|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 12:12 - |
Draugherit elérte a tengerpartot és kedve támadt egy kis pancsolásra. Leszállt, bevágtatott a vízbe, tombolt egy sort, úszott egy sort és hempergett egy sort a parti fövenyen. Mikor biztos volt benne, hogy tökéletesen tiszta lett, egy kis legelészés mellett döntött a közeli erdőben. |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 Zúgó hóvihar terítette be az erdőt, lassan hópihék kezdtek megülni mindent, a szél és apró jégdarabok száguldoztak kellemetlenül vagdosva, és egy kistermetű pegazus vágott be az erdőbe.....
|
*Despota békésen legelészett az erdő tisztásán.* |
*Zenit mosolyogva nézett oda, ahol az imént még Asylon állt.
Tekintetét visszafordította Nautiluszra.*
- Na, akkor lássuk.
*Nautilusz erősen koncentrált. Először megpróbálta az egészet eltelportálni, de nem sikerült Neki.
Másodszorra egy kisebb adagot próbált meg. Ekkor már sikerrel járt. Az élelem eltűnt.
Megismételte ezt az összes ottmaradt élelemmel.
Hamarosan el is készült.*
- Jól van. köszönjük a segítségedet Nautilusz. Ha rám hallgatsz, akkor a Sötétbe teleportálod magadat.
*Odafordult a pegazusokhoz.*
- Indulhatunk vissza !
*Elkezdett ügetni, majd amikor beért az erdőbe vágtára gyorsított. A pegazusok ugyanígy tettek.*
*Nautilusz engedelmeskedett.
Jött egy nagyobb szellő és "elfújta"...* |
 Elvigyorodott.
- Menne nekem az egész is, de gyakoroljon az egyszarvú!
Széllé változott és a következő pillanatban eltűnt a fele élelemmel. |
*Az öregember boldogan ölelésébe zárta gyermekét és elindult visszafelé...*
*Zenit megvárta, amíg halló- és látótávolságon kívülre kerültek.
Épp szólni akart, amikor az erdő szélén felbukkant egy pegazus, oldalán Nautilusszal.*
- Üdv, Nautilusz - *köszönt Zenit.*
*Nautilusz Zenit mellé ügetett.*
- Ezekről lenne szó. Gondolom ennyit még nem teleportáltál sose. Itt az ideje, hogy megpróbáld.
*Zenit odébb lépett, hogy Naut-nak elég helye legyen a műveletre.*
*Nautilusz közelebb lépett a szekerekhez. Szemügyre vette a mennyiséget.*
- Lehet, hogy egyszerre nem fog menni, de részletekben biztos. - *állapította meg.*
*Zenit Asylonhoz fordult.*
- Asylon. A felét bevállalod ? Nem kell egyszerre... |
Könnyedén a szárnyaiba kapta a gyereket, odament az öregemberhez és a karjaiba dobta a kölköt.
Aztán visszavonult Zenit mögé. |
*Már kora reggel mindenki talpon volt. Türelmetlenül vártak.
Telt-múlt az idő. A nap már magasan járt az egén, amikor furcsa zajokra lettek figyelmesek.
Minden pegazus elkezdett fészkelődni. Zenit magához intette Őket.
A távolban megpillantottak egy hosszan kanyargó sort.*
- Ezek valószínűleg Ők lesznek.
*Jó fél óra alatt elérte a volt tábort a karaván. Egy ősz hajú, csontos ember lépett előre.*
- Ím itt van a rengeteg élelem, amit követeltél. - *kezével a megtömött szekerekre mutatott.* - Most pedig kérlek, add vissza gyermekemet. - *hangja könyörgővé vált.*
*Zenit intett Asylonnak, hogy hozza ide a gyereket.* |
Gondosan ügyelt a vidékre és a gyerekre is.
Végül a gyerekkel maradt az utolsó napon.
És várt, mint a többiek..... |
*Zenit csak most vette észre, hogy Asylon ott van velük. Meg is lepődött, meg nem is. Nem tudta, hogy örüljön ennek, vagy ne. Végül megállapodott egy köztes megoldáson.
.....
Az elkövetkezendő napok a várakozással teltek. Még kereken egy nap volt hára.* |
Odament a gyerekhez, és eltüntette az elméjéről a béklyót.
Halkan beszélgetett vele, ahogy körbe-körbe keringett körülötte a szélformájában és a gyerek lassan megnyugodott, majd elaludt.
Felemelkedett és elkezdett körbe-körbe szállni.
Jó nagy helyet beláthatott, vigyázott a rendre...épp megfelelt. |
*zenit nem értette, miért köré álltak a pegazusok, miért nem pedig a fogoly köré. Hátrapillantott és látta, hogy az halva fekszik a földön.
Legszívesebben felképelte volna azt, aki ezt tette, de mivel nem tudta, ki volt, hallgatott és ment tovább.
~Most miért kellett ezt ? Tökéletes hadifogoly volt. Mindent megadtak volna érte. Akkor legalább le lett volna tudva az élelemszerzés is...~ - háborgott magában.*
- Gyerünk, gyorsabban ! - *adta ki a következő parancsot és már vágtatott is a táborhoz.
Egy perc se telt bele és megérkeztek a táborba. ott látszólag értetlenül néztek egymásra a katonák. Hogy miért ? Azt Zenit nem tudhatta...
Gondolkodás nélkül rávetette magát az első harcosokra.
A vártnál azért nagyobb ellenállásba ütköztek. Zenit szarvával végzett néhány szörnnyel majd megállt. A pegazusok elszáguldottak mellette és harcoltak tovább.
Ő maga másra készült.
A tábor tele volt felvert sátrakkal. Ez tökéletes volt arra a célra, hogy kipróbálja, mennyit tud az ereje. Erősen rákoncentrál a tűzre, mire a sátrak egymás után meggyulladtak.
Utána ki-kiszemelt magának egy-egy ellenséget és belülről marcangolta szét, míg végül mindenki elpusztult.
Zenit körbenézett és elindult megbézni, mindenkit elpusztítottak-e.
Az egyik kidőlt fa mellett két kuporgó embergyereket pillantott meg. Valószínúleg testvérek voltak. Vonásaik, hajuk, öltözetük teljesen megegyezett.
Zenit szárnyával felemelte az egyik gyereket ruhájánál fogva. Lövése sem volt, hogy most mi a fenét kezdjen.
Gondolkodásából a másik gyerek könyörgése zökkentette ki.*
- Kérlek ne bántsd őt ! Bármit megteszek érte, csak ne ! Az apánk egy nagyhatalmú ember, aki bármit megadva érte ! - *visítota.
Zenitnek új ötlete támadt.*
- Jól van, a kedvedért nem bántom. De van egy feltétele ennek. Váltság díjat követelek érte. Mondd meg az apádnak, hogy 1 hónapi élelmet követelek, ami elég 500 trollnak. Mindezek összegyűjtésére kap 3napot. Maximum. Ha késöbb hozza, vagy egyáltalán nem hozza, a testvéred meghal. Ha korábban hozza, akkor hamarabb kapja vissza a fiát.
*A gyerek bólintott és elszaladt.
Zenit leengedte a gyereket. Elméjének megparancsolta, hogy nem mehet el a táborból.
Utána felállt és tovább szemrevételezte a földig rombolt tábort.* |
A foglyot tartó pegazus mellé lépett.
- Tedd le! Elintézem, hogy ne szökjön meg!
A lény végül engedelmeskedett.
Asylon akkor a furcsa alak tekintetébe fúrta a szemeit.
A lény megremegett, majd eldőlt. Halott volt.
- Gyerünk tovább! - mondta a mellette lévő lénynek, majd elméje ezt a parancsot adta az összes többi pegazusnak is, akik elképedten bámulták a tettét.
A pegazusok engedelmeskedtek. Asylon akaratának sokkal erősebb ellenfél kellett volna, akár csak az ellenszegüléshez is.
Könnyedén haladt tovább, végül egy biccentéssel újra parancsot adott a pegazusoknak, akik végül a kört Zenit köré kerítették, és úgy haladtak tovább.
Asylon széllé egyszerűsítette magát és kissé a többiek előtt bevágott a táborba!
Csapda volt. Mindenütt sötét lényke lapultak és az érkezőket várták.
Asylon felkuncogott magában és egy elmeparanccsal mindet felugrasztotta!!!!!
|
*A csata már jó ideje zajlott. A földön halottak tömkelege hevert. A levegőben vérszag keringett.
Az ellenség megcsappant létszámmal harcolt már. Zenit azt figyelte, mikor fújnak visszavonulást. Az ellenség láthatóan elég önfejű volt és ezt nem tette meg.
Zenit kezdte unni, hogy még mindig több mind 2X annyian vannak. Egy pillanatra behunyta szemét és egy elmeszaggató gondolatot küldött minden egyes ellensége felé. ez láthatóan megtette a hatását. Az ellenség megdermedt, majd jópáran a földre hanyatlottak.
Látszólag a harc egy kicsit szünetelt.
Zenit jobbra pillantott. Egy gyorsan közeledő pegazusát vélte felismerni a közeledő alakban.*
- Uram ! Megcsíptem egyet.
*Zenit alaposabban szemügyre vette a túszt, miközben nem egy ellenséges katona eliszkolt.*
- Valamilyen magasabb katonai ranggal rendelkedik, uram... - *folytatta a pegazus.
Zenit mélyen a tekintetébe fúrta szemeit az ellenségnek.*
- Úgy tudom, hogy ...
- Századvezető - *fejezte be helyette a mondatod Zenit.
A pegazus bólintott.*
- Ezek szerint egy értékes túszunk van.
*Eközben visszaérkeztek innen-onnan a magával hozott pegazusok.*
- Te ott - *szólt Zenit és az egyik pegazusra bökött.* - menj és keresd meg a táborukat, majd gyere vissza és mindent mondj el.
*A pegazus egy főhajtással elrepült.
A következő néhány percben senki sem szólt semmit.
Elég hamar, úgy 10 perccel késöbb vissza is érkezett az elszalasztott pegazus.*
- A táboruk úgy 4 percnyire van innen. A csapat nagy része oda menekült vissza. Úgy láttam, néhány vezető féleség harcra akarja Őket ösztönözni, de azok elég rendesen tiltakoznak.
- Ezt örömmel hallom. Akkor rajta, irány a tábor.
*Még mielőtt elindultak volna, odafordult a túszt szorongató pegazushoz.*
- Te a csapatközepén menj Vele.
*A többiekhez fordult.*
- Alkossatok kört.
*mindenki így is tett. A pegazus besétált a kör közepére túszával.*
- Akkor indulás - *szólt Zenit és elkezdett a tábor felé ügetni.* |
Asylon széllé alakult és Zenit után vetette magát.
A lényeknek volt valami védelem az elméjén, de láthatóan nem maguktól alakították ki és a védelem nem őrá volt felkészülve, így elsöpörte azt és zavart, pánikot küldött a lényekre. Sokuk így még kevésbé volt önmagánál, mint eddig, így Asylon nekiállt fagyos borzalommal széttörtni a lelkeiket.
Aztán testet öltött és rúgdalni, törni kezdte az útjába kerülők testét. |
*Egy jó órás repülés után leszálltak a partra, ami mellett az erdő elterült.
Nem mondott semmit, csak elindult befelé. A pegazusok pedig nem kérdeztek, csak mentek utána.
Az erdőben furcsa érzések keringtek. Ahogy beljebb- és beljebb mentek, egyre jobban sötétedett. De ez nem természetes sötétség volt.*
- Nem vagyunk egyedül. - *súgta hátra Zenit maroknyi csapatának.
Egy kisebb tisztásféleségre értek. Már épp kezdte úgy érezni Zenit, hogy megérzése csalt és mégis egyedül vannak, amikor hírtelen rengeteg gonosz lény állta kőrbe Őket.
Zenit megállt. Szemügyre vette az ellenséget. Közöttük meg lehetett találni minden lényt, amitől undorodni lehetett.*
- Kb. két-, háromszázan lehetnek. - *szólt hátra halkan.
Mivel nem akart harcot kezdeményezni, várt, hogy mit kezd az ellenség. Azok csak dermedten álltak.
Már épp arra gondolt, hogy akadálytalanul kirepülhetnének, amikor 100 repülő szörnyeteget pillantott meg maguk fölött. Azok érkezésével egy időben megrohamozták őket ellenségeik.
Zenit első lépése az volt, hogy minden magával hozott pegazust kis védőpajzzsal vett körül. Ők valószínűleg ezt nem vették észre, viszont így +1 életet "adott" Nekik, ugyanis a pajzs egy támadást kivéd, amire a harcos nem figyelt.
Másodszorra a környezetüket elborította sötétséggel. A magával hozottak tökáletesen kellett, hogy lássanak a sötétben, viszont az ellenség ezzel szemben szinte vakon kellett, hogy harcoljon.*
- Várjatok - *szólt ismét.*
- Maradjunk csöndben. A saját lépteik zajától nem hallanak semmit és nem is látnak semmit a sötéttől. Ezt kell kihasználnunk.
*Az ellenséges csapat csak léptetett előre a sötétben...*
- Lepjük meg őket, támadjunk egyszerre több oldalról.
*Hátranézett.*
- Ti tizen itt a jobb oldalamon repüljetek ki nesztelenül a gyűrűből és kerüljetek a hátuk mögé. A jelzésemre kezdjetek el majd csak támadni. Induljatok. - *noszogatta a kelletlen tizes.*
- Ti 10-en menjetek az ellenkező irányba, vagyis balra.
*Ekkor ismét egy adag pegazusra bökött, akik szó nélkül elsuhantak a levegőben.*
- Ti tizen repüljetek előre a hátuk mögé, Ti meg hátra.
*Ismét rá-rábökött egy tizes csapatra. Ahhol Asylon állt, azt a csapatot küldte előre.*
- Mi tizenegyen itt maradunk és igyekszünk magunkra irányítani a figyelmüket. - *tájékoztatta a csapatot, akik látszólag nem túlzottan örültek, hogy itt kellett maradniuk.*
- Háromra nagy zajt keltve támadunk. 1... 2... 3 !!!
*Zenit szárnysuhogtatásba kezdett, de esze ágában sem volt felemelkedni. Egyenesen beleszaladt a vele szemben menetelő óriás mesztelencsigákba, farkasokba, orkokba, trollokba.
A jelet csak akkor adta meg, amikor már az ellenség a belső csapatra fgyelt. A jel nem volt más, mint egy kis fehér csík, ami az egen húzódott végig. Egy viillámlás fényével ért fel. Mindenki odakapta a fejét ellenségeik közül, így ezzel is sikerült egy kisebb zavart kelteni.
Zenit meghallotta a kintről szűrődő zajok. Biztos volt benne, hogy most láttak munkához a kívülre küldött kisebb csapatok is.* |
- Erről nem tudtam! - szabadkozott.
- De mindjárt ott vagyunk! Csak óvatosan és csöndben, rendben? Vigyázz a vándorlápokkal! Némelyiknek furcsa lakói vannak....
- Az lenne az igazi, ha a szélén megvárnál! Körülnézek!
Azzal elrúgta magát és jókora léglökettel eltűnt a sötét égen. |
*Zenit Asylon mellett vágtázott.*
- Hogyhogy mi dolgom vele ? Hát a nővérem ! Mi dolgom is lenne vele ?! Hát még szép, hogy ki akarom szabadítani. |
- Szóval Eve-t ragadták el!!! De mi dolgod neked vele???
- Mindegy! Menjünk!
Összecsukta a szárnyait és gyors futásban ő is elindult a nyomokon.
- A dolgom az volt, hogy megtudjam mi is történt. Eve eltűnt a hálóból (egyébként ő volt az egyik leglazább szem...). De akkor most nemcsak megtudom, de meg is oldom a problémát! |
- Jaj, most erre nincs időm se kedvem !
*Aztán réjött, jobban teszi, ha gyorsan kitalálja kivel is van dolga, úgy gyorsabban szabadul.*
- Nos... várj csak...
*Zenit egyre Asylon arcát kémlelte. Aztán végigjáratta tekintetét a már hatalmas sárkányszárnyain. Hirtelen átvillant az agyán egy név.*
- Asylon ! - *mondta jókedvüen.*
- Nem is hittem, hogy még valaha találkozunk ! Jól megnőttél. Szép szined lett. Egyedülálló, az biztos ! - *mondta mosolyogva.
Aztán arca ismét komor lett.*
- Meg kell találnom Evét. Az orkok elhurcolták. Az ő nyomaikat követem most. Úgy látom, hogy a láp felé tartanak... |
Kitartotta a szárnyát az induló elé.
- Várj egy pillanatot! Miért sietsz olyan nagyon???
- És egyébként meg...törd egy kicsit a fejed....nem volt ugyan a közelmúltban, de azért találkoztunk már....Nem hinném, hogy sok magamfajta sárkányszárnyú, higanyszín lény járkál a Birodalomban....Igaz, azóta az egész testem ilyen színű lett...Már nem világítok....
|
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Zúgó hóvihar terítette be az erdőt, lassan hópihék kezdtek megülni mindent, a szél és apró jégdarabok száguldoztak kellemetlenül vagdosva, és egy kistermetű pegazus vágott be az erdőbe.....
Elvigyorodott.