|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.18. 21:47 - |
 *Kis idő múlva Fátum és Lúthien megérkeztek a tenger partjára. Fátum nem szeretett itt lenni. Sehol egy biztonságot nyújtó bokor, vagy fa. A tenger vizéből nem ajánlatos inni. Egyszóval semmi sem jó. Másrészről meg nem szerette a vizet. Így hát tisztes távolságot tartott a víztől.* |
[402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
 - Én a szárazföld sötét részében élek és csak az ellentétemmel egy időben mozdulok ki onnét. Nem látok gyakran napfényt, csillámló tiszta vizet.... |
 -Igen gyönyörű!De mit akarsz ezzel mondani? |
Miraut kiügetett a vízhez és néézegetni kezdte.
- Tudod Berkenye, szép ez a hely. |
| *Fátum párja után vetette magát. Megszaporázta lábai mozgását, majd elkezdte nyujtani vágtaugrásait.* |
 -Ki ér oda hamarabb? -*Lúthien választ sem várva megugrott, és kacagva vetette magát a fák sűrűjébe, szélsebesen vágtázva. Ezüstös sörénye és hosszú, selymes szálú farka lobogott, patái szinte nem is érintették a földet, ahogy a kis tisztás felé vitték gazdájukat a szélnél is sebesebben. Lúthien nagyon élvezte ezt a vad vágtát. Hangosan nevetett.* |
*Fátum arcán széles mosoly volt látható.*
- Na, ha minden rendben van, akkor mennyünk vissza az erdőbe, a kis tisztásra. Nem érzem valami jól magam ekkora napsütésben. - *mondta Fátum párjának.* |
| *Lúthien felnevetett.* -Az biztos! Akkoráka rúg, hogy már szinte sajog az oldalam. -*nevetett párjára.* -Azt hiszem, az "életerős" szó gyenge kifejezés, drágám! |
*Fátum boldogan nézett Lúthienre.*
- Életerős kis rosszcsont lesz. - *mondta párjának.* |
| -Persze... gyere ide! -*hívta közelebb párját, majd mikor az mellé lépett, Lúthien szorosan odabújt Fátumhoz. Oldala a mén oldalához simult, így a csődör érezhette, amit ő: A pici rúgdosott! Lúthien boldogságtól csillogó szemmel nézett fel párjára.* -Te is érzed, ugye? -*kérdezte Fátumot.* |
*Fátum visszanézett Lúthienre.*
- Minden rendben ? - *kérdezte aggódó arccal, majd visszaügetett párjához.* |
| *Lúthien követte, de ahogy beértek a fák árnyai közé, hirtelen döbbent arccal megtorpant. Aztán lassan elmosolyodott, és csak állt ott az erdő szélén mosolyogva.* |
| - Rendben - *bólintott Fátum, azzal meghúzta párja vonzóan csillogó sörénytincseit:* - Akkor indulhatunk ? - *kérdezte kajánul Fátum. Majd peckesen elindult az erdő felé.* |
| *Lúthien kicsit el volt fáradva, így azon a véleményen volt, hogy jobb lenne visszamenni az erdő sűrűjébe, valami védettebb helyre, ahol lepihenhetne. Itt a tengerpart túlságosan is nyílt terep volt, nem volt biztonságos.* -Menjünk. -*mondta Fátumnak kedvesen.* -Úgyis tudom, hogy alig várod már, hogy elszabadulj a tenger közeléből. -*csípkelődött huncut mosollyal Lúthien.* -És én is nagyon elfáradtam... |
*Fátum párjára nézett és elgondolkodott. Szíve szerint elmenne, de Lúthien szemmel láthatóan élvezi az itt létet. Végül döntött.*
- Te hogy szeretnéd ? - *tette fel a kérdést.* |
| -Hmm, igen, kicsit télleg sok itt a nyüzsgés... -*motyogta Lúthien halkan.* -Szeretnéd, ha elmennénk innen valahová máshová? -*nézett kérdőn párjára.* |
*Fátum az elügető kanca után nézett. Kissé elmerengett, majd visszazökkent a valóságba. Ránézett párjára, majd megjegyezte:*
- Hogy itt mekkora forgalom van... |
-Neeem, ne aggódj kedvesem, jól vagyok! -*felelte Lúthien szelíden mosolyogova, aztán még gyorsan a távolodó pegazus kanca után kiáltott egy illedelmes búcsúszót és végül a tengerben álldogáló kanca felé fordult. Lassan odalépdelt hozzá, és finoman megbökte az orrával.* -Jól vagy? -*kérdezte együttérzően, majd mikor a kanca bólintott, egy kissé vidámbb hangra váltott.* -Ha jól emlékszem, még nem mondtam a nevemet... Ne haragudj, hogy ilyen udvariatlan voltam, de elég nagy volt itt az előbb a kavarodás... Lúthien Tinúviel vagyok, de elég a Lúthien is. -*mosolyogtt rá barátságosan a fehér kancára.* -Ez a jóképű, víziszonyos csődör pedig Fátum, a párom! -*kacsintott huncutul Lúthien az idegenre.* -Csak nehogy meghallja!
 -Lilina vagyok. *felelte csöndesen a kanca.* -Nagyon örülök a találkozásnak Lúthien. Nagyon kedvesek vagytok. Sosem voltak még igazi barátaim... -*suttogta halkan, és egy pillanatra úgy tűnt, megint elsírja magát. De végül sikerült lenyelnie a könnyeit, és folytatni a felbehagyott beszélgetést* -Mindig szerettem volna barátokat... Ezért esik most ilyen jól ez a sok kedvesség. Meghat. De...tudod, még új vagyok erre... és mivel nem nagyon ismerem a környéket, ezért úgy gondoltam, hogy... kicsit körbenéznék. Ha nem bánnád te és a párod, egy időre itthagynálak benneteket. De biztosan összefutunk még.* -mondta Lilina, és búcsút intve Fátumnak és Lúthiennek, lassan kiügetett a tengerből, átvágott a parton és végül eltűnt a fák között.*
|
- Örülök, hogy találkoztunk ! - *kiáltotta a pegazus után Fátum, majd párjához fordult.*
- Minden rendben ? Nem erőltetted meg magadat ? - *kérdezte aggódva Lúthientől.* |
 - Hahaha, de vicces - nyögte a barna-ezüstnek, majd még halkan hozzátette a dárgaköves lénynek intézve:
- Örülök, hogy segíthettem... - majd egy irdatlan rántással kiszabadította egyik szárnyát. A lendület szele valóságos vihart kavart, ami a két segítő sörényét és farkát teljesen hátradosorta és őket magukat épp hogy elkerülte az irdatlan sárkányszárny. A rajta fekvő lény épp arrébgurulni próbált, de most, hogy hirtelen eltűnt az akadály, legördült Izabóról és végül a tengerben állapodott meg.
- Bocsánat- mondta. Nagy nehezen, izmos szárnyaira támaszkodva felkelt és gyorsan odaügetett a drágaköveshez.
- Ugye nem esett bajod?- majd felsegítette egyik szárnyával.
Visszafordult a másik kettőhöz:
- Nagyon köszönöm a segítséget... És nem esett semmi baja - tette hozzá a ragyogó fehér unikornisnak címezve. Azzal mindentudóan-rejtelmesen-huncutul elmosolyodott.
- Örültem, hogy találkoztunk. Még egyszer elnézéseteket kérem a kis baleset miatt. Remélem még találkozunk. Viszlát!
Azzal ügetni kezdett elfele a parton. |
 -Na, akkor lökjünk rajtuk egyet. -*mondta Lúthien, és nekifeszült a két földön heverő, összegabalyodott kancának. Teljes erejéből tolta őket, de ha Fátum nem segít, biztosan nem sikerül megmozdítania, főleg nem ebben az állapotban. Eszébe jutott születendő kiscsikója, és arra gondolt, hogy talán inkább kímélnie kéne magát, már csak a kicsi érdekében is. De azért kitartóan nyomta a két kancát, hogy a pegazus legalább az egyik szárnyát ki tudja szabadítani.*
*Lilina elgondolkodott a hallottakon, és arra gondolt, hogy a kancának igaza van. Amióta itt van, egyetlen bántó megjegyzést sem hallott, sőt, mindenki udvarias volt vele, és ahelyett, hogy kerülték volna a társaságát, inkább mindenki meg akarta őt ismerni. Teljesen igaza van ennek a kancának, nem szabad tovább a külsője miatt aggódnia. Aggódott már érte éppen eleget. Ő ilyen, és kész. Ezen nem tud változtatni. De itt elfogadják őt olyannak, amilyen. Sőt, ráadásul kedvelik! Ezen elmosolyodott. Úgy érzte, újra van otthona. Rámosolygott a fekete pegazusra.* -Köszönöm. -*mondta végül csendes.* -Sokat segített, amit mondtál. De most mi is segítsünk nekik. -*bökött föl orrával az erőlködő kancára, és a csődörre. Majd igyekezett az oldalára hemperedni, hogy leguruljon a pegazus szárnyáról.* |
[402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Kis idő múlva Fátum és Lúthien megérkeztek a tenger partjára. Fátum nem szeretett itt lenni. Sehol egy biztonságot nyújtó bokor, vagy fa. A tenger vizéből nem ajánlatos inni. Egyszóval semmi sem jó. Másrészről meg nem szerette a vizet. Így hát tisztes távolságot tartott a víztől.*
- Én a szárazföld sötét részében élek és csak az ellentétemmel egy időben mozdulok ki onnét. Nem látok gyakran napfényt, csillámló tiszta vizet....
-Igen gyönyörű!De mit akarsz ezzel mondani? 
-Ki ér oda hamarabb? -*Lúthien választ sem várva megugrott, és kacagva vetette magát a fák sűrűjébe, szélsebesen vágtázva. Ezüstös sörénye és hosszú, selymes szálú farka lobogott, patái szinte nem is érintették a földet, ahogy a kis tisztás felé vitték gazdájukat a szélnél is sebesebben. Lúthien nagyon élvezte ezt a vad vágtát. Hangosan nevetett.*
-Lilina vagyok. *felelte csöndesen a kanca.* -Nagyon örülök a találkozásnak Lúthien. Nagyon kedvesek vagytok. Sosem voltak még igazi barátaim... -*suttogta halkan, és egy pillanatra úgy tűnt, megint elsírja magát. De végül sikerült lenyelnie a könnyeit, és folytatni a felbehagyott beszélgetést* -Mindig szerettem volna barátokat... Ezért esik most ilyen jól ez a sok kedvesség. Meghat. De...tudod, még új vagyok erre... és mivel nem nagyon ismerem a környéket, ezért úgy gondoltam, hogy... kicsit körbenéznék. Ha nem bánnád te és a párod, egy időre itthagynálak benneteket. De biztosan összefutunk még.* -mondta Lilina, és búcsút intve Fátumnak és Lúthiennek, lassan kiügetett a tengerből, átvágott a parton és végül eltűnt a fák között.*
- Hahaha, de vicces - nyögte a barna-ezüstnek, majd még halkan hozzátette a dárgaköves lénynek intézve:
-Na, akkor lökjünk rajtuk egyet. -*mondta Lúthien, és nekifeszült a két földön heverő, összegabalyodott kancának. Teljes erejéből tolta őket, de ha Fátum nem segít, biztosan nem sikerül megmozdítania, főleg nem ebben az állapotban. Eszébe jutott születendő kiscsikója, és arra gondolt, hogy talán inkább kímélnie kéne magát, már csak a kicsi érdekében is. De azért kitartóan nyomta a két kancát, hogy a pegazus legalább az egyik szárnyát ki tudja szabadítani.*