|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.08. 15:48 - |
 -Segítség! Valaki!
*Valentine sikoltva nyargalt keresztül az erdőn, a hatalmas fenyőfák közt szlalomozva. Egy hatalmas, aljasan vigyorgó, termetéhez képes igen fürgén mozgó troll-féle teremtmény elől vágtázott, már vagy másfél órája, de nem bírta lerázni a szörnyet, és Valentine kezdett igencsak kifulladni.*
-Segítség! Segítség! -*sikoltozta a rózsaszín kanca, mindeddig hiába.* |
[453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 - Oh! - hűlt el.
Aztán vágyakozással telt meg a szeme.
- Egyszer szeretném látni őket.... |
 -Többnyire átlagos alkatúak, esetleg gyümölcsük más...azonban Simbelmyne és Vadvisék határától távol esően egszen szélsőséges dolgok is láthatók!Például átlátszó fák, vagy vándorlók, esetleg Ágas-bogasok, akiken alig van levél, csak virágok és tekeredett kapaszkodó szerű ágakból állnak.... |
| - Milyenfajta fák nőnek ott? - kérdezte kívácsnian. |
| -Fenyők nincsenek Vadvidéken!-javította ki.-De valóban vannak erdők, sőt, egészen ms fajta fákkal! |
Gyönyörű volt a vidék az ő számára is, így bólintott.
- Nekem nem kedvencem a fenyő....de most úgy megnyugtat.....Boldog vagyok, hogy vége a feladataimnak! - sóhajtotta, miután nagyot szippantott az erős illatú levegőből.
- Én úgy tudtam van erdő a Vadvidéken - fordult Idahóhoz, ahogy a gondolat szöget ütött a fejébe. |
 Ugyan tapintatosan, de hatalmas szökellésekkel nyelték el a fenyők!Nem tévedt el, ezért bármikor visszatért Whisperwindékhez, de most magukra hagyta őket!
-Csodálatos látvány!-lépett Whsperwind mellé halkan.-A Vadvidéken nincsenek ilyen fák, ezért is tartom különlegesnek ezt a helyet! |
| Boldogan sóhajtott. Itt is pihenhet! Nem fogják zavarni. |
A fenyők áthatolhatatlansága nem csak távolról, egészen közelről sem változott.Elég nyugalmas hely volt, mégis a rejtélyesség, ami kaladnra hívta az unikornist.Elwen ezért választotta ezt a helyet, mmivel mindkét felet kielégítette!
Ő meg csak csendesen állt Elwen mellett, de neki s tetszett a Fenyves!Olyan nyugalom és csend vette körül, mely kevés helyen található meg.Kihaltság, ugyanakkor az édes fenyő illat töltötte levegő tette élettelivé az erdőt. |
 Szelíden mosolyodott el.
- Majd meglátjuk! Egyébként azt hiszem, hogy valóban találkoznod kellene Steellel...Akkor megtudnád milyen az, ha valaki valóban jeges......
Vágtatott tovább, de már kissé komolyabban... |
 -Elhagytam az otthonomat az ismeretlenért, pedig sosem hittem, hogy ezt valaha megteszem. A Sötétség elbukott, bár szinte reményünk sem volt rá. Találtam valakit a fajtámból, akit végre nem bánt a jegességem. -*mondta mosolyogva, s kristályos szemeiben hitetlenkedő csodálkozás tükröződött, ahogy lassanként tudatosultak benne a felsorolt élmények valódi jelentősségei.* -Azt hiszem, ezek után én már semmin nem tudnék csodálkozni. -*felelte halvány mosollyal.* |
- A tengerpart eléggé idegen lesz önmagában is! - nyerítette hátra.
- Úgyhogy ne lepődj meg majd semmin! |
| *Mosolya kiszélesedett és könnyed vágtában követte Doomot. Hagyta, hogy a csődör vezesse, ő pedig hűséges árnyékként suhant a nyomában.* |
Ő is érezte, ahogy, mint valami hullám, átcsap rajta az üzenet, a boldogságé, a diadalé, a régen várt és oly sok küzdelemmel kiérdemelt életörömé.......Egy pillanatra meg is roggyantak a lábai, egy pillanatra összezuhant büszke tartása, egy pillanatra elhomályosult sötét szeme.....aztán Doom felnézett az égre, nagyot sóhajtott, és kedves mosollyal fordult Eldinához.
- Ó igen. Mehetünk - bólintott, és vágtázni kezdett a fenyők közt kikanyargó úton. |
*Követte Doomot a választott irányba, aztán egy kis idő múlva egyszer csak megtorpant. Patái alatt nyomban megfagytak a tűlevelek, s mozdulatlanságában hidege lassan egyre szétterjedt a lába alatt. Megdöbbent, mert érezte, hogy a Sötét végleg elbukott.*
-Azt ígértem, elmegyek veled a Boszorkányvidékre, ha egyszer véget ér ez az egész rémálom... Hát... most véget ért. -*behunyta szemét, mélyet sóhajtott, aztán pillái felpattantak és vidáman szikrázó szemmel nézett Doomra. Tekintetén az ismeretlentől való ijedtség át meg átsuhant ugyan, de boldog mosoly ragyogott az arcán.* -Nos, akkor indulhatunk? |
 Visszabólintott.Követte a kancát. |
 - Valaki biztos tudja! Talán el kellene látogatnunk az erdőbe. Ott többen szoktak járni.
Nem mutatta észrevételét, továbbra is udvarias, tárgyilagos hangon beszélt, de nagyon örült, hogy a farkas milyen óvatos! Hálás volt neki, hogy segít Kihívás viselkedésének kontrollálásában.
 - Felőlem legyen az erdő - morrantotta mogorván.
- De ne menjünk a mélyére! Semmi szükség felesleges utakra!
- Rendben, rendben! - sóhajtotta, és elindult, de előtte gyorsan összevillant a szeme Azúr Szikráéval, és vidáman kacsintott egyet. |
-Sajnos nem!-tudta hogy figyelik, ezért kihúzta magát, és magabiztos lépkedett, lehetőleg szabályos vonalban....hogy mancsa csak egy miliméterrel sem legyen közelebb a kancáéhoz, mint most. |
Lassan a fenyves határához közeledtek.
Kihívás végig árgus szemekkel figyelte a farkast, Lilia meg őt, hiszen nem akart bajt.
A csődör láthatóan nem bízott meg a farkasban, így a kanca mindig úgy kellett mozogjon, hogy ne tűnjön veszélyben lévőnek, és kihívás ne érezze úgy, hogy támadnia kell.
Bizony, fárasztó volt! De úgy érezte, megéri.
- Mondd, tudod merre kell menni? - nézett Azúr Szikrára, ahogy tényleg elkezdtek fogyatkozni a fenyők. |
| Mosolyogva indult el, inkább a kanc mellett haladva.Noha nem tartott nagyon a csődörtől, nem akarta, hogy elrontsák a kedvét esetleges beszólásokkal. |
Kihívás már üvöltött volna, de megelőzte, és finoman oldalba bökte.
- Menjünk együtt! - lelkesedett. |
[453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
-Segítség! Valaki!
- Oh! - hűlt el.
-Többnyire átlagos alkatúak, esetleg gyümölcsük más...azonban Simbelmyne és Vadvisék határától távol esően egszen szélsőséges dolgok is láthatók!Például átlátszó fák, vagy vándorlók, esetleg Ágas-bogasok, akiken alig van levél, csak virágok és tekeredett kapaszkodó szerű ágakból állnak....
Ugyan tapintatosan, de hatalmas szökellésekkel nyelték el a fenyők!Nem tévedt el, ezért bármikor visszatért Whisperwindékhez, de most magukra hagyta őket!
Szelíden mosolyodott el.
-Elhagytam az otthonomat az ismeretlenért, pedig sosem hittem, hogy ezt valaha megteszem. A Sötétség elbukott, bár szinte reményünk sem volt rá. Találtam valakit a fajtámból, akit végre nem bánt a jegességem. -*mondta mosolyogva, s kristályos szemeiben hitetlenkedő csodálkozás tükröződött, ahogy lassanként tudatosultak benne a felsorolt élmények valódi jelentősségei.* -Azt hiszem, ezek után én már semmin nem tudnék csodálkozni. -*felelte halvány mosollyal.*
Visszabólintott.Követte a kancát.
- Valaki biztos tudja! Talán el kellene látogatnunk az erdőbe. Ott többen szoktak járni. 
- Felőlem legyen az erdő - morrantotta mogorván.