|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.14. 15:31 - |
 Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
Ott egy Kapu. Azon jött be, igen. Sokat, akár napokig kellett futni, míg egyet találni lehetett. Ezek vezettek ki és be. Közben pedig néha....
Házak, ahol a világ legfurább utazói fordultak meg, néhanapján, vagy épp az idők kezdete óta üresen álltak. Itt egy liget, ott egy tó.....Sosem lehetett felkészülni...És minden vándorolt!!!!
Ez volt az, amit igazán nehéz volt megszokni: a Dimenzió néha úgy gondolta, hogy át kell alakulnia és minden tovatűnt, abszolút máshova.
Ezért is jelentette ez a Dimenzió az abszolút szabadságot: nem volt mihez tájékozódni! Csak úgy ment az egyszarvú, ment és ment, akadályok nélkül, néha pedig érdekes dolgokra bukkant. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
 -Hát, egy hamar nem derül ki! |
 Könnyedén követte Angelt.
- Csodálatos hely ez! Csak az érdekelne, hogy mibe botlunk majd bele! |
| Rákacsintott és galoppban folyttatta az utat. |
| - Felfedezzük? |
| -Nos, igen!Tiszta Paradicsom! |
Körbenézett a csupa-zöld, csupa-lomb tájon. Már innen látszott valamelyik fura házikó sarka.
- Csodaszép vidéket csinált belőle anyád és Árnylovag! |
| -Végre!-Szálld be a kapun át, és leszállt a talajra. |
| Nem volt egyszerű idekerülni, de jó ideig tartó ide-oda röpködés után végre megjelent előttük egy Kapu, és végre berepülhettek! |
 Nagyot sóhajtott, és egészen addig nézte a pegazust, míg az el nem tűnt a távolban... |
 Meghajolt, és kisétált az ajtón.
Megállt egy pillanatra.
'Talán......'
A magasba rugaszkodott, és elrepült a távolt véve célba. |
Szomorúan lehajtotta a fejét de bólintott. A csődör előre megmondta neki, hogy ha mennie kell menni is fog...és ez ellen nem tiltakozott.
-Rendben. Menj... de nagyon vigyázz magadra! Remélem, még találkozunk. |
Egy kis ideig rágódott az utolsó falaton, majd felnézett.
Ekkor vette csak észre, hogy a kanca már végzett.
- Váljék egészségünkre - mondta egy főhajtással.
Aztán az ajtó felé pillantott.
Vissza Amonra.
Majd így szólt:
- Én nem maradok tovább.... |
| Amon, miután eltüntette a tálról az összes almát, jóllakottan sóhajtott egyet. Pillantása ekkor Névtelen örökké komor tekintetére tévedt. Nem kérdezte mi baja... nehogy a csődör megint ingerült legyen. |
Csendben, nagyon csendben evett, mélyen elmerülve gondolataiban.
És kavargó lelkében. |
-Na de...-aztán belátta, hogy Névtelennek igaza van, és nem fejezte be a kérdést, inkább kinézett az ablakon. Derűs reggel volt, pedig az előbb megesküdött volna rá, hogy csillagok ragyogtak az égen.
-Én már semmin sem lepődök meg.-motyogta magában. |
| - Valószínűleg a nap huszonnégy órájában rendelkezésünkre állnak, de ha nincs rájuk szükség, bizonyára ők is pihennek.....Minek álldogálnának itt, az üres teremben? |
Szótlanul nézte, ahogy a kis pincérek eltűnnek a szemük elől, majd folytatta az evést. Mivel egy kis hűsítőt is hagytak számukra, most abba kortyolt bele.
-Egyébként-nézett Névtelenre-hogyhogy megjelentek a pingvinek, mikor szóltál? És miért tűntek el? |
| - Távozhattok - mondta nyugodt, kemény stílusában, mire a pingvinek eltűntek a pult mögötti ajtón át. |
Amon elmosolyodott a kis pingvinek buzgóságán, majd egy almával megrakott tálnak fogott neki nagy étvággyal. A nagy evés közepette észre se vette, hogy a pincérek nagy szemeket meresztettek rá, mintha valamit várnának. Amon felnevetett.
-Bocsássatok me! Én nem kívánok mást, nyugodtan elmehetek.-mire a pingvinek(szemlátomát megkönnyebbülve) Névtelenre néztek. |
Hatalmas gyümölcsös tálakat sorakoztattak fel előtte.
Névtelen kis ideig nézelődött, majd nekilátott egy barackosnak. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
-Hát, egy hamar nem derül ki!
Könnyedén követte Angelt.
Nagyot sóhajtott, és egészen addig nézte a pegazust, míg az el nem tűnt a távolban...
Meghajolt, és kisétált az ajtón.