|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 11:33 - |
 Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Nos, igen. Draugheritnek viszont tetszett, hogy nyugodtan gondolkodhat, egyedül lehet. Valahol tényleg rémisztő, de ő történetesen már minden rémmel szembekrült, mikor először kellett menekülnie a külseje, származása miatt, még kicsi csikó korában egy ehhez igen-igen hasonló pusztaságba. Azóta egyenesen megszerette az ilyen helyeket! Itt igazán érezte, hogy erős, érezte, hoogy a maga ura. Hogy külső ide vagy oda, van, amiben ő a különb.
Megaztán a kis ménesüknek ő volt az egyik Alapítója, szóval már csak a pusztákkal való múlt- és varázsbeli kötelékei miatt is különösen viszonyult a kopár földdarabokhoz.
Most szüksége volt erre a plusz erőre és nyugalomra. Ugyanis belevágott valamibe és egy pillanatra megtántorította valami. A baj ezzel csak az volt, hogy a "küszöb" átlépése után mostmár nem fordulhat vissza. Ugyanis megházasodott. És az első boldogság után megriadt. Mindig egyedül volt, mi lesz most? Vajon nem teszi ez gyengébbé? És vajon a párja nem fogja megutálni? Hisz olyan fura természetű! Vajon mi lesz?
Draugherit harcos volt és most ezek a szívügyek megzavarták. De már negyedik hete hiába rágódott itt ezen, így végül úgy döntött, hogy nincs értelme maradnia. Talán egy kis utazgatás kitisztítja a fejét. Soha nem szerette a zavarokat, kételyeket magában.
Még egyszer végignézett a végtelen tájon, aztán kitárta vitorlányi szárnyát és némi vágta után nekirugaszkdott.... |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
 -Kedves kanca!-mosolygott-És időnk mint, a tenger! |
 Ő is elmosolyodott.
- Tudja valaki meddig maradunk? - kérdezte még Wryne-t, aki a tábor többi része felé indult már.
 Finoman megrázta a fejét.
- Ez egy ásatás! Türelemmel kell lenni! - mondta kioktatóan, álszent képpel, azzal rájuk kacsintott, és eltűnt a többiek közt. |
| -Végre!-suttogta mosolyogva. |
- Ahogy látom oda - mondta nyugodtan, és fejével előre bökött.
A karaván eleje lekanyarodott az eddig tartott "útról", és néhány hatalmas, lapos szikla feé indult.
Biccentett.
- Jó hely a tábornak! |
| -És pontosan hova is megyünk?-nézett a kancára, de úgy, hogy Ködláng is válaszolhasson, ha tudja. |
| Tovább mentek..... |
| Bólintott. |
Sóhajtott.
- Nem aggódom - mondta megnyugtatóan.
- Csupán tudom milyen nehéz vizet fakasztani, még erős mágusoknak is, arról nem is beszélve, hgy a szállítása, ennyi lénynek, megoldhatatlan! |
Nem bírta tovább a nyomasztó csendet...
-Ne aggódj Ködláng!Biztos elegendő vízünk van!-mondta erőltetett mosolyal.Remélte talán ez a "reményteljes" mosoly jobb kedvre deríti Ködlángot. |
| Ködláng komoran ment tovább, Wryne meg láthatóan kifogyott a vígasztaló szavakból........ |
| Hallgatta a beszélgetést... |
- Remek - morogta magában halkan, és taposta tovább a száraz talajt.
- Tudtommal a vízeleműek segítenek majd! |
| Csendben haladt tovább... |
- Ugye most nem maradt el a vízforrás keresése? - kérdezte nagyon-nagyon furcsa hangon.
Wryne lehajtotta a fejét.... |
| Bólintott. |
- Akkor caak hamarabb elfáradnánk! A pusztaság óriási, és türelemmel kell legyőzni.....Megaztán...Glaedrtől igazán nem kérhetünk ilyesmit - mondta a hatalmas aranyszín lény felé bökve, aki a karaván közepén haladt hegynyi termetét és legalább annyi csomagot cipelve....
- Így sem volt biztos, hogy lesz-e sárkány, aki segít, úgy pedig hetekig tartana egy tábor felszerelése.... |
| -Akkor jó lenne sietni... |
- Wryne, nem tudod meddig megyünk? - kérdezte kis szünet elmúltával.
- Végülis úgy döntöttek, - mondta némi nehezteléssel a hangjában - hogy nem egy nagyobb ásatás lesz, hanem több.....Az első tábort még ma el akarják érni... |
| -Való igaz!-mosolygott |
- Lehet, de az biztos, hogy ketten együtt megyünk majd a legtöbbre!
- Én is így gondolom! De a többi lény is mind összedolgozik majd, és így megyünk a legtöbbre! |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
-Kedves kanca!-mosolygott-És időnk mint, a tenger!
Ő is elmosolyodott.
Finoman megrázta a fejét.