|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 22:51 - |
 Draugherit finoman talajt fogott, majd körülnézett. Itt a fű óriásira, dúsra nőtt, puha volt, ráadásul a víz itt épp csak kezdődött, nem önthetett ki és olyan kicsi volt, mint valami legelőket tápláló folyó miniatűrája.
'Itt jó lesz.' Finoman leengedte Razort a fűre úgy, hogy kényelmes lehessen és a vizet is elérhesse. A lánggömb ellobbant és eltűnt.
-Hát, öcskös, jó pihenést. Még látjuk egymást. Aztán meggyógyulj! - mormolta még mindig ájult társának. 'Túl gyenge. Még egy kutya is kivégezhetné így' gondolta keserűen. Így húzott köré egy mágikus kört, ami megvédi az ártó szándékoktól, de csak addig létezik, míg a belezárt egyénnek szüksége van rá, majd nézte egy darabig. 'Megmarad.'
Azzal széttárta szárnyait és vissza-visszanézve tovatűnt az égen. |
[750-731] [730-711] [710-691] [690-671] [670-651] [650-631] [630-611] [610-591] [590-571] [570-551] [550-531] [530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 Átölelte a két csikót.
- Szeretném, ha megbíznátok bennem.....Együtt sokkal többre leszünk képesek! Megígérem, hogy minden rendben lesz, de akkor legyetek jók és ne titkolózzatok előttünk....
 A két apró lény összenézett, majd, a maguk kicsiny módján megölelték a hatalmas, pirkadatszín lényt.
|
*Kicsit távolabbról, vigyorogva figyelte párját és a két kicsit.* |
A csikókhoz lépett, nagyon komoly arccal, azok meg riadtan néztek vissza rá. Szó nélkül hagyta párja lelkesedését.
- Claire, láttam! Varázsoltál! - mondta szigorúan.
- Miért titkoltad? Nem jó dolog! Veszélyes a képzetlen máguslény! És mi örülünk a képességednek! Nagyon jó, hogy végre felfedezted!
A két csikó összenézett, majd bólogatni kezdtek komolyan. |
*A két csikó felé fordította fejét, majd vissza párjára.*
- Hát ez szuper! - *lelkesült.* |
- Claire - nyögte ki....
- Claire varázsolt...... |
*Értetlenül nézte párja arckifejezését.*
- Mit? - *kérezte óvatosan.* |
Bólintott.
- Remélem igazad van....Nem örülnék annak, ha kellemetlen meglepetések várnának ránk a jövőben..... - mormolta, majd hátrapillantott a csikókra.
- Békére vágyom.....
Claire Faible-hez bújt, átölelte szárnyaival, de Faible mégis a végkimerülésig sírt.
A kis pegazus elsandított a felnőttek felé, de mikor épp nem figyeltek, valahogy (maga sem tudta hogy) előhívta a korábbi különös érzést, és szinte szikraesőt zúdítva, megsimogatta unikornis "testvérét". Faible pedig abbahagyta a sírást!
A kiscsikók először döbbenten néztek egymásra, majd összemosolyogtak.......
Brünhilde igenis látta a varázslatot, sőt, érezte is!
- Lá....láttad? - nyögte ki Despotának, elkerekedett szemekkel meredve a lányokra. |
*Befejezte az ivást, felemelte a fejét és párjára nézett.*
- Idővel biztosan. Az emlék megmarad, de túlteszik rajta magukat. - *válaszolta elég határozottan.*
- Hm... Komolyabb ok? - *kéredezett vissza, majd kicsit elgondolkodott.* - Véleményem szerint, ha lett volna, számítaniuk kellett volna a támadásokra és jobban fel lettek volna készülve. |
Ő is leszállt, és letette Claire-t, aki rögtön Faible-hez szaladt, és összebújtak.
Csendben Despotához lépett, majd mikor párja rápillantott, halkan, bizonytalan hangon így szólt:
- Ez nagyon ijesztő volt.....Vajon túlteszik magukat rajta?....Bár nem ez nyugtalanít.... - vallotta be - Lehetett komolyabb oka ennek a szörnyűségnek? Lehetett valami...abban a ménesben, ami különlegessé tette őket és egyben célponttá? |
*Puhán leszállt a csendes, idilli helyszínre.
Levette hátáról Faible-t, majd szárnyait a helyükre igazgatta.
A forrás halk csobogása szinte oda vonzotta, hogy igyon egy kevesen a vizéből.* |
  Visszabólintott, s már indultak is... |
 Bólintott.
- Rendben. |
| Kicsit gondolkodott.-Az erdő melletti tópartján nagy felhajtás van4Mit szólnál, ha odamennénnk!Állítólag el kel a segítség... |
| - Te mondd meg, kedvesem! |
Nagyot nyerítettek!
-No és, merre, Hajós kapitány?-kérdezte vidáman Diadém. |
Kihívó mosollyal segítette fel Diadémot, majd felkapta Diahart.
- Kalandra fel! |
| Csak egy félórát pihent!nagyot nyújtózkodott, smár talpon is volt! |
| Nyugodtan bólintott. |
| Rámosolygott.Szelíd szemekkel válaszolt.-Majd, ha a csikónk felébred! |
Megtornáztatta félig-meddig még mindig csapzott tollait.
- A tollak nem túl jók száradási szempontból - súgta halkan, nevető szemekkel Diadémnak.
- Menjünk innen? Szeretnél máshol is körülnézni? - kérdezte végül. Valahogy belemarkolt a szívébe egy fájdalmas tudat...Egy másik eriszié....Ő nem akarta elveszteni kedvesét!!!! Végképp nem ostoba hibák miatt. |
[750-731] [730-711] [710-691] [690-671] [670-651] [650-631] [630-611] [610-591] [590-571] [570-551] [550-531] [530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit finoman talajt fogott, majd körülnézett. Itt a fű óriásira, dúsra nőtt, puha volt, ráadásul a víz itt épp csak kezdődött, nem önthetett ki és olyan kicsi volt, mint valami legelőket tápláló folyó miniatűrája.
Átölelte a két csikót.
A két apró lény összenézett, majd, a maguk kicsiny módján megölelték a hatalmas, pirkadatszín lényt.
Visszabólintott, s már indultak is...
Bólintott.