|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.14. 15:31 - |
 Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
Ott egy Kapu. Azon jött be, igen. Sokat, akár napokig kellett futni, míg egyet találni lehetett. Ezek vezettek ki és be. Közben pedig néha....
Házak, ahol a világ legfurább utazói fordultak meg, néhanapján, vagy épp az idők kezdete óta üresen álltak. Itt egy liget, ott egy tó.....Sosem lehetett felkészülni...És minden vándorolt!!!!
Ez volt az, amit igazán nehéz volt megszokni: a Dimenzió néha úgy gondolta, hogy át kell alakulnia és minden tovatűnt, abszolút máshova.
Ezért is jelentette ez a Dimenzió az abszolút szabadságot: nem volt mihez tájékozódni! Csak úgy ment az egyszarvú, ment és ment, akadályok nélkül, néha pedig érdekes dolgokra bukkant. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
 Bólintott.-S ha szülsége van rád?...Nem tudhatta, hol vagy, ezért megkeresett. |
 Kis ideig várt, majd távolba révedő pillantással elkezdte:
- Egy messzi világban születtem, ahol a mágia szabadon, természetesen létezett, de mégsem birtokolta mindenki. Csodálták is a mágiával bírókat! Én is ott születtem, egy magas, sziklás hegyen, és.....a szüleim eltűntek egy napon....Egy mágua talált rám és nevelni kezdett. Megszoktam, hogy emberek partnere legyek, de óvatosságot is tanultam! Ifjú voltam már, első mentorom meghalt így egyedül vándoroltam, mikor belefutottam egy hatalmas mágusba! Próbára tettem, és rajtavesztettem, de az az ember....vagy emberféle, bármily fucrsa is volt, nem bántott, hanem elvitt a házába és tanítványává fogadott....Ott nőttem fel, ott hallottam más világokról, és végül, mikor elengedett, megértettem, hogy nincs miért maradnom....Így lettem vándor! De az a ház nem vándorolt....Elrejtve, biztonságosan állt egy szép mezőn, egy erdő mellett! Igaz, a mesterem onnan mutatta meg hogyan lehet a világok közt utazni.... |
| -Tán, ha elmondanád a történetet, talán meglehet magyarázni, hogy került ide!-javasolta. |
Bizonytalanul rázogatta fejét.
- Nem tudom....Mivelünk mindig egy helyben maradt...Hogy került volna ide? Rég volt... |
| Megtorpant.-Nem lehet, hogy vándor-ház? |
| - De ez nem lehet az a ház! Az nem lehet.... |
Egy darabigmég némán nézte a házat.
-Hát...csak akkor tudhatjuk meg, ha bemegyünk!-s lassan indultaz épület felé.... |
| - Nem tudom.... - suttogta megrendülten, még mindig az épületet bámulva.... |
| -Hm..vajon illúzió? |
| - Ez....ez olyan, mint a régi tanítóm háza! - nyögött fel végre. |
| -Váó!-sóhajtotta meglepetten Angel.A semmi közepén egy ily nagy ház!Mégsem olyan nagy a végtelenség dimenzóija!De mgis, kik lakhatnak...lahattak benne? |
Döbbenten hátrált a levegőt kanalazva nagyban.
Előtte hatalmas területen nyúlt el egy legföljebb kétszintes épület. Nagy, fehér falai voltak, sok-sok nyitott ablakkal, amiken folyosókra lehetett belátni. ajtók nyíltak a folyosókról...A földszinten nagy fakapu, de különös ezüstös csilogással ragyogott...
Mithrandir kimeredt szemekkel bámulta.... |
| Ezúttal nem dőlt be!Vígan utána röppent, de a kiáltásra felriadt.-Mi baj? |
Sértődést mímelve lebukott néhány fa közé.
Aztán hatalmasat kiáltott! |
| -Hát....-szinlelte a gondolkodást, és elvigyorodott. |
- Mi ilyen vicces? - nevetett Angelre, és egy ügyes szaltóval átröppent fölötte, majd alatta, aztán elésuhant, és gyorsan szembefordulva szerelmével, kicsit hátrafelé repülve, kíváncsian vigyorgott.
- Csak nem én? |
| döbbenten majd szemöldök ráncolva nézett utána, bárgyú mosollyal."A férjem egyre őrültebb lesz..."majd boldogan felnyerített és megszaporázta szárnycsapásait.Mith mellé érve már vitorlázott."...végülis nem baj!..."nézett párjára"Szívesen leszek egy őrült felesége..."mosolygott, és felnevetett. |
- Sosem láttam még horizontnélküli helyet - mondta halkan, lassan fogadva el amit lát.
Aztán hirtelen valami duhaj jókedv fogta el!
- Keressük meg a végét! - nyerítette, és kilőtt a levegőben! |
Ő is felrugta magát.
-Tyűűűű!hát igen igen kicsi!-humorizált, de belül elképedt. |
- Remélem is! Jó most itt futni! - nevetett Angelre.
Aztán a levegőbe rúgta magát. Hihetetlen távolság terült elé! |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
Bólintott.-S ha szülsége van rád?...Nem tudhatta, hol vagy, ezért megkeresett.
Kis ideig várt, majd távolba révedő pillantással elkezdte: