|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.28. 13:29 - |
 *Eressea kimerülten lépett elő a fák közül, és a vízhez botorkált, hogy szomját olthassa. Lehajtotta szép fejét, és nagy kortyokban nekilátott a friss, hűsítő víznek. Miután végzett, fáradtan, pihegve rogyott le a tó partjára, végignyúlt a puha pázsiton és kimerülten hunyta le szemeit...* |
[326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
*Eressea eltöprengett.*
-A Felvigyázók azon az oldalon razziáznak, az erdőtől nem messze. Lilithnek a környéken kell lennie, még ha el is kapták őt... -*merengett hangosan.*
-Igen, oda kell mennünk. -*bólintott végül.* -Tudod az utat? |
 Bólintott.
- Igen. Az a sötét fáknál van.....Oda akarsz menni? |
-Öh... -*bizonytalanodott el Eressea.* Várj, csak? Igazából azt se tudom, hol vagyok.... vagy hogy merről jöttem...
*A tüzes csődörre pillantott.*
-Tudod, az utolsó emlékem az, hogy Garmaronra rontok, de az valahol az erdő szélén volt, a Sötét Birodalomhoz közelebb eső végébél... |
 -Engem amúgy sem lehet veszélybe sodorni-hősködött, majd pajkosan el kezdet futni, de megállt és hátranézett:-De jobb lenne, ha tudnánk, hogy merre mennék...-nézett a kancára. |
Bólintott.
- Örülök, hogy ezt ilyen szépen megbeszéltük. |
*Eressea méregetve nézte a csődört. Egy darabig csöndben hallgatott, figyelt, és csak állt. Végül aprót sóhajtott, és bólintott egyet.*
-Rendben. -*mondta megadóan.* -Gyertek. |
- Bennem nem olyan könnyű bármiféle kárt tenni.
- Mellesleg, akkor hadd mnjam másképp: egyedül Te sem mehetsz! Vagy megyünk együtt - pillantott a kisfarkasra - vagy Te sem mész... - mondta tárgyilagosan. |
| -Elhiszem, hogy hasznos vagy. -*mosolygott Eressea a kölyökre, majd pillantása lassan a csődörre tévedt, és úgy folytatta.* -De nem akarom egyikőtöket sem veszélybe sodorni. Ha velem maradtok, biztosan bajba kerültök... |
| Végül Yasha is megszólalt:-Én is veled tartok, tudom fiatal vagyok... csak 2-300 éves, de az nem jelenti az, hogy nem vagyok hasznos...nem véletlenül jelenti a nevem azt, szellem. |
| - Ha elfogadsz segítséget, én is veled tarthatok, és hívhatok másokat is.....Gomor sem járhat olyan messze.......Nem mondom, hogy ne tedd, mert most veszélyes rád, mivel úgy érzem semmiképp sem tudnál nyugton maradni.....ahogy én sem...De azért ne menj egyedül, mert az öngyilkosság lenne......Inkább megyek én is segíteni, ha elfogadod...... |
-Talán iagazad van... -*töprengett a kanca.*
-Csak most ezer és ezer gond jár a fejemben. Nem tudom, mi lett Lilith-tel és egyáltalán túlélte-e... Vagy hogy hol van Garmaron... Ezeknek mind utána kéne járnom... -*kesergett Eressea.* - |
Aprót biccentett.
- Igen, Gomor volt. Szerintem egy Kitörést használhattál...Nem kizárt, hogy képességeid egy eleddig fel nem fedezettjét használtad....Csoda, hogy túlélted!
- A farkasok mindenesetre sok gondot okoznak.......Főleg ezek az óriások......De nemsokára már lesz ellene megfelelő erő...... |
-Szó...szóval ez... ez a farkas... aki... aki az előbb itt volt, az Gomor volt?! -*döbbent meg Eressea.*
-Én meg azt hittem... óh, én ostoba! -*korholta dühösen önmagát.*
-Szolgálatban voltam. -*kezdett bele Eressea a történetbe.* -Tudod, én Felvigyázó vagyok, és épp a tanítványommal voltunk őrjárarton, mikor észrevettünk a nyomaikat. Nyomorult bestiák... -*horkantott közbe, majd folytatta.*
-Követtük őket, és vagy egy tucat barlangi trollt, meg jópár urgalt találtunk. Voltak köztük balrogok meg orkok is, de mind jól megtermett példány. Ketten nehezen bírtunk volna velük, ezért elküldtem Lilithet erősítésért, telepatikus úton ugyanis egyetlen másik Felvigyázót sem értem el. Valami sötét mágia lehetett az oka... nem tudom. De ahogy Lilith elment, az összes bestia megtopant, és mintha valami zavar támadt volna köztük. Két perccel később a vezér hullája már ott hevert fejetlenül a porban... Ezek meg lassan kezdtek szétszéledni... A váltott farkasok szimata pedig igen jó, és megérezték, hogy ott vagyok a közelben.
-Találtam egy járatot, ahová sikerült elrejtőznöm, és mikor már elmentek, előjöttem. De Garmaron, a falkavezér egy csapat warggal ott maradt, és ahogy kiléptem a járatból, mind rámtámadtak. Garmaron már régóta feni rám a fogát. Túl sokszor kereszteztem a tervét... -*vont vállat keserűen Eressea.* -Valahogy sikerült kikerülnöm a gyűrűjükből, de addigra rengeteg marást kaptam, és ezeknek a dögöknek a nyála és harapása nem csak egyszerűen mérgező... Halálos kín, és fájdalom gyötör egészen addig, míg végül a méreg teljesen ki nem öli belőled az életed utolsó, apró kis szikráját is.
*A kanca még az emléktől is megborzongott és kirázta a hideg.*
-Úgy hittem végül, hogy sikerült leráznom őket. Az erdőben aztán engedélyeztem magamnak egy kis pihenőt, de ahogy megálltam, Garmaron ismét ott volt három-négy farkasával, és nem sokon múlt, hogy ott leltem a halálomat...
-Innentől igazából nem emlékszem semmire... Az utolsó emlékem az, hogy végső elkeseredésemben Garmaronra rontok, és utána már csak erre a tópartra emlékszem... -*fejezte be kissé zavartan Eressea.* |
Meghajtotta a fejét.
- Nincs mit köszönni. Gomor, a vérfarkas szólt, hogy valaki, akinek tán nem kellene meghalni, minden bizonnyal meg fog, ha nem jövök segíteni. Én csak tettem, ami helyes. Megtudhatnám hogy szendvedted el azokat a sebesüléseket? Rég nem láttam már ilyesmit...... |
*Eressea meglepetten nézett az idegenre. Aztán lassan felállt, és végigpillantott magán: hihetetlen módon nem érzett fájdalmat, és minden sérülése eltűnt a testéről.*
-Azt... azt hiszem, igen. -*felelte, még mindig magát vizsgálgatva. Végül visszafordult gyógyítójához. * -Köszönöm. |
| Yasha felegyensedett az ugrásra készülő pozíciójából, majd a miután a különös unikornis "meggyógyította" a kancát, magában megörült a gyógyítónak, pedig nem is ismerte a sérültet, de senki nem kívánná, hogy valaki előtte haljon meg... |
 Kis ideig csendben, villogó szemekkel nézte az egyszarvút, majd hörögve hátravetette a fejét és felüvöltött!
Aztán tátott szájjal, rekedten horkantva, rázkódni kezdett! Nevetett!
Óriási lángok robbantak fel, majd megformálódott az alakja.
Szemügyre vette a társaságot, majd a kancához sietett.
- Tűnj el! - mondta a farkasnak, aki egyetlen ugrással a fák közt termett, szemei a lényekre villantak még egyszer, majd újra nevetett, és eltűnt a bozótban!
Ő a kanca fölé hajolt és a szarva a kanca szarvához ért. Mágia ragyogott fel, lassan mindkettejüket körbeölelte, kiégette a Sötétséget és a bajt a kancából, életerőt adott neki, majd kihunyt.
- Jól vagy? - kérdezte furcsa, suhogó-surrogó, sóhajtásszerű hangján, míg felegyenesedett. |
*Eressea felemelte a fejét a földről, és megpróbált felkelni, de csak annyira futotta neki, hogy nagy nehezen felhemperedjen.*
-Miért jöttél utánam, Garmaron?! -*kérdezte halkan, fenyegetve.* -Tudom, hogy kevés az időm, ahogy te is tudod. Miért nem hagysz hát békében meghalni?
*Eressea - ahogy beszélt - egyre jobban felemelte a hangját, és az utolsó szavakat már a farkas képébe ordította.*
-A Sötétség boldog lehet, hogy ilyen ölebei vannak...
~Az egyetlen értelmes fajtátokbeli az a Gomor volt, akinek volt annyi esze, és soha nem szolgálta a Sötétséget. ~*gondolta magában Eressea.* ~Te is példát vehetnél róla, Garmaron.
-Azért jöttem ide, mert segítségre volt szükségem, és ismerek valakit, aki talán segíthetne... vagyis segíthetett volna... De már mindegy. Menj el, Garmaron! Nem a te mocskos képedet akarom utoljára látni, mielőtt elmegyek...! |
Yasha inkább csöndben maradt, de ugrásra készen, hátha a fekete farka- ha igaz amit az egyszarvú állított-megkísérelné újra, hogy végezzen a sérültel. |
*Eressea a rettenettől tágra nyílt szemmel meredt a fekete farkasra.*
-De... de hiszen te támadtál rám... -*nyögte halkan, értetlenül a fenevadnak.* -Miért akarnál segíteni? Vagy ez csak egy újabb trükk? |
[326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Eressea kimerülten lépett elő a fák közül, és a vízhez botorkált, hogy szomját olthassa. Lehajtotta szép fejét, és nagy kortyokban nekilátott a friss, hűsítő víznek. Miután végzett, fáradtan, pihegve rogyott le a tó partjára, végignyúlt a puha pázsiton és kimerülten hunyta le szemeit...*
Bólintott.
-Engem amúgy sem lehet veszélybe sodorni-hősködött, majd pajkosan el kezdet futni, de megállt és hátranézett:-De jobb lenne, ha tudnánk, hogy merre mennék...-nézett a kancára.
Kis ideig csendben, villogó szemekkel nézte az egyszarvút, majd hörögve hátravetette a fejét és felüvöltött!