Témaindító hozzászólás
|
2006.06.08. 15:48 - |
-Segítség! Valaki!
*Valentine sikoltva nyargalt keresztül az erdőn, a hatalmas fenyőfák közt szlalomozva. Egy hatalmas, aljasan vigyorgó, termetéhez képes igen fürgén mozgó troll-féle teremtmény elől vágtázott, már vagy másfél órája, de nem bírta lerázni a szörnyet, és Valentine kezdett igencsak kifulladni.*
-Segítség! Segítség! -*sikoltozta a rózsaszín kanca, mindeddig hiába.* |
[453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
A mén sem várt tapsra, ő is vágtába ugrott, és Nin mögé zárkózott. Így haladtak: elöl az eltökélt Rina, középen a pajkos és mindig jókedvű Nin, végül a sort Collider zárta, akinek kutató tekintete egy pillanatra sem állt meg a környezeten. |
Bólintott, és lassú vátgába kezdett kifelé a fenyők közül.
Nem nézett hátra, de határozottsága volt a jel az indulásra.
Nin szélesen Collider-re mosolygott, azután Rina után szökkent. |
-Nos, akkor talán indulhatnánk...-javasolta, látva, hogy Rina már kezd kissé türelmetlenné válni. Viszont azt megkönnyebbüléssek nyugtázta, hogy siekrült megnyugtatnia a kis Nint. |
Lenyelt minden nyelvére toluló szót, és csak biccentett egy aprót, makacsat.
Ő viszont újra ugra-bugrálni és nevetni kezdett. |
Makacsul rázta meg fejét, mostmár egy apró félmosolyt csalva arcára a csikó kitörése.
-Akkor is veletek maradok. Ha a Rémségek Szigete a cél, méginkább: az odavezető út nem veszélytelen, de bizonyára ezt már ti is tudtátok.-bólintott Rinának.
-Bár, ha jól tudom, most a Szigeten van egyik társam is, és úgy tudom, hogy maga a hely nem olyan szörnyű, mint amilyennek első hallásra vagy látásra tűnik.-mondta ezt inkább Ninnek, hiszen látta, hogy a csikó tart a helytől nem is kicsit. |
Rina jól látta Nin újfent égő, könyörgő pillantását. Ezúttal azonban nem szólt hozzá. Némi csend következett, majd bólintott.
- Habár gondolom a nevünket már hallhattad, azért bemutatkozom. Én Rina vagyok.
- Én meg Niiiiiin! - visította hihetetlen örömmel, mielőtt Rina mondhatta volna a nevét, és elkezdett össze-vissza rohangálni a két felnőtt között és körül.
Nagyot horkantott, mire a csikó abban a szempillantásban megállt és lehiggadt.
- El kell érnünk időben a tengerpartra, hogy a hajók egyike átvigyen a Rémségek Szigetére - mondta elszántan, komoran.
- Ne! - szakadt ki belőle a kiáltás.
Földbegyökerezett lábakkal állt, és rémült, kétségbeesett, nekikeseredett volt az arca.
- Nem akarok arra a borzasztó szigetre menni! Nem és nem! - kezdett toporzékolni.
- Muszáj! - vágta rá hangosan, túlkiabálva a hisztiző kicsit.
- Ha nem is lenne parancs, a többiekkel, jó helyen lehetünk csak biztonságban. És nincs mitől tartanod, már mondtam.
- Szóval nyugodj meg......
- Nem hiszem el, hogy muszáj odamenni! Nem! Máshova menjünk!
- Heh, ugyan mégis hová? És még ha szembe is szállnék a többi eriszivel, hogy ne oda menjünk, elárulnád akkor mégis hová máshová? - tette fel a logikus kérdést, hogy végre győzzön a vitában.
Tanácstalanul állt, aztán Collider-re bökött állával.
- Már ő is velünk van! Biztonságban vagyunk! Nem lesz baj! Jó leszek! Kérlek, kérlek szépen!
- Nem ezen múlik - csóválta fáradtan a fejét.
- Nem érted, még kicsi vagy, és én felelek érted, tehát én döntök!
- Ez nem igazság! - toppantott és újra elkezdett könnyezni.
Fejet hajtott a pegazusnak, mintegy bocsánatkérésként.
- Ezért is tartom úgy, hogy felesleges velünk tartanod. A Rémségek Szigetén már jó helyen leszünk, és odáig...már nem hosszú az út..... - mondta keményen.
- Természetesen azt is megértem, ha oda nem akarsz velünk jönni.
Nin erre már felkapta a fejét! Döbbenten, hitetlenkedve nézett megmentőjére. Csak nem hagyja mostmár ott őket?! |
A Rina és Nin közötti szócsatát teljes némaságban hallgatta végig, és így sok mindent megtudhatott. Ezek után nemhogy gyengült volna benne eddigi véleménye, inkább csak megerősödött.
-Igen.-felelte egyszerűen. És bár Rina csak tehernek gondolta őt, valójában még nem sejtette, hogy mekkora hasznukra lehet még... |
Rina elképedt a mén szavain! Hát a világ kifordul sarkaiból, idegenek csakazértis csatlakozni vágynak hozzájuk, és mindenki összeszövetkezik ellene?! Sosem volt társasági lény, mostmeg egész kis csapatban kellene éljen? Persze neki kellene mindenkire vigyázni, és ezzel a felelőssége szépen megduplázódna....Veszettül járatta az agyát, és végül döntött egy elegáns, egyszerű "nem" mellett, akármilyen udvariatlan, hálátlan, vagy kegyetlen is ezzel....
Nin jól ismerte Rinát, és mikor látta, hogy a kanca nagy levegőt vesz, villámgyorsan odairamodott hozzá, felágaskodott kicsiny patáival, és mellső lábaival a kanca vállának dőlt, hogy megelőzze a lény szavait, és magára vonja figyelmét.
- Kérlek szépen! - rimánkodott szinte könnyek közt.
- Nem! Csak könnyebben esne bajunk, ha többen vagyunk: nehezebb lenne rejtőzködni, több lényre kell vigyázni és még többen keltenénk zajt, hagynánk nyomokat....Nem kell több felelősség! Van elég gondunk! - sziszegte vissza.
- Vagy én már nem is vagyok jó? Hm? A gyenge, kanca Rina nem jó, kell egy pegazus mén is?!
- Nem, nem, nem! - szepegte ijedten és bocsánatkérőn. Tudta milyen fontos a nyers lénynek, hogy ő vigyáz rá......
- Csak több szem többet lát. Ő repülve felderíthetne! És...és...és.....jó erős, Rád is vigyázhatna! - mondta akadozva, ahogy az érveket keresgélte, már amennyire tudta.
Erre a mondatra valami furcsa mosoly jelent meg a szája sarkában.
- Heh! Mintha rám vigyázni kellene!
A nagy, eddig csendben álló lényre pillantott maszkján át.
- Biztosan velünk akarsz jönni? - kérdezte megdöbbentő módon higgadtan! |
-Nos...-szólalt meg végre-...ez csak félig igaz. Mást belerángatni valóban nem helyes, de vajon ez belerángatás? Vagy a véletlen műve...és nincs más feladatom, vagy dolgom. Szívesen veletek tartanék...de csakis akkor, ha Egyikőtök sem bánja.-emelte ki az utolsó szótagot, hisz Nin láthatóan egyáltalán nem bánta volna... |
Rina nagyot horkantott, és szétfeszítette csikorgásig összeszorított száját. Tetszett neki, hogy a pegazus nem mondott rögötn igent, hanem tőle teszi függővé. Most viszont neki kellett dönteni. Szíve szerint rögtön elküldte volna a szárnyas lényt, tegye a dolgát, ő is azt teszi, de azok után, hogy segített, hogy Nin látványosan segítségét kérte, és hogy ő is tudhatóan felsült, hisz elveszítette a csikót.....már nem is volt olyan egyszerű a helyzete!
A kékesfehér pegazus némán nézett rá továbbra is, és Nin is követelőző és könyörgő szemekkel várta mit mond.
Rina megköszörülte a torkát.
- Nin, ennek a lénynek bizonyára van jobb dolga is, mint minket kísérni. Te és én nagyon jól megoldjuk az életünk együtt, mást belerángatni nem helyes!
A megsegítőjére nézett,
- Talán nem jól mondom? |
Szemében meglepődés villant, de arckifejezésén nem látszott változás.
Visszafordult, és merengve nézett a csikóra. Szemlátomást szerette volna, ha ott marad...de Rinán épp az ellenkezője látszott.
Így a kancán maradt higgadt tekintete, és kérdően nézett rá. |
Rinának nem volt kifogása a lény távozása ellen. Úgy érezte jó lesz újra a régi rend: csak ő és a csikó, senki más.
De Nin hirtelen megbökdöste, és mikor lehajolt, elképedt a csikó ötletén.
- Nem! - vágta rá, de Nin könyörgő szemekkel nézett rá. Rina újra megrázta a fejét, de a csikó nem figyelt rá!
Előrelépett, és a pegazus után kiáltott:
- Lécci maradj! - nyihogta kicsit selypítve.
- Sötét alakot láttam a fenyők közt, ne menj el!
Látta Rinán a felháborodást, de nem érdekelte, nyugodtabb lett volna, ha másik lény is vigyáz rá. |
Erre csak bólintott.
-Örülök, hogy nem történt komolyabb baj.-mondta.
-Nos, akkor itt már nincs dolgom...-és megfordult, hogy elinduljon...bár még ő sem tudta, hová... |
- Nincs semmi baj. Mostmár - mondta a csikónak, habár hangja végig kemény maradt. De úgy tűnt a csikó megszokta már ezt.
- Többé remélem nem kószálsz el, hanem hallgatsz rám, ha kérek valamit.....
A pegazus felé fordult.
- Köszönöm a segítséged..... - mormolta. |
Mintha mosoly suhant volna át szinte örökké komorarcán, de gyorsan el is tűnt. Mindenesetre magában nem tudta titkolni: örült, hogy Rina és Nin megtalálták egymást. |
Feszülten figyelt, fülelve és szimatolva.
- Nin? Te vagy? Kérlek gyere elő!
A sűrűből előbukkant egy meseszép, hatalmas kék szempár, és azután egy kiscsikó. Bátortalanul nézett a másik kettőre, azután előmászott a lombok közül teljesen, és odaszaladt Rinához.
- Sajnálom, eltévedtem, Rina! Ne haragudj! |
Erőltetve szemét a sűrűt fürkészte. Hirtelen valamit hallott. Egy tétova patadobbanást. És azok nem ők voltak.
-Állj...-mondta félhangosan, és szárnyaival lefékezte Rinát.
-Hallottam valamit. Lehet, hogy Ő az.-mondta. Majd tétován ő is megszólította a csikót:
-Nin?... |
- Nin! Itt vagyok! Nin! - kezdett kiáltozni, ahogy gyenge, de létező hatodik érzéke bizseregni kezdett, |
Magában kicsit megkönnyebbült, hogy a kanca nem kezdett akadékoskodni a jelenléte miatt.
Most már együtt vágtattak, és Clliderben egyre erődödött egy érzés...érezte, rjtuk kívül más is van itt...és remélte, hogy Nin az.
'Közel vagyunk' gondolta, ahogy a fák is lassan ritkulni kezdtek. |
A mén közelsége zavarta, de dühösen és csendben lenyelte a dolgot. Csak Nin számt! Ha ezzel a lénnyel találhatja, meg, hát vele találja meg! |
[453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|