|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 12:12 - |
Draugherit elérte a tengerpartot és kedve támadt egy kis pancsolásra. Leszállt, bevágtatott a vízbe, tombolt egy sort, úszott egy sort és hempergett egy sort a parti fövenyen. Mikor biztos volt benne, hogy tökéletesen tiszta lett, egy kis legelészés mellett döntött a közeli erdőben. |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 Keresztülvágtatott az erdőn.
Amit most megtudott, az túlságosan felzaklatta! Elrohant Fényvihar elől, és ezek szerint áthaladt egy mágiakapun is, mert most nem a Havas Hegyek közt volt!!!
Tudta, hogy Fényvihar immár nem fogja keresni, és így lassan megnyugodott.
Lelógatta a fejét és gyöngyházszín könnyek peregtek végig az arcán. |
*Despota leszállt kedvenc fája vastag ágára.
Felmérte a helyzetet. Minden nyugodtnak és rendezettnek tűnt.
Így nyugodtan feküdt le, és aludt el.* |
*Despota szemügyre vette, mit is tettek az emberek az erdőben.
A frissen letett és betakart csapdákat kitakarta és ügyesen kijátszotta, majd amikor már felszedte mindet, akkor felszállt és az emberek faluja felé vette az irányt.* |
*Despota visszafordult Brünhilde felé, és végignézte, ahogyan eltűnik a messzeségben.
Egy helyben lebegett. Szemei égni kezdtek, aztán 1-1 könnycseep gurult végig arcán, amik sisteregve elpárologtak, mielőtt még elérték volna arca felét.
Megrázta fejét, és elrepült az erdő sűrüjébe, a fájára...* |
 Ő úgy érezte, hogy jég és tűz őrli fel egyszerre, de nem szólt.
Végül hátrakiáltott.
- Az Erő legyen veled!
De nem nézett vissza.
Csak repült a víz felett.
'Annyi mindent látsz...Annyi minden tükre vagy...És mégsincs fájdalom....'
Az elméje kicsit kiürült, majd hirtelen döntött.
A Sötétség Birodalma....azt hitte sosem akar majd oda visszatérni..És most mégis arra száguld!!!! |
*Despota nem szólt semmit. Elméjében ezer dolog kavargott. Egy ideig hallgatott.
Utolsó szó jogán még megszólalt:*
- Szerencse kísérjen utadon. - *mondta olyan hangon, mint akinek nincsenek érzései.
Lassan megfordult és elindult visszafelé.
Kedve lett volna örjöngeni, tombolni, de nem akarta kimutatni gyengeségét.
Ezért folytatta a repülést vissza az erdőbe.* |
Hosszú ideig nézte Despotát.
Aztán közelrepült hozzá, hogy épp nem rántották le egymást a vízbe és odahajolt Despotához, a fejét a feje mellé nyújtotta és halkan, az első találkozásukból már jól ismerhető jéghideg hangon kezdett beszélni.
- Sajnálom... Nem akarok veled küzdeni...És épp ezért Alcarnak kell igazat adnom. Nem tartozm a Te világodba, a Te erdődbe...Olyan jó lenne...De sosem leszek az, aki békében élhet egy erdőben.
- Rám inkább érvényes a "Ha nem velem vagy, akkor ellenem" elv, mint az emberekrre??? - a hang egy pillanatra fájdalmas lett, de aztán hidegen folytatta.
- Ki kellene lépned az erdődből...Mert így...A legnagyobb veszteség a tiéd lesz....Nem látod?? Az emberek kivágják alólad a területet, amit olyan hőn védelmezel!!! És épp őket véded..A lényeket, akik világunkra törnek és úgy pusztítanak el minket, hogy nincs remény....
- A gazdáink mit gondolsz miért nem átlagos emberek? Mert a többi már nem hisz bennünk, elpusztítja a területeket, ahol élhetünk, nem is lát minket!! És csak a rémítés segít ellenük!!!
- És így is csak pusztulunk....
- Mikor a Sötétség eljött, az erisziek a nagy falut, az erdők és hegyek határán, segíteni akarták. Akit tudtak (így vagy úgy) meggyőztek, hogy meneküljön....A nagy többség maradt és ellenállás nélkül lettek a Sötétség szolgái!!!!! Elkaptak egy eriszit és csaknem megölték....
- És most már itt is vannak!
- Bitorlók!!!
- Mit gondolsz miért születnek szarvnélküli egyszarvúk??? Az Új Egyszarvúk az emberek kegyetlensége és a világot megmérgező gonoszságuk miatt jöttek létre! Mert az ember esendő és nem küzd....És ezzel másokat is elpusztít!
- Én nem tudom elfogadni a lassú halált! És sosem leszek az igavonójuk!!!!
- Nem akarok veled harcolni, tégy amit akarsz..
- De ezzel egy igazság marad: elmegyek.
Elhajolt Despotától és csendesen tűrve, hogy folyni kezd a könnye, elindult tovább. |
*Néhány perc elteltével Despota beérte Brünhildét.
Meglepődött, hogy Brünhilde bevárta, de ennek örült is.
Lelassított, végül megállt a kanca előtt.*
- Figyelj Brünhilde, nem akartalak megbántani és ne haragudj, hogyha túlságosan keményen fogalmaztam.
- De Te is tudod, hogy csak így hallgattál rám. Amit mondam, az érvényben van. Aki az erdőmben nem velem van, az egyértelműen ellenem.
- Nem szoktam szépíteni a dolgokat, azért mondtam olyan dúrván. De ennek ellenére nem szeretném, ha elmennél ! Olyan jól megértjük egymást ! Kár lenne ezt csak úgy kidobni az ablakon. |
Brünhilde tudta, hogy még egy szárnycsapás és már nem fogjalátni a partot.
Maga sem tudta miért, de megfordult, hogy visszanézzen.
És egy gyorsan közeledő, tűzszín akármin akadt meg a tekintete.
Sejtette mi lehet az..
Végül úgy döntött nem rázza le, hanem bevárja.... |
*Despota gyorsan felpattant, elrúghta magát a fától, és a fák fölé repült.
Körbenézett és a távolban megpillantott egy kis pontot.
Gondolkodás nélkül célba vette. Szárnyaival vadul csapkodott, míg testével teljesen vízszintbe állt. Így gyorsabban tudott haladni, mert kisebb volt a légellenállás.
A pont egyre csak nőtt és nőtt...* |
Maga mögött hagyta a partot és a víz lett egyetlen társa.
'Kár....Ő jó pegazus....De ő az ami, és én is vagyok, ami vagyok....'
Megkeményítette magát és suhant tovább. |
*Despota megérkezett a fához, aminek egyik ágára le is szállt.
Körbenézett. Tekintetével mintha keresett volna valakit.
Aztán nagy sóhajtás közepette lefeküdt az ágra.
Onnan figyelt tovább.* |
Nemsokára maga mögött hagyta az erdőt és a víz fölé ért.
Megállt a víz fölött és lebegve visszapillantott.
Aztán a horizont felé fordult és elindult.
'Ennyi volt....' |
*Despota összeszedte magát és felkecmergett.*
- Uh, ez a zuhanás asszem egy kicsit magasról sikerült. - *megrázta magát.
Aztán hirtelen meghallotta, hogy már nagyon közel vannak az emberek, így gyorsan felröppent a lombkoronák fölé.
Ott felmérte a terepet, majd visszafelé vette az irányt a központ (nagy fa) felé.* |
Brünhilde pár pillanatig zihálva bámult a csődör arcába.
Aztán egyetlen ügyes mozdulattal lerázta magáról, elrugaszkodott és suhanni kezdett a tenger felé. |
*Despota nagyot sóhajtott.*
- Hogy ne láttam volna a falujukat ? Hogyan vittem volna vissza a csapdákat, ha nem úgy, hogy láttam, mi van ott ?
- És ha most örökre meg is utálsz, nem hagyom, hogy megtámadd Őket. Az ÉN erdőmben nem ! Ha ezt teszed, akkor Te is az ellenségem leszel ! - *folytatta vészjósló hangon.* |
Dühödten próbált kiszabadulni.
- Ők az ellenségeink! Pusztítók! Bitorlók! Gyilkosok!!!! - sziszegte, míg vadul hánykolódott.
Az emberek nem vették őket észre!
- Engedj el! Most! Te ezek szerint nem láttad az emberek faluját!!! Minél kevesebb van belőlük annál jobb!!!!Eressz!!!!!! |
~Jaj, miért nem fogtam be a számat ?!?!?!?!~
Azzal gyorsan Brünhilde után vetette magát.
A lombkoronákból már kirepültek. Igaz, az emberek még egy kiscit messzebb voltak, de Despota nem akarta, hogy Brünhilde összetűzésbe keveredjen velük.
Így minnél hamarabb megpróbálta beérni.
Ez egy idő után sikerült is Neki, igaz, az utolsó pillanatban. A fák mögött lehetett látni az emberek alakját. Despota bevetődött Brünhilde elé. Szárnyait rátekerte a kancára. Brünhilde ennek következményében nem tudott repülni, de ezzel nem volt egyedül. Miközben a talaj felé közeledtek, Despota kinézett magának egy fát. Amikor zuhanás közben ráestek volna a fára, Despota patáival elrúgta magukat a fától.
A zuhanás közben maga fölé fordította Brünhildét. Az emberektől nem messze értek Földet, nagy puffanás közepette. Despota nyögött egyet.*
- Na, most elégedett vagy ? - *kérdezte halkan.
Szárnyai szorításából nem engedte ki Brünhildét.*
- Ne akarj feleslegesen viszáűlyt szítani. Legalább Ők ne legyenek az ellenségeink. Így is van elég. |
Megvillant a szeme.
- Gyűlölöm őket! - kiáltotta és kitört a lombkoronából.
Egyenesen a hangok felé tartott! És nem barátkozni akart... |
- Nem.
- De sejtem, hogy honnan jönnek.
*Felszállt a lombkoronák fölé.*
- Látod arra nyugat felé azt a nagy tornyot ? Úgy vélem, ezek emberek lesznek, és fát vágnak, meg vad élőlényekre vadásznak. Az ütések hangja a balta, ahogy a fába ütik, a reccsenések pedig a fák törzsének vagy ágainak az eltörése. A léptek pedig a vadászok léptei.
- Legalábbis Nekem ez a véleményem. Én embereket nem bántok, mégis jó megfigyelni, mit is tesznek itt. Van, amikor csapdákat tesznek le. Azokat szoktam összeszedegetni, és éjszaka visszaszolgáltatom nekik a faluba. Szóval Ők jó sok feladatot adnak nekem... |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Keresztülvágtatott az erdőn.
Ő úgy érezte, hogy jég és tűz őrli fel egyszerre, de nem szólt.