|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 11:33 - |
 Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Nos, igen. Draugheritnek viszont tetszett, hogy nyugodtan gondolkodhat, egyedül lehet. Valahol tényleg rémisztő, de ő történetesen már minden rémmel szembekrült, mikor először kellett menekülnie a külseje, származása miatt, még kicsi csikó korában egy ehhez igen-igen hasonló pusztaságba. Azóta egyenesen megszerette az ilyen helyeket! Itt igazán érezte, hogy erős, érezte, hoogy a maga ura. Hogy külső ide vagy oda, van, amiben ő a különb.
Megaztán a kis ménesüknek ő volt az egyik Alapítója, szóval már csak a pusztákkal való múlt- és varázsbeli kötelékei miatt is különösen viszonyult a kopár földdarabokhoz.
Most szüksége volt erre a plusz erőre és nyugalomra. Ugyanis belevágott valamibe és egy pillanatra megtántorította valami. A baj ezzel csak az volt, hogy a "küszöb" átlépése után mostmár nem fordulhat vissza. Ugyanis megházasodott. És az első boldogság után megriadt. Mindig egyedül volt, mi lesz most? Vajon nem teszi ez gyengébbé? És vajon a párja nem fogja megutálni? Hisz olyan fura természetű! Vajon mi lesz?
Draugherit harcos volt és most ezek a szívügyek megzavarták. De már negyedik hete hiába rágódott itt ezen, így végül úgy döntött, hogy nincs értelme maradnia. Talán egy kis utazgatás kitisztítja a fejét. Soha nem szerette a zavarokat, kételyeket magában.
Még egyszer végignézett a végtelen tájon, aztán kitárta vitorlányi szárnyát és némi vágta után nekirugaszkdott.... |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
 Egy kicsit elpirult Wryne Ködlángra tett megjegyzésére, de aztán teljesen tulipán piros lett, amikor a kanca bókjait hallgatta.
-Én is örülök!Ugyan!Biztos nagy érték lesz a te tudásod is!-mondta zavarában... |
 Mosolyogva bólintott.
 - Üdv Nektek! - került melléjük egy kedves arcú kanca.
- Ti is ásni jöttök?
Ködláng bólintott.
- Wryne, hadd mutassam be Íziszt! Ízisz, ez itt Wryne! Azt hiszem illik elmodnanom, hogy Ízisz komoly ásatási tapasztalatokkal rendelkezik múltjából adódóan, míg Wryne a kristályok és természetes mágiák szakértője - mondta udvariasan, sőt, lelkes hangn, de aztán gyorsan elnémult, igazodva önmagához.
Szélesen rámosolygott a már abszolút másfelé figyelő Ködlángra, aztán cinkos mosollyal Íziszre kacsintott:
- Tündéri csődör! - súgta, aztán szelídebben, komolyabban folytatta:
- Örülök, hogy megismerhetlek! Valóban érdekes életed lehetett! Felbecsülhetetlen értékű lesz majd a segítséged! |
| -Bírni fogom-mosolygott bíztatóan. |
Türelmet követelő és végtelennek tetsző út várt rájuk, de úgy tűnt mindenki nyugodtan viseli a dolgot.
- Remélem mindenre gondoltak....Bár fix utánpótlási vonalunk van, én mégsem örülnék, ha apróbb-nagyobb felszerelésért mindig rohangálnunk kellene...szeretek egy dologra koncentrálni, és az az ásatás legyen! - mondta komoran méregetve a karavánt.
- Ugye Te nem fogod bánni a kényelmetlenséget? |
| Szeme elkereked a megdöbbenéstől és az örömtől!Még soha nem volt ilyenben része, mégis gondolta milyen:fogságában néha ki kellett a romokat ásnia, hogy el ne vesszenek örökre.Kihúzta magát és boldogan lépdelt...Minden összejött.. |
| - Akkor szerintem ez az expedíció is tetszeni fog. Simbelmyne első ásatása bizonyára sok érdekességet fed majd fel a múltból. |
Kicsit meglepte a hirtelen kérdés:
-Igen... |
| - Téged érdekel a történelem? |
| Csendben haladt az árral. |
Nemsokára valóságos karavánban találhatta magát, oldalán Ízisszel (ami valami rejtélyes okból örömmel töltötte el).
Hosszan kígyózó sorban haladtak befelé, a pusztaság szívébe.
- Hm.....ez érdekes lesz..... |
| Követte.Ő is felügyeskedett hátára pár zsákot, és a többiek után ment. |
- Ahogy látom, már komolyan az indulás környékén értünk ide - mondta Ízisznek némi nézelődés után.
Társai valóban sürögtek-forogtak, és zsákocskákat, csomagokat kapkodtak fel.
- Megyek, segítek! - mondta, és odaügetett ő is néhány zsákért. |
| Kiváncsian nézelődött ide-oda, de nem akarta megkérdezni mi folyik itt. |
Elmosolyodott, aztán ezt kérdezte:
- Megvan minden?
 - Ó, hogyne! Nektek is lesz hely!
|
Elmosolyodott Ködláng szavain.Úgyérezte mágat, mint akit egy családnak mutattak be...
-Részemről a szerencse! |
- Eriszi mércével mrve igen! - mondta apró mosollyal, aztán a feléük tartó lényekhez fordult.
- Üdv! Hadd mutassam be Íziszt! Mi is jöhetünk?
- Természetesen! - mondta azonnal, miután fejet hajtott a kancának.
- Üdvözöllek Ízisz! |
Bólintott, majd amikor közelebbről szemügyre vette a csapatot, elakadta a lélegzete.
-Ez kicsi?!-jegyezte meg halkan. |
- Ízisz, hadd mutassak be majd néhány lényt - mondta halkan előre Ízisznek.
Valóban méretes csapat álldogált a tóparton:
|
-Akkor irány az alkonytenger partja!-kiáltott, majd előrelendült, és repülni kezdett-egyenesen nyugat felé.
(Oda is reagoltam) |
Persze!-kiáltott.
"Istenem ha nem talál rám"-gondolta magában. |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Egy kicsit elpirult Wryne Ködlángra tett megjegyzésére, de aztán teljesen tulipán piros lett, amikor a kanca bókjait hallgatta.
Mosolyogva bólintott.
- Üdv Nektek! - került melléjük egy kedves arcú kanca.
- Ó, hogyne! Nektek is lesz hely! 
