|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 20:15 - |
 Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Legalábbis, ő így érezte a torony ablakának párkányán.
Lazán megfordult, és nézte kicsit az elétáruló látványt: a fátyolos-fügyönyös falú, szőnyegekel bélelt szobában csaknem mindenütt párnák pöffeszkedtek.
A legnagyobbon, amin egy sárkány is elfért volna, egyetlen lény feküdt.
Egy alig derengő, fehér lény. Úgy feküdt, mintha soha többé nem akarna felébredni. Homlokköve seszínű volt, és néha kavargott, majd újra kihunyt.
A föléhajló, leginkább rémre emlékeztető kanca suttogása betöltötte a szobát. Ahogy a suttogás néha felerősödött, úgy kezdett a homlokkő változni.
A suttogástól, bár Galbatorix már régóta ismerte a csontmaszkos lényt, most is kirázta a hideg a csődört.
A hangok egyáltalán nem tűntek eviláginak. Igaz, hogy a tulajdonosuk épp varázsolt, és önmagában sem volt evilági, de ahogy a hangok csaknem kicsalták a lelkét simításukkal, hogy kövesse őket, hogy hagyja abba a fejtörést és borzongást, és olvadjon fel a csodás, súlytalan táncban....Galbatorix ellen tudott állni, de nem kedvelte mindezt. Túl idegen volt őtőle! Épp ezért kellett neki Vanwa Vala. Tudta jól, hogy a kanca nem ártana neki, most is legföljebb szórakozik, ugyanakkor sosem tudta megzokni ezt a hatalmat. A suttogás erősödött, halkult, hullámzott a szobában, szavak nélkül szólt, és Galbatorix tudta, hogy hat.
 Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
- Mi az?! - hörrentett feszülten, és előrelépett.
- Nem tudom felébreszteni...Nagyon gyenge.....Nem is látom értelét próbálgatni..... - mondta, aztán egy csaknem elrejtett tálhoz lépett, ami a párnák közt lapult.
Ivott belőle, majd elnyúlt Lilina mellett.
- Miért nem hagyjuk csak úgy itt? Hadd pihenjen. Mi baja lehetne itt? Gyerünk innen! - mondta a fehér lényre pilantva, méricskélve őt.
Könnyedén és lesajnálóan nézett a csődörre, elnyúlva a párnáján.
- Galbatorix, ne bolondozz! A kancának szüksége van rám. Megtehetném, igen, megtehetném, hogy hagyom kiszakadni a testéből, és aztán visszaparancsolom. De annyira gyenge, hogy történhetne tragédia! Mellesleg: amíg jó helyen van, addig ottmaradjon, ahol van az a lélek! a helyén! Ez nekem minden erőfeszítést megér....
Sötéten elvigyorodott.
- Ez éppolyan erőfeszítés, mint az én álhatatosságom, hogy végre hozzámgyere!
Nagyot, reményvesztettet sóhajtott.
- Galbatorix.....ezt már sokszor megbeszéltük.........
- És még mindig nem értem a választ! - dobbantott.
Türelmesen pillantott a lényre.
- Kár lenne egy ilyen szép, gyümölcsöző, észérveken és érdekeken logikusan alapuló szövetséget bolond érzelmekkel tönkretenni!
Horkantott.
- Bár lehetnénk épp őszinték is: nem vagyok bolond! Tudom jól, hogy sosem bíznál bennem, és Te is tudod, hogy én sem igazán benned! Régóta ismrjük egymást, és mikor egymást védjük, akkor is szemeket növesztünk hátul! Akiket érdekek hajtanak, megértik egymást, tehát tudhatnád, hogy ez minden lenne, csak nem helyes döntés! Csak azért, hogy szilárdabb legyen a szövetségünk, meg hogy jobban szemmel tartsuk egymást a közelség miatt.....tudod jól, hogy az lenne a vége, hogy valaki ki- aztán meg felhasználná a másikat....és valószínűleg egymásnak menénk. Könnyeb meggyilkolhatóság....ez nem indok egy házassághoz! Mellesleg...mondj szentimentálisnak, de nem tartom etikusnak sem, hogy nem szerelemből-szeretetből házasodjunk.....Igaz, hogy nekünk idegen az etika, de ez az én elvem, és tartom magam hozzá! Azért egy dologban igazad volt - gonoszul elmosolyodott - ideje menni! Indulj!
Morrant, aztán nem vágott vissza azzal, hogy talán ideje másik szövetségest keresni, és erre Wizarde, Vanwa tagadott "lánya" épp megfelelne.
Sagulon, akit meg Vanwa elfogadott, jó lenne harcosnak...Bár ő hű Vanwához...
Megrázta a fejét.
Nem. Wizarde még Vanwánál is idegesítőbb. Jobb megmaradni a bejáratott módban...
Egyelőre......
Kilépett az ajtón, amit súlyos függönyök takartak, és vissza sem nézve elindult.
Kiérve a toronyból, ahol Vanwa elszállásolta védencét, elvegyült a szürreális város szürreális tömegében. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 Bólintott.Elmosolyodott a hempergés láttán.Mélle hveredett.-Mindenhol jó, de legjobb otthon!
|
 Scytia csak elmosolyodott Lilina örömén, és csendesen örülve nézett, míg eltűntek.
- Viszlát, Lilina - mondta halkan, majd elügetett a város mélyére.
 Bólintott.
- Én se!
Körülnézett a kis parkban.
- Szeretem a varázsbirodalmakat. Ez az én világom.
Lelépett az útról, és letelepedett a fűbe, sőt meg is hempergett kicsit. |
 -Igen! -*bólintott hálásan Lilina.* -Megyek! És... Scytia? Köszönök mindent!
*Ezzel a tarka kanca nyakába borult és hálásan magához ölelte.*
-Remélem, még látlak. -*szólt hátra, ahogy az Amarrus nevezetű furcsa csődör után ügetett a résbe, majd belépett, s a rés hamarosan teljesen elnyelte őt. Egy pillanattal később pedig bezárult utána a hasadás a falon, s nem maradt már, mint előre menni.* |
| -Amit nem ismerünk, arra mindig kiváncsiak vagyunk!De valóban nem látogatnék el oda! |
Elhűlve meredt a kancára.
- De hát a szigeten vagyunk! Egy óceán választ el csak a szárazföldtől! Nemhogy az erdőtől!
De látta milyen komoly ez a fehér lénynek, így gyorsan végiggondolta a lehetőségeiket.
Aztán felcsillant a szeme.
- Szerencsés vagy! Tudunk Neked egy utat!
Tovább nem is tudta folytatni, mert reccsenés hangzott, és a következő pillanatban nagy repedés nyílt a közeli házfalon.
- Hurráá - nyihogta Scytia.
 Csendben előlépdelt a résből, és Scytiára pillantott, aki a szemébe nézett. Jópár percig álltak így, majd a fura lény bólintot, és visszasétált a résbe.
- Siess utána! Amarrus réseket tud tépni a térbe! Elvezet az erdőbe, csak maradj a nyomában! Menj! |
*Lilina készséggel követte a kancát, és már épp belépett volna a forgalmas utcára, mikor elméjében hirtelen felcsendült Eledhwen hangja.... Lilina úgy torpant meg, mintha egy láthatatlan üvegfalba ütközött volna, először a döbbenettől, majd az ijedtségtől, ahogy a szavak lassan értelmet nyertek előtte. Feszülten figyelt minden egyes szóra, melyek hol tünde, hol pedig emberi nyelven zendültek fel. Mikor aztán Eledhwen hangja végleg elhalt, Scytia után kiáltott.*
-Mennem kell!! Most! Scyta, ne haragudj, de muszáj az Erdőbe jutnom.... Ez nem várhat! Kérlek! Gyorsan! Kérlek, vezess ki innen...! |
| - Ó, értem...Eris onnét való. Szerintem ne legyen rá kíváncsi máguslény - felelte csendesen. |
| -Göncöl, az egyik angelid mesélt egy olyan bolygóról, amelyen emberek laknak!Állítólag azaz első civilizáció, ezért ott még kezdetleges mágia folyik, az Élet... |
Scytia bólintott, elvigyorodott, majd hihetetlen éles nyerítéssel a tömegbe vágtatot, ami a következő utcán várt rájuk!
A megvadult, hirtelen feltűnt, lesunyt szarvval vágtató lény előtt elképesztően széles út nyílt!
Volt, aki balerinaszökkenéssel repült félre előle..... |
| -Nem szeretem a tolongást. Inkább majd szorosan mögötted maradok. -*felelte Lilina.* -De természetesen készen állok. |
Nevetett.
- Látniuk kéne Hyberniust! Vagy Dralont! Jobban megfontolnák minden lépésüket! Igaz, hogy az ilyenekre nem is érdemes szót veszgeteni.
Az egyik ház felé intett fejével.
- A tégláktól sem várom el, hogy beszélgethessünk egy jót, és nem bosszankodom a némaságukon! - kacsintott.
- Nos, lassan leérünk a forgalmasabb városrészbe - nézett előre.
- Remélem készen állsz némi rugdosódásra..... |
| -Dehogy tudtam! -*felelte nevetve a tarka kanca lelkesedésén.* -Későn kerültem Úrnőnkhöz, és azelőtt egy teljesen átlagos erdőben éltem, teljesen átlagos állatokkal, amelyeneket az emberek ismernek. Őzek, nyulak, mókusok... hisz' tudod. Az anyám halála után a többi egyszarvú elűzött a régi erdőnkből, ahol éltem, mert nekem nem volt szarvam. Azóta is azon nevetek, hogyha eszembe jutnak, hogy vajon mennyire megdöbbennének, hogyha látnák, mennyi minden "más" van még a világon. |
- Hűű, nem semmi! - lelkendezett csillogó szemekkel.
- Hallottam, hogy ti is elég extrémek vagytok, de még nem tudtam egyetlen szilnorival sem beszélgetni! Jó kis csapat! Én a sok kalózkodás alatt láttam egyet s mást, de azért ha hullócsillagot láttam, vagy valami más hihetetlent, nem feltétlen gondoltam, hogy egy lény áll mögötte. Te mindig tudtad, hogy a világ telítve van mágiával? |
-Nos, köztünk van valaki, akinek nemcsak a szárnya, de az egész testén minden egyes szőrszál színarany... Egy másik szilnori társamnak tiszta gyémántból van a szarva, ám még a legkeményebb gyémántnál is tízszer keményebb. Aztán ott van Windfola, neki az egész testét tűz alkotja, Elenarya pedig a Csillagok fényéből született.
-Rejtélyes tulajdonsággal egyébként szinte mindannyiunk rendelkezik. Perselus például ért a kígyók nyelvén, Amaurëa Estel alakváltó aki néha kényszerűen fiatal lánnyá változik, aztán ott van még Frehar, aki sokáig a Halál Lovasainak egyikét hordozta a hátán, Legenda pedig egy csillagképből szakadt ki, így ő is Elenához hasonlóan a csillagok szülötte. |
- Általában vagy semmivel, mi erisziek mindent megkapunk ajándékba, vagy mágiával. Illetve, van egy pegazus barátom, akinek arany tollai vannak, ő gyakran használja azt. Tudnám hogy tud tömör arannyal repülni! - morfondírozott.
- Neked vannak ilyen rejtélyes tulajdonságú társaid? |
| -Értem. -*felelte, majd hirtelen eszébe jutott még valami.* -És mondd, mivel fizettek? |
| - Nos - kicsit lassított - a lényeg az, hogy meglátsz valamit, ami félig-meddig tetszik, és közelebb mész megnézni. Akkor az árus kiszúr, és elkezdi ajánlgatni. Te pedig elcsábulsz, mert az itteni árusok nagyon értenek hozá. A vége az, hogy vettél valamit, amiről jó esetben csak sejted, hogy micsoda, és biztosan nincs rá szükséged. Sebaj. Erre való az ajándékozgatás! - nevetett a tejfehér lényre, és újra gyorsított. |
*Lilina zavartan mosolygott.*
-Öhm... tudod, én még sosem jártam piacon... -*kezdte kissé kínosan és igyekezett leplezni zavarát.* -És... és életemben nem vettem még semmit sem... De... de persze biztos remek móka! -*sietett hozzátenni bizakodóan és Scytiára sandított.* |
| - Hogy érted? - nézett kissé zavart mosollyal a kancára. |
| -Igen!Hm...Vajon milyen lehetne a Földön élni?! |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
Bólintott.Elmosolyodott a hempergés láttán.Mélle hveredett.-Mindenhol jó, de legjobb otthon!
Scytia csak elmosolyodott Lilina örömén, és csendesen örülve nézett, míg eltűntek.
Bólintott.
-Igen! -*bólintott hálásan Lilina.* -Megyek! És... Scytia? Köszönök mindent!
Csendben előlépdelt a résből, és Scytiára pillantott, aki a szemébe nézett. Jópár percig álltak így, majd a fura lény bólintot, és visszasétált a résbe.