|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.18. 13:00 - |
 Diadém úgy gondolta, jót tenne neki a hegyilevegő, így eltúrázott a hegyekbe.Hosszú volt az út odáig, és meg is kellett mászni, de megérte, mert a látvány ami elterült előtte leírhatatlan volt.Ezt is gondolta magában:"Ezért érdemes fáradozni!"
Ott időzött egy darabig aztán visszafordult. |
[414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
 - Nos? Jól vagy? - kérdezte komolyan, tárgyilagosan és szárazon. |
 *A helyzet sokkal jobbra kezdett fordulni.
Az őrült szédülés abba maradt, így végre sikerült megállítania magát a levegőben. Gyorsan szemügyre vette a tájat, ahol épp lebegett.
Amikor oldalra nézett, megpillantotta Ulmot. Bűntudattal ismerte be magának, hogy teljesen elfeledkezett róla.* |
Mikor látta Triopo ébredését, és azt, hogy lassan lefékezi magát, ő is elkezdte felhúzni magát. |
*Triopo amikor magához tért, egy forgó világot látott maga körül. Elég sok időbe tellett, mire sikerült felfognia, hogy lefelé zuhan.
Amint ez elért a tudatáig, rögvest széttárta szárnyait. Így már egy fokkal jobban érezte magát.
Igyekezett felfogni a körülötte lévő dolgokat, de ez nem ment. Folyamatosan szédült, így nem tudta, hogy mi hol van.
Csak azt merte remélni, hogy amint több oxigénhez jut, jobban fogja látni a helyzetet.
Nem tett mást, csak föl le evezett szárnyaival és igyekezett a zuhanást lebegéssé alakítani.* |
Triopo nem jött!
'A fenébe!' emelkedni kezdett és némi kínnal megtudta merre van a másik peguni.
A hóval nehezebben boldogult, mint a folyékony vagy légnemű vízzel, de így is meg tudta találni a fekvő lényt.
'Jaj ne!' gyorsan irányba állt és nemsokára lepuffant a csődör mellé.
Egy hatalmas pofont adott neki az egyik szárnyával, majd erőt merítve a hóból (nem ment igazán) elkezdte lökdösni, taszigálni.
A barnás lény lassan feltápászkodot, ha mást nem vitázni, de látszott, hogy alig bírja tartani magát. És Ulmo is érezte, hogy villámgyorsan suhan ki belőle az erő és az öntudat.
Tovább lökdöste a távolinak tűnő lejtők, a hasadék vége felé Triopót.
Nem hitte, hogy bármelyikük fel bírna szállni.....
Végül, mikor már össze-össze akadtak a lábai, Triopo alá vágott, és a hátára, szárnyaira vette. Így tántorgott tovább, de a hó legalább az akaratát táplálni tudta.
Elért az előttük nyíló meredélyhez! És nagyon furcsa dolgot csinált: ledobta Triopót és ő is leugrott. Nemsokára egymás mellett zuhantak, de Ulmo elég jól viselte már magát, így tudta is irányítani az esést. A levegő egyre jobb lett, így a feje kitisztult és újra érezte az erőt magában.
Remélte, hogy Triopo még a veszélyesnek nevezhető szakasz előtt felébred a kábulatból..... |
*Trioponak nagyon nehezére esett követni Ulmót a magas hegyeken át.
Egyre jobban lemaradt. Előre akart kiáltani, de erre nem volt elég levegője.
Végül nem bírta tovább, kénytelen volt leszállni az egyik aránylag alacsonyabban fekvő területen.
Az utolsó 2 méteren szárnyai felmondták a szolgálatot, így azt a magasságot zuhanva tette meg. Szerencsére nem lett semmi baja a zuhanástól. Amint földet ért lefeküdt.
Felpillantott az égre és még épp látta Ulmot egy hasadékban eltűnni.
~Egy kicsit itt maradok, utána megyek tovább...~
Fejét ráhelyezte egyik előrenyújtott szárnyára. Igyekezett minnél több dologra gondolni, hogy még véletlenül se aludjon el.* |
Ulmo gyorsan haladt, és kissé kezdte magát kellemetlenül érezni. A hegyek legmagasabb csúcsai fölött jártak, ahol már a sziklák átadták helyüket a szikrázó hónak és ahol nagyon ritkás volt a levegő.
Őrjítő volt, a fejében zúgott a vér, karikák táncoltak a szemei előtt, egyre jobban fájt a tüdeje, a mellkasa, így igyekezett gyorsan haladni, hogy túlérjen végül, de ezzel csak nagyon-nagyon legyengült.
Végül fáradtan, nekifeszülten csapott párat, átjutott az égbenyúló csúcsok közti keskeny hasadékon, és ott zuhanni kezdett.
Alig látott a szédülés, és a vérének zavarai miatt, de végül, ahogy lejjebb ért, lassan a több oxigénnel több tisztán látás is jutott neki, és kitárva a szárnyait kiegyensúlyozta magát. Lassan, nagyokat sóhajtva várta Triopót.
'Csak azt remélem, hogy nem ragadt benn odafenn....Szép ksi dolog lenne onnét kiszedni...Már ha túlélte.....Már ha én túlélném......' morfondírozott és kicsit feljebb repült, nagyra nyitva szemeit. |
- Jjjjjjjól van.
*Követte Ulmót a levegőben.* |
- Itt semmi nyom nincs. Tehát nem innét valók és nem is álltak meg. Ha messzebb északon nem lesznek, akkor valahol a gnómokkal van gond, vagy a falut valóban északról közelítették meg, de nem onnét jöttek. Mindenesetre még ez a legjobb nyom, és most nem áll szándékomban minden sejtés nélkül másfelé indulni.
Kényelmesen kinyújtotta szárnyait, és finoman befogva tollaival a szelet, elkezdett vitorlázni.
|
- Igen. - *felelte.*
- Merre megyünk ? Arra, amerre eddig is ? |
| - Várható volt. Akkor mehetünk tovább? |
| - Ami téged érdekelne, olyat sajnos nem... - *felelte.* |
A tündeerő miatti álomban volt, mikor meglátta a másik pegunit.
- Nos, találtál valamit? |
*Jó fél óra múlva visszaért arra a helyre, ahhol leszálltak.
Megnyalta szája szélét, megrázta magát majd felszökkent a levegőbe.
Nemsokára meg is pillantotta a nem messze repülő Ulmot.* |
Nem kockáztatta a testi épségét, felrepült, és alacsonyan suhanva a talaj felett, elindult a kopár tájba.
Nem várt sokat....hisz az érzékei semmit sem jeleztek sem közel sem távol.
És igaza is lett.....De azért csak körözgetett, és néha elrévedt a messzeségbe. |
*Triopo is leszállt.
Orrát magasra tartva mély, alig hallhatóan hörgő lélegzetett vett. Utána lassan kifújta a levegőt.
Ulmora pillantott.*
- Nézzünk itt is körül. Én megyek nyugat felé, Tiéd a keleti irány
*Már szökkent is és eltűnt az egyik nagyobb szikla mögött.* |
| Lehuppant, és becsukta a szárnyait. Reménykedve nézett körül, de a holt, kőkemény talajon kívül semmit sem lehetett látni. A Víz sem súgot semmit....Csalódottan rázta meg a sörényét, és végül mély levegőket kezdett venni pihenésképpen, és próbálta kitalálni, hogy mit tegyenek. Közel s távol nem látszott járható út. |
- Kössz ! - *mondta lelkesen, amikor már javában lefelé repültek.* |
| Nem akart megállni, de ugyanakkor (annak ellenére, hogy nem hívta) Triopo mégiscsak a társa volt. Kelletlenül bólintott és lefelé, egy kopár, szürke lejtő felé indult. |
*Triopo megelégelte a dolgot.*
- Szálljunk le egy kicsit pihenni. Elfáradtak a szárnyaim - *füllentette.* |
[414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Diadém úgy gondolta, jót tenne neki a hegyilevegő, így eltúrázott a hegyekbe.Hosszú volt az út odáig, és meg is kellett mászni, de megérte, mert a látvány ami elterült előtte leírhatatlan volt.Ezt is gondolta magában:"Ezért érdemes fáradozni!"
- Nos? Jól vagy? - kérdezte komolyan, tárgyilagosan és szárazon.
*A helyzet sokkal jobbra kezdett fordulni.