogó szemekkel hallgatta Lilinát, és látahatóan felvidult attól, amit hallott.
-Nem, nincs baja! -*jelentette ki sziklaszilárd magabiztossággal Lilina.* -Láttad a homlokkövem, nem igaz? Nos, ez a kő egyszer megrepedt... teljesen kettétört, amikor őt akartam megmenteni. Ő tette újra eggyé, a Föld hatalmával. Akkor változott meg a kövem színe is... de akkor még nem tudta, és nem tudtam én sem, hogy mennyire sokat megérzek majd így belőle is, hiszen mindketten azt hittük, hogy csak az elemi képességeit kaptam meg. De sokat érzek az ő erejéből, lelkéből is. Szeretetből tette, ami tett, lélekből, tiszta szívből... és a hatalom, mely végül megforrasztotta a kristályomat, nem a Föld volt... az csak egy eszköz volt hozzá. Az akarata és a szerelme tette. Épp ezért néha ugyanúgy megérzem az ő érzéseit, hangulatváltozásait, sejtelmeit, félelmeit, hevesebb érzelemkirohanásait, mintha én magam érezném. De erre én is csak nemrég jöttem rá... Úgyhogy biztosan én is megérezném, ha bármiféle szörnyűség történt volna vele. -*Lilina látszólag magát is megnyugtatta, meggyőzte saját magyarázatával, és türkiz homlokköve fel is csillant kissé.
Bólintott.
-Nekem bőven elég ez is!Itt legalább tiszta a föld, és nem érezni annyira a mágiát!Néha kellenek az ilyen helyek!