|
Témaindító hozzászólás
|
2006.09.01. 15:05 - |
 A meleg, puha homokon sétált és elnézegette a furábbnál furább növényeket, amik a homokon nőttek. Pár lépésnyire a mező tiszta, dúsfüvű volt, de Amarrusnak ez tetszett. Maga sem tudta miért. Talán mert a buckák közt meghúzódhatott, és őt nem vehették észre, míg ő bárkiről tudhatta, hogy közeledik.
Vagy csak úgy..... |
[385-366] [365-346] [345-326] [325-306] [305-286] [285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
'Nincs mit. A küzdelem akkor is megtörtén volna, ha Te épp nem vagy itt. Én is egy vagyok a lények közül, akiknek az a feladata, hogy védje a Birodalmat. Az ilyen démonokat semmiképp sem szabad hagyni szabadon mászkálni.....Az pedig, hogy közben nem engedtem, hogy megöljön, szintén csak a feladatköröm része.' zengte az elméje közönyösen. |
- Ennek igazán örülök. - *válaszolta.
Egy ideig csöndben maradt és zavartan kapirgálta a földet.*
- Köszönöm, hogy megmentetted az életemet.- *bökte végül ki.* |
'Semmi.' gondolta nyugodtan.
'Sehol semmi. Minden csendes.' |
*Ryli arra ébredt, hogy néhány porszem végiggurult a testén.
Fejét felemelte és látta, hogy Amarrus az egyik buckán áll.
Előre elhatározta, hogy nem fog felkiáltani.
Gyorsan talpra szökkent és felügetett Amarrus mellé.*
- Mi a helyzet ? |
Rengeteget pihent!
Csodálkozott is.
'Az a démon jobban kifárasztott, mint gondoltam...'
Felkelt és kinyújtoztatva magát felsétált egy bucka tetejére. |
*Ryli letette fejét a homokba és elszenderedett.* |
Behunyta a szemeit, és boldogan érezte, ahogy az elméje elcsitul.
Amarrus sosem aludt igazán, valahogy félig-meddig tiszta fejjel pihent. És érdekes módon a teste és a lelke is kipihent volt, mikor ezeket a szakaszokat befejezte.
Most is a tökéletes belső csöndet élvezte, és őszintén jól esett neki az egész, ahogy az ereje lassan nőtt és nőtt, pedig az egész világ állni látszott. |
- Igen, persze, megértem.
*Nem messze Amarrustól lefeküdt a homokba.* |
| 'Igen, de most pihenni akarok.' |
- Minden rendben Amarrus ? - *kérdezte megmentőjétől.
Feltápászkodott és közelebb lépkedett hozzá.* |
| 'Sikerült.' sóhajtotta, és gyorsan lefeküdt a talajra, hogy borzalmas szédülését enyhítse. |
*A démon megdermedt. Fejét Amarrus felé fordította. Tett néhány lépést, majd zümmögés hallatszott és a démon elporladt...*
*Ryli megkönnyebbűlten nézett Amarrusra.* |
Elszántan vagdosott tovább, óriásiakat intve a fejével, mert a szarva végéből kinyúló vörös, izzó szalag égő, maró ostorként vágott az ellenségére.
Nagy levegőket kapkodott őrült zihálással, és állandóan ráznia kellett a fejét, hogy rendesen lásson.
De nem állt meg!
Végül érezte, hogy közel van az az idő, mikor nem lesz képes folytatni.
"Gyorsan ki kell találnom valamit!" zúgott a vér a fülében.
Végül hatalmas (és utolsó) fájdalom-energialöketet adott a démonnak, amitől az egyetlen pillanatra megdermedt, akkor Amarrus oldalra vetődött, elkerülve a kinyújtott kezeket, és visszafordulva az ellenfeléhez, átszúrta annak odalát a szarvával!
Aztán gyorsan hátraugrott és pajzsot emelt maga elé, me ga fiatal csődör el, mert nem tudta mi fog történni. Energiarobbanás, vagy a harc folytatódik?......
|
*Ryli a földre rogyott. Egész testében remegett és zihálva vette a levegőt.*
*Megpróbálta kivédeni az ellene intézett csapásokat. Ezt legtöbbször csuklyájával tette. Igyekezett minnél többször elnyerni támadója energiáját, amit tenyerével tudott megtenni.
Forgott, szökkent, elhajolt a csapások elől. Igaz, a másik energiáját sikerült többször elnyerlnie, de a varázslat és a fizikai megterhelés rohamosan felemésztette erejét.* |
Felhörrent az elméje, és olyan erővel csapta magát (teljes valóját) az elme-pajzsnak, hogy az teljesen beleremegett, végigzengve az egész elmén. Amarrus pedig két egész másodpercre szabadon cselekedhetett, a lény zavara miatt!
Oldalra pördült, ezzel meglökte a fiatal csődört, aki elzuhant, és így a démon, aki őt szorongatta, és láthatóan másképp is támadta, szintén dőlt vele. Amarrus pedig közéjük fúrta magát, és oldalra csapva a fejével, izzó energiából álló szarvával majdnem ketté vágta a lény karjait. Az egyszarvú így szabaddá vált, lerogyott a talajra, mert Amarrus lökése túl hirtelen volt, nem tudott talpon maradni. És a bizarr teremtmény épp ezt akarta!
A démon nem készülhetett fel arra, hogy a lassan mozgó lény hihetetlen csatázásra képes!
Amarrus pedig nekiugrott a lénynek, és a hihetetlenül gyors démonnal élete egyik legőrültebb párbajába kezdett! Ide-oda vágott a fejével, pörgött, rúgott, lökött, közben érezve, hogy minden érintéssel, ami nem a szarvával történik, rengeteg erőt veszít!
De nem állt meg, inkább nekifeszülve tovább vagdosott. |
*A démon tudta, hogy ebből a harcból csak úgy kerülhet ki győztesen, ha sikerül megérintenie a kétt lényt.
Teljes erejével igyekezett elnyelni a pajzs energiáját, miközben elméjét is kellett védenie. Egy pillanatra elfordította figyelmét elméje védéséről és előreugrott, egyenesen bele a pajzsba. Így már elég közel volt, hogy elérhesse őket.
Csontos ujjai bilincsként zárulak Ryli nyakára.* |
'Csend.' mondta tömören Rylinek.
Azzal teljes erejével, minden bizarr mágiájával nekifeszült a démon elméjének, és elkezdte remegtetni a falakat, amik védték annak tudatát. Nagyon nehéz volt, lassan már csak a két egymásnak feszülő erőt érzékelte, amik közül az egyik ő volt, és érezte, ahogy fárad. De azt is, hogy recseg-ropog a démon mentális falainak alapja. |
*A démon megrázkódott a fájdalomhullám hatására.
Néhány mádospercig a pajzson behatoló keze megdermedt és nem mozdult se ki, se be.
Aztán furcsa, zöldes fény csillant szeme helyén és ismét elkezdtek a karjai befelé nyúlni...*
- Amarrus ! Csinálj valamit ! - *suttogta Ryli.* |
Meglepődött. De csak egy pillanatra.
'Ez az. Most!'
A lény valóban kissé elbizakodott volt. Azt hitte, új pajzs jön, vagy talán támadás. Ehelyett Amarrus kihasználta az elméje védelmének rését, a lassan elnyerhető, de megszerezhető győzelem érzését, és Amarrus már bent is volt! A lény gondolatai nagyon-nagyon mások voltak mint az övéi, igaz, ő sem volt épp hétköznapi. Talán ennek volt köszönhető, hogy nem érzett fájdalmat vagy sötétséget, de nem is tudott mit kezdeni a gondolatokkal! Megjegyezte azt, amelyiket tudta, aztán nekiállt annyi kárt okozni, amennyit csak bírt! És ment neki. Ha hatalmas mágikus erőről és annak az okos felhasználásáról volt szó, akkor Amarrus mester volt.
Nemsokára feltűnt a lassan átérő gonosz lénynek, hogy valami nincs rendben....
Amarrus pedig, miután szinte teljesen összezagyválta néhány központi gondolatát, most először, egy rettenetes fájdalomhullámot bocsátott a lényre! |
| *A démon néhány másodperc alatt elért a pajzsig. Ott megállt. Kezeit előre nyújtotta. Amint hozzáért a pajzshoz, teste megremegett és megtelt árammal. A pajzs energiáját magába szívta, miközben egyre beljebb nyúlt...* |
[385-366] [365-346] [345-326] [325-306] [305-286] [285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
A meleg, puha homokon sétált és elnézegette a furábbnál furább növényeket, amik a homokon nőttek. Pár lépésnyire a mező tiszta, dúsfüvű volt, de Amarrusnak ez tetszett. Maga sem tudta miért. Talán mert a buckák közt meghúzódhatott, és őt nem vehették észre, míg ő bárkiről tudhatta, hogy közeledik.