|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 11:33 - |
 Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Nos, igen. Draugheritnek viszont tetszett, hogy nyugodtan gondolkodhat, egyedül lehet. Valahol tényleg rémisztő, de ő történetesen már minden rémmel szembekrült, mikor először kellett menekülnie a külseje, származása miatt, még kicsi csikó korában egy ehhez igen-igen hasonló pusztaságba. Azóta egyenesen megszerette az ilyen helyeket! Itt igazán érezte, hogy erős, érezte, hoogy a maga ura. Hogy külső ide vagy oda, van, amiben ő a különb.
Megaztán a kis ménesüknek ő volt az egyik Alapítója, szóval már csak a pusztákkal való múlt- és varázsbeli kötelékei miatt is különösen viszonyult a kopár földdarabokhoz.
Most szüksége volt erre a plusz erőre és nyugalomra. Ugyanis belevágott valamibe és egy pillanatra megtántorította valami. A baj ezzel csak az volt, hogy a "küszöb" átlépése után mostmár nem fordulhat vissza. Ugyanis megházasodott. És az első boldogság után megriadt. Mindig egyedül volt, mi lesz most? Vajon nem teszi ez gyengébbé? És vajon a párja nem fogja megutálni? Hisz olyan fura természetű! Vajon mi lesz?
Draugherit harcos volt és most ezek a szívügyek megzavarták. De már negyedik hete hiába rágódott itt ezen, így végül úgy döntött, hogy nincs értelme maradnia. Talán egy kis utazgatás kitisztítja a fejét. Soha nem szerette a zavarokat, kételyeket magában.
Még egyszer végignézett a végtelen tájon, aztán kitárta vitorlányi szárnyát és némi vágta után nekirugaszkdott.... |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
 Felébredt.Látta a tüzeket.Feállt, és nyújtózott.Szemét Ködlángra szegeszte, ha feláll és valami baj van, ő ott van támaszul! |
 Hosszú-hosszú alvás után riadt fel egy nyerítésre a sátron kívülről.
Este volt, és a vásznon át látta, hogy odakinn tüzeket gyújtottak a tábor körül.
Valahol bizonyára össze is gyűlnek kicsit...
- Ízisz! - mondta halkan, hogy ha mélyen aludna kedvese, ne ébressze fel, miközben felkelt. |
| Msolygott, és kicsit közelebb húzódott.Ő is elaludt.... |
- Szerintem nem is érdemes konkrét dolgot várni - mondta afféle vállrándítás kíséretében, azzal lehunyta a szemeit.
Voltak még fájdalmai, a gondos ellátás ellenére is, és bár már kezdte megszokni a társas életet, még mindig kimerítette a beszéd. |
-Hm.Őszintén szólva magam sem tudom....Talán az érdekelne, hogy itt laktak-e emberek...De konkrét dolgot nem tudk mondani. |
Nem villant a szeme sem a témaváltásra, bár a lelkében felkavarodott valami.
Gyorsan megrázta a sörényét, és válaszolt:
- Lehet, hogy semmit. Igazából arról van szó, hogy azoknak az eriszieknek, akik kijöttek a Sötétség Birodalmából, kellett valami elfoglaltság. Így örömmel üdvözöltük a tervet, hogy régészkedjünk. Ez egy mágikus birodalom, szóval hatalmas változásokon esik át nap mint nap, éspedig felfoghatatlanul, de próbálkozásunk senkinek sem árt. Még valóban kisülhet belőle valami jó is: válaszokat lelhetünk a kérdéseinkre. A mágiával és saját lényünkkel kapcsolatban. Miért, Te mit vársz? |
| Nem akarta azt modani, hogy felejtse el az egészet, mert neki is számított...nem is keveset, de mégis kiakarta verni a fejéből, végül megkérdezte:-Szernited mit founk feltárni? |
Nagyot sóhajtott.
- Én rengeteget járatom ezen az agyam..... |
| Bólintott.Buta kérdés volt...ő is ezen gondolkozott. |
Íziszre kapta a pillantását.
- Ezen a házasság-kérdésen.... |
-Min gondolkodsz?-és visszatért a csődör figyelésébe! |
| - Igen...az volt - mondta lassan, és a távolba révedt. |
| Megint elpirosodott:-Nos.....érdekes kijelentés volt.....-nem akarta elárulni, hogy jelnek vette....:) |
- Igen - sóhajtotta fáradtan.
Aztán alaposan szemügyre vette Íziszt.
- Mondd, Neked jelentett valamit Terra mondata? - kérdezte hirtelen. |
Teljesen elpirult.Arcán levő fehér csík, színte piroslott a kijelentésre.De nem szólt semmmit; őszintén szólva magában talán még nagy örömmel is fogadta ezt az állítást.
Ködlángra vigyázott.Egyszer megfordult a fejében, hogy a közelben segít valakinek, és közben Ködlángon tartja a szemét, de aztán kiverte ezt a gondolatot "Mi lesz, ha fájdalma lesz?..."gondolta aggódva a csődör mellett fekdüve.
-Jól vagy?-kérdezte és az unikornis minden mozdulatát fürkészte... |
A rudak csúnyán összetörték, és bár leszedték róla a súlyt, Ködláng mégis némán feküdt egyhelyben.
 - Jaj - suttogta Ízisz mellett állva.
 Ingeitum hirtelen tolta előre a fiatal kancát.
Láthatóan zavarban volt, félénken nézett körül, de végül bólintott az idős ménnek, és az unikornis fölé hajolt.
Nagyot sóhajtott, és szárnyai megjelentek, majd felragyogtak.
Aztán hátralépett, és Ködláng recsegő-ropogó csontokkal feltápászkodott.
- Nem lett jó... - rebegte.
 - Dehogynem! - mondta azonnal megnyugtató magabiztossággal.
- Majd a párja vigyáz rá! - mondta Ízisz felé biccentve.
 Úgy tett, mintha nem vette volna észre (mindenkivel együtt) a Ködláng arcán látváyosan átfutó zavart, és csak bólintott.
- Hadd pihenjen!
A következő pillanatban talán mágia szabadult fel, talán csak az erisziek őrült rendszere lendült működésbe, de hirtelen minden lény egyszerre kezdett rohangálni, hurcolkodni, kicsomagolni, becsomagolni, és veszekedni, majd békülni, de egy órán belül a sátrak fele állt, Ködláng pedig a tábor szélén lévő szürke sátort elfoglalva pihent. |
A fáradt kanca most hirtelen erőre kapott.
-Ködláng!-kiáltotta, és utána eredt, az elsők közt vágtatott.Egy "kötelet" megragadott és húzni kezdte.Tényleg-viszonylag-könnyű volt lehúzni róla, de Ködláng tényleg nem volt jó állapotban.
-Ködláng-szólongatta aggodalmasan, és orrával finoman megbökdöste."Ha nem válaszol, bevetem a varázserőmet..." |
Hiába voltak ott szinte tömegével, mégsem sikerült tökéletesre a lemálházás.
Ködláng izmai remegtek a megerőltetéstől, ahogy egy hatalmas zsákféle rázöttyent, és arrébb kellett vinnie, de ahogy visszafelé ment, és épp egy nagy levegőt vett, egyetlen pillanatra nem figyelt....
és egy hatalmas adag pókfonál egyszerűen ráözönlött!
Későn döbbent rá, hogy nem pókfonál tart felé, hanem a sátrak tartórúdjai, amik egy érdekes anyagból készültek, hogy könnyűek és erősek legyenek, a könnyebb szállítás, összeszerelés és tartás érdekében.
Könnyűnek valóban könnyebbek voltak, mintha fa vagy fém lett volna az anyaguk, de azért ekkora mennyiségben egyetlen unikornisnak semmi különbség nem létezett.
A csődört telibe találták, magukkal sodorták, majd betemették a rudak.....
Rémült tömeg lendült felé, hogy segítsenek rajta, az élen Glaedrrel, aki végre lerázta magáról a maradék terhet. |
| Lecsomagolt, és segített a sárkánynál.... |
- Akkor kezdjünk is hozzá! - morogta különös hangon.
Aztán lepakolta a holmikat a hátáról, és odament segíteni Glaedrnek.
A két pegazus már nagyban veszekedve csomagolta ki a hatalmas, eddig leszedett göngyölegeket.
Összehúzott szemekkel, Phantasm, Dace és Cerlio segítségével a tábor pontos helyét és határait lőtte be.
A magasban körözött, és valamit a messzeségben figyelt.
Csendesen lazítgatta a sárkány köteleit.
Esőlépésre vigyázott.
A jelek szerint semmit sem csinált, de mindig ott volt, ahol kellett még egy kis segítség.
Csendben a saját hámját szedegette le.
Derelinquonak segített.
A munkákat hangolta össze.
Füvet terített szét egyre nagyobb körben.
Össze-vissza rohangált!
Terra mellett álldogált.
Az élelmiszert számolta.
Ő is Glaedr körül segédkezett.
Ahogy Anhuin is.
Glaedr csendes, békés aranyhegyként ült, és tűrte, ahogy lepakolják róla a dombnyi poggyászt.
Oromis a hátán rohangált, vagy épp ott, ahol kellett, és más nem mert volna.
Quan a tábor legtávolabbi pontján állt, és valami bűbájt végzett.
Úgy tűnt, hogy Illíra az egyetlen, aki ide-oda sétál, és csak beszélget. Igaz, a kanca alakja minimális erőt árult csak el magáról....
 Csillagtenger vizet keresgélt.
Ikertestvére nélkül kicsit magányos és gyenge volt, de ott segített, ahol tudott.
Csendben járkált.
Obszidiánt figyelte.
|
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Felébredt.Látta a tüzeket.Feállt, és nyújtózott.Szemét Ködlángra szegeszte, ha feláll és valami baj van, ő ott van támaszul!
Hosszú-hosszú alvás után riadt fel egy nyerítésre a sátron kívülről.
- Jaj - suttogta Ízisz mellett állva.
Ingeitum hirtelen tolta előre a fiatal kancát.
- Dehogynem! - mondta azonnal megnyugtató magabiztossággal.
Úgy tett, mintha nem vette volna észre (mindenkivel együtt) a Ködláng arcán látváyosan átfutó zavart, és csak bólintott.
Csillagtenger vizet keresgélt.
