|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.18. 13:00 - |
 Diadém úgy gondolta, jót tenne neki a hegyilevegő, így eltúrázott a hegyekbe.Hosszú volt az út odáig, és meg is kellett mászni, de megérte, mert a látvány ami elterült előtte leírhatatlan volt.Ezt is gondolta magában:"Ezért érdemes fáradozni!"
Ott időzött egy darabig aztán visszafordult. |
[414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
 Biccentett.
Közben már lassan le is ment a nap, és még mindig repültek, majd a csillagok is feljöttek, és Ulmo még mindig nem érezte vagy látta valami nyomát a rovaroknak, vagy bármi egyébnek. Csúcsok, sziklák, kopár hegyoldalak......hó......a látvány egyoldalú volt......És Ulmo nem értette a dolgot.....
'Lehet, hogy még messzebbről jöttek? Vagy a gnómok rosszul látták? Vagy hazudtak?' töprengett, és közben minden érzékével és erejével a környéket kutatta. |
*Triopo megértette a célzást.*
- Jó, akkor a gnómokkal késöbb foglalkozunk... - *mondta, amint beérte Ulmo-t.* |
- Egyelőre tudni akarom, hogy a rovarok pontosan honnan jöttek! Ki küldte őket? És pontosan miért? Aztán még mindig visszamehetünk a gnómokhoz, és szerezhetünk több információt.
Tovább repült. |
 - Hát, van pár peguni a Birodalomban... Mire az összeset végigkérdezzük... Az hosszú idő lenne...
*Elmorfondírozott.*
- vagy van más ötleted ? |
Ulmo komoran nézett vissza.
- Igen....De baljós is.....Talán valóban jó lények voltak, aki ka legendát hátrahagyták...vagy csak mutattak pár trükköt és Istent akartak játszani......És ezek a lények már várnak valamit tőlünk.....Felelősek lettünk értük.....Ezekben az időkben, a többi feladat mellett ez nem örömteli dolog....És érdekelne, hogy ki volt az a peguni, aki itt járt...... |
*Elrugaszkodott és felszállt Ulmo mellé. Mikor mellé ért, rávigyorgott a pegunira.*
- Ez igen különleges találkozás volt. |
Végül a lények odaértek. A legidősebb, kissé nagyobb termetű, díszes, nagy bottal, bizonyára a vezető, nem sokkal előttük térdre vetette magát, és a többiek követté ka példát.
Az öreg megszólalt:
- Ó hatalmasok! Hát végre eljöttetek értünk? Könyörgünk, mentsétek meg népünk!
Ulmo értetlenül meredt a lényekre, majd nem kis gondolkodás után, legudvariasabb és nemesebb hangján megszólalt.
- Üdv Néktek! Bocsássátok meg nekünk, de nem értjük szavaitokat.
Az idős vezető értetlenül összenézett a körülötte lévőkkel, majd felnézve megszólalt.
- Nem ti vagytok kiről a legenda mesél? Kik oly hosszú időkkel ezelőtt eljöttek, csodákat tettek, megígérték, hogy vissztérnek! Hogy újra elhozzák a Jót nekünk! Hisz alakotok egy az övékkel!
- Bocsássátok meg nekünk, de mi csupán a Sötétség szolgáinak nyomait követtük! Egy gyilkos rovarrajét! Nem tudtunk rólatok.
- Akkor igenis rólatok szól a legenda! A rovarok népünket is megtámadták és alig tudtunk megmenekülni! Akkor Ti vagytok a megmentők! - lelkesült fel újra a gnóm.
- Őket megöltük. Nem kell tőlük tartanotok többé. Nem tudjátok merről jöhettek?
- Láttuk őket északról közeledni......Nem maradtok hát, hatalmasok? - a hang szomorú lett.
- Bocsásd meg, de nem tehetjük....A Sötét ellen küzdünk....
- Akkor Ti nagyobb megmentők vagytok, mint hittük! Az egész világért küzdtök! Elfogadjuk ezt, nagyurak! Hisz minket megmentettetek....Falunk megmenekült...Jó szerencse és Erő kísérjen benneteket! - a gnóm szomorkásnak, de elfogadónak, beletörődőnek tűnt.
- Ég veletek! - kiáltotta és felszállt. |
- Rendben. - *felelte.*
- De ha az életünkről van szó, akkor mégis muszáj lesz... - *jegyezte meg.
A továbbiakban érdeklődve figyelte a sürgő-forgó alakokat.* |
- Rendben. De csak mintha bóklásznánk. Csak könnyedén!
Leértek az ösvény aljára, közvetlenül a falu előtt pedig megálltak.
- Ezek nem sötét lények! De....nem is emberek. - mondta összevont szemmel, míg a falu tüzeinek füstjében motozó, dolgozgató alakokat fürkészte.
- Hanem gnómok! Persze, nem az elterjedtebb típusból..... - mondta zavartan, mikor beljebb léptek és szemügyre tudta venni az első őrájuk felfigyelő lényt. Kicsi, karcsú, finom vonású embereknek tűntek. De szokatlanul éles és színes volt a szemük és élénk az arcuk. Mint a gyerekeké.
Ulmo alaposan szemrevételezte az őrájuk meredő, elképedt teremtményt, aki hirtelen elfutott a házak közt, valamit kiáltozva.
- Nos, nem tudom mi következik, de reméljük valami jó. - mondta a mellette álló lénynek.
- Nem hiszem, hogy rosszat akarnak, de azért vigyázzunk. - tette hozzá, mikor egy nagyobb tömeg látszott közeledni a házak közül.
- És ha harcra kerülne a sor: próbáljunk meg eltűnni! Nem akarom őket bántani, ha egyszer nem a Sötéthez tartoznak! Ha van köztük mágus....akkor se öljünk! - javasolta.
|
- Hm... Ez érdekes - *törte meg a csendet Triopo.*
- Menjünk közelebb - *indítványozta.* |
Végigment a párkányon és a végén egy vöygre nézhetett le. Az ösvény oda futott le.
De előttük sokminden volt, csak nem egy sötét erőd, egy mágus palotája, vagy valami haditábor......
Egy békés kis sátortábor terült el előttük.... |
- Megyek melletted. - *mondta.
És csakugyan, szó nélkül követte Ulmót.* |
- Valóban.
Könnyedén lépdeltek egy ösvényen, ami úgy tűnt az egyetlen ösvény volt azon a környéken.
Nemsokára a hegyek egyre magasabbak, a falaik pedig egyre meredekebbek lettek körülöttük. Mintha egy vékony csíkon a sötétség csúcsára mentek volna, úgy meredeztek melletük a magas vonulatok.
Végül egy párkányra értek, ami egy hegyoldalon húzódott végig.
- Akkor erre, ha jól sejtem.... |
- Igen, igen.
- Csak ahogyan mi meg tudjuk lepni az ellenséget, márha van itt egyáltalán valaki, ugyanúgy meg tudnak minket lepni Ők is. és ezzel van a bajom.
- De felesleges erről beszélnünk... |
A másik lény után lépett.
- Ez nekünk is előny....És ha repülve megyünk sokszorosa a lelepleződés veszélye a mostaninak. |
- Jó. - *mondta, miközben leszállt Ulmó mellé.*
- Nem szeretem ezt a helyet. A sziklák takarást nyújtanak, és ezért nem lehet tudni, hogy van-e itt valaki...
*Elindult.* |
Leszállt és körülnézett.
- A Víz eddig tudott hozni. Mostmár magunk vagyunk.... |
 Heru hófehéren ragyogó gömbben ment haza a csillagokhoz.
'Csak aztán vigyázz magadra, Yavanna.' gondolta. |
 Yavanna így szólt Heru Silmehez:
-Köszönöm,hogy nem tartasz vissza,és nem nehezíted meg a dolgom.,Yavanna azért mondta ezt,mert Heru nyugodtan mondhatta volna,hogy"ne menj el,mert én nagyon magányos vagyok",de Heru ezt nem tette,hanem inkább tovább állt.És Yavanna tovább ment,tovább ment arra,amerre a szíve húzta.
|
- Sajnálom. - mondta visszanézve.
- De megértelek.
- Én Heru Silme vagyok.
- Akkor ideje elbúcsúznunk!
- Remélem megtalálod ahova menni sretenél!
Könnyedén elrúgta magát a földtől.
- Én a csillagokhoz tartozom, és akkor megyek is!
- Ég veled! |
[414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Diadém úgy gondolta, jót tenne neki a hegyilevegő, így eltúrázott a hegyekbe.Hosszú volt az út odáig, és meg is kellett mászni, de megérte, mert a látvány ami elterült előtte leírhatatlan volt.Ezt is gondolta magában:"Ezért érdemes fáradozni!"
Biccentett.
- Hát, van pár peguni a Birodalomban... Mire az összeset végigkérdezzük... Az hosszú idő lenne...
Heru hófehéren ragyogó gömbben ment haza a csillagokhoz.
Yavanna így szólt Heru Silmehez: