|
Témaindító hozzászólás
|
2006.09.01. 15:05 - |
 A meleg, puha homokon sétált és elnézegette a furábbnál furább növényeket, amik a homokon nőttek. Pár lépésnyire a mező tiszta, dúsfüvű volt, de Amarrusnak ez tetszett. Maga sem tudta miért. Talán mert a buckák közt meghúzódhatott, és őt nem vehették észre, míg ő bárkiről tudhatta, hogy közeledik.
Vagy csak úgy..... |
[385-366] [365-346] [345-326] [325-306] [305-286] [285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
 Miasroh egy percig sem gondolkozott csak Tórusz után eredt! |
 Tórusz elmosolyodott.
- Felőlem mehetünk együtt! A sivatagot jobban szeretem, de most a pusztaságba kell mennem! - mondta toporzékolva kicsit, aztán kilőtt! |
Tórusz elmosolyodott.
- Felőlem mehetünk együtt! A sivatagot jobban szeretem, de most a pusztaságba kell mennem! - mondta toporzékolva kicsit, aztán kilőtt! |
-A sivataghoz, vagy a pusztasághoz hüz a szíved?Hát menjünk oda..vagyis, ha nem bánod én is veled mennék!
Hívogatóan előre lépett néhány lépést! |
Kicsit elmosolyodott a beszédes lényen.
A nyaklánc igazán furcsán hatott így hordva, de nem állt rosszul.
A fiatal csődör kicsit elmerengett, majd a távolba révedt, a szélesen, fényesen sütő Napba. |
-Csak kíváncsiság!Szeretek kíváncsiskodni, de szólj ha unod....Igen!Én a dombokat szeretem.Nem ez az élőhelyem, de a dombokhoz vagyok nőve!A szívem ide húz!
Lehajolt és beleharabott a fűbe.Közben nyaklánca a füléig lezúdult.Felemelte fejét, de nem csúsztatta vissza nyakékét! |
| - A sivatag az előhelyem! Vagyis...én a legtöbb társamhoz hasonlóan vándorlok, és sok helyen jól érzem magam, de a sivatag az otthonom. Ott születtem. Az igaz, hogy erdőben, vízközelben is jól elvagyok. Miért kérdezed? Talán Te a dombokat szereted? |
-Hol van az élőhelyed?Valami dombos vidék?Talán a dombos erdő?
Miasrohnak ez volt az utolsó kérdése.Eszébe jutott valami, de megvárta a választ. |
- Én a meleget és a homokot szeretem. A sivatagra emlékeztet.....Egyébként most vagyok itt először.
- Azért jöttem ide, mert azért utazgatni is jó, de honvágyam is támadt......Ez a hely épp tökéletes ebből a szempontból. |
-Hát üdv Tórusz!Jártál már itt?Ez az én kedvenc helyem!Dombok...elrejtett zugok és kisebb barlangok...
-Na mindegy!Hagyjuk!Mi járatban erefelé? |
Megállt, és billegette egy kicsit a fülét.
Meglepte ez a közvetlenség, és az, hogy a kanca megjegyzés nélkül hagyta iménti viselkedését. De örült.
- Üdv! Engem Tórusznak hívnak! |
Nagyon megörült, hogy láthat valakit.Mosolygott mikor észrevette, hogy az idegen zavarba jött és emiatt elindult lefelé a buckáról.Játékosan vágtába ugrott és elindult az unikornis után.Mikor utólérte, jókedvűen szólalt meg.
-Szia!Myasroh vagyok!Hát te? |
Tórusz két magasabb homokbucka között állt.
Azt várta, hogy a felhők mögül előbukkanjon a Nap.
Elég régen állt már itt, de nem törődött vele. Csak meredten figyelt a magasba.
Aztán végre eloszlottak a felhők, és ott ragyogott a hatalmas aranykorong!
Tórusz hatalmasat nyerített, és egy óriási ugrással kezdve felvágtázott a napfényben fürdő bucka tetejére.
Ott újra nyerített, és felágaskodott.
Jópár pillanatig folytatta ezt, aztán ledobbant a négy lábára, és csak nézte a Napot.
Ekkor vette észre az unikornist a szomszédos bucka tetején.
Egy pillanatra rettenetesen zavarba jött, de aztán mégis inkább higgadt maradt, és rezzenéstelenül állt.
Biccentett a szürke lénynek, és elindult lefelé, a buckája mögé. |
Myasroh önfeledten vágtázott a homokbuckákon.Útközben sörényét meglendítette, hogy a nyaklánca nyakára csússzon, aztán megindult felfelé az egyik nagyobb buckán.A legtetején megállt és körül nézett.
Nem látott senkit a közelben... |
| Csendesen követte. |
- Remek! Akkor induljunk is!
*Azzal már indut is a tó felé.* |
Kis ideig gondolkozott. Végül is most kellene elköszönnie, hisz már nincs miért a fiatal lénnyel maradnia....Ő nem tartozott senkihez, nem értette minek kellene bárkivel is tartania bárhová....De ugyanakkor sürgős feladatok sem szólították, a Sötétség elébe küldött lényét leküzdötte, most újról nem épp hallott, és kicsit még pihenhetett.....Ez a hely is volt oly jó, mint bármely másik, pillanatnyilag.
Vállatvont, eldöntve magában, hogy befejezi a belső vitát, és bólintott. |
*Ryli bólintott.*
- Én megszomjaztam ebben a sok izgalomban. Van kedved eljönni velem a rét mellett elterülő tóhoz? |
| 'Nem tudhattam. De így alakult.....Vagy valahol, valahogy egy akarat így rendezte el....Azt javaslom ne érdekeljen hogy rendeződött vagy történt így, csak örülj neki! És én nem azt mondtam, hogy mindig ott vagyok, ahol kell.....Ha valaki a Birodalom távoli részén meghal, nem érzek bűntudatot miatta...Nem vagyok mindenható, teszem, amit tudok.....Ahol járok és tudok ártani a Sötétségnek, megteszem...' |
- Kössz, ez megnyugtató... - *felelte.*
- Mondd, mi járatban vagy Te itt? nem hiszem, hogy éppenséggel tudtad, hogy egy elpusztításra váró démon fog itt járkálni.. |
[385-366] [365-346] [345-326] [325-306] [305-286] [285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
A meleg, puha homokon sétált és elnézegette a furábbnál furább növényeket, amik a homokon nőttek. Pár lépésnyire a mező tiszta, dúsfüvű volt, de Amarrusnak ez tetszett. Maga sem tudta miért. Talán mert a buckák közt meghúzódhatott, és őt nem vehették észre, míg ő bárkiről tudhatta, hogy közeledik.
Miasroh egy percig sem gondolkozott csak Tórusz után eredt!
Tórusz elmosolyodott.